33266 találat látható

Levéltári leírás
22 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok
Professiones et scrutinia
HU PMKL I.01.a.02.I · Divisio · 1695–1848
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

A szerzetesi fogadalom saját kezűleg írott szövegét eleinte a noviciátusi rendházakban őrzött kötetekbe másolták (II.1, Lib. 2, 9; II.2, Lib. 7, 9-10). Előfordult azonban, sőt egyre gyakoribbá vált, hogy a fogadalomtétel nem a noviciátusi rendházban történt. Ezeket a fogadalmakat egyes rendházakban szintén kötetekbe másolták (pl. II.6, Lib. 6), vagy elküldték a tartományfőnökségnek. Ez idővel egyre gyakoribbá vált, de rendtartományi levéltár sorozata csak az 1820-as évektől nevezhető teljesnek. (A debreceni rendház levéltárában megmaradt fogadalomszövegeket például csak a fond 2009. évi rendezése során helyeztem ide.) A fogadalmak időrendi sorrendben vannak a hozzájuk tartozó kérvényekkel (amelyekben a jelölt kéri a tartományfőnököt, hogy letehesse a fogadalmat), orvosi bizonyítványokkal és vagyonleondó nyilatkozatokkal együtt. Ebbe az alsorozatba kerültek a fogadalmakat megelőző szavazások (scrutinia) jegyzőkönyvei is, amelyek során a rendház tagjai fekte és fehér golyókkal döntöttek a novíciusok és az örökfogadalom előtt álló növendékek erkölcsi és tanári alkalmasságáról. Végül itt találhatók a szerzetesek keresztelési és pappá szentelési bizonyítványai is. A korábbi levéltári leltárakban ezek egyike sem szerepelt

Status domorum
HU PMKL I.01.a.02.III · Divisio
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

A tartományi káptalanok előtt és néha egyéb alkalmakra is (a rendház átadása, tartományfőnöki vizitáció) a rendházak elöljáróinak kimutatást (állapotjelentést) kellett készítenie a rendház vagyoni és egyéb állapotáról. Ezeket az iratokat a 19. század elején rendházanként szétosztva őrizték (Div. III). A sorozatot Jászay 1920/1922. évi rendezése érintetlenül hagyta. A 2008 szeptemberében történt revízió során azonban kiegészítettem az 1741. évi káptalanra készült kimutatásokkal, amelyek addig a vegyes anyagban lappangtak, továbbá beosztottam a megfelelő rendbe az 1802-1805 és 1811–1848 közötti káptalanokra készült status domus-okat is (amelyeket addig külön csomókban tároltak Fasc. 29-30 számon), valamint a For. 1-30. alatt belajstromozottakat is (kb. tucatnyi ilyen volt, főként koraiak). Az állapotjelentésekhez 1844-től a kiadások és bevételek jegyzékét is csatolták, 1848-ból pedig a tartományfőnökség erre vonatkozó észrevételei is megmaradtak. A sorozat folyatása a tartományfőnökség új levéltárában már nem rendházanként, hanem káptalanonként lett rendezve.

Reculae nostrorum
HU PMKL I.01.a.02.IV · Divisio · 1791–1847
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

A piaristák személyes használati tárgyairól (bútorok, ruhák, könyvek és egyéb tárgyakról készült) készült leltárak, jelentős részben könyvjegyzékek. A Fasc. 1. és 3. eredetileg a kéziratok között voltak (Manuscripta, For. 0-3/5. és 04/28a), így szerepeltek a kéziratkatalógusban is (Budapest, 2000, n° 5, 193).

HU PMKL I.02.a.For.0-3.004.2 · altétel · 1798
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

Ford. Zolcher Gergely. Az 1740-1762 között Győrben, Nagyszombatban és Kassán kiadott nyomtatványok fordítása. Melléklet: cédula a következő följegyzéssel: „Tentamen Publicum ex Mathesi Pura quod Subivit D. Joannes Dvornikovich de Liptó-Tepla, et Párisháza, D. Emericus Madách de Stregova, D. Josephus Szücs de Torda.”

HU PMKL II.01.01.14 · tétel · 1766 körül
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

Az Origo a 5. vagy a 13. kötet másolata. – Az Informatio a 15. kötet rövidebb változata, 1766 körül. — Kívül: Liber IV. Collegii Podoliniensis Schol. Piar. in quo continentur origo fundationis etc. Informatio brevis de laboribus Apostolicis Nostrorum PP. in Scepusio.

HU PMKL II.01.01.24 · tétel · 1683–1722
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

A diákokat keresztnevük kezdőbetűje szerint csoportosítva, és azon belül évek szerint közli. Mösch Lukács álllította össze a 23. kötet és más források alapján 1684-ben, majd 1686-tól tovább vezették. – Kódexkötés! – Mf: MOL, 12682/3.

HU PMKL IV.001.1.06 · tétel · 1836-1845
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

Népesség. – Mármaros hegyei. – Kőrősmezői erdő kerülethez tartozo havasok és azoknak nevei. – Folyók. – Mármaros megyét érdeklő jegyzetek. – Mármaros ásványos vizei. – Éghajlat. – A királyvölgyi só-aknáknak rövid leirása. – Rövid leírása a sugatagi só-bányáknak. – Rövid rajza a Szlatinai só Tisztségnél művelésben álló, és viszonyok miatt már fel hagyott aknáknak. – A rónaszéki aknák rövid raiza. – Jegyzéke azon fenyő szályfáknak, melyek a következendő évek lefolytában … által vétettek (1844.01.20). – Beschreibung der Rahoer Bezirk. – Ausweis Uiber den flächeninhalt der zu nachbenannten ungrischen Kron und Cameral Domänen Montanistischen Bezirken und k: freistädten etc. gehörigen Forste (1836). – Világ Károly: Borsai táj rajzolata (térkép és magyarázata, 1845).

Mások kéziratai
HU PMKL IV.001.2 · sorozat · 1795 - 1848-05-17
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

Körlevél fogalmazványa. – Rómer Flóris OSB: A pozsonyi természettudományos gyűjtemények (1847). – Kruesz Krizosztom OSB: A győri akadémia gyűjteményéről. – Status collectionum naturalium Archi-Coenobii S. Martini ad requisitionem J. Hanák – Csécsi Imre. A debreceni főiskola gyűjteményéről.

HU PMKL IV.001.2.2 · tétel · 1842-1847
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

Szerzők: Ábrahám Ottó (2., 26., 52., 57., 62–63., 84.), Fejér János (3., 44.), Hrabár János (4., 102.), Fejér Gábor (5.), Mihálka Gábor (8–9., 41., 60., 91.), Schveiniczer Rudolf (12., 42., 75–76., 93.), Stáhly György (16.), Polyák Kálmán (29., 80., 94.), Rikker János (50., 73.), Becsey Rudolf (55.), Becsey Antal (56.), Tellachich Gyula (58.), Opriss János (64.), Marcsekényi Ferdinánd (77–78.), Paál István (79.), Keszler Ferenc (81.), Fejkér János (83.), Marossári Kajetán (85.), Takács Mihály (98., 105.), Giern István (101.), Gaál István (104.), Eiber Antal (106.)