Mostrando 2969 resultados

Az egyházmegyei tanítók fegyelmi ügyeit a megnevezett fórum tárgyalta. A magyar nyelvű iratok levelezésből, jelentésekből és jegyzőkönyvekből állak. 1910 és 1938 között saját iktatókönyvet vezettek. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

A Katolikus Státus iratai között számos különféle nyugdíjalapra vonatkozó iratot találtunk. Ezek közül megemlíthető az Egyházmegyei Főgimnáziumi Tanárok Nyugdíjsegélyalapja, az Egyházmegyei Igazgatótanácsi tisztviselők és alkalmazottak (Tisztviselői) nyugdíjalapja, a Tanítói Önsegélyző nyugdíjalapja, valamint a Tanítóképző Intézet tanárainak nyugdíjalapja. Az első kettőt 1940-ben összevonták és a továbbiakban Egyesített Nyugdíjalapnak nevezték. Az állagban e különféle alapok költségvetéseit és zárszámadásait találjuk, esetenként hiányosan. A tanítói önsegélyző nyugdíjalapnak a fentieken kívül önálló iratanyaga is megmaradt amelyet szintén itt helyeztünk el. Az iratok egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A káptalan újkori történetének legfontosabb forrásai az 1697 és 1815 között lefolytatott hat vizitáció, melyek egyben a káptalan statútumait is tartalmazzák. Utóbbiakat külön általában nem adták ki, mindössze a Somogyi Lipót-féle maradt fenn önálló formában is.

A Szent Imre Egyletet 1872-ben hozták létre, mint papi nyugdíjintézetet. A régi nyugdíjalaphoz való viszonya sokáig nem volt tisztázva, idővel jelentőségében túl is nőtt rajta. A kettő egymáshoz való viszonyát végül az 1927-es Egyházmegyei Zsinat rendezte. Eszerint a papi nyugdíjat az Egyházmegyei Nyugdíjintézet szolgáltatta, melyet az egyesület csak kiegészített.

Gludovácz József kir. tanfelügyelő 1798-as végrendeletében tett szegényalapítványa, melyet Horváth Zsigmond 1808-ban egy jelentősebb összeggel megnövelt. Ettől kezdve az adományozás joga a Horváth családot illette (Szentgyörgy, Hegyfalu, Petőháza és Szenttamás földbirtokosai). A család az 1850-es években azonban tönkrement, és elvesztette befolyását az alapítványra, ezt követően a káptalan jelölte ki azokat, akik a kamatokat élvezték.