Született 1910. október 23-án. A Magyar Állami Földtani Intézet /MÁFI/ könyvtárosa volt 1949. február 14-től, majd nyugdíjba vonulása után, 1983. október 15-től 1994 végéig az Unitárius Egyház könyvtárosaként működött.
Született 1945.01.27-én Óbudaváron. Meghalt 2011.10.26-án Budapesten. Történész kandidátus, író, publicista [Szülei: Lipcsey Ákos jogtanácsos és Román Berta könyvtáros]. Elvált. Miskolcon érettségizett (1963), majd az ELTE BTK román-történelem szakán tanári oklevelet szerzett (1970). 1972-ben doktorált, a történelemtudomány kandidátusa 1989-ben. Az MTA Történettudományi Intézete Könyvtárának munkatársa (1970–1981), a Tudományos Információs, ill. a Historiográfiai és Információs Osztály tud. munkatársa, román referense (1981–1992). A Miniszterelnöki Hivatal közép- és kelet-európai nemzetbiztonsági szakértője (1992–2001). A Nemzetbiztonsági Hivatal Főiskoláján a Magyarország története c. tárgy előadója (1992-től). Románia és az erdélyi magyarság 19–20. sz.-i történetével, a két vh. közötti román pártok nemzetiségpolitikai programjának elemzésével, általános biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el 20. sz.-i és kortárs román történészek, írók és publicisták – Nicolae Iorga, Alexandru Dimitrie Xenopol, Constantin Dobrogeanu-Cherea stb. – magyarságképének feltárása, valamint az erdélyi magyarság nemzetiségtudatának tanulmányozása terén. Nicolae Iorga és az erdélyi magyarok c. műve német nyelvű kéziratával elnyerte a heidelbergi nemzetközi történeti pályázat első díját (1981). Az 1980-as években több – belső használatra készített – tanulmányt írt a romániai magyarság helyzetéről, az 1990-es évektől különböző országgyűlési bizottságok felkérésére háttértanulmányokat állított össze nemzetiség- és biztonságpolitikai témában. Önéletrajzi regénye (Nemzedéksirató, 2004) fontos kordokumentum. A Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság tagja (1982-től). Az Erdélyi Világszövetség tudományos csoportjának vezetője (1990–1992), az Erdélyi Szövetség (1988. nov. 29-én alapították) alelnöke (1998–2003), elnöke (2002. június 7-től haláláig). A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) tud. tanácsadója. 2005–2010 között médiumok kuratóriumi tagja. Elismerései: Heidelbergi Történészdíj (1981), Ránki György-díj (1992). Az Erdélyi Magyarság (az Erdélyi Szövetség égisze alatt az Erdélyi Magyarságért Alapítvány folyóirata, alapítva 1990-ben, megszűnt 2008-ban) c. folyóirat főszerkesztője (1996–2007) majd az Erdélyi Szövetség (2008-tól az Erdélyi Magyarság jogutódja, 2011-ben megszűnt) c. folyóirat főszerkesztője (2008–2011). A Hungarica (MTA Történettudományi Intézet belső kiadványa) szerkesztője. Főbb publikációi (benne 17 önálló kötet): Nicolae Iorga és az erdélyi magyar kultúra. (Kortárs, 1976), Alexandru Dimitrie Xenopol. Életrajz, bibliográfia, szemelvények. (Világtörténet, 1979), Nicolae Iorga és az erdélyi magyarok (díjnyertes pályamunka német nyelven, 1981), A MADOSZ és az Ekésfront – Frontul Plugarilor. (Történelmi Szemle, 1982), Constantin Dobrogenau-Cherea. (Világtörténet, 1983), Az 1944. aug. 23-i romániai fegyveres felkelés hatása a magyarság háborúellenes mozgalmaira Erdélyben. Román nyelven. (Timpuri, 1984), Réczey László feljegyzései az 1845. márciusi megbeszéléseiről. (Történelmi Szemle, 1984), „Nyílt ésszel…” Az Arany Jánost ünneplő Petru Groza. (Kortárs, 1984), Groza Péter emlékére. Dokumentumok. Vál., szerk. Sipos Attilával. (Bp., 1984), Petru Groza emlékezete. (Életünk, 1985), Egy sorsfordító nap krónikája. 1944. aug. 23., szerda. (Világtörténet, 1985), A Romániai Magyar Népi Szövetség. (Történelmi Szemle, 1985), A nemzeti kérdés a Kommunisták Romániai Pártja politikájában. 