Prónai Antal

• Czeczkó Antal, Antonius a S. Theresia

A Selmeci-hegység déli lábainál fekvő kis faluban, Lissón (Lišov) született 1871. december 29-én Czeczkó Antal néven, másnap keresztelték a felsősipeki (Horné Šipice) plébánián. Apja, szintén Czeczkó Antal, helybeli gazda és mészáros volt, édesanyja Weinhammer Terézia. Az apa 1914-ben is Lissón élt, tehát valamivel túlélte fia korai halálát. Lajos nevű öccse ugyanebben az időben postamesterként szolgált.
Az elemi iskolát Lissón és Ipolyságon végezte, majd 11 éves korában, 1882-ben szülei a selmecbányai királyi katolikus gimnáziumba íratták, amelyben hat osztályt járt ki. A gimnáziumnak akkoriban csupán két piarista tanára volt: Müllner Pál igazgatón kívül egy hittanár, a többiek, így Antal osztályfőnökei világi „helyettesítő tanárok” voltak. Különösen az első, Schambach (később Zsámboki) Gyula volt rá nagy hatással (1882–1884), aki kezdő tanárként nagy szeretettel foglalkozott diákjaival. Kirándulni vitte őket, illetve eljátszották Attila és a rómaiak harcát. (Később tanári pályáját az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban fejezte be, Cicerót, Andersent fordított, és szakcikkeket írt a szemléltető eszközökről.) Antal hiányos tudással érkezett a gimnáziumba, magyarul is csak keveset tudott, mert családjában és falujában szlovákul beszéltek. A gimnáziumban azonban a magyar nyelvet és irodalmat hamarosan annyira megszerette, hogy „szabad óráit írással és olvasgatással töltötte”, majd maga is írni kezdett. Nyomtatásban első írása (egy bizarr anekdota) 1885-ben, III. osztályos korában jelent meg (Az erőszakolt reggeli, in Hasznos Mulattató 1885:1 [aug. 2.], 462). Az V. osztályban (1886/1887) néhány osztálytársával együtt, az ő elnökletével titkos „Apolló kört” alapítottak, és – a nagyobb diákok önképzőköreinek mintájára – hetente üléseket tartottak, ahol egymás dolgozatait és verseit bírálták, amelyeket „Rózsabimbók” (1886/1887, Sk, 1) címen hektográffal sokszorosítottak a kör tagjai számára.
Mivel akkoriban Selmecbányán VII–VIII. osztály nem is működött, a hetediket 1888/1989-ben Léván végezte, ahol a gimnáziumban több piarista működött, de osztályfőnöke, Richter Rezső ott is világi tanár volt. Akkori verseit az „Árvácskák” című füzetébe gyűjtötte (Sk, 3). Az év végén egyike volt annak az öt „nem magyar ajkú, de a magyar nyelv elsajátításában kiváló eredményt elért szorgalmas tanulónak”, akik 5-5 forint jutalmat kaptak a lévai Casino akkor tett alapítványából. Néhány verse megjelent, sőt egyik díjat is nyert a besztercebányai, rövid életű Ifjúság Lapjában.
A tanév végén jelentkezett a piarista rendbe. Ekkor, gimnáziumi tanulmányainak és önképzésének hála, már jól tudott magyarul és szlovákul, németül pedig olvasott. A magyar piaristák korabeli képzési rendje szerint az egyéves noviciátust 1889/1890-ben Vácott töltötte, majd 1891-ben Kecskeméten, a VIII. osztályban fejezte be gimnáziumi tanulmányait, ahol osztályfőnöke és magyartanára Kováts Antal, egyik piarista osztálytársa pedig Perényi (akkor Perina) József volt. Ezután két évig a nyitrai teológiai stúdium hallgatója volt (1891–1893), és további két évig tanult magyar és latin szakon a budapesti tudományegyetemen (1893–1895), – mint a párhuzamos teológiai és tudományos képzést nyújtó Kalazantinumok megnyitása előtti egyik utolsó évfolyam tagja. Az egyetemen a magyar irodalmat Gyulai Pálnál és Beöthy Zsoltnál, a latin tárgyakat Ponori-Thewrewk Emilnél hallgatta.
Az irodalmat továbbra is művelte, a stúdium egyik alkalmi költője volt, de szívesen írt lírai önreflexiókat, vallásos történeteket, „tót népballadákat” is Arany János stílusában. Verseit főként az „Ibolyák” (1889-1891, Sk, 4) és az „Ifjúságom” (1891–1906, Sk, 5) című füzetekbe gyűjtötte, de több közülük megjelent a piarista kapcsolatokkal rendelkező lapokban (Veszprémi Közlöny, Kecskemét, Nyitramegyei Szemle, Magyar Állam stb.). A két czinkos című verses elbeszélő költeményét (1892), amely Arany Toldijának hatását mutatja, a Szent István Társulat adta ki. A szünidőket rokonainál, Lissón, Márianosztrán és Felsősipeken töltötte, ott írta a növendékek számára kötelező szünidei dolgozatait Toldi jelleméről (1892) és Horatius epodószairól (1893) „Igen jó tehetségű, a tanulmányokban kitartó, igen jó irállyal és jó előadással” – írta róla Russel Károly, a nyitrai stúdium prefektusa (1892).
Tanulmányai közben 1893. dec. 8-án Budapesten örök fogadalmat tett, és 1895. jan. 23-án Pribék István káptalani helynök Veszprémben pappá szentelte. Egyetemi alapvizsgáját 1894. máj. 19-én, szakvizsgáját 1895. ápr. 27-én tette le, és 1895 jún. 1-jén a doktori szigorlatot is kiállta. Doktori disszertációjában Simai Kristóf két vígjátékának és Plautus Mostellaria-jának viszonyát tisztázta.
Az 1895/1896. tanévben kezdett tanítani a budapesti piarista gimnáziumban. Ekkor, 1895. okt. 22-én változtatta meg vezetéknevét Czeczkóról Prónaira. (Ebben Lajos öccse 1901-ben követte, ld. Budapesti Hírlap 1901. jún. 16.). Egy év múlva, 1896. nov. 25-én – ez viszonylag rövid időnek számított – tanári képesítővizsgáját is teljesítette. A rendben szokatlan módon mindvégig egyetlen iskolában tanított, összesen 17 évig. Osztályfőnökként első osztályát nyolc éven át, egészen az érettségiig vezette (1895–1903), egy másikat pedig elsőtől hetedik osztályig (1905–1912). Nyolc éven át, 1900–1908 között a gyakorlóiskola (önképzőkör) vezető tanára volt. Kortársai szerint népszerű, szelíd, mégis tekintélyes tanáregyéniség volt, aki azt vallotta és élte, hogy „az iskolában minden tudomány között a legfontosabb a szívnek nemessé formálása. Az elmének fejlesztése az érzelmek nevelése nélkül egyoldalúvá teszi az embert s az élet útjára lépő ifjút megfosztja a legfontosabbtól: a helyes életelvtől.” Ebben jó szolgálatot tett neki mesemondó készsége, amelynek emlékét (mai szemmel már kissé erőltetettnek és negédesnek ható) verses imádságai és történetei őrzik. „Valóban tanító és nevelő volt a legnemesebb értelemben, akinek az iskola volt a levegője, ahol szeretett lenni, dolgozni, vesződni, akinek öröme telt a gyermekben, le tudott hozzá ereszkedni, hogy magához emelje, aki elnéző volt gyengeség nélkül és szigorú – de szeretettel.” – írta róla Német Károly (KÉ).
Szépirodalmi alkotásai főként diákjainak, a gyerekeknek szóltak. Ilyen versek és mesék találhatók A kis Jézus (1895) és a Kis barátaimnak (1899) című könyvecskékben. Melodrámáit (Nagyasszonyunk, Rákóczi zászlója, Szent Imre látomása) a budapesti gimnázium diákjai adták elő (1903–1907). Szintén az ifjúságnak szóltak színpadi művei. Közülük csupán Az egri leány gyűrűje című háromfelvonásos történelmi vígjáték került színpadra a budapesti Magyar Színházban 1905. december 21-től, Szent-Gály Gyula kecskeméti tanár zenéjével. A „Böske nótája” (1898/1899, népszínmű, Sk, 9), „Aranyvirág” (mesejáték, 1899, Sk, 10a-10b) és az „Arany legenda” (1905, Sk, 11) kéziratban és előadatlanul maradtak.
Az első piaristák között volt, akik foglalkozni kezdtek a rendalapító, Kalazanci Szent József hiteles tanítási és nevelési módszereivel, amelyről akkor – történeti kutatások híján – kevés hiteles adat állt rendelkezésre. Bár a Piarista Rend és a magyar tartomány (amelyet akkor Magyar Kegyestanítórendnek hívtak) abban az időben nem álltak egymással hivatalos kapcsolatban, 1897 tavaszán Rómába utazott, hogy a rendalapító kiadatlan levelezését tanulmányozhassa. Ezzel ő lett a rendi generális levéltár első magyar kutatója. A Vezúvra 1897. ápr. 20-án tett kirándulásáról szóló írása nyomtatásban is megjelent (Kis barátaimnak, 1899). Az első piarista iskolákat bemutató írásait a budapesti gimnázium 1897. és 1899. évi értesítőiben tette közzé, majd azok egy kötetben is megjelentek (A piarista iskolák kezdete, 1899). Ugyancsak a rend saját hagyományainak terjesztése céljából állította össze a Piarista deák kis kalauzát (1905), amely lelki útmutatót, valamint a rendről, alapítójáról és neves tanítványairól szóló információkat tartalmazott. Később, többször átdolgozva, még hat kiadást ért meg 1945-ig, így a korszak minden piarista diákja találkozott vele.
