Az iratanyag rendezése során a 17. század végétől egészen a 20. század közepéig kerültek elő olyan egyedi iratok, amelyek valamilyen módon kapcsolatosak voltak a Státus működésével, de nem voltak iktatva, vagy teljesen külön kezelték őket. Az 1930-as években, amikor a Státus létezésével kapcsolatos jogi eljárás folyt módszeresen próbálták összeszedni, eredetiben, vagy másolatban azokat a dokumentumokat, amelyek az Erdélyi Katolikus Státus létrejöttére, jogi szabályozására és működésére vonatkoztak. Ezek az iratok is ebben az állagban kerültek elhelyezésre. Az állag első három raktári egységében időrendbe rendeztük az 1869 előttről megmaradt, nem iktatott egyedi iratokat. A többi raktári egységben tematikusan csoportosítva helyeztük el a meghatározott ügyekhez tartozó iratokat. A repertóriumban közöljük az ügyek tárgyát és a hozzájuk tartozó évkör időhatárait. Az állagban latin, magyar, német és román nyelvű iratok egyaránt előfordulnak. Forrásértékük számos esetben jelentős. Az iratok egyenkénti átnézéssel kutathatók.
Mostrar 2969 resultados
Descrição arquivística
RO GyFL ÉFkL.III.3.p
·
állag
·
1997–2011
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.q
·
állag
·
1994–2009
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.r
·
állag
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.s
·
állag
·
1992–2008
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.t
·
állag
·
1998–2008
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.v
·
állag
·
1992–2009
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.w
·
állag
·
1995–2009
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.i
·
állag
·
1940–1945
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.l
·
állag
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ÉFkL.III.3.u
·
állag
·
1998–2000
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
RO GyFL ERKSL.IV.4.h
·
állag
·
1693–1946
Parte de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
HU MUEMEL IV.007.A
·
állag
·
1938–2001
Parte de Teszt6_Dr. Szent-Iványi Sándor Unitárius Gyűjtemény Levéltár
HU MUEMEL IV.007.B
·
állag
·
1967–2003

HU MUEMEL X.010.a
·
állag
·
1865–1948

HU MUEMEL X.010.b
·
állag
·
1811–1944

Parte de Teszt7_Dr. Szent-Iványi Sándor Unitárius Gyűjtemény Levéltár