Páli Szent Vincéről nevezett Szeretet Leányai Társulata Magyar Tartománya

Azonosítási adatcsoport

Entitás típusa

Szervezet/testület

Kitüntetett névalak

Páli Szent Vincéről nevezett Szeretet Leányai Társulata Magyar Tartománya

Párhuzamos névformák

    Egyéb szabvány szerinti névalak(ok)

      Más névformák

        A szervezetek/testületek egyedi azonosítói

        Leírási adatcsoport

        Létezés időköre

        1905–2011

        Története

        Vincent de Paul (magyarul Páli Szt. Vince), 1617-től a kelet-franciaországi Châtillon-les-Dombes plébánosaként, majd 1618-tól Párizsban, a Gondi család káplánjaként női Szeretet egyesületeket (Confrérie des Dames de la Charité) hozott létre, amelyek a szegények és betegek ápolásával foglalkoztak. Ezek irányításával 1629-ben egyik lelki vezetettjét, Louise de Marillac-ot (Marillac Szt. Lujza, 1591–1660), Antoine le Gras királynéi titkár özvegyét bízta meg. Az egyesületeknek eleinte csak házas asszonyok lehettek tagjai, de 1633-tól hajadonokat is fölvettek. Az első három jelöltet Szt. Lujza saját lakásában képezte Párizsban, a Saint-Nicolas du Chardonnet templom mellett, és 1634-ben fogadalmat tettek a szegények szolgálatára. A közösség anyaháza 1642-ben a Párizs Saint-Lazare külvárosba költözött, a szintén Páli Szt. Vince által alapított papi kongregáció (Congregatio Missionis, lazaristák) székháza mellé. Az első nővérek a párizsi ispotályban (Hôtel-Dieu) működtek és árvaházat hoztak létre, de később foglalkoztak mindenféle más karitatív munkákkal is, a kórházi és plébániai szolgálat mellett kisgyermekek oktatásával, otthon fekvő, szegény betegek és öregek, elmebetegek, sőt gályarabok gondozásával is.

        A közösséget jogilag 1646-ban Jean François Paul de Gondi párizsi érseki helynök hozta létre, mint a Szeretet Szegényeinek Szolgálói (Servantes des pauvres de la Charité) nevű konfraternitást, majd azt 1655-ben, immár érsekként is (de száműzetésben, Rómában) megerősítette, és a lazaristák generálisának irányítása alá helyezte. Az alapítók eleinte el akarták kerülni a kongregáció elnevezést, mert féltek, hogy akkor klauzúrás kolostorba kényszíthetik a nővéreket, amely lehetetlenné tenné munkájukat. Miután azonban működésük több egyházmegyére is kiterjedt, kérniük kellett a pápai jóváhagyást. Ezt Louis de Vendôme bíboros, franciaországi pápai legátus által szerezték meg, aki 1668-ban jóváhagyta a „közösséget vagy kongregációt” és szabályzatát.

        A Szeretet Leányai intézménye a 17–18. század során egész Franciaországban elterjedt, és a nővérek – általában a lazarista atyákat követve – eljutottak Lengyelországba, Németalföldre, Spanyolországba és más földrészeken vezetett missziókba. Ezen felül Páli Szt. Vince szellemében, de a párizsi anyaháztól és a lazaristáktól függetlenül működő női kongregációk is keletkeztek. Armand Gaston de Rohan-Soubise straßburgi püspök például 1734-ben az elzászi Zabern városában alapított egy új kongregációt, amelynek anyaháza 1823-ban Straßburgba költözött. Clemens August Droste münsteri püspöki helynök (később kölni érsek) 1808-ben akkori székvárosában szervezett „irgalmas nővéreket” (Barmherzige Schwester), akik elsősorban a Rajna-vidéken alapítottak új házakat. Elisa Bailey Seton 1809-ben hozta létre a Baltimore melletti Emmitsburgban a Szent József nővérek közösségét, akik a Szeretet Leányai szabályzatát követték és ruháját hordták. Szintén külön kongregáció indult 1821-től a tiroli Zams-ból, amelyet Nikolaus Schuler plébános kezdeményezett. Első tagjai Straßburgban kapták kiképzésüket, majd 1832-ben a bécsi Gumpendorf külvárosban is megtelepedtek, és ez lett a kongregáció anyaháza. (Itt kapták később kiképzésüket 1841/1842-ben az első szatmári irgalmas nővérek.) A straßburgi nővérek szintén 1832-ben telepedtek le Münchenben, majd onnét hívták őket 1841-ben Grazba.

