1091 találat látható

Váradi Gyula (1862. aug. 24.-) plébános. Plébános Mikóújfaluban (1910-től), Mezősámsondon (1913–18) és Varságon (1918–20).

Kolozsi (Kolosy) Antal (Mezőkövesd, 1821. febr. 12.–Gyulafehérvár, 1886. márc. 12.), kanonok. Budapesten végezte a teológiát, innen 1846-ban Kolozsvárra került káplánnak. Majd Nagyszebenben tanár, 1849-ben vízaknai plébános, 1851-től teológiai tanár Gyulafehérvárt, 1853-tól gimnáziumi tanár, 1854-től püspöki titkár, irodaigazgató és pápai titkos kamarás. 1883-tól gyulafehérvári plébános és székesegyházi kanonok. Az egyházmegye valamennyi községeinek történetét megírta latinul és közzétette a Schematismus Transsylvaniensis 1882. évfolyamában.

Lönhart Ferenc (Nagyág, 1819. okt. 3.–Gyulafehérvár, 1897. jún. 8.): erdélyi püspök, író. Kolozsvárt, Gyulafehérvárt és Bécsben tanult. 1844-ben pappá szentelték, ettől kezdve a gyulafehérvári püspöki irodában dolgozott. 1854-től irodaigazgató, 1858-ban kanonok, 1864-ben kolozsvári plébános és egyházi tanfelügyelő, 1874-ben nagyprépost, 1878-ban c. püspök, 1882-től erdélyi r. k. püspök. Sokat tett Erdély közművelődési és közoktatási állapotainak javításáért. Támogatásával kezdték el a püspöki székesegyház restaurálását. Sírja Piskitelepen (Hunyad megye) a templomudvar sírkápolnájában található.

Fogarassy Mihály (Gyergyószentmiklós, 1800. szept. 17. – Gyulafehérvár, 1882. márc. 23.): erdélyi r. k. püspök. 1817-ben a gyulafehérvári papnevelő intézet tanulója. 1819-ben Bécsben, a Pazmanaeumban végezte tanulmányait. Visszatérve Erdélybe 1823-ban pappá szentelték s a nagyszebeni gimn. tanárává nevezték ki. 1833-ban gyulafehérvári, 1838-ban nagyváradi kanonok lett. 1842-ben ő készítette el a Szent István Társulat tervezetét, és 1853-ig ő volt a Társulat igazgatója. 1843-ban apáti, 1846-ban püspöki címet kapott. 1848 okt.-ében a magyar püspöki kar megbízásából az udvarnál járt Olmützben. 1864-ben lett erdélyi püspök. Szerepe volt a kat. iskolaügy fejlesztésében.

Főbb művei: Az erdélyi püspökről polgári tekintetben. Bécs. 1837; Emlékirat az 1847–48 országgyűlés alatt Pozsonyban tartott püspöki tanácskozásokról. Pest. 1848.

György Lajos (Marosvásárhely, 1890. ápr. 3. – Kolozsvár, 1952. dec. 31.): irodalomtörténész, az MTA tagja. A kolozsvári egyetemen tanári, majd doktori oklevelet szerzett. Egy ideig tanár Mezőkövesden. 1916-tól a kolozsvári Marianum iskola tanára, később igazgatója. Az 1920-as években – mint az erdélyi szellemi élet egyik vezető alakja – kizárólag írói munkássággal foglalkozott. 1928-tól a kolozsvári magyar Tanárképző Intézet tanulmányi igazgatója. 1945 után a kolozsvári Bolyai Egyetemen a magyar irodalom tanára. A Pásztortűz, az Erdélyi Magyar Szemle, az Erdélyi Iskola szerkesztője. Pozitivista jellegű, széles körű anyagismeretre épülő munkásságából különösen tárgytörténeti vonatkozású, illetve a magyar anekdota történetével foglalkozó tanulmányai emelkednek ki.

Főbb művei: Magyar elemek a világirodalomban. Kolozsvár. 1924; Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája 1919–23. Kolozsvár. 1925; Az erdélyi magyarság szellemi élete. Budapest. 1926; A francia hellénizmus hullámai az erdélyi magyar szellemi életben. Kolozsvár. 1930; A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Budapest. 1934; Világjáró anekdoták. Budapest. 1938); A magyar regény előzményei. Budapest. 1941; A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai. Kolozsvár. 1946.