1921–1933. (Világtörténet, 1987), Kurkó Gyárfás emlékére. Szemelvények beszédeiből, cikkeiből és a róla szóló írásokból. Szerk. (Bp., 1987), Cselekvő magyar ifjúság a Duna-medencében. A vásárhelyi találkozó évfordulóján. (Társadalmi Szemle, 1987), A román fasizmus sajátosságai. A Vasgárda. (Társadalmi Szemle, 1988), A Román Kommunista Párt nemzetiségi politikája. A Magyar Népi Szövetség. 1944–1953.Kand. értek. (Bp., 1988), A román nemzetiségi politika négy évtizede. (Külpolitika, 1989; angolul, franciául és németül is), Fejezetek a Kolozsvári Tudományegyetem történetéből. (Napóra, 1989), Decentralizáció és önkormányzat. Autonómia az RMDSZ programjában. – Az autonómia Erdély történetében. (Rubicon, 1990), Erdélyi autonómiák. Történeti tanulmányok. (Bp., 1990), A független Erdély alkotmánya. (Erdélyi Magyarság, 1991), Fejezetek Besszarábia múltjából. (Világtörténet, 1992), Székely kulturális autonómia. (Confessio, 1992), Románia. 1989–1992. (Nemzetbiztonsági Szemle, 1992), A besszarábiai és az erdélyi kérdés összefüggései. (Nemzetbiztonsági Szemle, 1993), Az RSZDP és a kisebbségi kérdés. (Múltunk, 1993), Magyarok a szomszédos országokban. Burgenland, Kárpátalja, Kis-Jugoszlávia, Románia, Szlovákia. Főisk. jegyz. (Bp., 1993), Ukrajnai változások. 1990–1993. Főisk. jegyz. (Bp., 1994), Korszakok, pártok, irányzatok Romániában és az erdélyi kérdés. 1920–1989. Benyújtott doktori értek. is. (Bp., 1994), Páskándi Géza. Háttérvázlat. Egy történész széljegyzetei. [Máramarosi Iza álnéven.](Bp.–Ungvár, Primor-Intermix K., 1994), A transzszilvanizmus, mint politikai koncepció. (Honismeret, 1996), A Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. (Az erdélyi magyar felsőoktatásévszázadai. Kiállítás és konferencia. Bp., 1996), A magyar–román viszony alakulása 1937–1940 között. 1–2. (Korunk, 1997), Az MNSZ, a romániai magyarság politikai és érdekvédelmi szervezete. (Múltunk, 1997), Corneliu Coposu élete. – Az erdélyi Román Nemzeti Párt képviselőinek nemzeti mozgalma és parlamenti tevékenysége. – 1956. A robbanás román, jugoszláv és szovjet visszhangja. (Klió, 1998), Nicolae Iorga és az erdélyi magyarok. Monográfia. (Bp., 1998), A Romániai Magyar Népi Szövetség az önfeladás útján. 1944–1953.(Bp., Possum Lap- és Könyvkiadó, 1998), Szovjet katonai közigazgatás. (Erdély a históriában. Szerk. Bárdi Nándor. Bp., 1998), Adalékok a magyar–román külkapcsolatok történetéhez. 1945–1955. (Külpolitika, 1999), A román kultúr-nacionalizmus. (Klió, 1999), A CASBI*. A magyar vagyonok államosítása Romániában 1945 után. (Bp., Possum Lap-és Könyvkiadó, 2001), Napjaink liberális román értelmisége és az erdélyi kérdés. (Klió, 2001), Történetírás és nyelvészet Romániában az 50-es években. (Klió, 2002), A Patrascanu-per felülvizsgálata Romániában. (Múltunk, 2002), Az önismeret írója. Beke György, a romániai magyarság szociográfusa. (A hűség vallomásai. Megemlékezés B. Gy. 75. születésnapján, a Budapesti Székely Házban. Bp., 2002), Egy román pártfunkcionárius visszaemlékezései. (Múltunk, 2003), Gheorghiu-Dej és a rendőrállam. 1948–1965. (Klió, 2004), Magyar–román kapcsolatok. 1956. jan.–1958. jan. Dokumentumok. Vál., összeáll. Pál Lajossal, Vida Istvánnal. (Iratok a magyar diplomácia történetéhez. 1956–1989. B sorozat. Bp., 2004), Sznagovi feljegyzések. (Múltunk, 2005), Romania and Transylvania in the 20th Century. Monográfia. Művei bibliográfiájával. (Buffalo–Toronto, 2006)(lásd: Corvinus Library virtuális könyvtárban: Hungarian History, http://www.hungarianhistory.com/lib/lipcsey), Utak és tévutak az erdélyi magyarság huszadik századi történetében. Kézikönyv. (megjelent angolul 1996-ban, majd kibővítve Budapesten 1998-ban és 2008-ban) 103 nap. Budapest román megszállása. 1919. aug. 4.–1919. nov. 14. (Bp., 2009), Mártírsorsok Közép-Európában. (Tanulmányok, dokumentumok) Bp. 2011., Olvasónapló (recenziók, elemzések) Bp. 2011.; Az Erdélyi Szövetség Műhelyében c. sorozat 1-3. részeként (2011): Felelősségünk a máért, a holnapért, felelősségünk Trianonért (Cikkek, tanulmányok, beszélgetések 1), Arcképvázlatok (Cikkek, tanulmányok, beszélgetések 2), Szomszédolás (Cikkek, tanulmányok, beszélgetések 3). Irodalmi művei: Nemzedéksirató: emlékirat-kísérletek (Pomáz, Kráter K. 2004.) (Önéletrajzi esszé- és vallomásgyűjtemény), [Kövesligeti Román Berta]: Családom regénye, Anyám regénye, Szövöm már a szemfedőm: versek 1970–2008. (Pomáz, Kráter K. 2009.). Kéziratban: Transylvania, 1918–1920. (Erdély 1918–1920). Önéletrajza szerint az alábbi álneveket, ill. írói neveket használta: Auchstein Hilda, Bornemisza Karola, Drágffy Kamilla, Kövesligeti Román Berta, Máramarosi Iza, Papp Anna, Pribála Karola, Román Ildikó. Temetésére 2011. november 9-én 15 órakor a Farkasréti temetőben (Ho. parcella) került sor. Nekrológ: báró Atzél Ferenc (Erdélyi Magyarságért Alapítvány)
Dr. Nyiredy Szabolcs Budapesten, 1922. április 23-án született és ugyanitt 2005. augusztus 23-án hunyt el. Okleveles vegyészmérnök, címzetes egyetemi docens, a kőbányai Gyógyszerárugyár műszaki tanácsadója, mint ilyen szakíró volt. Egyházi tevékenysége keretében a 345. számú János Zsigmond unitárius cserkészcsapat parancsnoka, a Dávid Ferenc Egylet elnöke volt. A MUE-ban főgondnoki tisztet töltött be
Bencze Márton (Homoródkeményfalva, 1919.02.22. – Budapest, 2003.07.08.) Püspök. 1931-től 1939-ig Székelykeresztúron tanult, 1939-től 1943-ig Kolozsvárott az Unitárius Teológia hallgatója volt, 1943-tól a budapesti Misszióházban segédlelkészi, majd 1944-től rendes lelkészi minősítéssel szolgált. 1957-től 1968-ig a Duna-Tiszaközi szórvány lelkésze, 1988-tól Hőgyes utcai lelkész, egyházi főjegyző volt. 1994-ben püspöknek választották.
ifj. Gidó (Gvidó) Béla, id. Gidó (Gvidó) Béla fia, szül. Dicsőszentmártonban 1922.11.17. Jogász, vámtiszt, szolgálati helye Tormanádas, majd Eger volt. Kolozsvárott a Dávid Ferenc Egylet, Budapesten a Brassai Sámuel Ifjúsági Egyesület elnöki tisztét töltötte be
Özv. dr. Josipovich Istvánné, mint a győri 1. sz. Áll. Tanítónőképző Intézet tanára, Győrben 56 éves korában hunyt el. Hívő unitárius volt, vagyonát egy ifjú unitárius párra hagyományozta.
Gidó (Gvidó) Béla szül. Szőkefalván (Kisküküllő vármegye) 1893.08.14-én, elhunyt 1961.12.06-án. Hírlapíró, miniszterelnökségi sajtóelőadó. A Hargita székelyház igazgatósági tagja volt. 1941-benvitézzé avatták. Nemzetvédelmi kereszttel tüntették ki. A Hőgyes utcai egyházközség gondnoka, köri tanácsi tag.1940-41-ben a magyarkúti konferencia előadója volt. Szentábrahámi Mihályról szóló előadását a köri tanács pályadíjjal jutalmazta
dr. Jakab Jenő (1914–1996) lelkész, a Magyarországi Unitárius Egyház jogtanácsosa
Huszti János (Üllő, 1924.05.26. – Budapest, 1993.08.02.) teológiai tanulmányai után Budapesten 1950-ben szentelték fel. Szolgált 1946-tól segédlelkészként Kocsordon, Dunapatajon, a Hőgyes Endre utcai gyülekezetben és 1971-iga pestszentlőrinci egyházközségnél, majd a Nagy Ignác utcai egyházközség lelkésze lett. Lelkészi tevékenysége mellett az Állami Biztosítónál az egyházi épületek biztosításával foglalkozott. 1988-ban püspökké szentelték. 1954-ben nősült, felesége Árkosi Ilona. 1978-ban a békemozgalomban végzett munkájáért Emléklappal tüntették ki. Akarata ellenére nyugdíjazták
Filep Elek mezőgazdász Filep György jogász és Filep Aladár orvos apja. Filep Aladár Nagyszebenben 1896.07.04-én született és 1987.04.20-án Budapesten hunyt el, egyetemi magántanárként
Gyallay Pap Zsigmond (1919.06.07. – Helsinki, 1975.05.01.) újságíró. Kolozsvárott és Besztercén tanult 1927-ben érettségizett. A második világháborúban hadapródként szolgált. A Bólyai Kör Kultúrbizottságának volt tagja. Faluszemináriumokon előadó volt. 1937/38-ban tanulmányutat tett Dániában. 1940 után finn feleségével (Hilkka) Helsinkibe költözött. Az értelmiség és a falusi nép együvé tartozásának volt hirdetője
Gyallay Pap Domokos dr. követségi titkár, a bukaresti magyar politikai misszió tagja. 1941-ben Kolozsvárott avatták doktorrá. A magyar-román barátság ápolásáért Románia Csillaga-érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. Svédországban, majd az USA-ban telepedett le. Neje: Brónéder Emma (megh. 1981). A családi levelekben Dénes néven írt alá
Gyallay Pap Domokos (Bezeréd, 1880.08.04. - Budapest, 1970.04.11.) Pályafutását lexikonból ismerjük. Tanár és író volt. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Előbb Tordán, majd 1923-tól Kolozsvárott tanított. Az első világháborúban főhadnagy volt és megsebesült. Signum Laudis kitüntetést kapott. Tagja volt a Magyar Nyelvtudományi, a Petőfi és a Kisfaludy Társaságnak, valamint az Egyházi Igazgató Tanácsnak és az Unitárius Irodalmi Társaságnak. A Magyar Nép c. lapot szerkesztette. Egyik aláírója volt az egyház és az állam között kötött Egyezménynek. A Corvin Koszorú tulajdonosa. Mint írónak sok műve ismeretes. Egyházi vonalon a Teológiai Főiskola gondnoka volt. Neje: Szénássy Ilona
Ferencz József (Dicsőszentmárton, 1908.08.30. – Budapest, 1994.09.20.) püspök. Apja: Ákos, megyei tiszti főügyész, anyja: Serényi Vilma volt. Kolozsvárott tanult. 1928/29-ben egyházi ösztöndíjjal Bécsben bölcsészetet és teológiát tanult. 1929/30-ban a marburgi protestáns egyetemen, 1930/31-ben Párizsban és Genfben tanult. 1931. szeptember 1-től Budapesten hitoktató, majd a Misszióház helyettes lelkésze volt. 1934/35-ben az oxfordi unitárius teológián egyháztörténelmi tanulmányokat folytatott. 1937-től Budapesten a központi missziós lelkész volt, valamint betöltötte a püspöki vikárius titkári funkcióját. 1937-ben nősült. Első felesége Káli Nagy Magda volt. 1941-től világi pályán működött. 1957-től 1971-ig a MUE főgondnoki tisztét töltötte be. 1971-ben újra fölszentelték és püspökké választották. A Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki. Tagja volt az Unitáriusok Világszövetségének és a Szabadkőművesek Magyarországi Szimbolikus Nagypáholyának. Felesége halála után újra nősült. Szigorú s következetes betartója és betartatója volt az Egyezménynek.
Kincses Lászlóné sz. Nagy Irén (?, 1890–Békéscsaba, 1981) füzesgyarmati lelkész özvegye. Eredetileg tanítónő. Férjével egyszerre csatlakozott az unitárius egyházhoz. Dévaványán, majd Füzesgyarmaton tanított. Idős korában - családja nem lévén - békéscsabai evangélikus szeretetotthonban lakott.
Pethő István (Aranyosrákos 1903.09.17. – Budapest, 1978.10.03.) lelkész, püspöki helynök. 1928-tól Budapesten szolgált. Felesége: Csongvai Csép Erzsébet volt. 1931/32-ben az angliai Manchesterben tanult. Hitoktató lelkész 1936-tól 1952-ig Pestszentlőrincen, 1953-tól a Hőgyes Endre utcai templomban végzett lelkészi szolgálatot. Pestszentlőrincen templomot és papilakot építtetett, az egyházközösségnek harangot adományozott. 1947-től főjegyzői, 1957-től 1966-igpüspökhelynöki tisztséget töltött be. 1958-ban jelen volt az angol unitáriusok éviközgyűlésén, 1961-ben a davosi, 1964-ben a hágai Nemzetközi kongresszuson. Részt vett az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront munkájában
Kovács Kálmán (Kolozsvár, 1883 - Budapest, 1951.11.19.) tanár, tanügyi főtanácsos. Apja János, anyja Kriza Lenke volt. Tanulmányait Kolozsvárott végezte, 1918 végéig ott is tanított. 1915-től egyházi főszámvevő, 1918-ban egyházi titkár volt. 1934-ben Mócsra települt. Budapesten előbb a Széchenyi István, majd a Magyar Új Iskola Egylet leánygimnáziumának volt igazgatója. Több újság tudósítójaként működött. Az egyháznak főgondnoka, a Teológiának vizsgálóbiztosa volt. 68 éves korában Budapesten villamosbaleset következtében elhunyt
Józan Miklós (Tordatúr, 1869.12.06. – Kolozsvár, 1946.01.07.) püspök. Tordán és Kolozsvárt tanult. 1887-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait 1891-ben végezte. Egy évet Polgárdiban szolgált. 1892-től 1895-ig Oxfordban folytatta tanulmányait. 1896–1899 között Torockón, 1899-től Budapesten volt lelkész. Életre hívta a Duna-Tiszamenti Egyházkört. 1902-től esperes, 1920-tól püspöki vikárius és 1941-től püspökként állt az egyház élén. 1928-tól tagja volt a Felsőháznak. Szerkesztette az Unitárius Értesítőt, széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki
Szent-Iványi Sándor (Marosvásárhely, 1902.01.18. – USA, 1983.10.16.) lelkész. Marosvásárhelyen tanult, 1920-tól a kolozsvári teológia, 1924-től 1926-ig a harvardi egyetem hallgatója volt. 1926-tól Kolozsvárott szolgált, 1932-ben teológiai magántanári képesítést szerzett. 1933-ban tanulmányutat tett Amerikában. 1934-től Kolozsvárott teológiai tanár volt. 1946-ban az USA-ba távozott. 1947-től Jamaica Plains, majd Sutbon és 1952-től 1975-ig Lancaster lelkésze volt. Angol tanfolyamokat szervezett. Tagja volt az EIT-nek, az Erdélyi Fiatalok Falukérdés Bizottságának és a Tizenegyek Irodalmi Csoportosulásának. A 2. világháború alatt angol és lengyel hadifoglyokat és zsidókat menekített. A háború után tagja volt a Nemzetgyűlésnek és Budapest Főváros Tanácsának. Felesége Jelinek Olga volt
Bartók Gabriella (Polgárdi, 1923.02.02. – Székesfehérvár, 1977.11.28.) Adminisztrátor. Apja: Géza, lelkész, anyja: Keller Aranka volt. Éveken át a polgárdi egyházközségben kántori szolgálatot végzett. Székesfehérvári házát az egyházra hagyta. Polgárdiban helyezték örök nyugalomra
Csiki Gábor dr. (Székelykeresztúr, 1891.11.19. – Budapest 1965.12.15.) lelkész, püspöki helynök. Apja: Dénes, anyja: Kovács Julianna volt. Székelykeresztúron és Kolozsváron tanult. A teológiát 1915-ben végezte. 1915–1918-ig tábori lelkész volt. 1916-ban vallástanári képesítést szerzett. 1920-ig Kolozsvárott végzett lelkészi szolgálatot. 1920-tól 1922-ig tanulmányutat tett Angliában és Amerikában. Útján az egyházi életet tanulmányozta és előadásokat tartott a magyar kérdésről. 1921-ben a madville-i egyetem díszdoktorrá avatta. 1933-ban kormányfőtanácsosi címet kapott. 1941-től esperesi, majd püspöki helynöki tisztséget töltött be. Jelentős szervezési munkát végzett, nevéhez fűződik a Misszióház létesítése, az egyházi egyesületek létrejötte, az ifjúság valláserkölcsi nevelésének föllendítése. Tartott előadássorozatokat és egyházi folyóiratokba írt. 1957-ben ment nyugdíjba
Dr. Zsakó Gyula (1890–1975) Kolozsvárott született és Budapesten halt meg. Törvényszéki bíró, kúriai tanácsjegyző. 1932-ben az egyházi gyűjtőbizottságnak, 1934-ben a szórványbeosztó, 1935-ben a nyugdíj és 1945-től az egyházi fegyelmi bizottságának volt tagja. Janky Ilonával 1934-ben kötött házasságot.
Zsakó István dr. elmeorvos, az orvostörténet kutatója. A Budapest-angyalföldi, majd a lipótmezei elmeklinikát vezette. 1935-ben egészségügyi főtanácsosi címet kapott 1951-54 között a Misszióház intézőbizottságának volt tagja. Javasolta az Unitárius Lexikon kiadását és Unitárius Múzeum létesítését. Előadást tartott az Orvostörténeti Könyvtárban, a Dávid Ferenc Egyletben és a Teológiai Intézet lelkésztovábbképző tanfolyamán. Írt az Unitárius Értesítőbe
Barabás István (Sepsikálnok, 1876.10.17. – Budapest 1952.04.24.) 1906-tól Hódmezővásárhelyen szolgált lelkészként, 1928-ban cserével került Budapestre, itt 1950.10.29-ig - nyugdíjaztatásáig - szolgált. 1940-től helyettes esperesi tisztességet töltött be. Az Unitárius Értesítő főszerkesztője volt. A dunapataji egyházközség szervező és templomépítő lelkésze volt.
Tóth György (Bölön, 1871.05.20. – ? 1943.02.21.) Bíró, szakíró. Berde-cipós ösztöndíjasként Kolozsvárott tanult. Itt szerezte meg jogi doktorátusát is. 1897-től Déván aljegyző, majd 1901-től Nagyszebenben és Kolozsvárott bíró 1922-től Budapesten tábla-,1925-től 1941-ig kúriai bíró volt. Tagjává választotta az UIT és az EME. Az egyháznál a jogügyi bizottság tagja és a budapesti egyházközség gondnokaként tevékenykedett. Vállalta egy unitárius gyermek taníttatási költségeit. Munkatársa volt a Déva és Vidéke című lapnak. Írt a Keresztény Magvetőbe. Művei: Az Unitárius Egyház rendszabályai, az Unitárius Egyház törvényeinek gyűjteménye., Az Unitárius Egyház szervezete. 1922.
Berde Mózes (Szentivánlaborfalva 1815. december 15. - Budapest 1893 szeptember 22.) ügyvéd, miniszteri osztálytanácsos, 1848-ban országgyűlési képviselő, erdélyi kormánybiztos volt. A szabadságharc leverése után,1852-ben kötél általi halálra ítélik, de kegyelemként 4 évet tölt a josefstadti várbörtönben. Szabadulása után saját birtokán gazdálkodott majd gróf Bethlen Kamilló jószágigazgatója volt. 1867-től 1872-ig belügyminiszteri tanácsosként erdélyi ügyekkel foglalkozott. Örökösül az egyházat tette meg. Névváltozat: Berde Mózsa.
Batthyány Ilona grófnő (1842 – 1929.03.21., Cinkota) Apja: gr. Batthyány Lajos. Férje: Keglevich gróf, majd újra házasodva Beniczky Gábor gróf neje lett. Unitárius hitre tért, az egyház jótevőjeként 1925-ben a budapesti Klotild utcai háromemeletes házát – a szegény sorsú gyerekek segélyezésére – az egyházra hagyta. A Kerepesi úti temetőben a Batthyány mauzóleumban, apja mellett nyugszik.
Erdély István (1911–1988) piarista tanár. Dobóban (később Hargita megye) született, a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumból lépett 1928-ban a piarista rendbe, majd román nyelv és filozófia szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-ben kezdett tanítani a temesvári (akkor román tanítási nyelvű) piarista gimnáziumban. Az egyházi iskolák 1948. évi államosítása után a temesvári piarista templom lelkésze volt, egészen nyugalomba vonulásáig, 1981-ig. Utolsó éveit rokonainál, Marosvásárhelyen töltötte. – Műve: Barázda sírjába vetett mag [szentbeszédek], Kolozsvár, 2000.
Dr. Jakubinyi György-Miklós (szül. Máramarossziget, 1946. február 13.) általános iskolai tanulmányait szülővárosában (1952–1963), teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte (1963–1969). 1969. április 13-án ISZ Márton Áron püspök pappá szentelte. 1969. szeptember 1.–1970. július 31. között a szatmár-nagyváradi római katolikus kormányzó (ordinarius substitutus), Msgr. Sípos Ferenc titkára volt. 1970–1974 között a Collegium Germanicum et Hungaricum de Urbe növendékeként két licenciátust szerzett (teológia és biblikum). 1974–1992 között a biblikus tudományok tanára volt a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, ezzel párhuzamosan latin tanár a Római Katolikus Kántor Iskolában (1975–1977). 1978-ban doktorált a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián (tézisének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében.A Szentatya 1990. március 14-én kinevezte gyulafehérvári segédpüspöknek és Aquae Regiae c. püspökének, a nuncius 1990. április 29-én szentelte püspökké Csíksomlyón. Bálint Lajos püspök 1990. május 10-én általános helynöknek nevezte ki. 1991. április 15.–1993. szeptember 27. között a megalakult Romániai Püspökök Konferenciájának (CER) első titkára volt. Szent II. János Pál pápa 1991. június 13-án kinevezte – a segédpüspökség megtartása mellett – a romániai örmény katolikusok ideiglenes Apostoli Kormányzójának (Administrator Apostolicus „ad nutum Sanctae Sedis”). Beiktatása a szamosújvári örmény székesegyházban történt (1992. március 1.). 1993. december 4.–1994. április 21. között a Gyulafehérvári Főegyházmegye egyházmegyei kormányzója volt. A Szentatya 1994. április 8-án kinevezte gyulafehérvári érseknek. Beiktatását 1994. április 21-én a gyulafehérvári székesegyházban Msgr. John Bukovsky bukaresti apostoli nuncius vezette. 