Azonosítási adatcsoport
Jelzet
Cím
Dátum(ok)
- 1642–1949 (keletkezése)
Leírási szint
Terjedelem, adathordozók
26 doboz = 3,66 ifm
Kontextusra vonatkozó adatcsoport
Iratképző neve
Szervtörténet
A Kegyes Iskolák Rendje (Ordo Scholarum Piarum) közismert nevén a piarista rend 1666-ban telepedett le Magyarországon, és viszonylag gyorsan elterjedt, az általa fenntartott, gimnáziumok iránti nagy igény következtében. Az elsősorban oktatással foglalkozó rend Erdélyben három helyen telepedett le a 18. században. Első rendházukat 1717-ben Besztercén, az egykori domonkos kolostor helyén állították fel, ahol 1878-ig vezették a gimnáziumot. Medgyesen 1741-ben nyílt meg redházuk és iskolájuk, amely 1789-ig működött. Legfontosabb és legjelentősebb központjuk Kolozsváron volt, ahová a jezsuita rend feloszlatása után kerültek 1776-ban. Mária Terézia rájuk bízta az akkor egyetemmé fejlesztett intézményrendszer gimnáziumi és filozófiai tagozatait, amelyeket egészen 1948-ig vezettek, tekintetbe véve, hogy a filozófiai (bölcsészeti) líceum 1850 után beolvadt a gimnáziumba, mint annak 7. és 8. osztálya. Az 1948. évi államosítás után a Kolozsváron maradt piaristák egyénileg, lelkipásztori, tudományos és magántanári munkával tartották fönn magukat.
A megőrzés története
A piarista rend kolozsvári levéltári anyaga a Szent Mihály templom oratoriumában őrződött meg, és onnan került át 2003 nyarán a levéltár kolozsvári raktárába. Rendezésére ezt követően, 2003/2004-ben került sor.