Gyárfás Miklós (Lécfalva, 1784. okt. 28.–Gyulafehérvár, 1853. júl. 8.) kanonok. 1808-ban szentelték pappá. Brassóban káplán, majd Nyújtódon és később Kézdiszentléleken plébános. 1835-től gyulafehérvári plébános és kanonok.

Jakab Antal (Kilyénfalva, 1909. március 13. – Gyulafehérvár, 1993. május 5.) erdélyi katolikus püspök. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, 1934-ben szentelték pappá, majd Rómában tanult tovább. 1946–1951 között teológiai tanár volt és vicerektor. 1951. március 10.-augusztus 24. között Márton Áron püspök ordinarius substitutusa, 1951. augusztusában börtönfogságra ítélték, 1964-ben szabadult. Több szolgálati hely után 1971. december 23.-tól segédpüspöki kinevezést kapott utódlási joggal. Mint püspök 1990. március 14.-ig tevékenykedett.

Ferenczi András (17?–1818. január 3.) plébános Jegenyén (1779-től), Kolozsváron (1788-tól), Abrudbányán (1794-től), majd Tordán (1816-tól) főesperes-plébános. Továbbá Gyulafehérváron a teológia tanára, spirituális.

Léstyán Ferenc (Csíkszentkirály, 1913. február 12.–) nyugalmazott vikárius.Tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkipásztori állomáshelyei: Gyergyóremete, Sepsiszentgyörgy, Torda, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Ditró, Csíkkarcfalva, Désakna. 1954-ben egy éves börtönbüntetésre ítélték Nagyszebenben. Kiszabadulása után plébános (1955-től), majd főesperes (1968-tól) Marosvásárhelyen. 1992–1997 érseki helynök, majd nyugalmazott helynökként Gyulafehérváron tevékenykedik 2006 februárjáig. Jelenleg a székelyudvarhelyi Pastor Bunus Papi Otthonban él.

Fontosabb művei: Megszentelt kövek, Hitünk igazságai ötperces tételekben, Erdélyi Szibéria, Hitvallásos iskolák.

Haynald Lajos (Szécsény, Nógrád vm., 1816. okt. 3.–Kalocsa, 1891. júl. 4.) kalocsai érsek, bíboros. Vácott, Pesten és Esztergomban végezett gimnáziumi tanulmányokat, majd 1831-től filozófiát hallgat Nagyszombatban, 1833-tól a bécsi Pázmáneumban tanult. Esztergomi egyházmegyés pappá szentelik 1838-ban. Tanulmányait az Augustineumban folytatta, 1841-ben teológiai doktorátust szerzett. 1846-tól Kopácsi József prímás titkára, 1848 elejétől már irodaigazgató. 1849. júniusi lemondatása után Szécsénybe vonult vissza. A szabadságharc leverése után Pozsonyban püspökké szentelték, 1852-től erdélyi megyéspüspök, 1853-tól egri olvasókanonok, 1861-től az erdélyi kir. kormányszék tanácsosa, támogatja az uniót Erdéllyel. 1863-ban lemondatták az erdélyi püspökségről politikai okok miatt. Karthágói címzetes érsekké nyilvánítja IX. Pius 1864-ben, majd a rendkívüli ügyek kongregációjában tevékenykedik Rómában, kalocsai érsekként tért vissza Magyarországra 1867-ben. Rendezte a papi nyugdíjügyet, tanítóképzőt építetett, továbbá árvaházakat alapított Kalocsán, Bácsban, Zomborban, illetve jelentős adományt tett a Nemzeti Múzeumnak. 1868-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1879-től bíboros.Főbb művei: Felsőházi beszédek az erdélyi únió tárgyában. Pest, 1861. – A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Bp., 1880. Castania Vesca. Kalocsa, 1881. – Litterae autheticae exhibentes origines scholarum Hungariae. 1-3. köt. Uo., 1882.

