Gyergyóújfalut 1567-ben említik a regesztrumban. A középkorban gótikus temploma volt, a 17. század második felében plébániaként szerepel az egyházi jelentésekben. Újabb templom építését 1786-ban kezdeményezték. Ma is álló templomát 1825–1830 között építették Sarlós Boldogasszony tiszteletére a középkori templom alapjaira.
Kilyénfalvát 1567-ben említik először az írásos források Tekerőpatakkal együtt, és mint önálló települést az 1616-os lustrában. A kilyénfalviak kezdetben Gyergyószentmiklósra jártak templomba. 1633-ban külön karzatot építettek a gyergyószentmiklósi templomba, hogy beférjenek a tekerőpataki és a kilyénfalvi hívek. A falu lakosai 1646-ban fakápolnát építettek, majd 1659-ben kőkápolnát állíttattak Szent Kilián tiszteletére. Kilyénfalva 1732-ig Tekerőpatakkal közösen alkotott egy filiaegyházközséget, majd ettől az évtől kezdte önállósulását a tekerőpataki templom építésével. Rövid ideig Gyergyóújfaluhoz tartozott, majd 1743-ban külön lelkészt helyeztek ide. Anyakönyvezése is 1743-tól kezdődik. Jelenlegi templomát 1758–1761 között építették és 1786-ban szentelték fel Mária Magdolna tiszteletére. A templomot villámkárosulás érte 1828 júliusában, ezért 1829–1831 között újjáépítették. 1863 júliusában a templomtorony ismét tűzvész áldozatául esett, így újabb helyreállítási munkálatokra volt szükség. Egyházi népiskolájának alapító okiratát Szepessy Ignác püspök adta ki 1743-ban. Tanítójáról 1731-ből van adat.
Marosfő egy magaslati üdülőhely, ahol Ébner Jenő lazarista atya missziós háza volt az első misézőhely 1957-től. Nehéz megközelíthetősége miatt egy hétvégi házat alakítottak át kápolnának. Marosfő templomát 1990-ben építették és 1999-ben szentelték fel. Marosfőt Kilyénfalváról látták el a 20. század második felében, míg az 1990-es években Marosfőn el nem készült az új plébániaépület, és önállóvá nem vált.
Palotailvát Gödemesterházáról látják el. 1890 körül magánházban miséztek, amelyet a Bánffy grófok megvásároltak és 1936-ban kápolnává alakítottak. 1970-ben súlyos tűzkárt szenvedett és nagyszabású javításra szorult. Oltárképét ekkor kapta Gyergyóalfaluból. A régi családi házból átalakított kis templomot az összeomlás veszélye fenyegette, ezért 2008 augusztusában egy teljes felújítás mellett döntöttek. Pályázati forrásokból, a helyi önkormányzat és a hívek adományából a templom újjáépült.
A szárhegyi plébánia feltételezhetően egyike annak a három plébániának, amelyeket a pápai tizedjegyzék is említ. Szárhegy neve, mint Lázár Miklós előneve 1494-ben tűnik fel először az oklevelekben. Temploma a 13. században épült, amely 1658-ban és 1661-ben tatárpusztítás áldozata lett. 1729-ben a templomhajót lebontották, és 1730-ban kibővítették, a tornyot is ekkor magasították meg. A plébánialak 1865-ben épült Szabó Lajos plébános idején.
Vaslábot jelenleg Marosfőről látják el. 1940-től a vaslábi iskolában végezték a szentmisét, 1944 után magánházakban. 1969-ben megvásárolták a Csobotár–féle házat, templommá alakították, majd utólag toldottak hozzá egy tornyot és egy sekrestyét.
Atyha első írásos említéséről nem rendelkezünk pontos adatokkal. A falu 1567-ben szerepel a katonai összeírásokban. Középkori temploma, amelyet Szent Mihály tiszteletére építettek, tűzvész áldozata lett a 16. században.
A hagyomány szerint Atyha, Korond és Pálfalva egy egyházközséget képezett a reformációig, közös templomuk a „Szentegyházas dombon” állt. A 16–17. századok folyamán a falu lakosságát háromszor térítették át az unitárius hitre, majd végül 1622-ben a katolikus felekezet mellett állapodott meg. A püspökség szünetelése idején Atyha híveit licenciátusok gondozták. Atyha 1707–1743 között Koronddal egy egyházközséget alkotott, majd 1743-ban önálló plébániává lett.