Irodalomtörténészként is elsősorban saját rendjének régi szerzői érdekelték. Ehhez az indíttatást még az egyetemen, Gyulai Páltól kapta. Legjelentősebb műve, Dugonics András életrajza (1903) a szegedi Dugonics Társaság pályázatára készült. Ekkor a Társaság tagjai közé is megválasztotta. Szintén sokat foglalkozott a régi iskolai színjátékkal. A piaristák színjátéka Pesten a XVIII. században című tanulmánya a gimnázium 1906/1907. évi értesítőjében jelent meg, a magyarországi piarista színművek alapvető (bár nem teljes) jegyzékét azonban csak halála után tette közzé Császár Elemér. Prónai „Piarista Könyvtár” sorozatot tervezett a piarista írók munkásságának, valamint a piarista iskolákban előadott iskolai színjátékok közreadására (Balanyi György, in PRMT, 9), de ezt nem sikerült megvalósítania. Vállalkozott volna a magyar piarista rendtörténeti monográfia régóta húzódó ügyének befejezésére is. 1909. ápr. 7-én budapesti tanártársaival, Bartos Józseffel és Friedreich Endrével együtt tervezetet nyújtottak be Magyar Gábor tartományfőnöknek egy öt-hat kötetes műre (I.1.b: MRÚL, B.3: Iktatott levelezés, Budapest/1909/400; az irat helyéről hiányzik, említette Balanyi György, in MPRT, 9; Prónai jegyzetei a tervezethez: I.1.b: MRÚL, B.7: Vegyes ügyek, 155a), amely azonban a szerzők egyéb elfoglaltságai miatt nem valósult meg.
Prónai Antal híre hamarosan túlnőtt a budapesti gimnáziumon. Tankönyvei révén nevével minden katolikus iskolában találkozhattak. A Szent István Társulat számára készült gimnáziumi magyar irodalmi tankönyvsorozatnak első kötete 1900-ban, a nyolcadik 1911-ben jelent meg. A IV–VI. évfolyamoknak szóló stilisztikai, retorikai és poétikai tankönyveket Bartha Józseffel (1866–1950), a budapesti VIII. kerületi állami gimnázium (1908-tól a Királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium) tanárával közösen jegyezték. 1903-ban kiadott közös stilisztikájukat átalakították a polgári leányiskolák, illetve a tanítóképzők számára is, és később mindkét iskolatípushoz kidolgozták a négy-, ill. háromtagú teljes magyar irodalmi tankönyvcsaládot. (Ezek közül a VII. és VIII. osztályok számára készült irodalomtörténeti tankönyveket 1920-tól Sík Sándor és Alszeghy Zsolt dolgozták át a további kiadások számára).
Maga is törekedett arra, hogy a tanári módszertan fejlesztése és a „destruktív szellemi irányzatok” visszaszorítására összefogjon hasonlóan gondolkodó tanárkollégáival. Tagja volt a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának (1900), a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Magyar Pedagógiai Társaságnak (1912) és a katolikus újságírók Országos Pázmány Egyesületének. Egyik kezdeményezője volt 1907-ben a Katolikus Középiskolai Tanáregyesület megalapításának, és mivel látta, hogy „céljaikat csak egy folyóirat segítségével lehet előrevinni”, 1908 januárjában Andor Józseffel együtt megindították a Magyar Középiskola című orgánumot. Szerkesztését egy év múlva egyedül Prónai folytatta, egészen 1914. január 18-ig, amikor – már súlyos betegen – az egyesület másodelnökévé választották. „Munkatársai mindenkor kellemes emlékei közé fogják sorolni azokat az órákat, amikor meghívta őket szerzetesi otthonába, hogy tanulságos eszmecserében megvitassa velük a lap szellemi részét, s kiossza a szerepeket” – emlékezett Szölgyémy Ferenc (Magyar Középiskola 1914, 122). Ugyancsak Prónaitól származott a Iuventus című, latin nyelvű, diákoknak szóló újság ötlete, amely 1910-től jelent meg. Rövid történeteket, híreket, rejtvényeket közölt, hogy „latin nyelvi tanításunk agyontaposott ösvényein új, ötletes vezetője legyen az ifjúságnak”.
A magyar piaristák 1912. évi káptalanján Prónai Antalt kormánytanácsossá (consultor) választották. Mivel Hénap Tamás rendfőnök (tartományfőnök) egyúttal titkárává is kinevezte, valamint megkapta a rendi fiatalok tanulmányi ügyeinek vezetését, meg kellett válnia a gimnáziumi tanítástól. Helyét és osztályát a budapesti gimnáziumban a Kecskemétről áthelyezett Német Károly vette át.
Új munkaterületén azonban nem sokáig működhetett. 1913. december 20-án szobájában rosszul lett, összeesett, és hamarosan agydaganatot állapítottak meg nála. Miközben állapota egyre romlott, február 10-én sikertelenül műtötték meg a Grünwald-szanatóriumban, majd Lajos öccse vette magához budapesti lakásába. Ott hunyt el 1914. május 29-én, mindössze 42 évesen.

piarista szerzetes