        A grazi közösségnek 1843-tól Josefa Lepoldine Brandis lett az elöljárója, akinek meggyőződésévé vált, hogy a közösség fejlődéséhez az szükséges, hogy lelki vezetésüket a lazarista atyákra bízzák. Ezért 1851-ben csatlakoztak a párizsi anyaházhoz. (Ebben az időben az irgalmas nővérek több közössége is így tett, így például az amerikai Szent József nővérek 1852-ben.) A nővérek egészségügyi ellátással (kórház, szegényház, elmegyógyintézet, öregotthon) és nevelés-oktatással (bölcsőde, óvoda, különféle leányiskolák) egyaránt foglalkoztak. Életük annyira hasznos és vonzó volt, hogy folyamatosan újabb helyekre hívták őket, és létszámuk is egyre nőtt. Első magyarországi házukat özv. Batthyány Miklósné Széchényi Franciska grófnő (Széchenyi István nővére) alapította 1853-ban a Vas megyei Pinkafőn, amelyhez kórház, iskola és óvoda is tartozott. (Miután az alapítás anyagi viszonyait rendezte, maga a grófnő is belépett a társulatba.) Ugyanebben az évben megtelepedtek a nővérek Kőszegen, ahol egy kórházat bízták rájuk, valamint a pesti Terézvárosban is, ahová Scitovszky János esztergomi érsek hívta őket. A további számos alapítás közül kiemelkedik az a hat iskolaközpont, amelyet Ranolder János veszprémi püspök (1849–1875) alapított a rend számára Veszprémben (1854, itt 1860-ban az angolkisasszonyok számára is alapított iskolát), Pápán (1864), Kaposváron (1872), Tapolcán (1873), a pesti Ferencvárosban (1875) és Keszthelyen (1882). Sajátos missziót teljesítettek a márianosztrai női fegyintézetben: házi-, kézi-, kerti munkára tanították a foglyokat, írni-olvasni az írástudatlanokat, segítették őket emberi méltóságtudatuk visszaszerzésében. A rendházak áttekintése nem egyszerű, mert a nővérek számos kis közösségben éltek és kisebb intézményeket vezettek, egy-egy városban akár többet is, többnyire csupán szerződéses alapon, amelyek néha meg is szűntek.

        A Társulat a 19. század végére a világszerte és Magyarországon is a legnépesebb női szerzetes kongregációvá vált, és a 20. század végéig az is maradt. (1961-ben 45 540 tagja volt, 1994-ben 28 400, 2021-ben pedig közel 13 000, de akkor már a Don Bosco nővérek ezerrel többen voltak.) Az általános elöljáró Párizsban székel. A tartományi elöljárókat vizitátornőnek, a helyi elöljárókat szolgálónővérnek hívták. A rend tagjai a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség mellett a szegények szolgálatára tesznek fogadalmat, de mindig csak egy évre, amelyet évente Gyümölcsoltó Boldogasszony napján (március 25.) újítanak meg. A Grazi Tartomány tagjai szürke ruhát (ezért „szürke nénéknek” is nevezték őket), valamint a rendre jellemző jellegzetes, szárnyas, fehér főkötőt („cornette”) viseltek, amely eredetileg a Párizs környéki parasztlányok viselete volt. (A cornette-et a II. Vatikáni Zsinatot követően, 1964-től cserélték le egyszerűbb fejkötőre.)

