Német Károly

• Nemecz Károly, Carolus a S. Catharina

Apja, Nemecz Károly (1845–1878) szabómester a Pozsony megyei Vásárúton (Trhová Hradská) élt, 1872-ben vette felségül Pirk Katalint, egy vágsellyei szíjgyártómester lányát. Első fiuk, az ifjabb Károly 1873. október 27-én született, majd őt követte József (1875. aug. 9.) és Lajos (1877. júl. 12.). Az elemi iskola első három osztályát 1878-tól szülőfalujában végezte, de mivel az édesapa 1878. szeptember 26-án elhunyt, az özvegy és a gyerekek 1881-ben Vágsellyére, az anyai nagyszülőkhöz költöztek. A családban és Vásárúton magyarul beszéltek, de Vágsellyén Károly szlovákul is megtanult, mivel a város mintegy kétharmada ezt a nyelvet beszélte. Itt végezte az elemi iskola 4-5. osztályát (Sk, 12), majd 1885-ben a szentgyörgyi piarista gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. Mivel jól tanult, és Szentgyörgyön csak kisgimnázium működött, az V. osztályt 1889-től Nyitrán folytatta. Bár már szentgyörgyi első gimnazista korától fogva a „Német”, majd a „Németh” nevet használta, hivatalos névváltoztatási kérvényt csak Nyitrára költözésekor, 1889-ben nyújtott be testvéreivel együtt. Az engedély szerint nevük „Német”-re („h” nélkül) módosult, ám Károly a nyitrai gimnázium értesítőiben továbbra is „Németh” néven szerepelt. Mint árva diák élelmezését a „püspöki udvartól” kapta, de VII. osztályos korában mint templomi énekes is kapott támogatást a Nozdroviczky-alapból, valamint ruhára a rendház Schedy-féle alapjából.
A VII. osztály után, 1892-ben jelentkezett a piarista rendbe, és az egyéves váci noviciátust követően a gimnázium VIII. osztályát 1893/1894-ben Kecskeméten járta ki Kováts Antal osztályában, aki a németet és a magyart is tanította. Elöljárói szorgalmát, engedelmességét és „buzgóságra hajló” természetét egyaránt nagyra becsülték. 1894-től 1897-ig a kolozsvári Kalazantinumban folytatta tanulmányait, az újonnan alapított intézet első növendékei között, mint magyar–latin szakos egyetemi hallgató. A kolozsvári tudományegyetemen a magyar irodalmat Széchy Károlytól, a latin irodalmat leginkább Szamosi Jánostól, a görög tárgyakat Pecz Vilmostól tanulta. A Kalazantinumban is tagja volt az énekkarnak, sőt az intézet zenekarában is játszott mint nagybőgős. 1895 decemberében növendéktársaival együtt megindították a Kalazantinum című folyóiratot, mely saját írásaikat közölte, eleinte hektográffal (Schafirograph), később nyomdai úton sokszorosítva. A szerkesztő feladatát Raskó (Hraskó) István, a kiadóét Német vállalta. A nyári szünidőket rokonainál töltötte, részben Szentgyörgyön, részben Vágsellyén. Ott készültek első dolgozatai (amelyeket akkoriban megköveteltek a piarista növendékektől), 1895-ben „Czuczor Gergely élete és működése”, 1896-ban „Cicero élete” címmel, utóbbi latinul.
Két egyetemi év után, 1896. június 17-én letette az alapvizsgát, a harmadik év végén, 1897. április 19-én pedig szerzetesi örökfogadalmat tett, és augusztus 15-én Schuster Konstantin püspök Vácott pappá szentelte. 1897 szeptemberétől a temesvári gimnáziumban kezdett magyart és latint tanítani, valamint „görögpótló irodalmat”, amit két év múlva, 1899-től Kecskeméten folytatott. Eközben tette le Kolozsvárott utolsó egyetemi vizsgáit, így a szakvizsgát 1902. január 27-én, a tanári vizsgát pedig 1904. május 16-án.
Kecskeméten bontakozott ki tanári tehetsége, amellyel a legszebb piarista hagyományokat követte. „Az iskolai munkát megszentelt örökségnek, élethivatásnak tekintette” – írta róla Balanyi György (aki maga is tanítványa volt) – „Szeretettel és lelkesedéssel csüggött nemzeti irodalmunkon, és minden igyekezetével azon volt, hogy alkotásait minél közelebb hozza tanítványai szívéhez. […] Óráira mindig egész halom könyvvel járt, hogy az elméletet azonnal megfelelő illusztrációs anyaggal kísérhesse.”
Még egyetemi évei alatt, Széchy Károly buzdítására kezdett foglalkozni Baróti Szabó Dávid munkásságával, amelyhez számos adatot gyűjtött (Sk, 2-6), és erről szóló doktori disszertációjának több részletével elkészült (Sk, 8), azt azonban végül nem fejezte be. Helyette, a piarista hagyományok keresése közben, figyelme egyre inkább a régi iskolai színjátékok felé fordult.
Már első kecskeméti évében, 1899/1900-ban Bán József rendtársával együtt szavalókört indított a kisebb, II–IV. osztályos diákok számára „az előadó képesség s fellépési bátorság emelésére”, amelyet 1905-ig vezetett. Időközben azonban egyre magasabb osztályokban tanított, így 1904-ben ő vette át a felsőbb osztályosok tekintélyes önképzőkörének vezetését, és 1905-ban, amikor már egyáltalán nem tanított az alsó osztályokban, a szavalókör vezetéséről is lemondott.
A kecskeméti szavalókör tagjai nemcsak verseket mondtak üléseiken és az iskolai ünnepségeken, hanem ugyanott rövidebb színdarabokat, egyfelvonásos vígjátékokat is előadtak. Az 1900/1901. tanévzáró ünnepélyen például a Maszlaghy Ferenc által írt A képzelt beteget, egy év múlva pedig Az álhadnagy című bohózatot játszották. Az 1902/1903. tanévben a szavalókör ülései során a Karácsony öröme, valamint Rudnyánszky Gyulától A varázsgyűrű című rövid színművek kerültek bemutatásra. Eközben fedezte föl Német Károly a kecskeméti rendház könyvtárában Plautus Menaechmijének 18. századi magyar nyelvű átdolgozását, amelyet nemcsak közzétett a gimnázium 1903/1904. évi értesítőjében, hanem némely „stiláris változtatásokkal” diákjaival elő is adatott az év végén, 1904. június 19-én, a Tóth György igazgató 30 éves tanári évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a gimnázium tornacsarnokában. Tulajdonképpen innét számíthatjuk a barokk kori piarista iskolai színjáték 20. századi újraélesztésének kezdetét.
A kecskeméti iskolai színjátszás Német Károly vezetésével a következő években is tovább folyt, sőt fejlődött. A Menaechmi után pár nappal például, az 1904. június 29-én tartott tanévzáró ünnepségen a kisebbek, a szavalókör tagjai A fogadás című bohózatot játszották, az önképzőkör 1906. március 15-én tartott ünnepségén pedig Havadi Barnabás OSB A hős idők alkonya című drámai költeménye került színre.
1907-ben a gimnázium vezetősége úgy határozott, hogy az iskola alapításának 200. évfordulóján, 1914-ben emléktáblát állít diákjának, Katona Józsefnek valamint neves piarista tanáraiknak (Révai Miklós, Horányi Elek, Simai Kristóf) és ennek költségét színpadi előadások útján teremti elő. „Az emléktábla és a XVIII. századi piarista iskolai szinielőadások felelevenítése bizonyára neveli az ifjúság szívében irodalmi nagyjaink iránt a köteles hála és kegyelet érzését s az intézethez való mély ragaszkodást” (Ért/Kecskemét 1907/1908, 68). Emiatt került színre a városi színházban 1908. április 27-én Dugonics András Tárházi című darabja a diákok előadásában, Német Károly rendezésében és átdolgozásában, majd a következő évben, 1909. április 24-én ugyanilyen módon Simai Kristóf Váratlan vendég című vígjátéka. Több ilyen célú előadás nem volt, de a kecskeméti katolikus egylet javára 1909 karácsonya előtt, a gimnázium tornacsarnokában Német Károly tanítványai két előadásban is bemutatták Szabó János Betlehemi bakter című művét.
