A Horányi-kör a pesti piarista gimnázium tanári karának javaslatára jött létre 1871-ben. Tagjai azok a piarista szerzetesek lehettek, akik támogatták a kör célját: „a rend tagjai között a közszellemet ápolni és a tudományos önmunkásságra ösztönzőleg hatni”. Úgy tervezték, hogy a tagok a helyi körökben rendszeresen gyűléseket, felolvasásokat tartanak, közösen pedig folyóiratot vagy füzetsorozatot adnak ki. Bár a helyi körök legtöbb helyen már 1871-ben megalakultak, tovább nem működtek. Az 1876. évi káptalan után a Horányi-kört újraszervezték, és a következő években a helyi körök legtöbbje évente 2-4 ülést tartott. A sorozat főként a helyi gyűlésekről készült jegyzőkönyveket, jelentéseket, néhány ehhez kapcsolódó kéziratot (Kis Sándor, Weiszbarth Károly, Pintér Kálmán) valamint szabályzatokat és elnöki körleveleket tartalmaz, időrendben.
Affichage de 2805 résultats
Description archivistique
5 résultats avec objets numériques
Afficher les résultats avec des objets numériques
HU BREL C.072.3
·
Série organique
·
1927
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.076.3
·
Série organique
·
1867–1983
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.081.3
·
Série organique
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.082.3
·
Série organique
·
1928–1954
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.083.3
·
Série organique
·
1860–1978
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.085.3
·
Série organique
·
1967–1976
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.088.3
·
Série organique
·
1885–2004
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.091.3
·
Série organique
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.093.3
·
Série organique
·
1832–1966
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.094.3
·
Série organique
·
1941–1963
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.095.3
·
Série organique
·
1884–1978
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.101.a.3
·
Série organique
·
1885–1974
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.112.3
·
Série organique
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU BREL C.117.3
·
Série organique
·
1894–1961
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU RMEGyL II.3.g.3
·
Série organique
·
(1904) 1910-1913
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU SzEL II.8.3
·
Série organique
·
1763–1849
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
RO GyFL GyeGyL.VIII.592–633.611.a.3
·
Série organique
·
1905–2009
Fait partie de Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár
HU PFL VI.10.30
·
Série organique
·
1643-1876
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU SzEL I.1.b.30
·
Série organique
·
1970
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU VFL I.01.30
·
Série organique
·
1747–1936
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU PMKL I.01.b.E.30
·
Série organique
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL I.01.b.E.31
·
Série organique
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU VFL I.01.31
·
Série organique
·
1777–1877
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU PFL VI.10.31
·
Série organique
·
1648-1820
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU SzEL I.1.b.31
·
Série organique
·
1948–1963
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU VFL I.01.32
·
Série organique
·
1737–1809
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU SzEL I.1.b.32
·
Série organique
·
1927; 1999
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU PFL VI.10.32
·
Série organique
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU PMKL I.01.b.E.32
·
Série organique
·
1871 - 1883
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU VFL I.01.33
·
Série organique
·
1781–1791
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU PMKL I.01.b.F.33
·
Série organique
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PFL VI.10.33
·
Série organique
·
1142-1525
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU SzEL I.1.b.33
·
Série organique
·
1902–1986
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU PMKL I.01.b.F.34
·
Série organique
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU VFL I.01.34
·
Série organique
·
1795–1877
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU PFL VI.10.34
·
Série organique
·
1527-1614
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU SzEL I.1.b.34
·
Série organique
·
1991
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU PMKL I.01.b.F.35
·
Série organique
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU SzEL I.1.b.35
·
Série organique
·
1995–2011
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU PFL VI.10.35
·
Série organique
·
1615-1699
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU VFL I.01.35
·
Série organique
·
1768–1896
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU VFL I.01.36
·
Série organique
·
1860–1921
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU PFL VI.10.36
·
Série organique
·
1700-1799
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU SzEL I.1.b.36
·
Série organique
·
1997–2015
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU SzEL I.1.b.37
·
Série organique
Fait partie de Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár
HU VFL I.01.37
·
Série organique
·
1857–1865
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU PMKL I.01.b.F.37
·
Série organique
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU VFL I.01.38
·
Série organique
·
1744–1849
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU VFL I.01.39
·
Série organique
·
1734–2013
Fait partie de Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár
HU RL D.007.4
·
Série organique
Fait partie de Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára