2969 találat látható

A Gyulafehérvári Káptalan legrégibb iratainak jelentős része a Magyar Országos Levéltárba került, Erdélyben maradt részét pedig 1912-ben a Gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtárában helyezték el. Az odakerült iratok a 13. századtól a 18. század végéig terjednek és az itteni iratok szerves elődjének tekinthetők. Ebben az állagban a káptalan hivatalos működése során keletkezett 19. 20. századi iratokat helyeztük el időrendben. Az 1900 előtti anyagot a századforduló után darabszinten rendezték és a székesegyház tornyában lévő ládákban helyezték el. Ehhez az anyaghoz rendkívül részletes és pontos időrendi, név-, és tárgymutatók készültek, amelyek a ladula (láda) jelzetére utalnak. Az átrendezés során a mai raktári egységekre is feljegyeztük a régi jelzetet, hogy ennek alapján az anyag kutatható legyen. Az iratokat egyébként időrendben helyeztük el a raktári egységekben és az 1900 utáni iratok a későbbi időszakból megmaradt tárgymutatók alapján jól kutathatók. Az iratok nyelve többségében latin a 19. század végétől magyar, majd román is. Az anyag forrásértéke minden szempontból jelentős. Felhívjuk a figyelmet, hogy a káptalan működésével kapcsolatos iratok ugyanezen fond c állagában is megtalálható.

Ugyancsak a káptalani levéltárban őriztek meg a 18–19. századból megmaradt különböző jövedelem összeírásokat, jelentéseket részben a káptalan, részben a püspökség birtokairól. Ezeket a forrásokat a századforduló utáni rendezés során szintén egyenként sorszámozták és a már többször említett nyilvántartásban rövid tartalmukat feljegyezték. A rendezés során felmerült az a lehetőség, hogy ezeket az iratokat egyesítjük a püspöki uradalom hasonló nyilvántartásaival, amelyek például a levéltár III. 1/d. állagában találhatók. Mivel ez utóbbihoz részletes segédlet nem állt rendelkezésre, úgy véltük, hogy ez a megoldás csökkentené az anyag kutathatóságát. Ennek megfelelően egy gyűjteményes állag alakult ki, amelyben a dokumentumok nyelve latin és magyar. Az állag anyaga kizárólag a már említett darabjegyzék segítségével kutatható.

Az állagban elsősorban az 1940–1948 közötti évekből megmaradt és az erdélyi püspöki hivatalba eljuttatott más egyházmegyékből való püspöki körleveleket helyeztünk el. A második világháború időszakából különösen érdekes sorozat, hiszen olyan anyagokat is tartalmazhat, amelyek másutt nem maradtak fenn, vagy nehezen kutathatók. A körlevelek nyelve latin, magyar, esetenként román és német. Az állag végén a rendszerváltás után keletkezett körlevelek találhatók. Kutatása kronológiai rendben ajánlott.

A Protocollum exhibitorum in Fundationalis címet viselő segédlet sorozat 1787-től maradt meg. Kezdetben német nyelvű, majd a 81/1790-es számtól kezdve latin nyelvre tértek át. 1848 elejétől a segédletet magyarul vezették.

A Szolnok-Doboka megyében található Bethlen birtokáról csak az 1920-as évek közepétől maradtak fenn kis mennyiségben iratok. Ezek is kizárólag táblázatos előirányzatok és táblázatok.

Mária Terézia 1770. március 25-én kelt oklevelében megalapította a Nagyszebenben róla elnevezett Teréz Árvaházat és az árvaház működését az 1733 óta a városban létező egyetlen erdélyi katolikus női szerzetesrendre, az orsolyitákra bízta. 1776. április 25-éb Batthyhány József esztergomi érsek 20 ezer forintos alapítványát csatolta a Teréz árvaház vagyonához. Erdély ezen fontos szociális intézménye egészen az államosításig folyamatosan működött. Az árvaház működtetéséért szintén a Katolikus Státus felelt, így az erre vonatkozó iratokat gyűjtöttük össze ebben az állagban. Az iratok között költségvetések és a működéssel kapcsolatos iratok találhatók, amelyek a repertóriumban közöltek alapján jól kutathatók.

A rendszerváltás utáni évekből külön kezelten őrzik az általános iratoktól elkülönített, speciális tanulmányi kérdésekkel foglalkozó iratokat, szabályzatokat.

Az állag iratai szervesen a Püspöki Hivatal anyagához tartoznak és csupán irattani okokból, illetve eredetileg is külön való kezelésük miatt alkottunk belőlük külön állagot. A Hivatalban – Kalocsához hasonlóan – 1760-tól kezdve Protocollum episcopale cím alatt a püspöki döntések, s ezek nyomán keletkezett kimenő iratokról külön nyilvántartást készítettek, amelyben, hosszabban- rövidebben a határozatokat is feljegyezték. A latin nyelvű kötetekhez tárgymutató is készült, amely esetenként egybe van kötve a protocollummal, esetenként külön kezelték. Az utolsó ilyen kötet 1791-ből maradt meg, feltehetően a 18. század végén ez az önálló sorozat megszűnt. Az állag forrásértéke jelentős, részben a rendelkezésre álló mutatókkal, részben átnézéssel kutatható. Különösen akkor ajánlható átnézése, ha a kutatott téma erre az időszakra esik.