állag b - Teréz Árvaház alap

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

RO GyFL ERKSL.IV.7.b

Cím

Teréz Árvaház alap

Dátum(ok)

  • 1772–1949 (keletkezése)

Leírási szint

állag

Terjedelem, adathordozók

5 doboz = 0,76 ifm

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

Szervtörténet

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

Mária Terézia 1770. március 25-én kelt oklevelében megalapította a Nagyszebenben róla elnevezett Teréz Árvaházat és az árvaház működését az 1733 óta a városban létező egyetlen erdélyi katolikus női szerzetesrendre, az orsolyitákra bízta. 1776. április 25-éb Batthyhány József esztergomi érsek 20 ezer forintos alapítványát csatolta a Teréz árvaház vagyonához. Erdély ezen fontos szociális intézménye egészen az államosításig folyamatosan működött. Az árvaház működtetéséért szintén a Katolikus Státus felelt, így az erre vonatkozó iratokat gyűjtöttük össze ebben az állagban. Az iratok között költségvetések és a működéssel kapcsolatos iratok találhatók, amelyek a repertóriumban közöltek alapján jól kutathatók.

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

  1. doboz: Költségvetések 1868–1949.

  2. doboz: Zárszámadások 1870–1920.

  3. doboz: Zárszámadások 1921–1947.

  4. doboz: Teréz Árvaházzal kapcsolatos iratok 1772–1901. Leltár 1915.

  5. doboz.

    • Teréz Árvaházzal kapcsolatos iratok 1748–1948

    • gazdasági iratok 1913–1923

    • tervrajz 20 sz. eleje

    • Gál János levelei 1869–1878

    • Teréz Árvaház értesítője 1877/1878, 1879/1880

    • Könyvtár felállítása 1869

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport