Showing 1091 results

Sándor Imre (1893–1956) tanulmányait a bp-i központi szemináriumban végezte. Káplán Gyulafehérváron, Gyergyóremetén, továbbá hittanár Székelyudvarhelyen. 1930-tól a Katolikus Népszövetség igazgatója, 1939-től vicarius generalis, 1940-45 között a kolozsvári Általános Helytartóság Általános Helynöke, majd nagyprépost (1946-tól), illetve ordinarius delegatus (1950-51). Letartóztatták 1951-ben, 1956-ben lelte halálát a Ramnicul-Sarat-i börtönben.

Fangh István (†1835) a teológia rektora (1806-tól), továbbá vicarius generalis (1817-től).

Lamasch József (1753–1835) plébános Tekén (1782-től), Nagyágon (1788-tól), majd Gyulafehérváron, később kanonok és a katolikus iskolák főigazgatója. 1805-35 között Brassó főesperes plébános címzetes apát.

Barts Ferenc (1814–1896) 1839-ben lett a piarista rend tagja, 1857-ben érkezett Erdélybe, ahol előbb püspöki titkárként, majd irodaigazgatóként működik, továbbá Batthyaneum igazgatója (1861-től), kanonok (1874-től), nagyprépost és vicarius generalis (1874-től).

Maczalik Győző (1890–1953) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, 1922-től a teológia tanára, majd gyulafehérvári rektor (1940-41), püspöki irodaigazgató (1941-től), kanonok, 1951-ben titokban püspökké szentelik, augusztusban letartóztatják. 1953-ban hált meg a jilavai börtönben.

Eschenbach János (†1830) tanár Marosvásárhelyen (1799-től), Nagyszeben (1801-től), majd plébános, gimnáziumigazgató, címzetes prépost, tiszteletbeli kanonok, 1819-től Kolozsváron főesperes plébános.

Ivuly Károly (†1830) kolozsvári káplán (1797-től), püspöki titkár (1802-től), kanonok (1807-től), vicarius generalis (1816-tól), továbbá főesperes kanonok.

Gyenge Imre (1771–1856) káplán Kézdiszentkereszten, Székelyzsomboron (1799-től), Kászonjakabfalván (1800-tól), Csíkszenttamáson (1810–14), majd Oroszhegyen (1829-35). Kanonok Gyulafehérváron (1842-től), Batthyaneum igazgatója, püspöki titkár.

Domokos Ferenc (1821–1879) Kézdiszentléleken káplán, majd plébános 1847-től Kézdiszárazpatakon.

Erős Sándor (1785–1848) plébános Tövisen (1812-től), Borbándon (1823-tól), majd 1823-tól Tordán tiszteletbeli esperes lett, 1834-től gyulafehérvári kanonok.

Kardos Ignác (1822–1890) plébános Mindszenten (1862-től), Nagykászonban (1866-tól), majd fegyházi lelkész (1869-től), illetve gyulafehérvári plébános kanonok.

Andrássy István (1802–1890) tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1832-től tanár és papnevelési prefektus Gyulafehérváron. A teológia tanára (1836-tól), kanonok (1850-től), továbbá a Batthyaneum igazgatója.

Gajdátsy Béla (1887–1952) marosvásárhelyi káplán, majd püspöki titkár, irodaigazgató. Egyházjogot tanít a teológián, rektor (1946-tól), és pápai prelátus. 1952-ben hazaárulás és kémkedés vádjával eljárást indítottak ellene, a nagyenyedi börtönben halt meg.

Hirschler József (1874–1936) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, főesperes plébános kanonok (1906-tól), majd prelátus Kolozsváron. A Marianum Leánygimnázium alapítója, jelentős publikációi művészettörténet témakörben jelentek meg.

Cseresznyés András (1768–1834) Padovában végzett, a teológia tanára, illetve a Batthyaneum igazgatója, kanonok.

Kajtsa Ferenc (1904–1980) plébános Aranyosgyéresen (1938-46), Alsócsernátonban (1946-52), Marosvásárhelyen, Marosújváron (1955-65), Tusnádfürdőn (1965-80), illetve állami hatóság által kinevezett esperes (1955-ig) iratai.