Erőss Lajos (Csíkborzsova, 1919. okt. 10.–2004 dec. 30. Gyulafehérvár) nagyprépost. Tanulmányait 1938-tól a gyulafehérvári, majd 1940-től a kolozsvári Hittudományi Főiskolán végezte. 1943-ban Márton Áron szentelte pappá. Káplánként működik (1943-45) Nagykászonban, Csíkszentgyörgyön, majd 1945-től Brassóban. Szórványlelkész Bodzafordulótól Feketehalomig, később kolozsvári belvárosi segédlelkész (1948-tól). Kétévi kényszermunkára ítélték 1951-ben az állami békepapi mozgalom elleni szervezkedés vádjával. Kiszabadulása után (1953-tól) ismét segédlelkész Kolozsváron, továbbá a titkos egyházkormányzat képviselője. Torockószentgyörgyön kényszerlakhelyes (1954-től), továbbá titkos lelkigyakorlatot szervez. 1954-től a Securitate foglya Kolozsváron. 1956-ban hat évre elítélték titkos iratok terjesztésének és titkos papokhoz való tartozás vádjával, majd Baraganon kényszerlakhelyes (1960-tól). Szabadulását követően plébános lett Csíktaplocán (1965-től), püspöki irodaigazgató 1972–1985 között Gyulafehérváron.

Batthyány Ignác, németújvári, gr. (Németújvár, 1741. jún. 30.-Kolozsvár, 1798. nov. 17.) megyéspüspök. A gimnáziumot Budán, Pesten és Nagyszombatban végezte. Filozófiát hallgatott Grácban, majd teológiai tanulmányai 1 évét Nagyszombatban teljesítette. 1763. –tól Coll. Germ. Hung. növendéke; egri kanonok (1767-80), nagyprépost (1773-tól), erdélyi megyéspüspök (1780-tól). A Batthyáneum és a gyulafehérvári csillagászati torony alapítója.

Főbb művei: Norma vitae cleri. Eger, 1780. (Beuvelet alapján) – Edictum episcopale circa regulationem cleri. Szeben, 1781. – Leges ecclesiasticae regni Hungariae. 1. köt. Károlyfehérvár, 1785., 2-3. köt. Kolozsvár, 1827. – Acta et scripta S. Gerardi episcopi Csanadiensis hactenus inedita cum serie episcoporum Csanadiensium. Károlyfehérvár, 1790. – Praerogativa episcoporum Transilvaniae in excelso regio gubernio. H.n., 1791.

Kelemen Didák (Baksafalva, 1683. augusztus–1744. április 28.) minorita tartományfőnök. 1708-ban szentelték pappá, doktorátusát teológiából szerezte. A magyarországi minoriták tartományfőnökévé 1717-ben választották, a nyirbátori rendházat 1720-ban alapította, továbbá több templom és iskola építését rendelte el. Boldoggá avatása ügyében eljárás indult 1774-ben. Beszédei Búzafejek c. (Kassa, 1729.) jelentek meg.

Kovács Miklós (Tusnád, 1769. jan. 26.-Kolozsvár, 1852. okt. 15.) megyéspüspök. Kolozsváron jogot végzett, majd váradi egyházmegyés kispap. Nagyváradon teológiát tanult, 1794-ben szentelték pappá. Plébános 1798-tól Peceszöllősön, majd a váradi szeminárium tanára. Kanonok (1814–1827), továbbá a szeminárium rektora, majd gáborjáni prépost, Bihar vármegye táblabírája. Erdélyi megyéspüspök 1828-tól. A szabadságharc idején megsemmisült templomok újjáépítésére jelentős összegeket adományozott. Az erdélyi főkormányszék tanácsosa, a katolikus iskolák és intézetek főigazgatója volt.

Márton Áron (Csíkszentdomonkos, 1896. aug. 28.-Gyulafehérvár, 1980. szept. 29.): megyéspüspök. Gimnáziumi tanulmányait Csíksomlyón, Csíkszeredán, illetve a gyulafehérvári Majláth G. Károly Főgimnáziumban végezte. 1915-ben behívták katonának, hadnagyként szerelt le. A háború után Brassóban tisztviselő, majd 1920-tól gyulafehérvári szeminarista, 1924-ben szentelik pappá. Káplán Ditrón, (1925-től) Gyergyószentmiklóson. Hittanár gyergyószentmiklósi (1926-tól), majd a marosvásárhelyi főgimnáziumban (1928-tól). A nagyszebeni Teréz Árvaház tanulmányi felügyelője (1929-tól), majd gyulafehérvári udvari káplán Majláth Gusztáv püspök mellett, illetve levéltáros (1930-tól), 1932-től püspöki titkár, továbbá kolozsvári egyetemi szónok és lelkész. Az iskolán kívüli népművelés megszervezője. 1938-tól a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa. 1938-tól gyulafehérvári püspök, továbbá Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. A II. bécsi döntés által kettészelt egyházmegyéjében maradt. Elítélte a szabadság korlátozását s a zsidók elleni intézkedéseket, továbbá részt vállalt Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítésében. 1949-ben Gyulafehérvár és Tövis között letartóztatták. A bukaresti katonai bíróság 1951-ben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1955-ben a román Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma felfüggesztette büntetését, ezt követően visszatér Gyulafehérvárra. A papi békemozgalomról megfogalmazta, hogy nem vesz részt benne, és példája követésére szólított fel, hatására a mozgalom összeomlott. Az eltávolított papok és főesperesek visszahelyezését szorgalmazta, illetve kompromittálódott egyházi személyek eltávolítását. 1957–1967 között háziőrizetben volt, az egyházmegye kormányázását a püspöki rezidenciájából látta el. A betöltetlen szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegye irányítását is ellátta.

Szirmai Béla (Kapnikbánya 1924. jan. 6 -). 1950-ben szentelték pappá. Káplán Csíkszentmártonban (1950-51), Szászrégenben (1951-66), majd 1966-79 között plébános, 1979-83 már Türbalázsfalván. Gyulafehérváron püspöki titkárhelyettes (1992-93), 1993-tól tiszteletbeli kanonok.

Boga Alajos (Csíkkozmás, 1886. febr. 18.–Máramarossziget, 1954. szept. 14.) kanonok. Teológiai tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte. 1910-ben szentelték pappá. Káplán Lemhényben és Szászrégenben, majd egyetemi hallgató Kolozsváron 1912–14 között, 1914-ben bölcsészettudományi doktorátust szerzett. 1915-től tábori lelkész, később gimnáziumi tanár Kézdivásárhelyen (1919-től), majd igazgató. Gyulafehérvári kanonok 1933-tól, továbbá egyházmegyei tanfelügyelő, pápai prelátus (1939-től), az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. Bebörtönözték 1949 körül.

Művei: A székelyföld történetírója a 17. században. Kolozsvár, 1914. – A kat. iskolázás múltja Erdélyben. Uo., 1940.

Zomora Dániel (1853–1944) Imecsfalván plébános, majd Alfaluban esperes plébános (1889–1901). Kanonok, nagyprépost vicarius generalis, továbbá pápai pronotarius.

Szélyes [Széllyes] Dénes (1868–1941) hittanár, kanonok, provikárius és pápai prelátus

Lukács József (1884–1974) plébános Ditróban (1915-32), Székelyházban (1932-36), Nagyernyén (1936-44), Bálványosváralján (1950-60).

Sóty [Soóty] Gyula (1867–1930) gyulafehérvári spirituális (1899-től), teológia tanára, kanonok (1913-tól) és nagyprépost (1916-tól).

Szentiványi [Zeisinger] Róbert (1880–1961) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, teológia tanára Gyulafehérváron (1910-től), majd Kolozsváron (1941-44).

Jellmann Gyula (Kudsir, 1886. július 15.–Kudsir, 1961.október 31.) kanonok, a Batthyaneum igazgatója. Tanulmányait a bécsi egyetem teológiai fakultásán végezte, 1908-ban szentelték pappá. 1913-tól Kudsiron plébános, 1929-től az Egyházmegyei Alapítványi Hivatal igazgatója.

Biró Vencel (Vértessomló, 1885. aug. 9. – Kolozsvár, 1962. dec. 2.): piarista tanár, történetíró. 1900-ban lett a piarista rend tagja, tanulmányait Kolozsváron végezte. A katolikus főgimnázium tanára (1938-tól), később igazgatója. 1934-től a romániai piarista rendtartomány főnöke. 1940-48 között az erdélyi és K-európai történelem tanára a kolozsvári egyetemen.

Főbb művei: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542–1690 (Kolozsvár, 1910; Erdély követei a portán (Kolozsvár, 1921). – Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene (Kolozsvár, 1925); . A kolozsvári róm. kat. főgimnázium története (1926); Keserű serbet (tört. regény, Kolozsvár, 1930) Áltorjai gróf Apor István és kora (Kolozsvár, 1935); Székhelyi Majláth G. Károly (Kolozsvár, 1940); Erdély története (Kolozsvár, 1944); Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVII. század második felében (Kolozsvár, 1945).

Andrássy István (1802–1890) tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1832-től tanár és papnevelési prefektus Gyulafehérváron. A teológia tanára (1836-tól), kanonok (1850-től), továbbá a Batthyaneum igazgatója.

Gajdátsy Béla (1887–1952) marosvásárhelyi káplán, majd püspöki titkár, irodaigazgató. Egyházjogot tanít a teológián, rektor (1946-tól), és pápai prelátus. 1952-ben hazaárulás és kémkedés vádjával eljárást indítottak ellene, a nagyenyedi börtönben halt meg.

Hirschler József (1874–1936) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, főesperes plébános kanonok (1906-tól), majd prelátus Kolozsváron. A Marianum Leánygimnázium alapítója, jelentős publikációi művészettörténet témakörben jelentek meg.

Cseresznyés András (1768–1834) Padovában végzett, a teológia tanára, illetve a Batthyaneum igazgatója, kanonok.

Kajtsa Ferenc (1904–1980) plébános Aranyosgyéresen (1938-46), Alsócsernátonban (1946-52), Marosvásárhelyen, Marosújváron (1955-65), Tusnádfürdőn (1965-80), illetve állami hatóság által kinevezett esperes (1955-ig) iratai.

Balogh Elek (1830–1889) tanár Székelyudvarhelyen, majd régens Erzsébetvároson, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron. 1862-től a teológia rektora, pápai kamarás, továbbá morális-pastoralis tanár.

Fangh István (†1835) a teológia rektora (1806-tól), továbbá vicarius generalis (1817-től).

Lamasch József (1753–1835) plébános Tekén (1782-től), Nagyágon (1788-tól), majd Gyulafehérváron, később kanonok és a katolikus iskolák főigazgatója. 1805-35 között Brassó főesperes plébános címzetes apát.

Barts Ferenc (1814–1896) 1839-ben lett a piarista rend tagja, 1857-ben érkezett Erdélybe, ahol előbb püspöki titkárként, majd irodaigazgatóként működik, továbbá Batthyaneum igazgatója (1861-től), kanonok (1874-től), nagyprépost és vicarius generalis (1874-től).

Maczalik Győző (1890–1953) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, 1922-től a teológia tanára, majd gyulafehérvári rektor (1940-41), püspöki irodaigazgató (1941-től), kanonok, 1951-ben titokban püspökké szentelik, augusztusban letartóztatják. 1953-ban hált meg a jilavai börtönben.

Eschenbach János (†1830) tanár Marosvásárhelyen (1799-től), Nagyszeben (1801-től), majd plébános, gimnáziumigazgató, címzetes prépost, tiszteletbeli kanonok, 1819-től Kolozsváron főesperes plébános.

Ivuly Károly (†1830) kolozsvári káplán (1797-től), püspöki titkár (1802-től), kanonok (1807-től), vicarius generalis (1816-tól), továbbá főesperes kanonok.

Gyenge Imre (1771–1856) káplán Kézdiszentkereszten, Székelyzsomboron (1799-től), Kászonjakabfalván (1800-tól), Csíkszenttamáson (1810–14), majd Oroszhegyen (1829-35). Kanonok Gyulafehérváron (1842-től), Batthyaneum igazgatója, püspöki titkár.

Domokos Ferenc (1821–1879) Kézdiszentléleken káplán, majd plébános 1847-től Kézdiszárazpatakon.

Erős Sándor (1785–1848) plébános Tövisen (1812-től), Borbándon (1823-tól), majd 1823-tól Tordán tiszteletbeli esperes lett, 1834-től gyulafehérvári kanonok.

Kardos Ignác (1822–1890) plébános Mindszenten (1862-től), Nagykászonban (1866-tól), majd fegyházi lelkész (1869-től), illetve gyulafehérvári plébános kanonok.

Rajka László (1894–1938): irodalomtörténész. Kolozsváron és Bécsben végzett egyetemi tanulmányokat. A kolozsvári Marianum leánygimnázium tanára (1916-tól). Számos irodalomtörténeti tanulmányban Jókai műveinek tárgytörténetével foglalkozik.

Fő műve: Heliodoros Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban (Kolozsvár, 1917).

