Marosszentkirály határában a reformáció előtt pálos kolostor működött, amelyet 1350-ben alapítottak. Utolsó említése 1535-ből való. Később János Zsigmond a kolostort Baki Pálnak adományozta. 1578-ban romokban hevert, az épületek köveit a marosvásárhelyi vár építésénél használták fel.
A középkori plébániális helyen 1740-ben alapítottak újra plébániát. 1740 előtt a mikházi ferencesek missziós területéhez tartozott. A későbbiekben többször volt stefanita adminisztrátora. Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt temploma 1773-ban épült. A plébániát ma a marosvásárhelyi Remete Szent Antal plébániáról látják el.
Marosszentgyörgy középkori plébániatemplomát 1720-ban gróf Petki Dávid vette vissza a reformátusoktól. Mivel az épület nagyon rossz állapotban volt 1731-ben felújította, majd a stefanitákra bízta. Előbb a csíki, majd 1735-től a mikházi ferencesek szolgáltak itt a gróf Petki család házi káplánjaiként. Az egyházközséget 1826-tól a marosvásárhelyi obszerváns ferencesek adminisztrálták, akik a városból jártak ki vasárnaponként szentmisére. A katolikus hívek telket adtak a rendnek örök haszonélvezeti joggal, amelyen 1936-ban elkezdődött a kolostor, a jelenlegi plébánia építése. Szeptember elsejétől P. Kiss Márton lett a házfőnök, egyben az önálló egyházközség vezetője. A szerzetesek a kolostorban 1938-ban kis házikápolnát alakítottak ki, és a teljes épületet, a plébánia hivatal szobája kivételével, klauzúra alá vették. Az 1901-ben épült egy tantermes iskolát kibővítették, igazgatója pedig P. Kiss Márton lett. Előbb 1953-tól 18 évig, majd 1984-től ismét világi pap került a marosszentgyörgyi egyházközség élére.
Középkori temploma helyett a református gyülekezet a 19. században újat épített. A katolikusoknak 1725-től fakápolnájuk volt, melyet 1784-ben újraépítettek. A 18. század végén stefanita adminisztrátora volt, aki egyben a mezősámsondi anyaegyházban is végezte a lelkészi teendőket.
Az erdélyi ferences rendtartomány megbízására Hammer Konrád, a kolozsvári rendház szindikusa (intézője) 1735-ben megvásárolta Klementzius János és felesége Kolozsvári Judit Marosvásárhely főterének északnyugati részén levő házas telkét. Az obszerváns ferencesek gróf Haller János gubernátor közbenjárásának köszönhetően még ebben az évben berendezkedhettek a főtéri telken. Az első házfőnök, P. Csedő Gergely a rendelkezésre álló épületekben egy kis oratóriumot, valamint lakást alakított ki. Újabb telekvásárlások után, 1746-ban elkezdődött a kolostor építése, majd 1749-ben letették a Szent Imre hercegnek szentelt templom alapkövét, mely a Petki család jelentős támogatásával 1755-re készült el. 1784–1944 között a kolostorban működött a katolikus elemi fiúiskola. A ferencesek a hívek pasztorálása mellett az oktatásban is kivették részüket.
A szerzeteseket 1951. augusztus 19-e éjjelén kényszerlakhelyre vitték. A rendház teljes vagyonkészlete a városi Néptanács használatába került, a templom, a sekrestye, a kolostorban egy folyosó, az oratórium és egy szoba kivételével. 1952 után a kolostor épületében Művészeti iskola, igazgatói lakás és bentlakás működött. 1967-ben „kiderült”, hogy a ferences templom és kolostor a kommunista hatalom által Marosvásárhelyre tervezett színház előtti tér létrehozásának útjában áll. Az egyházzal kötött, kényszerhelyzet szülte megegyezés alapján az állami hatóságok egy Ady-negyedbeli ingatlanon kialakították a város második plébániájának épületeit, és 1972-ben, a torony és a kripta kivételével, lebontották a főtéri épületegyüttest. Az új egyházközség pasztorációját 2006 augusztusáig a ferencesek vezették. Ekkor adták át a plébániát ideiglenesen az érsekségnek.
A marosvásárhelyi római katolikus egyházközség megalakulása valamikor a 12. század végére vagy a 13. század elejére tehető. Romanus alesperes-plébános a pápai tizedjegyzék szerint a legtöbb adót fizette Székelyföldön. A középkori plébánia több papja és káplánja ismert, azonban a vidék e legnépesebb gyülekezetére vonatkozó adatok ebben a korban szórványosak. Az egyházközség Szent Miklós tiszteletére szentelt temploma a hitújítás után elpusztult.
A konventuális minorita szerzethez tartozó ferencesek a 14. század elején telepedtek meg Marosvásárhelyen, kolostort, majd a 14. század utolsó harmadában és a 15. század első felében templomot építettek maguknak. A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt épület tornyát a 15. században emelték. Az épületegyüttest 1446-ban Hunyadi János kormányzó átadta a rend obszerváns ágának, akik 1556-ig, a reformációig birtokolták azt. A középkorban jelen voltak Vásárhelyen a leánynevelő apácák, a beginák, valamint a betegeket gondozó ferences apácák, a Szentlélek-rendi testvérek is.
A 16. század közepén elterjedt hitújítás következtében a katolikus egyházközség megszűnt, a ferences kolostort iskolává alakították át. A katolikus egyházi élet 1702-ben indult újra, amikor jezsuita szerzetesek telepedtek le a városban. Előbb Boér Simon fogarasi főkapitány házában miséztek, majd fakápolnát építettek. 1727-ben Antalffy János püspök engedélyt adott a gyülekezet plébániaként való megszervezésére. 1728-ban letették a jelenlegi plébániatemplom alapkövét, melyet 1750-ben szentelt fel báró Sztoyka Zsigmond Antal püspök. A jezsuiták 1773-ig vezették a plébániát, működtették az elemi és a középiskolát. 1797-től egyházmegyés papok látták el a szolgálatot. A 18. század első felében visszatértek a városba a Ferenc-rendi szerzetesek is.
A 19. század plébánosai közül Horváth Pál újjászervezte az egyháztanácsot, úgy, hogy az a társadalom különböző osztályait képviselje. Veszely Károly a leányiskola ügyének megoldásába kezdett, de ez csak utódának, Kovács Ferencnek sikerült. Az 1890-es évek elején felépült leányiskolában a mallersdorfi ferences nővérek tanítottak egészen az 1948-as államosításig. Karácson Márton 1875-től kezdődő jelentős tanári–nevelői munkássága alatt vált nyolcosztályos főgimnáziummá a hatosztályos csonka fiúgimnázium. Fenntartója, az Erdélyi Római Katolikus Státus a 20. század elején új épületet és internátust építtetett az intézménynek. Karácson Márton 1899-ben Kovács Ferenc bártfai apát, pápai prelátus, marosi főesperes örökébe lépett. Plébánosként a hitélet megújításán, a leányiskola fejlesztésén fáradozott. A plébániát nyomasztó anyagi terhek hordozásában számtalanszor kivette a részét. A 20. század elején, plébánossága idején fejeződtek be a templom restaurálási munkálatai. Utóda Jaross Béla kitartással, odaadó munkával dolgozott a hitélet megújításán, az oktatás ügyén. Megalapította és irányította a helyi Mária Kongregációt, egy ideig vezette az Oltáregyletet, később felvigyázta az egyesületi tevékenységet. Plébánosként újjászervezte az első világháború alatt tönkrement plébániát, küzdött az iskolákért, intézményekért. A békepapi mozgalom idején, az 1950-es évek elején lecserélték, megalázták. Márton Áron püspök szabadulása után került vissza az esperesség és a plébánia élére 1959-ben bekövetkezett haláláig.
1959–1992 között Léstyán Ferenc főesperes-plébános vezette az egyházközséget. A város rohamos növekedésének köszönhetően a hívek száma egyre nőtt, szükségessé vált az egyházi intézményhálózat átszervezése és bővítése, új templomok és plébániák létesítése. 1968-ban az egyház beleegyezett a főtéri ferences kolostor és templom lebontásába, és helyette a Szabadság utcai negyedben második plébánia létrehozásába. A következő évtizedek nagy eredménye a város negyedeiben megvásárolt magánházak számára megszerzett misézési engedélyek voltak. Így imaházak létesültek a Hidegvölgyben, a Kövesdombon, a Tudor negyedben, Meggyesfalván és Remeteszegen. 1990-ben sikerült elintézni, hogy mindenik kápolna, mint plébánia kapjon működési engedélyt, a szükséges állások előirányzásával együtt. 1992 után – a Hidegvölgy kivételével – a lakónegyedekben önálló plébániák létesültek.
1973-ban egy emeletes épületet építettek a plébánia keleti részéhez, 1985-ben pedig a templom mögé épült újabb emeletes épület, amelyben két hittanterem és két garázs is helyet kapott. Erre 1998-ban ráépítettek még egy emeletet. Csató Béla főesperes-plébános idejében Deus Providebit Tanulmányi Ház épült a plébánia udvarán.
Lőrincfalva Nyárádtő filiája.
Marosjára 1918-ig a székelykáli római katolikus egyházközség filiája volt. A 18. század közepén a Baranyai családnál stefaniták működtek. A család későbbi eladósodott leszármazottjának, Baranyai Bélának a földbirtokát 1903-ban Szabó György nagyernyei esperes-plébános püspöki kölcsönnel megváltotta. Egy részét eladta, amelyből megadta a püspöktől kért kölcsönt és Baranyait haláláig gondozta. A birtok másik részét megtartotta az egyháznak. 1918-ban meghalt Baranyai Béla földbirtokos, a régi kápolna helyett megépült az új templom, és a falu katolikus hívei helyben lakó plébánost kaptak, aki ellátta Gernyeszeg, Kisillye, Körtvélyfája és Magyarpéterlaka filiák lelki gondozását is. 1929-ben elkészült az új plébánia épülete. A katolikus hívek számának állandó növekedésével már a 19. század végén iskola működött a faluban, előbb egy vályogházban, majd egy új iskolaépületben.
1942 előtt Marosvásárhely filiája volt, majd a helyi lelkészséggé, 1981-től pedig plébániává váló Nyárádtő leányegyháza lett. 1973-tól kápolnáját magánházban alakították ki, melyet 1987-ben váltott fel templom.
A báró Bornemisza József által alapított üveghuta körül a 18. század utolsó negyedében kialakult településen a betelepített katolikus mesterek számára 1784-ben épült kápolna. A jelenlegi templom 1880-ban épült. Az egyházközség 1900-ban önállósult, addig Görgényszentimre filiája volt.
A középkorban a település egyházi szempontból Nyárádszentmártonhoz tartozott. Az újkorban Székelykál filiája volt. Az 1870-es évekig a falu kúriáinak kápolnáiban tartották a miséket. 1873-ban nagyberivói Bóér Ferenc végrendelkezése tette lehetővé önállósulását, amelyre 1875-ben sor is került. A jelenlegi templom 1878-tól épült, de csak 1887-ben szentelte fel Lönhárt Ferenc püspök. Az iskola 1893-ban, a plébánia épülete 1906-ban, az új kántori lakás 1947-ben készült el. 1918–1958 között az egyházközség plébánosa Pálffy János vértanú volt, akit 1958 nyarán hurcoltak el a plébániáról, és a marosvásárhelyi börtönben halt meg november 6-án.
A településen 1642-ben épített, Szent Lőrincnek szentelt fakápolna állt, amelyet az új templom építésekor eladtak a jobbágyfalvi görög katolikusoknak. 1764-ben a filia Székelyhodostól való különválását kérelmezte, de a plébánia rangot csak 1781-ben nyerte el. Ezt megelőzően a mikházi ferencesek missziós területe volt. Kisboldogasszony titulusú templomát 1778-ban építették, 1982-ben lebontották, és új, tágasabb templomot emeltek helyette, csak a régi tornyot őrizték meg. Plébániaépület 1902-ben, iskola 1876-ban épült, ez utóbbit 1910-ben megnagyobbították.
Szentháromság leányegyházában, Bedében 1927 őszén kezdtek a Szent Máté apostol titulusú kápolna építésébe, a régi imaház ugyanis használhatatlannak bizonyult.
Az írott forrásokban először 1567-ben jelentkező településen 1638-ban jeleznek egy az Agyagos-tetőn álló fakápolnát. Az 1671-ben épült fatemplomot, melynek szentélyét és részben hajóját boltozatot utánzó kazettás mennyezet fedte, a Szent Őrzőangyalok tiszteletére szentelték. A jelenlegi templomot 1833-ban kezdték építeni, a fakápolnát pedig eladták a székelysárdi görög katolikusoknak. Az egyházközség 1868-ban önállósult. 1898–1899-ben épült fel az iskola kántori lakással, 1902-ben az új papi lak, 1907-ben a szövetkezeti ház, majd 1912-ben a tanítói lakás.
A település középkori eredetű, jelentősen átépített templomát a református gyülekezet használja. 1785-ben Ábel Károly Szent István király tiszteletére szentelt kápolnát épített a katolikus hívek számára.
Az ehedi hívek 1784-ben, majd 1791-ben kérték önállósításukat a székelyhodosi anyaegyháztól, ezt azonban nem érthették el, míg templomról, valamint a pap és a kántor eltartásáról nem voltak képesek maguk gondoskodni. A plébánia rangot Ehed végül 1839-ben kapta meg. Egy ideig filiája volt Iszló. Az egyházközséget 1999-től Deményházáról látják el.
Erdőcsinád 1846-ban Székelykál filiája volt, jelenleg is Kálhoz tartozik.
A Rákóczi-féle szabadságharc idején Rabutin ostrommal bevette és lerombolta Görgény középkori királyi várát. A Várhegy tetejének északi felére a 18. században, majd 1877-ben kis kápolnát építettek. A hegy alatti birtokközpontban I. Rákóczi György fejedelem késő reneszánsz udvarházat építtetett, mely a 18. század elején lakhatatlan állapotban került Bornemisza János tulajdonába. Az épület helyreállításának folytatásaként készült el 1730-ban a kastély északi szárnyához csatlakozó, erdélyi viszonylatban ritka alaprajzi megoldású elliptikus kápolna. A faluban álló Szent Imre herceg tiszteletére szentelt plébániatemplomot 1896-ban építették.
Havadtőn a katolikusok haranglábat emeltek, mely a 20. század közepén ment tönkre. A harangláb építési iratai a bordosi anyaegyház levéltárában voltak.
A hitújítás után a református gyülekezet által használt abafájai középkori templomot 1752-ben sikerült visszaszerezni a katolikus hívek számára. A templomi pasztoráció mellett a 18–19. században a báró Bornemisza és a báró Huszár család udvarában ferencesek működtek. A plébániaszékhely kezdettől fogva Szászrégen volt. 1942-ben az abafájaiak egy önálló lelkészség felállítását kérték. A következő évben helyi lelkészt kaptak, aki azonban 1944-ben elmenekült a filia értéktárgyaival együtt. Az egyházközség 1939-től kultúrházat épített, amit 1972-ben vásárolt meg a néptanács.
A település egyházilag a középkorban Nyárádszentbenedekhez tartozott. A marosvásárhelyi jezsuita szerzetesek missziója eredményeként 1714-től a faluban plébánia alakult és kápolna épült. A később újjáépített kápolnát az 1859–1862 között emelt, jelenleg is használt templom váltotta fel. 1944-ben a templomot számos találat érte, falai meghasadtak, tetőzete, akárcsak a plébániáé tönkrement. Ugyanekkor a levéltári anyag is megsemmisült.
A település középkori templomát a reformátusok használják. Kóródszentmárton 1846-ban Egrestő filiája volt, jelenleg is az.
Alsóbölkény Szászrégen filiája, 1935-ben felszentelt kápolnával. Iratait az anyaegyház anyagában tematikusan rendezve találtuk.
Backamadaras Ákosfalva egyik leányegyháza. 1910-ben épített iskolatemploma Toroczkai Wigand Ede iskolaterveinek egyik legérdekesebb típusához tartozik. A diadalívbe illesztett ajtó hétköznapokon elzárja a szentélyt a hajótól, az így tanteremmé átrendezhető templomtér mellett pedig helyet kap a tanítói lakás is. Az iskolatemplom építtetője báró Horváth Gáborné volt.
A település középkori eredetű templomát újjáépített formában a reformáció idején lutheránussá lett hívek használják. A második világháború után a Bátos, Vajola, Dedrád helységekben letelepedő katolikusok körében sikerült megszervezni az egyháztanácsokat. Bátos központtal 1945-től működött itt lelkészség (curatia). A plébániát ideiglenesen a szász papi lak két szobájában, a templomot pedig a szász iskola legszebb osztálytermében rendezték be. 1966-ban sikerült megvásárolni egy ingatlant a plébánia részére, templomot gazdasági épületek átalakításával terveztek. Egy évig elhúzódó munkálatok után 1969-ben szentelték fel az új templomot. 1971-ben az épület mellé haranglábat költöztettek. Bátos 1970-től kapott plébániai rangot.
A vidék katolikus hitélete 1700-tól a ferences missziónak köszönhetően újjáéledt. A stefaniták két missziós központja Székelyvéckén és Szentdemeteren volt. 1723-ban a templomot a katolikusok visszaszerezték az unitáriusoktól. A jelenlegi istenházát azonban később, 1790–1791-ben gróf szárhegyi Lázár Ádám özvegye, Böjthi Terézia építtette saját költségén, a családi udvarház közvetlen szomszédságában. A késő barokk épületet a patrónus testvére, Böjthi Antal volt jezsuita pap tervezte. Az első papi lakást 1906-ban lebontották, és újat építettek helyette. 1903-ban az iskola is új épületbe költözött, amelyet 1930-ban bővítettek.
A település középkori templomát 1744-ben P. Miklósi Kapisztrán stefanita gróf Haller János gubernátor feleségének, Daniel Zsófiának a segítségével szerezte vissza a katolikus hívek számára. Ezt követően alakult meg az önálló plébánia, amelyet stefaniták is adminisztráltak. Özvegy Daniel Zsófia 1758-ban új templomtornyot építtetett, adományai mellett végrendeletileg is támogatta az egyházközséget. 1806-ban a templomot lebontották és helyébe 1808–1809-ben újat építettek gróf Haller Karolina támogatásával. Az 1880-as tűzvész pusztítása, valamint a mennyezet 1933-as beszakadása után az épületet újra helyre kellett állítani. A régi, rossz állapotban levő iskola helyett 1905-ben építettek újat. A falu egy egyházilag még el nem ismert, állítólagos Mária-jelenés helye, ahol a római katolikus Márián Rozáliának 1995-től kezdődően tíz éven át megjelent a Szűzanya.
Szentdemeter késő gótikus, középkori formájában megőrzött templomának építését Dávid László, egy korábbi építkezési fázist követően, a 15–16. század fordulójára teszi. A hitújítás után unitáriusok által használt épületet a katolikus hívek a ferences missziónak köszönhetően 1723-ban kapták vissza, amikor meg is újították azt. A 18. században a stefaniták egyik missziós központja Szentdemeteren volt, ferencesek működtek a Csáki grófok udvarában, majd a század végén a báró Hentereknél is. Szentdemeter az 1761-es egyházmegyei összeírás idején, mint ferencesek által adminisztrált plébánia az udvarhelyszéki főesperességhez tartozott. A későbbiekben 1923-as önállósulásáig Bordos filiája volt. Plébániaépülete 1928–1929 között épült. 1936–1937-ben új templom építését tervezték, de a hívek szegénysége és az anyagi fedezet hiánya miatt ez nem valósulhatott meg.
Magyarzsákod középkori eredetű, később kibővített temploma az unitárius felekezeté lett. 1714-ben Horváth Zsigmond és felesége Apor Borbála kápolnát építettek a katolikus hívek számára, ezt 1826-ban váltotta fel a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom. Az 1784-es alapítású plébániát 1811-ig stefaniták vezették, a 19–20. században hosszú ideig Székelyvécke adminisztrálta, 1927-ben kapott újra plébánost. Ezt követően 1935–1936-ban megépült az új plébánia, 1956-ban pedig a sekrestye.
1747-ben a szállási hívek azt követelték, hogy a véckei pap évente legalább egyszer náluk is misézzen. A mindvégig Székelyvéckéhez tartozó leányegyházközség temploma 1912-ben épült. Iratanyaga az anyaegyház levéltárából származik.
Marosugra Kerelőszentpál filiája volt és a gróf Haller család tagjainak patronátusát élvezte. Károlyi Klára, gróf Haller Gábor özvegye 1745-ben azt remélte, hogy Ugrán is sikerül visszaszerezni a templomot a katolikus hívek számára. Ez esetben Szent Erzsébet titulust kívánt volna felállítani. Addig is egy ház oratóriumában biztosította kétheti rendszerességgel a szentmisék tartását. A 18. század végén és a 19. század első negyedében a grófi család stefanita házi káplánokat tartott. A jelenlegi templom jóval később, 1942-ben épült.
A középkori plébániális település az újkorban Abosfalva filiája lett. A katolikus hívek a 18. században a hilibi Gál család házikápolnáját használták, ahol mikházi stefaniták, majd 1780-tól világi papok szolgáltak. Az 1848-ban lerombolt kastély kápolnája helyett 1862-ben külön telken hilibi Gál János épített kriptakápolnát. Mikefalva Abosfalva filiája, de mivel a plébániát Szőkefalváról látják el, a kápolna berendezési terve a szőkefalvi plébánia levéltárában őrződött meg.
Az újkori Radnót katolikus híveinek nem volt saját templomuk, ezért a gróf Bethlen család kastélykápolnájába jártak misére. Az 1764-ben megszervezett plébánia anyakönyveit 1772-től vezették. A 18. század utolsó negyedétől 1845-ig minoriták, 1845–1890 között pedig stefaniták működtek itt. A jelenlegi impozáns, Szent József titulusú templom 1897–1898 között épült. 1897-ben készült el az egyházközség iskolája is. A templom a második világháborúban, majd az 1966-os vihar idején nagyon megrongálódott. Az 1930-as és 1940-es években az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági iskolát működtetett a birtokában levő radnóti kastélyban. Az egyházközséget jelenleg Kerelőszentpálról látják el.
Egrestő középkori templomának építése a 13. század második felére tehető, jelenleg a református hívek használják. A falu katolikus hitéletének új lendületet a Tompos János és felesége, Szeredai Katalin telkén 1758-ban elkészült udvari kápolna adott. A ferences missziónak köszönhetően a hívek száma nőtt, és 1764-ben az addig Abosfalvához tartozó egyházközségnek sikerült függetlenedni. A jelenlegi 1839-ben épült templomot egy 1785-ben a Szentháromság tiszteletére felszentelt épület előzte meg.