Balogh Elek (1830–1889) tanár Székelyudvarhelyen, majd régens Erzsébetvároson, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron. 1862-től a teológia rektora, pápai kamarás, továbbá morális-pastoralis tanár.

Boga Alajos (Csíkkozmás, 1886. febr. 18.–Máramarossziget, 1954. szept. 14.) kanonok. Teológiai tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte. 1910-ben szentelték pappá. Káplán Lemhényben és Szászrégenben, majd egyetemi hallgató Kolozsváron 1912–14 között, 1914-ben bölcsészettudományi doktorátust szerzett. 1915-től tábori lelkész, később gimnáziumi tanár Kézdivásárhelyen (1919-től), majd igazgató. Gyulafehérvári kanonok 1933-tól, továbbá egyházmegyei tanfelügyelő, pápai prelátus (1939-től), az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. Bebörtönözték 1949 körül.

Művei: A székelyföld történetírója a 17. században. Kolozsvár, 1914. – A kat. iskolázás múltja Erdélyben. Uo., 1940.

Zomora Dániel (1853–1944) Imecsfalván plébános, majd Alfaluban esperes plébános (1889–1901). Kanonok, nagyprépost vicarius generalis, továbbá pápai pronotarius.

Szélyes [Széllyes] Dénes (1868–1941) hittanár, kanonok, provikárius és pápai prelátus

Lukács József (1884–1974) plébános Ditróban (1915-32), Székelyházban (1932-36), Nagyernyén (1936-44), Bálványosváralján (1950-60).

Sóty [Soóty] Gyula (1867–1930) gyulafehérvári spirituális (1899-től), teológia tanára, kanonok (1913-tól) és nagyprépost (1916-tól).

Szentiványi [Zeisinger] Róbert (1880–1961) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, teológia tanára Gyulafehérváron (1910-től), majd Kolozsváron (1941-44).

Jellmann Gyula (Kudsir, 1886. július 15.–Kudsir, 1961.október 31.) kanonok, a Batthyaneum igazgatója. Tanulmányait a bécsi egyetem teológiai fakultásán végezte, 1908-ban szentelték pappá. 1913-tól Kudsiron plébános, 1929-től az Egyházmegyei Alapítványi Hivatal igazgatója.

Biró Vencel (Vértessomló, 1885. aug. 9. – Kolozsvár, 1962. dec. 2.): piarista tanár, történetíró. 1900-ban lett a piarista rend tagja, tanulmányait Kolozsváron végezte. A katolikus főgimnázium tanára (1938-tól), később igazgatója. 1934-től a romániai piarista rendtartomány főnöke. 1940-48 között az erdélyi és K-európai történelem tanára a kolozsvári egyetemen.

Főbb művei: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542–1690 (Kolozsvár, 1910; Erdély követei a portán (Kolozsvár, 1921). – Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene (Kolozsvár, 1925); . A kolozsvári róm. kat. főgimnázium története (1926); Keserű serbet (tört. regény, Kolozsvár, 1930) Áltorjai gróf Apor István és kora (Kolozsvár, 1935); Székhelyi Majláth G. Károly (Kolozsvár, 1940); Erdély története (Kolozsvár, 1944); Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVII. század második felében (Kolozsvár, 1945).

Haynald Lajos (Szécsény, Nógrád vm., 1816. okt. 3.–Kalocsa, 1891. júl. 4.) kalocsai érsek, bíboros. Vácott, Pesten és Esztergomban végezett gimnáziumi tanulmányokat, majd 1831-től filozófiát hallgat Nagyszombatban, 1833-tól a bécsi Pázmáneumban tanult. Esztergomi egyházmegyés pappá szentelik 1838-ban. Tanulmányait az Augustineumban folytatta, 1841-ben teológiai doktorátust szerzett. 1846-tól Kopácsi József prímás titkára, 1848 elejétől már irodaigazgató. 1849. júniusi lemondatása után Szécsénybe vonult vissza. A szabadságharc leverése után Pozsonyban püspökké szentelték, 1852-től erdélyi megyéspüspök, 1853-tól egri olvasókanonok, 1861-től az erdélyi kir. kormányszék tanácsosa, támogatja az uniót Erdéllyel. 1863-ban lemondatták az erdélyi püspökségről politikai okok miatt. Karthágói címzetes érsekké nyilvánítja IX. Pius 1864-ben, majd a rendkívüli ügyek kongregációjában tevékenykedik Rómában, kalocsai érsekként tért vissza Magyarországra 1867-ben. Rendezte a papi nyugdíjügyet, tanítóképzőt építetett, továbbá árvaházakat alapított Kalocsán, Bácsban, Zomborban, illetve jelentős adományt tett a Nemzeti Múzeumnak. 1868-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1879-től bíboros.Főbb művei: Felsőházi beszédek az erdélyi únió tárgyában. Pest, 1861. – A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Bp., 1880. Castania Vesca. Kalocsa, 1881. – Litterae autheticae exhibentes origines scholarum Hungariae. 1-3. köt. Uo., 1882.

Erőss Lajos (Csíkborzsova, 1919. okt. 10.–2004 dec. 30. Gyulafehérvár) nagyprépost. Tanulmányait 1938-tól a gyulafehérvári, majd 1940-től a kolozsvári Hittudományi Főiskolán végezte. 1943-ban Márton Áron szentelte pappá. Káplánként működik (1943-45) Nagykászonban, Csíkszentgyörgyön, majd 1945-től Brassóban. Szórványlelkész Bodzafordulótól Feketehalomig, később kolozsvári belvárosi segédlelkész (1948-tól). Kétévi kényszermunkára ítélték 1951-ben az állami békepapi mozgalom elleni szervezkedés vádjával. Kiszabadulása után (1953-tól) ismét segédlelkész Kolozsváron, továbbá a titkos egyházkormányzat képviselője. Torockószentgyörgyön kényszerlakhelyes (1954-től), továbbá titkos lelkigyakorlatot szervez. 1954-től a Securitate foglya Kolozsváron. 1956-ban hat évre elítélték titkos iratok terjesztésének és titkos papokhoz való tartozás vádjával, majd Baraganon kényszerlakhelyes (1960-tól). Szabadulását követően plébános lett Csíktaplocán (1965-től), püspöki irodaigazgató 1972–1985 között Gyulafehérváron.

Batthyány Ignác, németújvári, gr. (Németújvár, 1741. jún. 30.-Kolozsvár, 1798. nov. 17.) megyéspüspök. A gimnáziumot Budán, Pesten és Nagyszombatban végezte. Filozófiát hallgatott Grácban, majd teológiai tanulmányai 1 évét Nagyszombatban teljesítette. 1763. –tól Coll. Germ. Hung. növendéke; egri kanonok (1767-80), nagyprépost (1773-tól), erdélyi megyéspüspök (1780-tól). A Batthyáneum és a gyulafehérvári csillagászati torony alapítója.

Főbb művei: Norma vitae cleri. Eger, 1780. (Beuvelet alapján) – Edictum episcopale circa regulationem cleri. Szeben, 1781. – Leges ecclesiasticae regni Hungariae. 1. köt. Károlyfehérvár, 1785., 2-3. köt. Kolozsvár, 1827. – Acta et scripta S. Gerardi episcopi Csanadiensis hactenus inedita cum serie episcoporum Csanadiensium. Károlyfehérvár, 1790. – Praerogativa episcoporum Transilvaniae in excelso regio gubernio. H.n., 1791.

Kelemen Didák (Baksafalva, 1683. augusztus–1744. április 28.) minorita tartományfőnök. 1708-ban szentelték pappá, doktorátusát teológiából szerezte. A magyarországi minoriták tartományfőnökévé 1717-ben választották, a nyirbátori rendházat 1720-ban alapította, továbbá több templom és iskola építését rendelte el. Boldoggá avatása ügyében eljárás indult 1774-ben. Beszédei Búzafejek c. (Kassa, 1729.) jelentek meg.