A falu második templomát 1651–1653 között építették a Kupásné nevű hegy alatt, a mostani temető helyén. Ez a templom később szűknek bizonyult, így újabbat építtettek Mária Magdolna tiszteletére a papi telek északi részén, amely 1799-ben készült el. Az új templom egy 1867-ben keletkezett tűzvész folytán, az oldalfalak kivételével, leégett. Megsemmisült a korábbi templomi berendezés, mindössze egy, feltételezhetően Szent Antalt ábrázoló faszobor maradt meg. A leégett templom újjáépítését 1873-ra fejezték be.
Erdőszentgyörgy középkori alapítású plébániája és temploma a reformáció idején reformátussá lett, és a rövid unitárius időszakot leszámítva mindmáig az is maradt. Az erdőszentgyörgyi katolikusok a reformáció után Bözödújfalu anyaegyházhoz tartoztak, egészen annak 1989-es évi elárasztásáig. Ekkor a bözödújfalvi plébániahivatal híveivel együtt Erdőszentgyörgyre költözött. Erdőszentgyörgyön 1943-tól egy magánházból kialakított kápolnában miséztek. Jelenlegi temploma a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére épült, 2004-ben.
Csókfalva plébániáját a pápai tizedszedők említik először 1332-ben Chakafalua néven. A Csókafalva név később rövidült Csókfalvára. Ma a többségében unitárius és református lakosságú Csókfalva Hármasfalu szerves része. A csókfalvi falurész Székelyszentistvánnal és Atosfalvával közösen alkotja a Maros megyei Hármasfalut. A három falut közigazgatásilag 1950-ben egyesítették. A középkori katolikus egyházközség hívei a reformációkor kitértek régi hitükből, templomuk is unitárius lett. Csókfalva jelenlegi katolikus kápolnája a 19. század közepéről való. A kőből épült kápolna Kisboldogasszony tiszteletére épült, a mellette álló haranglábat pedig fából készítették. 1903-ban a falu népessége 925 fő, amelyből 82 volt katolikus. Őket Bözödújfaluból látták el szentségekkel. Hármasfalunak jelenleg 55 katolikus lakosa van, kiket Erdőszentgyörgyről pasztorálnak.
A települést 1566-ben Kadichfalva néven említik az oklevelek. 1638-ban Székelyszenttamás filiájaként jelenik meg az egyik Rómába küldött jelentésben. Egy későbbi jelentés szerint, híveit 1665-ben a jezsuita szerzetesek gondozták. Ebben a forrásban Kadis Falua néven fordul elő. Amint az a korabeli okmányokból is kitűnik, Kadicsfalva évszázadokig Székelyszenttamásnak volt a filiája, de voltak hosszabb-rövidebb időszakok, amikor a székelyudvarhelyi jezsuiták látták el. Ez az állapot a 18. században is fennállt, amikor Bethlenfalvával egyesülve a székelyudvarhelyi jezsuiták adminisztrálták. Templomát 1778–1780 között építették Szent Anna tiszteletére. Többszörös folyamodványok eredményeként Kadicsfalva 1802-ben önálló plébánia lett. Ettől az évtől lett az új plébánia filiája Bethlenfalva. Ez a filiális viszony pedig mindmáig érvényben van.
Kápolnásfalu a középkorban egy egyházközséget alkotott Szentegyházasfaluval. A települést 1566-1567-ben Innetsőoláhfalunak hívták. Később, 1589-től, a Hargita-hegy Kápolna elnevezésű bércén épült kápolnájáról, Kápolnásoláhfalunak nevezik. A kápolna Szent Péter és Pál napi búcsúját 1643-ban engedélyezte VIII. Orbán pápa. Egy évszázad alatt a kápolna nagyon megrongálódott, és mivel látogatása is nehézkes volt, a búcsút a helyi lakosság kérésére 1721-ben XIV. Kelemen pápa átengedte a faluban ekkor épített új kápolnának. Jelenlegi temploma 1797–1800 között épült. 1838-ban vált külön Szentegyházától és kapott saját lelkészt. Anyakönyvezése is ettől az évtől kezdődik. Kápolnásfalu és Szentegyházasfalu évszázadokon keresztül nemcsak egy plébániát, de az 1876-os megyésítésig egy községet is alkottak, továbbá egyedülálló fejedelmi kiváltságokkal rendelkeztek.
A plébániahivatal első pecsétje 1854-ben készült, a templom védőszentjeit, Szt. Péter és Pál apostolokat ábrázolja. Szentegyháza plébániahivatalának első pecsétje 1861-ben készült, de mivel közösen adminisztrálták a két plébániát, papja még 1862-ben is a kápolnásfalvi pecséttel hitelesítette a szentegyházasfalvi iratokat.
Korond plébániáját a pápai tizedjegyzék említi először. Középkori, román stílusú templomán a 16. század elejején átalakításokat végeztek a gótika jegyében. A templom védőszentje Szent Bertalan volt. A 19. századi plébániai pecséten is őt látjuk: Szt. Bertalan, a közösség védőszentje, aki egy félholdon áll, baljában karddal, feje fölött glóriával. A pecsét körirata: „SIGILLUM PAROCHIAE KOROND AD S. BARTHOL. AP.” Látható továbbá a pecsétnyomó készítésének ideje is: „1855”. A középkor idején Korond, Pálfalva, Firtosváralja, Énlaka, Etéd, Küsmöd, Siklód, Parajd, Sófalva és Atyha egy egyházközséget alkottak. Közös templomuk Atyha határában, a Szentegyházas dombon állt. A templomot a reformációkor az unitáriusok szerezték meg és birtokolták egészen 1716-ig, amikor visszakerül az akkor és ott többségben lévő katolikusokhoz. Korond jelenlegi templomát 1910–1911 között építették Jézus Szent Szíve tiszteletére. Korond 1743-ig Atyhával közös plébániát alkotott. 1743-ban viszont már külön plébánost helyeztek mindkét plébániára.
A két Homoród menti unitárius közösségek határán fekvő, katolikus végbástyaként is számon tartott Lövéte első írásos említése (pápai tizedjegyzék) még nem tisztázódott. A település nevét először említő hiteles forrás 1523-ban kelt. Kisméretű gótikus temploma ekkor már minden bizonnyal állott, a mai település északkeleti részén, Sópástya Felső-Kiáltó nevű dombján, a korabeli falu akkori középpontjában. A reformáció idején katolikus pap nélkül maradt egyházközség tagjainak lelki gondozását időközönként a székelyudvarhelyi jezsuiták és a csíksomlyói ferencesek látták el. A középkori eredetű templom általános állapota és főként roskadozó szentélye egy új templom építését tette szükségessé. Az 1733–1772 közötti források több ízben említést tesznek a roskadozó templomról, amelynek lebontott építőanyagát a falu közepén épített új templom építésénél használták fel. Lövéte jelenlegi barokk stílusú temploma 1772–1776 között épült, Fancsali Mózes plébános irányítása alatt, a régi templom építőanyagának felhasználásával. Batthyány Ignác püspök szentelte fel Kisboldogasszony tiszteletére 1783-ban. A régi középkori templom felszerelésének néhány darabja (keresztelőmedence, szenteltvíztartó) átkerült a jelenlegi templomba.
Máréfalvát viszonylag későn, 1566-ban említik először az írott források. Szent Imre tiszteletére épített, középkori temploma a Botos-dűlőben állt, a mai falutól északra. Régészeti feltárását és kutatását 2007–2008. években végezték. A már feldolgozott forrásdokumentumok alapján, a helytörténészek azt állítják, hogy a középkori Máréfalva hívei a fenyédi templomba jártak szentmisére – eszerint tehát Máréfalva ekkoriban Fenyéd filiája volt. Régi templomáról egy Rákóczi György korából származó kőfelirat is tanúskodik. A falu lakosai a reformáció alatt is megmaradtak katolikusnak, azonban nem volt mindig helyben lakó papjuk, így lelki gondozásukat több esetben is licenciátusok végezték. Máréfalva első papjáról 1630-ban tesznek említést. Aztán 1739-ig Székelyudvarhelyről látták el ferences papok, majd 1739-ben önálló plébánia lett és külön papot helyeztek ki a hívek szolgálatára. A középkori templom nehézkes megközelíthetősége miatt, 1763-ban új templom építését kérelmezték, amely 1772-re készült el, majd 1783-ban szentelték fel ugyancsak Szent Imre herceg titulussal. A régi templom helyét és környezetét továbbra is temetkezőhelyként használták, egészen a 19. század első harmadáig. A régi templomból megmaradt egy, a 15-16. század fordulójáról való szentségtartófülke. A település már a 18. század második felében iskolával is rendelkezett, melynek első írásos említése 1786-ból származik. A helyi oktatási intézménynek sajnos nem maradt fenn történeti iratanyaga az egyházi gyűjteményben, az iskola levéltára pedig a megyei levéltárba sem került be a felekezeti iskolák államosításakor.
Parajd első írásos említését egy 1552-vel keltezett tanúvallatásból ismerjük. A falu katolikusai a reformációt követően Szovátához taroztak. A 18. század második felétől a sóhivatal melletti kápolnában miséztek 1784-ig a parajdi katolikusoknak, mígnem egy másik épületet emeltek és új imaházat nyitottak. 1788-ban az obszerváns ferencesek látták el a faluközösség lelkipásztori szolgálatát. Parajd katolikus templomát 1800-ban építették a királyi kincstár költségén. Közel 200 év múltán azonban kénytelenek voltak lemondani a templom további használatáról, ugyanis a sós talaj miatt állapota már meglehetősen leromlottá vált. Jelenleg az 1990-es években épített, modern templomot használják, amelyet 2001-ben szenteltek fel szintén Keresztelő Szent János tiszteletére.
A plébánia történetéről a korabeli sematizmusok feljegyzéseiből értesülhetünk. Ezekből tudtuk meg, hogy 1533-ban Felvinczi János püspöki vikárius és gyulafehérvári kanonok Székelylengyelfalván templomot és két oltárt szentelt. A 2010-ben megjelent egyházmegyei sematizmus szerint Székelylengyelfalva a reformáció előtt Farcád filiája volt, majd a farcádi lakosok hittérítése után a helyi katolikusokat a szombatfalvi lelkész látta el. Annyi bizonyos, hogy 1638-ban Szombatfalvával közösen felszentelt pap hiányában licenciátus gondozta az itt lakó katolikusokat. Damokos Kázmér 1657-ben kelt jelentésében Székelylengyelfalva Szombatfalva filiájaként tűnik fel, ekkor a 250 lélekszámú közösségnek nincsen saját papja. Egy 1668-ból való hasonló összeírásban a falu azonban önálló plébániaként szerepel, 150 hívővel. Alig két évvel később, a szintén önállóságnak örvendő Lengyelfalva már licenciátussal is bírt. Székelylengyelfalvát a 17–18. században Székelyszenttamás filiájaként tartják számon. A falu 1767-ben kezdeményezte a különválását Székelyszenttamástól, így a plébánia önállósodása 1775-ben történt meg, helyben lakó pap is ekkor került ide. Mivel a falu régi temploma a 18. század végére már romos állapotba került, szükségessé vált egy új templom építése. Ezt 1802-ben fejezték be, titulusa pedig ennek is Árpádházi Szent Erzsébet maradt.
Balázsfalva a középkor idején rendelkezett csak önálló plébániával, temploma a 17. században pusztult el. A szórványságban élő hívek számára 1925-ben építettek kápolnát, papilakot pedig 1938–1939 között. Levéltári gyűjteménye a türi anyaegyházközség levéltárából került elő. Balázsfalva napjainkban is Tür leányegyházaként működik.
A gyulafehérvári plébánia megszervezése az egyházmegye alapítási évétől, 1009-től számítható. Működése 1556–1715 között a püspökséghez hasonlóan szünetelt. A plébánia és a katolikus hitélet valamivel korábban, 1693-ban kezdett feléledni jezsuita atyák vezetése alatt. A püspökség visszaállítása után (1715) a székesegyház a plébános temploma is. Gyulafehérvár egyben a hegyaljai– (később gyulafehérvári elnevezésű) és az 1960-as évektől a hunyadi főesperesség központja is. Ma a gyulafehérvári egyházközségnek kb. 650 híve van.
Kristyor 1439-ben jelentkezik először az oklevelekben, ekkor temploma is volt, melyet német telepesek használtak. A ma is meglévő templomot görög katolikusok használják, melynek középkori freskóin magyar szentek is láthatók. Ez a leányegyházközség Brádhoz tartozik.
Péterfalván már a középkorban létezett plébánia. Régi templomát 1805-ben lebontották. Új templomát a 20. század elején építették a papírgyár végett betelepült katolikus vallású lakosok részére. Jelenleg Szászsebesről látják el.
A pápai tizedjegyzékben (1332) említik Tür plébániáját is. 1350-ben Tyr–ként jelenik meg a forrásokban. A hitújításkor reformátussá vált közösségben a katolikus plébánia 1827-ben alakult újjá. Templomát 1830–1832 között építették. 1833-ban katolikus elemi iskolát is építettek.
Verespatak aranytelepeit már az ókori rómaiak is kiaknázták. Középkori katolikus lakói a hitújítás idejében az unitárius felekezethez zárkóztak fel. A 18. században Habsburg császári szervezéssel újraindult az aranybányászat. A település katolikus bányásztelepeseit 1757-ben Abrudbánya leányegyházaként tartották számon. 1763-ban Mária Terézia elrendelte, hogy káplánt helyezzenek ki. Önálló plébániává 1767-ben szervezték a bulgariták kezdeményezésére, és 1783-ban kezdték el a templom építését Szent László tiszteletére. A Horea–féle lázadáskor a templom megrongálódott, így 1847-től új templomot építettek, de az 1848-as események miatt csak 1867–re fejezhették be. A plébánialakot a kincstár építtette 1771-ben. Iskoláját Winkler Pál plébános idejében (1768–1798) alapították. 2003-ban a Gold-Corporation Rt. által elindított aranykitermelési program keretében több családot kitelepítettek, házaikat felvásárolták. Jelenleg a kis létszámú, helyben maradt katolikus családokat Gyulafehérvárról pasztorálják.
Fatemploma 1748-ban épült az újonnan betelepült bányászok részére, új templomát – Mária Terézia támogatásával – 1774-ben építtették. 1804-ig dévai bulgarita szerzetesek adminisztrálták és szervezték meg a hitéletet, majd világi papok kerültek a csertés–hondoli plébánosi székbe. 1918-ban még helyben lakó papja volt, az 1920-as évektől már Nagyág látta el. Csertés–Hondolt néhány évtizede Déváról látják el a csángótelepi templom ferences papjai.
Királybánya(toplica) plébániáját 1789-ben alapították. Létesítését a vasbányászat fellendülésével megsokasodott katolikus hívek lelki gondozása indokolta, melyet addig a vajdahunyadi ferencesek láttak el. Temploma a királyi kincstár bőkezűségéből épült. Anyakönyveit 1769-től kezdték el vezetni. A bányászat 19. századi hanyatlásával a hívek is megfogyatkoztak. A 20. század első felében Govásdia papjai látták el. Mivel Királybányát sohasem adminisztrálták Csertés–Hondol papjai, így feltételezhetően csellengő protokollumának Dévára kerülését a Govásdiát is gondozó vajdahunyadi ferencesek kapcsolatai magyarázzák.
A kudzsiri kohóüzemet a 18. században létesítette a magyar királyi kincstár. A vasgyár miatt betelepült, vegyes nemzetiségű mesterek, munkások pasztorációját az ósebeshelyi lelkész végezte, ritkábban a szászvárosi, alvinci vagy a vajdahunyadi, majd 1825-ben Kudzsiron katolikus templomot építettek. Ezt a templomot 1857-ig a szomszéd ferences plébániák (Ósebeshely és Szászváros) gondozták. 1857-ben Haynald Lajos püspök Kudzsirt önálló plébániává nyilvánította. Kudzsiron 1808-tól vezetik az anyakönyveket.
A marosillyei uradalmat a 13. század második felében említik először. Ugyanitt a Dienesi család váráról 1468-ból van írásos feljegyzésünk. A család kihalása után ezt a várat Báthori István fejedelem és iktári Bethlen Farkas birtokolta, majd ez utóbbinak leszármazottai. A közhiedelem szerint itt született Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1580-ban. A várat a 18–19. században átalakították, középkori épületegyütteséből csupán a Veres-bástya maradt meg.
Marosillye plébániáját 1747-ben alapították. Kezdetben itt pálosok működtek, később ferencesek látták el. Templomát 1900-ban restaurálták. Marosillye híveit jelenleg a dévai ferencesek gondozzák. Levéltári anyagáról nincs tudomásunk, Bartalis János fr. OFM elbeszélései szerint ez is elpusztult. Fennmaradt anyakönyvét a dévai ferenes plébánián őrzik.
A zsil-völgyi szén kitermelésével és a különböző bányászati részlegek beindításakor a 19. század második felében székely, cseh, lengyel, stájer és bukovinai katolikus bányásztelepesek tömege népesítette be Petrozsény, Petrilla, Lónya, Lupény, Iszkrony, Aninósza, Vulkán és Urikány Hunyad megyei helységeket. Ezek közül elsőnek Petrozsény fejlődött ki, ahol már 1858-ban a Brassói Bányatársaság megkezdte kutatásait. A hívek lelki gondozását a nem messze lévő Hátszeg ferencesei látták el. Ezért 1871-ben, a könnyebb adminisztráció érdekében, Petrozsényt önálló egyházközséggé szervezték – Piringer József első plébánosával. Temploma 1886–1887 között épült a brassói bányatársulattól kapott telekre. A mallersdorfi ferencrendi nővérek 1893-ban hat elemi osztályú leányiskolát indítottak, amelyet 1905-ben polgári leányiskolával bővítettek. A római katolikus elemi fiúiskolát 1919-ben nyitották meg.
A petrozsényi egyházközség történetét részletesen Pozsonyi József volt petozsényi segédlelkész ismerteti 1938-ban megjelent kis könyvében. Munkájában taglalja a Zsilüvölgy rövid történelmi hátterét, a petrozsényi plébánia létrejöttének körülményeit, a plébánia működésének történetét papjai időrendjében, valamint az iskolákat és a vallásos egyesületi életet is bemutatja.