Gyulakuta középkori, feltehetően a 14. században épült templomát a református gyülekezet használja. A 18. században gróf Lázár János táblai ülnök megtérésének köszönhetően elkezdődhetett a faluban a stefaniták működése, akik a továbbiakban, a 19. század első felében a bordosi plébánossal osztoztak a lelkipásztori feladatokon. A gróf Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolnát építtetett, amelyet 1937-ben a reformátusok az elhanyagoltságra hivatkozva igényeltek. A plébános minden próbálkozása ellenére az épület református tulajdonban maradt egészen lebontásáig. A hőerőmű felépítésével a hívek száma nőtt, az 1970-es években házat vásároltak, amelyben 1977-től, a működési engedély megszerzését követően miséztek. 1983-ban új épületet vásároltak, mivel az előbbi túl szűknek bizonyult.
Kutyfalva 1848-ban Radnót filiája volt. Iratanyaga az anyaegyház levéltárából származik.
Kelementelke a 19. század elején rövid ideig Bordoshoz tartozott, majd Egrestő filiája lett, 1923-tól Szentdemeterhez tartozik. A 19. század első felében báró Henter Antal örököseinél ferences házi káplánok szolgáltak. A század második felében a báró Szentkereszti család udvarában volt kápolna, később a hívek számára kis templom épült.
Szentpál pápai tizedjegyzék által először 1332-ben jelzett középkori templomát a reformáció után a reformátusok használták. 1740-ben a firtosi kolostor főnöke, P. Fehér Ánáztáz és gróf Haller III. Gábor felesége, Károlyi Klára visszaszerezték az épületet a katolikusoknak. Ezt követően a szükséges javításokat a grófné végeztette el, alapítvánnyal gondoskodva a további fenntartásról. 1775-ben gróf Haller IV. Gábor a templomot boltozattal, toronnyal, sekrestyével, két mellékoltárral és karzattal látta el. A plébánia patrónusai a 20. századi államosításig a szentpáli Haller család tagjai voltak, akik kápolnát tartottak fenn kastélyukban is, valamint a temetőben, ahol Károlyi Klára 1744-ben építtetett fallal körülvett fogadalmi kápolnát. Ez utóbbit gróf Haller II. Lajos állította helyre az 1848-as események után.
Küküllővár a 13. században főesperesi székhely volt. Szent István tiszteletére szentelt középkori templomát a reformáció óta a református egyházközség használja. Az 1738-ban létesült újkori plébánia patrónusai a gróf Bethlen család tagjai voltak. A század második felében gróf Bethlen Miklós építtetett Nagyboldogasszony tiszteletére kápolnát, amelyben obszerváns ferencesek végezték a lelkipásztori munkát. 1903-ban gróf Haller Jenő volt a 17 filiát számláló plébánia patrónusa. 1949-ben a Haller grófok tevékenysége megszűnt, mindenüket elvették, kitelepítették őket. A katolikus hívekre, akik a grófi család alkalmazottai voltak, és a dicsőszentmártoni plébánosra nagy nyomás nehezedett, a plébános éveken át nem mert kimenni a filiába, ahol a katolikus hitélet teljesen megszűnt.
Az 1724-es sikertelen templomfoglalás után Búzásbesenyőben csak a század második felében épült kis kápolna Horváth Miklós birtokán. A Kerelőszentpálhoz tartozó leányegyház 1966 októberétől dr. Jakab Antal szentszéki tanácsos kinevezésével lett helyi lelkészség, és elkezdődött iratainak iktatása. 1967-ben a hívek adományaiból házat vásároltak, melyet plébániahivatal és lelkészi lakás céljaira alakítottak át. Az egyházközség 1968-ban önállósult. A templom az 1970-es években nyerte el mai formáját.