Az iskolai színjátszás megújítása mellett Német Károly más módon is részt vett a város kulturális életében. Rendszeresen írt „alkalomszerű ismertetéseket” a helyi lapokba, és tartott irodalmi előadásokat. 1908-ban például Kisfaludy Károlyról beszélt a Katona-kör kérésére, 1910/1911-ben pedig Arany János Toldi-ciklusáról, méghozzá a Katona-kör mellett a katolikus legényegyesületben is. Az 1909/1910. tanévben fizika szakos rendtársával, Niklos Jánossal létrehozták az Önképző-kör Uránia-osztályát, amely vetített képes előadás-sorozatot rendezett az ifjúság számára Európa tájairól, a bolygókról, üstökösökről.
A színjátékok felkutatása és előadása mellett Német Károly szorgalmasan gyűjtötte az adatokat Kecskemét városa (Sk, 17-23), valamint a piarista iskolai színjátszás történetéhez. Előbbiek különféle helyi lapokban jelentek meg vagy előadásokon hangzottak el, utóbbiak pedig jórészt bekerültek Prónai Antal gyűjteményébe (IV.62, Sk, 27, vö. ItK 1915, 115). Ebből is látszik, hogy adatait szívesen megosztotta másokkal. „Azt a kegyeletes lelkületet, mellyel a piaristaság irodalmi múltjának emlékeit böngészte, a jelen nemzedékre őszinte rendtársi és baráti szeretet formájában árasztotta ki. A keze alatt felnőtt fiatalabb nemzedéknek […] kész örömest kezére járt kutatásaiban” – írta róla Balanyi György. Csaplár Benedek rendtörténetíró 1906. évi halála után ő szolgáltatta a piarista írókra vonatkozó adatokat Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című lexikonjához (az 1906–1914 között megjelent XI–XIV. kötetekhez).
Kiváló tanári munkájának egyfajta elismerése volt, hogy 1912-ben elöljárói (a rendfőnöki titkárrá kinevezett Prónai Antal helyére) a budapesti gimnáziumba helyezték. Ott sem feledkezett meg az iskolai színjátszásról, amelyre a Segítő Egyesület jótékonysági hangversenyei adtak lehetőséget. Ennek keretében 1913. március 3-án az Uránia tudományos színházban ismét színre vitte a kecskeméti Menaechmust, a következő évben, 1914. február 23-án pedig a Váratlan vendéget, mindkettőt újabb versekkel és zenei betétekkel és kiegészítve.
Ezután tanári pályája egy időre szünetelt, mert 1914-ben, Prónai Antal váratlan halála után Hénap Tamás tartományfőnök titkárává nevezte ki. Ebben a funkcióban Hénap utódja, az 1918-ban megválasztott Szinger Kornél is megtartotta, sőt kormánytanácsosi (konzultor) minőségben a rendtartományi vezető testületbe is beválasztották. A titkári feladatot 1920-ig látta el, majd – továbbra is kormánytanácsosként – két évig a rendi iskolai ügyek gondozója volt. Titkárként eleinte ő írta az elhunyt piaristák kegyeletes életrajzait, ezt a munkát azonban 1915-ben Friedreich Endre rendi könyvtáros vette át tőle.
Mivel igazi hivatásának a tanítást tekintette, visszakívánkozott az iskolába. 1922-től ismét tanári feladatot kapott a budapesti gimnáziumban, méghozzá a legalsó (I-IV.) gimnáziumi osztályokban, a legkisebb diákok között, ahol igazán jól érezte magát. „Úgyszólván minden idejét közöttük töltötte, és ha közbe-közbe kedves zsémbességgel zsörtölődött is velök, alapjában nagyon szerette valamennyiüket, s minden tőle telhetőt megtett, hogy embert faragjon belőlük” – írta Balanyi György. Haláláig osztályfőnök volt, illetve szaktárgyai mellett tanított hittant, éneket és természetrajzot is. Mindössze 57 évesen, hirtelen tüdőgyulladásban hunyt el Budapesten, 1930. december 6-án. Egyik akkori tanítványának édesapja, Gusztáv Béla gépészmérnök azonnal alapítványt tett, hogy halála évfordulóján a rendház misét mondjon érte.

piarista szerzetes