2019. június 5-én I. Ferenc pápának benyújtotta a lemondását az érsekségről és az örmény kormányzóságról, amelyet a Szentatya 2019. december 24-én fogadott el. Kitüntetései: a kolozsvári "Babeş-Bolyai" Tudományegyetem díszdoktora (2001), Stephanus-díj (2002), Bethlen Gábor-díj (2003), Fraknói Vilmos-díj (2003), Scheiber Sándor-díj (2006), Bartók Béla-díj (2006), Joachim Gnilka-díj (2010), a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje (2010). Tudományos munkássága: A kommunista időben csak külföldön, álnéven jelentek meg művei. Főiskolai jegyzetét sokszorosították a papnövendékek részére. A kommunizmus bukása után cikkei, interjúi stb. jelentek meg főleg katolikus folyóiratokban belföldön és külföldön. Könyvei: Szent Teréz utolsó beszélgetései. Roma 1974 (fordítás). – Szigeti Miklós–Baternay Ágota, Minden hiábavalóság? A Prédikátor könyvének magyarázata. Prugg Eisenstadt 1988. Eredeti változatának kiadása: Jakubinyi György, Minden hiábavalóság? Gyulafehérvár 2000. Harmadik kiadás: A Prédikátor könyve, SzIT Bp 2008. – Máté evangéliuma. SzIT Budapest 1991. Második kiadás 2007. – A bizalom és szeretet útja. Gyulafehérvár 1997. Román fordítása: Calea încrederii şi a iubirii. Cluj-Napoca 2003. – Hirdesd az Igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz. Gyulafehérvár 1997. Két kötet. Második kiadása: SzIT Budapest 2005 (490 o.). – Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archontológia. Gyulafehérvár 1998. Bővített, javított második kiadás: uott 2004. 3. javított, bővített kiadás Verbum, Kolozsvár 2010. – Éveid nem érnek véget. Rövid időszámítástan. Gyulafehérvár 1998. Bővített, javított második kiadás uott 2005. Harmadik javított, bővített kiadás Verbum, Kolozsvár 2010. – Szent József tisztelete. Gyulafehérvár 1999. Változatlan kiadás uott 2009. – A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében. Gyulafehérvár 1999. (Budapesti doktori disszertáció 1974-ből). Változatlan 2. kiadás uo. 2003. – Jubileumi Katolikus Imakönyv, szerk. Gyulafehérvár 2000. 4., javított kiadás Római katolikus imakönyv címen Verbum, Kolozsvár 2011. – A Szentek nyomában Erdélyben. Gyulafehérvár 2000. Bővített, javított második kiadás uott 2005. 3. átdolgozott, javított kiadás uott 2009. – A Romániai Katolikus Örmények Ordináriátusa. Szamosújvár 2001. (Történelmi schematismus az 1700. jubileumra). – Lisieux-i Szent Teréz, Levelek paptestvéreimhez, Magyarszék 2008. (fordítás). – Lisieux-i Szent Teréz egyháztanitó, Magyarszék 2009. – Jean Guitton, Lisieux-i Szent Teréz zsenialitása, ford. Jakubinyi György, Magyarszék 2011.
Simon Tamás (1912–1990) piarista tanár. Máréfalván született. A gyulafehérvári gimnáziumból lépett be 1928-ban a piarista rendbe, majd történelem és latoin szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-től a nagykároly plébánia káplánjaként, majd 1939-től a kolozsvári, később a nagykárolyi piarista gimnáziumok tanárjaként működött. 1947/1948-ban ő volt a kolozsvári gimnázium utolsó piarista igazgatója. Az államosítás után a kerekdombi plébániát vezette, de 1951-ben Aradra küldték káplánnak. 1954-ben visszatérhetett Kolozsvárra, ahol eleinte a ferences és a piarista templomok, 1977-től 1988-ig pedig már csak a piarista templom rektora volt.
Visegrádi Lajos (1898–1952) piarista tanár, tartományfőnök. Léván (Bars vármegye) született, ott végezte a piarista gimnáziumot, majd a a kolozsvári egyetemen szerzett magyar és latin szakos tanári diplomát. 1902-ben a kolozsvári gimnáziumban kezdett tanítani, amelyet némi megszakításokkal 1948-ig folytatott. Eközben Mária Terézia nevelőintézet igazgatója (régens) volt, a város Romániához csatolása után pedig többször is házfőnöki tisztséget viselt (1919–1922, 1926–1934, 1940–1945). Emellett kolozsvári igazgató (1921–1922), máramarosszigeti házfőnök (1922–1926) és tartományfőnök (1931–1934) is volt. Az 1948. évi államosítás után a rend kolozsvári kerti házába költözött, de 1950-ben, betegsége miatt, utolsó hónapjaira a Szent Mihály plébánia fogadta be.
Blédy Lajos (1912–1978) piarista tanár. Budapesten született, de 1929-ban az aradi gimnáziumból jeletkezett a piarista rendbe. A kolozsvári egyetemen szerzett latin-görög-történelem szakos tanári diplomát, majd 1935-től a temesvári gimnázium tanára, illetve 1945-től igazgatója volt, egészen az 1948. évi államosításig. Azután a Temesvár melletti Freidorf plébánosa lett, 1956-től pedig a gyulafehérvári „kántoriskolában” (kisszemináriumban) tanított latint.
