A nővérek személyes iratai, illetve halálukkal, temetésükkel, hagyatékukkal kapcsolatos iratok
Iskolai értesítők és évkönyvek, nekrológok stb.
Németh Károly adatgyűjtése az irgalmas nővérek egyes intézményeinek történetéhez, közte vázlatok, újságkivágatok, másolatok, levelek, jegyzetek, fényképek. (A megjelölt évkör általában a gyűjtés idejére vonatkozik, kivéve ahol az összegyűjtött anyagban korábbi, eredeti dokumentumok is találhatók).
A Páli Szent Vincéről Nevezett Szeretet Leányai irgalmas nővérek történetéről, intézményeiről, egy-egy nővér munkásságáról írt művek.
A sorozat elősorban azokat a hivatalos iratokat tartalmazza, amelyeket az 1991. évi XXXII. törvény nyomán, az egyházi ingatlanok visszaigénylésével kapcsolatban keletkeztek, de itt található néhány más ingatlanra vonatk. irat is.
ABC rendben
Takács Nándor Jusztin OCD püspök és a szerzetesrendek újraindulásához kötődő iratok. Az egyes szerzetesrendekre vonatkozó tételek elsősorban a szerzetespapoknak az egyházmegyéből rendükbe való visszabocsátására, valamint a női rendek megtelepedésére, ingatlanjaira vonatkoznak. Az eredeti iratokat 2021. augusztus 12-én Sági György tekintette át az MSZKI képviseletében. Az akkor kijelölt dokumentumok digitális másolatát Mózessy Gergely gyűjteményigazgató juttatta el az MSZKL részére.
Az MSZKI 2018-ban elhatározta, hogy kutatást indít arról, hogy azoknak, akik a rendszerváltást megelőzően és utána szerzetesként éltek, milyen tapasztalataik vannak, mit kellett megélniük. A sorozat ezen kutatás során készült életinterjúkat tartalmazza, amelyek több forrásból származnak: a) Bögre Zsuzsa és tanítványai készítették; b) Szerdahelyi Csongor készítette, c) Szociális testvérek gyűjtéséből; d) egyéb.
eredetiek: 5.c: Nővérek életrajzai, n° 7; 7: Fényképek, n° 8.
A Fő utca 41-43. épületek üzemeltetésére vonatk. iratok, szolgáltatatási áganként