Pakocs Károly (1892–1966) szatmári kanonok, püspöki helynök, költő, író. Teológiai tanulmányait a budapesti tudományegyetem hittudományi karán végezte, 1915-ben szerzett doktorátust. Káplán Máramarosszigeten, később püspöki titkár és teológiai tanár, majd a Katolikus Élet c. hetilap munkatársa (1924-30). Plébános Szinérváralján (1933-36) és Nagybányán (1936-39). Budapesten a szociális testvérek lelki igazgatója (1939-40), továbbá 1942-től általános helynök. Börtönbüntetését (1952-1954) követően a gyulafehérvári r. k. teológiai főisk. tanára. 1955-től lelkész Bukarestben az angolkisasszonyok zárdájában.

Főbb művei: Nemcsak kenyérrel él az ember (versek, Szatmárnémeti, 1919); Forró szavak (versek, Szatmárnémeti, 1924); Hazafelé (elbeszélések, Nagykároly, 1926); Lélekország (versek, Szatmárnémeti, 1927); Lélekzuhanás (r., Szatmárnémeti, 1928); Jöttem Isten városából (versek, Szatmárnémeti, 1929); Édua áldozata (r., Szatmárnémeti, 1933); A lélek indul (versek, Szatmárnémeti, 1941); Különös emberek (novellák, Szatmárnémeti, 1942); A teremtés éneke (drámai költemény, 1946).

Patay József (1886–1946) piarista tanár tartományfőnök. Nagykárolyban (Szatmár vármegye) született, a kolozsvári egyetemen szerzett latin és történelem szakos tanári diplomát, majd ugyanott, a piarista gimnáziumban tanított. Eközben 1922-től házfőnök, 1923-től a gimnázium igazgatója volt, 1925-ben hat évre romániai tartományfőnökké választották, illetve 1936 és 1940 között a Kalazantinumban tanított egyháztörténetet.

Doboly József (1785–1859) káplán Csíkszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson, tanít Brassóban, továbbá plébános Mikóújfaluban és Marosportuson (1849-től).

Borbély István (1886–1932) teológiai író, irodalomtörténész. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, ahol 1909-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett. A kolozsvári unitárius gimnázium tanára (1911-től), majd igazgatója (1925–28). Unitárius lelkészi oklevelet kapott 1925-ben, majd a kolozsvári unit. teológiai akadémia tanára (1928-tól). Szerkesztő a Keresztény Magvetőnél (1919-től), majd az Erdélyi Irodalmi Szemlénél (1924-tól).

Főbb művei: Heltai Gáspár (Bp., 1907); Unitárius polémikusok Magyarországon a XVI. században (Kolozsvár, 1909); A magyar unitárius egyház hitelvei a XVI. sz.-ban (Kolozsvár, 1920); A magyar irodalom története (I-II. Kolozsvár, 1924–25.)

Szász István (1915–1944) piarista tanár. Gyulán (Békés vármegye) született, teológiai tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte, majd 1940-től a hittant tanított a kolozsvári piarista gimnáziumban. 1944 októberében a megszálló orosz hadsereg fogolyként elhurcolta, és a vasúton, Harkov közelében hunyt el.

Dénes Dávid (1924–2001)

Horváth Piusz (1819–1901) piarista tanár. Szombathelyen (Vas vármegye) született, gimnáziumi tanulmányait a kőszegi bencés gimnáziumban végezte, majd piarista növendékként Vácott, Nyitrán és Szentgyörgyön tanult filozófiát, illetve teológiát. 1838-tól tanított a rend különböző gimnáziumaiban, többek között Veszprémben, ahol 1848-ban részt vett a nemzetőrség megszervezésében. 1850-től Kolozsváron tanított, ahol 1859-től 1863-ig házfőnök és igazgató is volt. Később hasonló módon vezette a tatai (1868–1872) és a temesvári (1874–1885) rendházakat és gimnáziumokat is. 1885-től haláláig Budapesten élt, mint a rendtartomány kormánysegéde, pénztárosa és számvevője.

Főbb művei: Magyarország és a hozzákapcsolt Szlavonia (Horvátország) ismertetése (1847, I. füzet); Erdély fejedelemsége, Dalmát-, Gács-, európai Török- és görögország rövid leirása (1847–1848, II. füzet); A temesvári kath. főgymnasium. (Történeti vázlat.) Temesvár, 1884.

Mihálcz János (†1825) Nagyszombatban végzett, majd Felvincen működik 1779–1805 között, később kanonok.

Szereday András (†1805) a püspöki irodaigazgató, a teológia tanára, kanonok, majd 1800-tól rektor.