        A 20. század elején a grazi tartományhoz 235 ház tartozott körülbelül 3000 nővérrel, amelyből 1905-ben 130 ház és 1640 nővér Magyarországon működött. (Ezenfelül két magyarországi kórházban, Nagybecskereken és Pancsován a Zágrábi Tartomány nővérei szolgáltak.) Ezért 1905-ben kivált a grazi tartományból az önálló magyar tartomány Fries Zoe Mária Cherubina vizitátornő (1905–1909) és a Medits Nándor CM igazgató vezetése alatt. A központi házat és a magyar nyelvű növendéknevelőt (szeminárium) ideiglenesen Piliscsaba-Klotildligeten hozták létre, (ahol 1899 óta lazaristáknak rendházuk működött). 1909-ben fölépült az új Központi Ház Budapesten, a Gellérthegy oldalában (Ménesi út 27.), így a nővérek Piliscsabáról oda költöztek.

        Az első világháború okozta nehézségek miatt a Magyar Tartomány mérete jelentősen csökkent. Különféle okokból a nővéreknek 1914 és 1924 között 23 intézményt kellett elhagyniuk. A trianoni határváltozások során két Ausztriába csatolt rendház (Pinkafő, Felsőőr) 1922-ben a Grazi Tartomány része lett. Csehszlovákia területére 27 ház került, ezekből 1922-ben létrejött a Szlovák Tartomány, amelynek központi háza kezdetben rövid ideig Nyitrán, majd Nagyszombatban működött, míg 1925-től a Trencsén melletti lédeci kastélyt rendezték be erre a célra. Az 1939-ben Magyarországnak visszaadott csehszlovákiai területeken hat rendház működött (Kassa, Rimaszombat, Ipolyság, Alsószemeréd, Nagymegyer, Csicsó), ezek 1945-ig ismét a Magyar Tartományhoz tartoztak. A Romániához csatolt kilenc rendházból 1924-ben létrejött a Nagyváradi Tartomány, amely 1945-ig további 17 házzal gyarapodott, főként 1940 és 1945 között, amikor Észak-Erdély és a Partium Magyarországhoz tartozott. (Az akkor alapított 13 új ház közül azonban csak 6 maradt meg 1945 után is.)

        A második világháború egyes helyeken menekülésre késztette a nővéreket, de intézményeikben számos üldözöttet bújtattak, budai anyaházukban például 50 zsidó felnőttet és 150 gyereket. 1948-ban a nővérek 88 intézményben végeztek betegápoló és gyermeknevelő szolgálatot. Ezeket 1948–1949 között, az iskolák, majd a kórházak államosítása során el kellett hagyniuk, majd 1950-ben a kommunista diktatúra betiltotta a rend működését. Ugyanez történt 1949-ben Romániában és 1950-ben Csehszlovákiában is. A több, mint 1400 magyar nővér közül sokan civilruhában folytatták kórházi vagy iskolai szolgálatukat, legtöbbször alacsony beosztásban. Az idősebbek az egyházi Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat által fönntartott otthonokba kerültek, legtöbbjük Bakonybélbe, ahol 1979-ig csak irgalmas nővérek éltek. 1979-ben ott halt meg Velics Antónia Ferdinanda vizitátornő is. Amikor 1983-ban fölmerült, hogy a kommunista hatalom ismét engedélyezné egy szociális-karitatív női szerzetesi közösség működését, akkor az irgalmas nővéreknek is fölajánlották a legális működés lehetőségét. Summer Katalin Marillac főnöknő azonban ezt nem vállalhatta, mert az engedélyezett közösség püspöki joghatóság alá került volna. (Helyette 1986-ban a Magyarok Nagyasszonya Társaság alakult meg.)