A település Szent Márton tiszteletére szentelt középkori temploma a hitújítás után az unitáriusoké lett. Az önálló katolikus plébánia megszűnt, és Dicsőszentmárton 1899-ig Szőkefalva filiája volt. Ebben az évben Pekri Sándor földbirtokos a papi lak és a templom helyéül szolgáló telkeket ajándékozott a közösségnek, és megépült a jelenlegi templom. Az új plébánián fellendült a hitélet: megalakult az Oltáregylet, majd később a Katolikus Népszövetség. A plébánia rendszeres lelki gondozást biztosított a helyi országos pszichiátriai intézetben dolgozó mallersdorfi ferences nővéreknek. A kórházban kápolnát rendeztek be. 1919-ben beindult a katolikus elemi iskola. 1980-ban városrendezés címén tervbe vették a régi plébániaépület lebontását. Éveken át tartó tárgyalások és huzavona után 1988 őszén el kellett hagyni a plébánia épületét. A plébánia albérletbe került, az új épület 1989 nyarán készült el.
A jelenlegi csöbi katolikus templom valószínűleg 1827-ben készült el. Az egyházközség iskolájával kapcsolatos első feljegyzés 1876-ból származik.
Bordos középkori templomát a reformáció után hosszabb ideig az unitárius közösség használta, 1781-ben kapták vissza a katolikusok. A következő években a Szentdemeteren tevékenykedő és a faluban már korábban is missziót végző ferencesek szervezték meg az önálló plébániát. Az első világi pap 1812-ben érkezett az egyházközségbe, és felépítette az új papi lakot. 1834-ben megnyílt az intézményesen szervezett iskola, amely új épületbe a 19. század végén költözött. 1852–1857 között került sor a templom újjáépítésére. Legfontosabb filiái Szentdemeter, Csöb és Gyulakuta voltak; ezek közül Szentdemeter 1923-ban önállósult.
1718-ban gróf Kornis István az unitáriusoktól visszavette és újjáépítette az abosfalvi templomot, amelynek felszentelését Mártonfi György püspök végezte. A 18. század végére a patrónusok hanyagsága miatt az épület újra romos lett, ezért 1791-ben megújították. Az iskola és a kántortanítói lak 1898-ban épült.
Az 1761-es egyházmegyei összeírás a küküllői főesperesi kerületben nyolc plébániát – Abosfalva, Erzsébetváros /örmény és magyar/, Kerelőszentpál, Küküllővár, Medgyes, Segesvár, Szőkefalva – sorol fel. Ekkor Szentdemeter és Székelyvécke az udvarhelyszéki főesperességhez tartozott. Az egyházmegye első nyomtatott 1782-es sematizmusa szerint a küküllői kerület 12 plébániából állt: Abosfalva, Almakerék, Egrestő, Erzsébetváros, Hosszúaszó, Küküllővár, Kiskapus, Medgyes, Radnót, Segesvár, Kerelőszentpál és Szőkefalva. 1882-ben a kerület 10, 2000-ben pedig 11 plébániát foglalt magába.
Ádámos középkori eredetű templomát az unitárius gyülekezet használja. A katolikus egyházközségnek Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolnája van. 1882-ben Szőkefalva filiája volt, 1899-től Dicsőszentmártonhoz csatolták.
Magyarpéterlaka 1846-ban Jobbágytelke filiája volt, 1918-tól Marosjára leányegyháza lett. 1968-ban sikerült állami engedéllyel megvásárolni egy épületet, amely azóta is istentiszteleti célt szolgál. Az imaház védőszentjei Szent Péter és Pál apostolok.
Kisillye 1846-ban Székelykál filiája volt, 1918-tól Marosjára leányegyháza lett. A görög katolikusoktól, majd a görögkeletiektől bérbe vett kis templomban tartották, illetve tartják jelenleg is a misét.
A tőkési jelenlegi templomot 1902–1903 között építették egy régebbi kápolna helyén. Itt 1919–1923 között katolikus iskola is működött. A tőkési híveket ma Magyarláposról gondozzák.
Vicét 1315-ben említik először Wycze néven, majd 1332-ben a pápai tizedjegyzékben. A reformáció idején a katolikusok református hitre tértek templomukkal együtt. A vicei plébániát 1885-ben alapították, és a templom is ekkor épült.