Rajka László (1894–1938): irodalomtörténész. Kolozsváron és Bécsben végzett egyetemi tanulmányokat. A kolozsvári Marianum leánygimnázium tanára (1916-tól). Számos irodalomtörténeti tanulmányban Jókai műveinek tárgytörténetével foglalkozik.
Fő műve: Heliodoros Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban (Kolozsvár, 1917).
Pakocs Károly (1892–1966) szatmári kanonok, püspöki helynök, költő, író. Teológiai tanulmányait a budapesti tudományegyetem hittudományi karán végezte, 1915-ben szerzett doktorátust. Káplán Máramarosszigeten, később püspöki titkár és teológiai tanár, majd a Katolikus Élet c. hetilap munkatársa (1924-30). Plébános Szinérváralján (1933-36) és Nagybányán (1936-39). Budapesten a szociális testvérek lelki igazgatója (1939-40), továbbá 1942-től általános helynök. Börtönbüntetését (1952-1954) követően a gyulafehérvári r. k. teológiai főisk. tanára. 1955-től lelkész Bukarestben az angolkisasszonyok zárdájában.
Főbb művei: Nemcsak kenyérrel él az ember (versek, Szatmárnémeti, 1919); Forró szavak (versek, Szatmárnémeti, 1924); Hazafelé (elbeszélések, Nagykároly, 1926); Lélekország (versek, Szatmárnémeti, 1927); Lélekzuhanás (r., Szatmárnémeti, 1928); Jöttem Isten városából (versek, Szatmárnémeti, 1929); Édua áldozata (r., Szatmárnémeti, 1933); A lélek indul (versek, Szatmárnémeti, 1941); Különös emberek (novellák, Szatmárnémeti, 1942); A teremtés éneke (drámai költemény, 1946).
Patay József (1886–1946) piarista tanár tartományfőnök. Nagykárolyban (Szatmár vármegye) született, a kolozsvári egyetemen szerzett latin és történelem szakos tanári diplomát, majd ugyanott, a piarista gimnáziumban tanított. Eközben 1922-től házfőnök, 1923-től a gimnázium igazgatója volt, 1925-ben hat évre romániai tartományfőnökké választották, illetve 1936 és 1940 között a Kalazantinumban tanított egyháztörténetet.
Doboly József (1785–1859) káplán Csíkszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson, tanít Brassóban, továbbá plébános Mikóújfaluban és Marosportuson (1849-től).
Borbély István (1886–1932) teológiai író, irodalomtörténész. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, ahol 1909-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett. A kolozsvári unitárius gimnázium tanára (1911-től), majd igazgatója (1925–28). Unitárius lelkészi oklevelet kapott 1925-ben, majd a kolozsvári unit. teológiai akadémia tanára (1928-tól). Szerkesztő a Keresztény Magvetőnél (1919-től), majd az Erdélyi Irodalmi Szemlénél (1924-tól).
Főbb művei: Heltai Gáspár (Bp., 1907); Unitárius polémikusok Magyarországon a XVI. században (Kolozsvár, 1909); A magyar unitárius egyház hitelvei a XVI. sz.-ban (Kolozsvár, 1920); A magyar irodalom története (I-II. Kolozsvár, 1924–25.)
Szász István (1915–1944) piarista tanár. Gyulán (Békés vármegye) született, teológiai tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte, majd 1940-től a hittant tanított a kolozsvári piarista gimnáziumban. 1944 októberében a megszálló orosz hadsereg fogolyként elhurcolta, és a vasúton, Harkov közelében hunyt el.
Dénes Dávid (1924–2001)
Horváth Piusz (1819–1901) piarista tanár. Szombathelyen (Vas vármegye) született, gimnáziumi tanulmányait a kőszegi bencés gimnáziumban végezte, majd piarista növendékként Vácott, Nyitrán és Szentgyörgyön tanult filozófiát, illetve teológiát. 1838-tól tanított a rend különböző gimnáziumaiban, többek között Veszprémben, ahol 1848-ban részt vett a nemzetőrség megszervezésében. 1850-től Kolozsváron tanított, ahol 1859-től 1863-ig házfőnök és igazgató is volt. Később hasonló módon vezette a tatai (1868–1872) és a temesvári (1874–1885) rendházakat és gimnáziumokat is. 1885-től haláláig Budapesten élt, mint a rendtartomány kormánysegéde, pénztárosa és számvevője.
Főbb művei: Magyarország és a hozzákapcsolt Szlavonia (Horvátország) ismertetése (1847, I. füzet); Erdély fejedelemsége, Dalmát-, Gács-, európai Török- és görögország rövid leirása (1847–1848, II. füzet); A temesvári kath. főgymnasium. (Történeti vázlat.) Temesvár, 1884.
Mihálcz János (†1825) Nagyszombatban végzett, majd Felvincen működik 1779–1805 között, később kanonok.
Szereday András (†1805) a püspöki irodaigazgató, a teológia tanára, kanonok, majd 1800-tól rektor.