        Az 1989-es rendszerváltás idején 355 irgalmas nővér élt Magyarországon. Közülük 63-an munkaképesek voltak, és többnyire plébániákon és szeretetotthonokban szolgáltak. 2000-re a létszám 180 főre csökkent, és csupán 9 fiatallal bővült a taglétszám. Régi rendházaik közül a Központi Házon kívül csupán a budapesti, keszthelyi, pápai, tapolcai és veszprémi és kaposvári Ranolder intézetek, a budapesti Szent Teréz, Simor és Szent Lujza intézetek, a váci Karolina intézet, az egri kórház, valamint a budaörsi, recski és klotildligeti üdülők voltak a rend birtokában, így 1990-ben, az egyházi ingatlanrendezéskor csak ezeket igényelhették. A korábban katonai célra használt Központi Házat 1995-ben kapták vissza, és ott rendezték be a Szent Lujza Szeretetotthont. Ezen kívül Pécelen (Szent Erzsébet) általános iskolát, Recsken (Mária Oltalma) leánynevelő otthont, Tapolcán (Szent Erzsébet) óvodát indítottak, Törökszentmiklóson öregek napközi otthonát vezették. A nővérek létszámának további csökkenése miatt a grazi és a salzburgi tartomány 2004-ben egyesült, majd az osztrák, a magyar és nagyváradi tartományok egyesülésével 2011-ben létrejött a Graz–Közép-európai Tartomány. Ekkor két közösségben 73 nővér élt Magyarországon (további 17 Romániában, 241 Ausztriában). A rend magyar tagjainak létszáma 2021-re 14 főre csökkent. Ekkor már csak a budapesti Szent Lujza Szeretetotthon és a tapolcai óvoda maradt a rend fönntartásában.

        Tartományi igazgatók: Grazi [osztrák-magyar] tartomány: Maria Adolf Dominik Schlick CM (1853–1865); Wilhelm Müngersdorf CM (1865–1902); Josef Binner CM (1902–1905). – Magyar tartomány: Medits Nándor CM (1905–1915); Áronffy Ferenc CM (1915–1935); Keller Lajos CM (1935–1978); Tóth István CM (1978–1993). – Szlovák Tartomány: Danielik József CM (1922–?). – Nagyváradi Tartomány: Kovács Sándor CM (1924–1940†); Szedenik Nándor (1940–1983†)

        Vizitátornők. Grazi [osztrák-magyar] tartomány: Maria Josefa Leopoldine Brandis (1851–1900); Maria Immaculata Brandis (1900–1905). – Magyar Tartomány: Fries Zoe Mária Cherubina (1905–1909); Sebők Mária Vilma (1909–1926); Proiszl Julianna Angela (1926–1938); Velics Antónia Ferdinanda (1938–1974); Summer Katalin Marillac (1974–1987); Ráth Magdolna Mária (1987–1994); Nagy Magdolna Filoména (1994–2004); Leitenbauer Rosina Rufina (2004–2010); Kiss Mariann Kornélia (2010–2011). – Szlovák Tartomány: Paczelt Gizella Agnella (1922–1923†) Lengyel Felícia (1923–?); Soldan Bertranda (?–1940†); Olsovszky Vincencia (1940–?). – Nagyváradi Tartomány: Smak Vinfrida (1924†); Keresztes Mária (1924-1925); Deáky Józefa (1925-1943†); Tullner Etelka Vincencia (1943–1972†); Ocskay Etelka Ferdinanda (1972–198?); Polmann Mária Lucianna (198?-199?); Peczkó Zsuzsanna Kinga (199?-2011?). – Graz–Közép-európai Tartomány, magyarországi képviselő: Kiss Mariann Kornélia (2011–).

        A Grazi Tartomány házai Magyarországon, majd (1905-től) Magyar Tartomány házai: Pinkafő (Jézus Szíve intézet, 1853–1920>G); Budapest-Terézváros (Próféta utca, Szent Teréz intézet, bölcsőde, 1853–1950); Kőszeg (kórház, 1853–1950); Szeged (kórház, 1854–1861); Szekszárd (kórház, 1854–1950); Veszprém (kórház, 1854–1950); Veszprém (Ranolder intézet, 1854–1950); Pécs (kórház, belgyógyászati klinika, 1855–1950); Pécs (szegényház, 1855–1950); Székesfehérvár (kórház, 1856–1861); Gyöngyös (kórház, 1856–1950); Márianosztra (börtön, 1858–1949); Eger (Szent Anna intézet, Szent Vince kórház, 1858–1950); Nyitra (iskola, 1861–1922>S); Pápa (Ranolder-intézet, 1864–1950); Rajka (iskola, 1865–1942); Sárvár (iskola, 1865–1950); Budapest-Krisztinaváros (Gellérthegy utca, iskola, óvoda, 1868–1950); Gyöngyös (Mária Valéria intézet, 1868–1950); Budapest-Józsefváros (Nagytemplom utca, Simor intézet, 1869–1950); Besztercebánya (Szent Erzsébet intézet, 1870–1922>S); Kéthely (Somogy megye, iskola, 1870–1926); Budapest-Ferencváros (Bakáts tér, Knézich utca, Zichy-Metternich homeopátiás kórház, Erzsébet kórház) $1870–1949); Budapest-Ferencváros (Vendel utca, gyermekmenhely, 1872–1940); Kaposvár (Ranolder intézet, 1873–1950); Tapolca (Ranolder intézet, 1873–1950, 1993–); Léka (Mária iskola, 1874–1920); Morvaszentjános (Pozsony megye, iskola, 1874–1922>S); Gyula (Wenckheim árvaház, 1875–1937); Budapest-Józsefváros (Üllői út, egyetemi klinika, 1875–1949); Budapest-Ferencváros (Ranolder intézet, 1875–1950); Szécsény (Haynald intézet, 1875–1950); Tata (iskola, kórház, 1876–1950); Várpalota (Szent János intézet, 1876–1950); Kassa (kórház, 1877–1922>S>1939–1945>S); Ürmény (Nyitra megye, iskola, 1878–1922>S); Nagyvárad (Immaculata intézet, 1878–1924>N); Pécs (Matessa árvaház, Rudolfinum, 1878–1950); Perkáta (Nagyperkáta, Fejér megye, iskola, 1878–1950); Resicabánya (kórház, 1879–1923); Nagyvárad (Szent Vince intézet, 1879–1924>N); Nagyvárad-Velence (iskola, 1879–1924>N); Szeged (Berlini körút, szegényház, 1879–1950); Szegvár (Károlyi-Kornis intézet, 1879–1950); Törökszentmiklós (Pánthy intézet, 1880–1950); Vác (szegényház, óvoda, iskola, 1906-tól Karolina intézet, 1880–1950); Fiume (Mária intézet, 1881–1914); Hegybánya (Hont megye, iskola, 1881–1922>S); Nagyappony (iskola, 1881–1922>S); Zsolna (Wurm árvaház, 1881–1922>S); Bonyhád (Immaculata intézet, 1882–1950); Keszthely (Ranolder intézet, 1882–1950); Németbóly (iskola, 1882–1950); Hőgyész (Tolna megye, iskola, 1883–1903); Alsószemeréd (Hont megye, Mária ház, iskola, szegényház, 1883–1922>S>1939–1945>S); Martonvásár (Brunswick óvoda, 1883–1924); Budapest-Józsefváros (Üllői út, Stefánia szegénygyermek-kórház) $1883–1928); Csákvár (Eszterházy intézet, 1883–1950); Budapest-Angyalföld (Hungária körút, elmegyógyintézet, 1895–1950); Budapest-Ferencváros (Üllői út, Szent István Kórház, 1884–1919); Trencsén (Gyurcsek intézet, 1884–1921); Rimaszombat (kórház, 1884–1922>S>1939–1945>S); Budaörs (iskola, szegényház, 1884–1950); Budapest-Tabán (Árok utca, bölcsőde, 1884~1935); Gyoma (Wodianer árvaház, 1884–1950); Paks (iskola, 1884–1950); Rákospalota (Clarisseum iskola, hadikórház, nővérotthon, 1885–1919); Trencsén (kórház, 1885–1922>S); Gyöngyös (Fejérváry árvaház, 1885–1948); Esztergom (Vöröskereszt kórház, 1920-tól Simor-kórház, 1885–1950); Szob (Lujza intézet, 1885–1950); Gyöngyös (szegényház, 1886–1919); Nagyszombat (érseki árvaház, 1886–1922>S); Nagytapolcsány (Ágoston kórház, iskola, 1886–1922>S); Nyitra (püspöki árvaház, 1886–1922>S); Nagyvárad (Szent László árvaház, 1886–1924>N); Nagykanizsa (kórház, szegényház, 1886–1950); Esztergom–Szentgyörgymező (iskola, érseki árvaház, 1887–1920); Mihályi (Sopron megye, iskola, 1887–1936); Budapest–Erzsébetváros (Herminamező, Vakok intézete, 1887–1945); Nagyszombat (közkórház, 1888–1917); Anina (Krassó-Szörény megye, bányakórház, 1888–1923); Regöly (iskola, óvoda, 1888–1950); Nagykomlós (Torontál megye, San Marco intézet, 1889–1924>N); Malacka (iskola, 1889–1922>S); Budapest-Józsefváros (Szent Rókus kórház, 1890–1919); Csicsó (Komárom megye, iskola, 1890–1922>S>1939–1945>S); Németpróna (Venantinum, 1890–1922>S); Nagymányok (Tolna megye, Szentháromság intézet, 1890–1925); Lengyeltóti (iskola, 1890–1930); Bakóca (Baranya megye, Mailáth intézet, 1890–1950); Budapest-Józsefváros (Mosonyi utca, toloncház, rendőrkórház, 1890–1950); Szekszárd (óvoda, 1890–1950); Szentendre (Érseki intézet, 1890–1950); Zalaapáti (iskola, 1890–1950); Fehérvárcsurgó (iskola, óvoda, 1891–1926); Gyula (kórház, 1891–1949); Fót (Károlyi intézet, 1891–1950); Mesztegnyő (iskola, 1891–1950); Szombathely (Emberbaráti kórház, 1891–1950); Budapest-Erzsébetváros (Alsóerdősor utca, Erzsébet szegényház, 1892–1950); Budapest-Lipótmező (elmegyógyintézet, 1892–1950); Moson (Ostermayer óvoda, Hildegardeum, 1892–1950); Budapest-Erzsébetváros (Bethlen tér, Ferenc József kórház, 1893–1919); Nagyszombat (szegényház, 1893–1922>S); Pozsony (Mária Oltalma árvaház, 1893–1922>S); Budapest-Krisztinaváros (Attila út, szegényház/szeretetotthon, 1893–1940); Pécs (megyei árvaház, 1893–1950); Budapest-Ferencváros (Gyáli út, Szent László kórház és Szent Gellért járványkórház, 1894–1919); Nyitra (megyei kórház, 1894–1922>S); Újpest (Károlyi kórház, 1895–1950); Nagyszeben (elmegyógyintézet, 1896–1914); Budapest-Óbuda (Szent Margit kórház, 1897–1919); Nagytétény (Fehérkereszt árvaház, 1897–1948); Balassagyarmat (Mária Valéria közkórház, 1897–1950); Budapest-Kútvölgy (Új Szent János Kórház, 1898–1950); Mocsonok (Nyitra megye, iskola, 1898–1922>S); Nagyszombat (városi kórház, 1898–1922>S); Kaposvár (kórház, 1898–1950); Székesfehérvár (árvaház, 1921-től szegényház is, 1899–1949); Nagymegyer (Szt. Elzeár iskola, 1902–1922>S>1939–1945>S); Ipolyság (kórház, 1900–1922>S>1939–1945>S); Pozsony (polgári ápolda, 1900–1922>S); Budapest-Angyalföld (Hungária körút, Honvéd kórház, 1901–1949); Budapest-Óbuda (San Marco utca, irgalomház, 1900–1950); Nagyvárad (Apostolház, 1901–1923); Mosdós (Somogy megye, iskola, 1901–1928); Szekszárd (Augusz árvaház, 1901–1950); Besztercebánya (közkórház, 1902–1922>S); Pécs (Mária intézet/internátus, 1902–1924); Dunaföldvár (iskola, 1902–1950); Bélfenyér (iskola, 1903–1924>N); Pincehely (Szent József intézet, 1903–1950); Piliscsaba-Klotildliget (központi ház, 1909-től üdülőház, 1905–1950); Köpcsény (Batthyány magánkórház, 1906–1921); Nyitragerencsér (iskola, 1908–1920); Máriafölde (Nagyteremia, Torontál megye, San Marco intézet, 1908–1924>N); Pozsony (Szent Erzsébet Gyermekotthon, 1909–1922>Pécel); Budapest-Gellérthegy (Ménesi út, Központi ház, 1909–1950, 1995–); Keszthely (kórház, 1910–1937); Piskitelep (Hunyad megye, MÁV kórház, 1911–1919); Balatonalmádi (gyermekszanatórium, 1911–1915); Felsőőr (kórház, 1911–1920>G); Szentjobb (iskola, 1911–1924>N); Csíksomlyó (árvaház, tanítóképző, 1913–1924>N); Gödöllő (hadikórház, 1914–1918); Tapolca (kórház, 1914–1948); Debrecen (Péterfia utca, Zita árvaház, 1916–1929); Szany (Szent Vince árvaház, 1917–1935); Adony (iskola, óvoda, 1918–1950); Pécel (Szent Erzsébet gyermekotthon, Pozsony>1922–1958, 1993–); Nagylengyel (Strausz szeretetház/iskola, 1924–1933); Budapest-Kamaraerdő (szegényház, 1924–1949); Polgárdi (Ilona intézet, 1925–1950); Gyöngyös (karitász-ház, 1926–1950); Budapest-Terézváros (Podmaniczky utca, MÁV-kórház, 1927–1949); Pápa (szegényház, 1929–1950); Eger (Lujza-otthon, 1931–1950); Máriaremete (öregotthon, 1931–1950); Attala (Somogy megye, iskola, 1932–1950); Szöllősgyörök (óvoda, 1935–1938); Nagymaros (iskola, 1936–1946); Szeged -Újsomogyitelep (óvoda, 1939–1942); Kál (Heves megye, óvoda, 1939–1950); Csepel (menhely, 1940–1943); Tápiósáp (iskola, óvoda, 1940–1948); Gelse (Sellyey intézet, 1941–1948); Recsk (üdülőház, 1941–1950); Esztergom (óvoda, 1943–1948); Pápa (Széchényi utca, Szent Anna intézet, 1943–1950); Szeged (Londoni körút, árvaház, 1945–1948); Kaposvár (árvaház, 1945–1950).