Szászváros egyházközség már a 13. század elején létezett. Hajdani templomát Szent Ambrus tiszteletére építették, innen ered a város német neve is (Broos). A ferencesek a 14. század második felében kerültek ide, amikor Károly Róbert felesége, Erzsébet királyné kolostort és templomot építtetett nekik. A templom és a zárda a reformációkor a reformátusok használatába került, majd 1661-ben a tatárjáráskor elpusztult. A ferences rend szerzetesei Szászvárosba 1730 táján kerültek vissza. A ma is álló, újkori templomot 1749–1754 között építették a régi alapjaira. 1880-ban a templomhajót kibővítették és új tornyot építettek. A templom mellett katolikus iskola is működött 1739-től.
A nagy történelmi múlttal bíró Vajdahunyadot már a pápai tizedjegyzék is említi, mint plébániát. A középkorban a Hunyadi család fészke volt, várát már 1267-ben említik a források. Ferences templomát és kolostorát Hunyadi János építtette 1442-ben. A reformáció zavargásaiban a templom leégett. A szerzetesek 1710-ben tértek vissza. Templomuk teljes felújítását 1773–ra fejezték be. Ugyanezt a templomot 1881-ben építették újjá. A vasgyár terjeszkedése következtében 1910-ben ezt lebontották és újat építettek a város másik szegletében. Vajdahunyadon a 20. század első felében ferences teológia is működött.
Kőhalomban már a szász telepesek előtt királyi vár létezett a 11. században, amelyben kápolna is állt. Kőhalom 1502-ben a szász dékánság székhelye volt. Plébániatemplomának építése a szászok betelepülésének idejére tehető. Az épület lutheránus kézre került a reformáció idején. Glatz András konvertita 1761-ben építtetett katolikus kápolnát fia kriptája mellé, amelyet 1779-ben bővítettek ki. Ez a kápolna 1802-ben leégett, Kőhalom új templomát 1808-ban szentelték fel. A 19. századi sematizmusok szerint már 1753-tól anyakönyvet vezettek.
Nagybaconban 1936-ban épült egy kápolnatemplom a Kapatán Imre által adományozott telken, szintén az ő támogatásával. Ezt a templomot Jézus Szent Szíve tiszteletére szentelték fel. A nagybaconi katolikus híveket Barótról látják el, levéltári anyagának töredéke is innen került elő 2009 októberében. Az iratanyagot Pénzes Lóránd történelemtanár rendezte.
Szentivánlaborfalva templomát, amelyet Keresztelő Szent János tiszteletére szenteltek, már a pápai tizedjegyzék is említi. A reformáció idején hívei reformátusok, majd unitáriusok lesznek a templommal együtt. 1725-ben a Henter és a Kálnoki családnak köszönhetően a templom visszakerült a katolikusokhoz, akik addig a Henter család udvari kápolnájába jártak. A templom visszavétele után többen visszatértek a katolikus hitre. Ezt a templomot 1775–1777 között javították. Az 1802. évi földrengéskor összeomlott templomot alapjaiból kellett újjáépíteni.
Backamadaras Ákosfalva egyik leányegyháza. 1910-ben épített iskolatemploma Toroczkai Wigand Ede iskolaterveinek egyik legérdekesebb típusához tartozik. A diadalívbe illesztett ajtó hétköznapokon elzárja a szentélyt a hajótól, az így tanteremmé átrendezhető templomtér mellett pedig helyet kap a tanítói lakás is. Az iskolatemplom építtetője báró Horváth Gáborné volt.
A település középkori eredetű templomát újjáépített formában a reformáció idején lutheránussá lett hívek használják. A második világháború után a Bátos, Vajola, Dedrád helységekben letelepedő katolikusok körében sikerült megszervezni az egyháztanácsokat. Bátos központtal 1945-től működött itt lelkészség (curatia). A plébániát ideiglenesen a szász papi lak két szobájában, a templomot pedig a szász iskola legszebb osztálytermében rendezték be. 1966-ban sikerült megvásárolni egy ingatlant a plébánia részére, templomot gazdasági épületek átalakításával terveztek. Egy évig elhúzódó munkálatok után 1969-ben szentelték fel az új templomot. 1971-ben az épület mellé haranglábat költöztettek. Bátos 1970-től kapott plébániai rangot.
A Rákóczi-féle szabadságharc idején Rabutin ostrommal bevette és lerombolta Görgény középkori királyi várát. A Várhegy tetejének északi felére a 18. században, majd 1877-ben kis kápolnát építettek. A hegy alatti birtokközpontban I. Rákóczi György fejedelem késő reneszánsz udvarházat építtetett, mely a 18. század elején lakhatatlan állapotban került Bornemisza János tulajdonába. Az épület helyreállításának folytatásaként készült el 1730-ban a kastély északi szárnyához csatlakozó, erdélyi viszonylatban ritka alaprajzi megoldású elliptikus kápolna. A faluban álló Szent Imre herceg tiszteletére szentelt plébániatemplomot 1896-ban építették.
