A Magyar Királyi Helytartótanács leiratait tartalmazza a sorozat. Az iratanyag időrendbe rendezett. Az iratanyaghoz rendelkezésre áll egy elenchus, amely időrendben tartalmazza az egyes iratokat. (évszám, helytartótanácsi szám, rövid tartalmi kivonat, fasciculus- és iratszám).
Veszprémi egyházmegye papságához intézett pásztorlevelek, amelyek fontosabb egyházfői intézkedéseket is tartalmazzák. Másik része más egyházi főhatóságoknak körlevelei.
Püspöki széküresedés idején keletkezett, illetve a helynököknek a távollévő püspökökkel folytatott levelezése található ebben a sorozatban.
A sorozat az egyházmegye plébániáikra vonatkozó iratokat tartalmazza espereskerületi, azon belül pedig a plébániák rendjében. A sorozat létrejötte feltehetőleg a püspöki irattárolási rendszer átalakításakor, az 1830-as évek elején keletkezhetett különböző provenienciájú iratokból. Ez egészítette ki Rajczi Pál plébános, püspöki levéltáros a Somogy Megyei Levéltárban folytatott kutatásaival.
Ezek az iratok a Visitatio Canonica című kötetes sorozat kiegészítő forrásai. A sorozat azokat a jogszokásokat és joggyakorlatokat tartalmazza, amelyek pontosan és jogérvényesen a Visitatio Canonica című kötetekben lettek megállapítva. Tehát azokat az iratokat tartalmazza, amely az egyes plébániák jogviszonyait állapítják meg. Vonatkozik magára a templomra, pénztárára, a templom belső felszerelésére, az istentisztelet sorrendjére. Tárgya továbbá: a plébánia fundus instructusa, könyvtáre, a területén lévő leányegyházak, oratoriumok, kápolnák, szobrok keresztek, temetők, iskolák stb., lelkészi jövedelmek, a kegyurak és földesurak jogai és kötelességei, a lelkészek és hívek közti jogviszony, hívek vallásos és erkölcsi élete, maga a lelkész, az egyház szolgálatában álló világi személyek és különféle jámor alapítványok.
A sorozat az egyházmegye plébániáinak egyházlátogatási jegyzőkönyveit tartalmazza.
Papok végrendeletei
A sorozat az egyházmegye plébániáinak lélekösszeírásait tartalmazza, kötetenként az esperesi kerületek rendjében.
Az egyes plébániák lakosságának 1771-1776-ben fölvett adatait tartalmazza. Az egyes adatlapok olykor név szerint fölsorolják a plébániákhoz tartozó települések lakosait: házaspárjait, az ott élő gyermekeket és halálozásokat. Máshol csak összesített adatok találhatóak.
A Veszprém püspöki városrészébe és Sümeg mezővárosba történő letelepedési kérelmeket, engedélyeket tartalmazza.
A hívek szolgáltatását (párbér, keresztelési díj stb.) szabja meg. (Mindegyik irat pecsétekkel van ellátva.)
Különféle építkezési számadásokat, számlákat és nyugtákat tartalmaz, évek és plébániák szerint csoportosítva. Néhány helyen komplett tervrajzok is megtalálhatóak.
A sorozat tartalmazza a különböző házasságkötési akadályok alóli felmentéseket, más ügyekben született szentszéki és megyéspüspöki felmentéseket, szerzeteseknek és más egyházmegyéhez tartozó világi papoknak a Veszprémi egyházmegye területére vonatkozó joghatóságait, valamint a vegyesházasságokról és a megtérésekről készített plébánosi jelentéseket.
A szentszék részére fenntartott esetekben adott felmentések.
A házasságkötés előtti kihirdetés alóli felmentések.
Vérrokonság és sógorság házassági akadálya alóli felmentése.
Az egyházmegye területén élő szerzetesek és más egyházmegyés világi papok részére adott joghatóságok, valamint a szentszék és a megyéspüspök által adott különböző felmentések.
Az egyes plébánosok által készített jelentések a vegyesházasságban élőkről.
Az egyes plébánosok által készített jelentések a római katolikus hitre való megtérésekről, illetve a más hitre való áttérésekről.
A vegyesházasság házassági akadálya alóli felmentések.