        A Szlovákiai Tartomány házai (1922-től): Alsószemeréd (Hont megye, Mária ház, iskola, szegényház, M>1922-1939>M>1945–1950?); Besztercebánya (közkórház, M>1922–1950?); Besztercebánya (Szent Erzsébet intézet, M>1922–1950?); Csicsó (Komárom megye, iskola, M>1922-1939>M>1945–1950?); Hegybánya (Hont megye, iskola, M>1922–1950?); Ipolyság (kórház, M>1922-1939>M>1945–1950?); Kassa (kórház, M>1922-1939>M>1945–1950?); Malacka (iskola, M>1922–1950?); Mocsonok (Nyitra megye, iskola, M>1922–1950?); Morvaszentjános (Pozsony megye, iskola, M>1922–1950?); Nagyappony (iskola, M>1922–1950?); Nagymegyer (Szt. Elzeár iskola, M>1922-1939>M>1945–1950?); Nagyszombat (érseki árvaház, M>1922–1950?); Nagyszombat (szegényház, M>1922–1950?); Nagyszombat (városi kórház, M>1922–1950?); Nagytapolcsány (Ágoston kórház, iskola, M>1922–1950?); Németpróna (Venantinum, M>1922); Nyitra (iskola, M>1922–1950?); Nyitra (megyei kórház, M>1922–1950?); Nyitra (püspöki árvaház, M>1922–1950?); Pozsony (Mária Oltalma árvaház, M>1922–1950?); Pozsony (polgári ápolda, M>1922–1950?); Rimaszombat (kórház, M>1922-1939>M>1945–1950?); Trencsén (kórház, M>1922-1950); Ürmény (Nyitra megye, iskola, M>1922-1950); Zsolna (Wurm árvaház, M>1922-1950); Lédec (Trencsén megye, központi ház, 1925–1950