A középkorban a település egyházi szempontból Nyárádszentmártonhoz tartozott. Az újkorban Székelykál filiája volt. Az 1870-es évekig a falu kúriáinak kápolnáiban tartották a miséket. 1873-ban nagyberivói Bóér Ferenc végrendelkezése tette lehetővé önállósulását, amelyre 1875-ben sor is került. A jelenlegi templom 1878-tól épült, de csak 1887-ben szentelte fel Lönhárt Ferenc püspök. Az iskola 1893-ban, a plébánia épülete 1906-ban, az új kántori lakás 1947-ben készült el. 1918–1958 között az egyházközség plébánosa Pálffy János vértanú volt, akit 1958 nyarán hurcoltak el a plébániáról, és a marosvásárhelyi börtönben halt meg november 6-án.
A településen 1642-ben épített, Szent Lőrincnek szentelt fakápolna állt, amelyet az új templom építésekor eladtak a jobbágyfalvi görög katolikusoknak. 1764-ben a filia Székelyhodostól való különválását kérelmezte, de a plébánia rangot csak 1781-ben nyerte el. Ezt megelőzően a mikházi ferencesek missziós területe volt. Kisboldogasszony titulusú templomát 1778-ban építették, 1982-ben lebontották, és új, tágasabb templomot emeltek helyette, csak a régi tornyot őrizték meg. Plébániaépület 1902-ben, iskola 1876-ban épült, ez utóbbit 1910-ben megnagyobbították.
1942 előtt Marosvásárhely filiája volt, majd a helyi lelkészséggé, 1981-től pedig plébániává váló Nyárádtő leányegyháza lett. 1973-tól kápolnáját magánházban alakították ki, melyet 1987-ben váltott fel templom.
Középkori temploma helyett a református gyülekezet a 19. században újat épített. A katolikusoknak 1725-től fakápolnájuk volt, melyet 1784-ben újraépítettek. A 18. század végén stefanita adminisztrátora volt, aki egyben a mezősámsondi anyaegyházban is végezte a lelkészi teendőket.
A selyei katolikusság a reformáció után Szovátához tartozott. 1637-ben zsindellyel fedett sövénytemploma épült. Jelenlegi templomát 1722-től Szent Mária Magdolna tiszteletére emelték, átépítésére pedig 1909-ben került sor. 1768-ig licenciátusok, ettől az évtől a mikházi ferencesek gondoskodtak a katolikus közösségről. 1891-ben költözött először egyházmegyés pap a faluba. Az egyházközség gazdasági hátterét az erdős területek jelentették. Az 1923-as kisajátítás után tízévi folyamatos pereskedéssel és kérelmezéssel sikerült az erdők nagy részét egyházi kézben megtartani. Az 1948-as államosítás az erdőtől és a legelőtől véglegesen megfosztotta az egyházat. Az egyházközségben a 18. századtól felekezeti iskola működött, melynek új épülete a 19. század végén épült. A Bekecs hegyének tisztásán már a 16–17. század fordulóján állt egy kápolna. Kőkeresztje a nyárádselyei templomban található. A kápolna a 18. század közepén dőlt össze.
A szász telepítésű helység középkori eredetű, később bővített templomát a reformáció óta a lutheránus egyházközség használja. Középkori eredetű a magyarrégeni, jelenleg reformátusok birtokában levő templom is. 1700 után Szászrégen a mikházi ferencesek missziós területéhez tartozott. Az 1736-os alapítású plébánia az 1761-es egyházmegyei összeírás idején a tordai főesperesi kerülethez tartozott, 1782-ben már a marosi kerülethez. A Kisboldogasszony titulusú templom építése 1736-ban elkezdődött, de csak 1780-ban készült el. Az új papi lakásba 1771-ben költözött be a plébános, két előde még Abafáján lakott. 1848-ban a templommal együtt a plébánia is leégett, az újjáépítés hosszasan elnyúlt. Az 1930-as években felmerült egy egészen új, emeletes plébánia építése, de kivitelezése a nehéz idők miatt elmaradt. Iskola előbb 1782-ben, majd 1829-ben épült, a jelenleg is álló épületet pedig 1877-ben adták át. 1918-tól az elemi iskola épületében polgári iskola működött.
A szászrégeni plébániához tartozó filiában magánházakban miséztek, majd egy 1975-ben vásárolt lakásból alakítottak ki kápolnát.
