1970 találat látható

Alcsút Vértesacsa filiális települése volt 1788-ig, majd Felcsúthoz tartozott.
Lelkészségét 1945-ben szervezték meg, plébánia-rangra 1950-ben emelték.
Istentiszteleti helye 1880-tól a fõhercegi kastély kápolnája volt, temploma csak 1907-ben épült.
Alcsút polgári községet 1950-ben közigazgatásilag egyesítették Vértesdobozzal, 1957-ben az egyházigazgatás is megtette a lépést. (Vértesdoboz addig Tabajd filiája volt.)

A település kezdetben Bicske filiája.
Plébánia rangra 1788-ban emelték.

Középkori eredetű, a török után 1732-ben újjászervezett plébánia.

1749-ben alapított plébánia.
A községet korábban a simontornyai ferencesek látták el.

A Mezőszilas település 1942-ig Szilasbalhás néven szerepelt.
Egyházigazgatási szempontból 1935-től önálló plébánia, korábban Dég filiális települése.
A veszprémi egyházmegyéből 1993-ban csatolták a székesfehérvári egyházmegyéhez.

1778-ban megszervezett plébánia

Kezdetben Tárnok filiája, 1734-től helyben lakó lelkésszel.
1749-től önálló plébánia.

A település 1755-től Aba filiája, 1788-tól plébánia.

A település kezdetben Vajta filiája.
1770-től plébánia.

1944-ban mesterségesen kialakított lelkészség, 1948-tól plébánia Székesfehérvár belvárosában.
Temploma az egykor jezsuiták által épített Nepomuki Szent János templom,
melyet a rend feloszlatása után a pálosok,
1814-től a ciszterci rend pasztorált. Ekkor kapta ismertebb titulusát.
1950 után az egyházmegye igyekezett lehetőség szerint ex-ciszterciekre bízni a plébánia vezetését.
1995-től ismét a rend kezelésében van.

A váci egyházmegye központjának teljes kiépítése csak Szent László király idejében, a XI. század végén fejeződött be. Nyilván ekkor jött létre a váci székeskáptalan is, amelynek első oklevele említése azonban csak 1190-ből való. Hiteleshelyi kiadványait 1227-től ismerjük. A tatárjárás során, 1241-ben a káptalan épületei és tagjai is elpusztultak. A XIV. század elején a pápai tizedjegyzékek szerint 12 oszlopos kanonok és 4 oltárigazgató alkotta a káptalant. Az oszmán háborúk során, 1540 és 1544 között Vác városát többször fölperzselték, ezért a káptalan Nógrád várába menekült, majd amikor 1544-ben az is török kézre került, a kanonkok szétszéledtek. Új kanonokokat nem neveztek ki, a káptalan vagyonát pedig I. Ferdinánd király a csábrági vár fenntartására rendelte.

Az oszmán hódoltság után I. Lipót király 1700-ban állította vissza káptalant. Engedélyezte hiteleshelyi működését, visszadta jogait és birtokainak egy réstét. Az első nagypréposttá Berkes Andrást váci plébánost nevezte ki. Rajta kívül a káptalannak öt kanonokja volt. Würth Ferenc éneklőkanonok 1762-ben egy újabb stallumra tett alapítványt, melyet Migazzi Kristóf püspök 1767-ben az alsóvárosi plébánossághoz kötött. Ugyanakkor Lauchas Ferenc olvasókanonok egy teológus stallumra tett alapítványt, melyhez a püspök a szemináriumi rektorságot kapcsolta. Migazzi Kristóf a püspöki javadalom terhére újabb 6 stallumot szervezett, de 1808-ben ezt a számot királyi engedéllyel négyre csökkentették. Ezzel a káptalan létszáma 12 fő lett.

A káptalan jelentősége a trianoni béke utáni években látványosan csökkent, és 1945 után szűnt meg véglegesen.