        A Nagyváradi tartomány házai (1924-): Nagyvárad (Szent Vince intézet, M>1924-1949); Nagyvárad (Immaculata intézet, M>1924-1949); Nagyvárad-Velence (iskola, M>1924-1949); Nagyvárad (Szent László Árvaház, M>1924-1949); Nagykomlós (Torontál megye, iskola, M>1924-1949); Bélfenyér (iskola, M>1924-1949); Máriafölde (Nagyteremia, Torontál megye, San Marco intézet, M>1924-1949); Szentjobb (iskola, M>1924-1949); Csíksomlyó (árvaház, tanítóképző, M>1924-1949); Nagyvárad-Katalintelep (napközi, 1928-1949); Nagyvárad (Szent József kórház, 1931-1949); Zsombolya (Torontál megye, szegényház, 1932-1949); Zsombolya (Torontál megye, Szent Lujza otthon, 1938-1949); Marosvásárhely (kórház, 1940/1943-); Csíkszereda (állami kórház, 1940/1943-); Csíkszereda (Szent Vince kórház, 1940/1943-); Kolozsvár (szegényház, 1940-1945); Kolozsvár (Steiner-kórház, 1940-1945); Dés (állami kórház, 1940-1945); Nagykároly (állami kórház, 1940-1945); Kolozsvár (Charité-kórház, 1940-1949); Kolozsvár-Irisztelep (napközi, 1940-1949); Kolozsvár (Szent József konviktus, 1945-1949); Csíkszereda (internátusi konyha, 1945-1949); Székelyudvarhely (internátusi konyha, 1945-1949); Zilah (iskola, 1945-1949

        A Zágrábi Tartomány magyarországi házai (1900 körül): Nagybecskerek (kórház); Pancsova (kórház).

        Helyek

        Jogi helyzete

        Funkció, foglalkozás, tevékenység

        Feladatkör, hatáskör

        Szervezeti felépítés/geneológia

        Általános kontextus

        Kapcsolatok adatcsoport

        Kapcsolódási pontok adatcsoport

        Téma kapcsolódási pontok

        Hely kapcsolódási pontok

        Elfoglaltságok

        Ellenőrző adatcsoport

        Iratképző azonosítója

        Intézmény azonosítója

        Felhasznált szabályok és/vagy előírások

        Rövidítések: M = Magyar Tartomány; G = Grazi Tartomány; N = Nagyváradi Tartomány; S = Szlovák Tartomány

        Állapot

        A leírás részletezettségi szintje

        A leírás készítésének, felülvizsgálatának és törlésének ideje

        Sági György, Koltai András, 2021

        Nyelv(ek)

          Írásrendszer(ek)

            Források

            A házak jegyzékének forrásai: MSZKL, II.6. Páli Szent Vincéről nevezett Szeretet Leányai Társulata Magyar Tartománya levéltára, 3: Lajstromozott iratok, b: Központi ügyek, 17: Irgalmas nővérek magyarországi társházainak alapítási kimutatása (1913-1924); MSZKL, II.8: Németh Károly hagyatéka, 2: Rendtörténeti adatgyűjtés, 68: Az irgalmas nővérek magyarországi házainak jegyzékei (valamint Németh Károly további kéziratai).

            Karbantartási figyelmeztetések