Az 1333-as pápai tizedjegyzék Villa Georgii néven említi a falut. Az ősi templom alapja ma is látható, a falutól keletre állott, és ott volt maga a falu is. A tornyon szereplő dátum 1530 (1570?) újítást vagy új templom építését jelzi. A ma is meglévő katolikus templomot 1748 végén a katolikus hívek Haller Gáborné Károlyi Klára segítségével visszakapták, mivel a falu lakossága a reformáció idején a templommal együtt református lett. A reformátusoknak újat építettek. 1750-től a györgyfalvi templom újra plébánia volt. 1770-től létezett katolikus iskola Györgyfalván, amely többször szünetelt. 1919-ben Rónai Jenő újraindította, de 1938-ban ismét bezárták. Iskolaként utoljára 1940-től 1948-ig működött.
Bethlen települést 1255-ben említik oklevélben, amely a bethleni Bethlen család ősi otthona. A falu 13. században épült temploma a hitújítás ideje alatt előbb az unitáriusok, majd 1615-től a többségben lévő reformátusok tulajdona lett. A katolikus plébánia szünetelése alatt a Haller család tartott fenn kápolnát, a 17. században pedig a Mikes család. Mai templomát 1892–1893 között építették, a plébánia az első világháború után önállósult, addig Apanagyfaluból látták el.
Erzsébetbánya korábbi neve Oláhláposbánya volt, ahol a 18. században indult be az aranybányászat. A helységben a római katolikusok lelki gondozását az ungurfalvi görög katolikus plébánia végezte a 18. században, majd az erzsébetbányaiak 1769–1772 között templomot építettek maguknak a Szentháromság tiszteletére. A plébániát 1787-ben alapították. A templom 1814 decemberében leégett, majd a királyi kincstár hozzájárulásával új templomot építettek, amelyet a görög katolikusokkal közösen használtak 1948-ig.
Radnalajosfalva lakói német telepesek voltak a 18. században. Az Aranyosbeszterce nyugati partján lévő földrajzi területet 1896-ban csatolták Bukovinától Erdélyhez. Katolikus templomukat Majláth Gusztáv Károly püspök építtette 1900-ban, valamint a plébánia alapítása is az ő nevéhez fűződik. Alapításakor a plébániát ferencesek vezették. Ezt az egyházközséget 1913-tól egyházmegyés pap (Kapcza József) gondozta, aki 1915-ben orosz fogságba került. 1915–1922 között bukovinai német, majd erdélyi papok látták el. A második világháború végétől Óradna gondozta. Jelenleg a Jászvásári Egyházmegye papjai látják el.
Széken már a 13. században német sóbányászok telepedtek le, akiknek feltételezhetően templomuk is volt, mivel Szék a pápai tizedjegyzékben is szerepel. A reformációkor a hívek előbb az unitárius majd a református felekezethez csatlakoztak. A katolikus hitélet 1714-ben indult újra a kolozsvári ferencesek missziójával. A széki önálló plébániát 1724-ben szervezték meg, temploma 1753–1795 között épült. A széki plébánia a tekeivel együtt a 18–19. században a kolozs–dobokai főesperesi kerülethez tartozott. A 19. század második felében került át a belső-szolnoki főesperesi kerülethez. A plébánia gondozását 1988-tól világi papok végzik. 1996–2009. augusztus 1. között nem volt helyben lakó papja, a környező plébániákról gondozták.
Az 1761-es egyházmegyei összeírás a küküllői főesperesi kerületben nyolc plébániát – Abosfalva, Erzsébetváros /örmény és magyar/, Kerelőszentpál, Küküllővár, Medgyes, Segesvár, Szőkefalva – sorol fel. Ekkor Szentdemeter és Székelyvécke az udvarhelyszéki főesperességhez tartozott. Az egyházmegye első nyomtatott 1782-es sematizmusa szerint a küküllői kerület 12 plébániából állt: Abosfalva, Almakerék, Egrestő, Erzsébetváros, Hosszúaszó, Küküllővár, Kiskapus, Medgyes, Radnót, Segesvár, Kerelőszentpál és Szőkefalva. 1882-ben a kerület 10, 2000-ben pedig 11 plébániát foglalt magába.
Ádámos középkori eredetű templomát az unitárius gyülekezet használja. A katolikus egyházközségnek Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolnája van. 1882-ben Szőkefalva filiája volt, 1899-től Dicsőszentmártonhoz csatolták.
A jelenlegi csöbi katolikus templom valószínűleg 1827-ben készült el. Az egyházközség iskolájával kapcsolatos első feljegyzés 1876-ból származik.