Kovács Miklós (Tusnád, 1769. jan. 26.-Kolozsvár, 1852. okt. 15.) megyéspüspök. Kolozsváron jogot végzett, majd váradi egyházmegyés kispap. Nagyváradon teológiát tanult, 1794-ben szentelték pappá. Plébános 1798-tól Peceszöllősön, majd a váradi szeminárium tanára. Kanonok (1814–1827), továbbá a szeminárium rektora, majd gáborjáni prépost, Bihar vármegye táblabírája. Erdélyi megyéspüspök 1828-tól. A szabadságharc idején megsemmisült templomok újjáépítésére jelentős összegeket adományozott. Az erdélyi főkormányszék tanácsosa, a katolikus iskolák és intézetek főigazgatója volt.

Márton Áron (Csíkszentdomonkos, 1896. aug. 28.-Gyulafehérvár, 1980. szept. 29.): megyéspüspök. Gimnáziumi tanulmányait Csíksomlyón, Csíkszeredán, illetve a gyulafehérvári Majláth G. Károly Főgimnáziumban végezte. 1915-ben behívták katonának, hadnagyként szerelt le. A háború után Brassóban tisztviselő, majd 1920-tól gyulafehérvári szeminarista, 1924-ben szentelik pappá. Káplán Ditrón, (1925-től) Gyergyószentmiklóson. Hittanár gyergyószentmiklósi (1926-tól), majd a marosvásárhelyi főgimnáziumban (1928-tól). A nagyszebeni Teréz Árvaház tanulmányi felügyelője (1929-tól), majd gyulafehérvári udvari káplán Majláth Gusztáv püspök mellett, illetve levéltáros (1930-tól), 1932-től püspöki titkár, továbbá kolozsvári egyetemi szónok és lelkész. Az iskolán kívüli népművelés megszervezője. 1938-tól a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa. 1938-tól gyulafehérvári püspök, továbbá Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. A II. bécsi döntés által kettészelt egyházmegyéjében maradt. Elítélte a szabadság korlátozását s a zsidók elleni intézkedéseket, továbbá részt vállalt Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítésében. 1949-ben Gyulafehérvár és Tövis között letartóztatták. A bukaresti katonai bíróság 1951-ben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1955-ben a román Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma felfüggesztette büntetését, ezt követően visszatér Gyulafehérvárra. A papi békemozgalomról megfogalmazta, hogy nem vesz részt benne, és példája követésére szólított fel, hatására a mozgalom összeomlott. Az eltávolított papok és főesperesek visszahelyezését szorgalmazta, illetve kompromittálódott egyházi személyek eltávolítását. 1957–1967 között háziőrizetben volt, az egyházmegye kormányázását a püspöki rezidenciájából látta el. A betöltetlen szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegye irányítását is ellátta.

Szirmai Béla (Kapnikbánya 1924. jan. 6 -). 1950-ben szentelték pappá. Káplán Csíkszentmártonban (1950-51), Szászrégenben (1951-66), majd 1966-79 között plébános, 1979-83 már Türbalázsfalván. Gyulafehérváron püspöki titkárhelyettes (1992-93), 1993-tól tiszteletbeli kanonok.

Léstyán Ferenc (Csíkszentkirály, 1913. február 12.–) nyugalmazott vikárius.Tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkipásztori állomáshelyei: Gyergyóremete, Sepsiszentgyörgy, Torda, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Ditró, Csíkkarcfalva, Désakna. 1954-ben egy éves börtönbüntetésre ítélték Nagyszebenben. Kiszabadulása után plébános (1955-től), majd főesperes (1968-tól) Marosvásárhelyen. 1992–1997 érseki helynök, majd nyugalmazott helynökként Gyulafehérváron tevékenykedik 2006 februárjáig. Jelenleg a székelyudvarhelyi Pastor Bunus Papi Otthonban él.

Fontosabb művei: Megszentelt kövek, Hitünk igazságai ötperces tételekben, Erdélyi Szibéria, Hitvallásos iskolák.

Jakab Antal (Kilyénfalva, 1909. március 13. – Gyulafehérvár, 1993. május 5.) erdélyi katolikus püspök. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, 1934-ben szentelték pappá, majd Rómában tanult tovább. 1946–1951 között teológiai tanár volt és vicerektor. 1951. március 10.-augusztus 24. között Márton Áron püspök ordinarius substitutusa, 1951. augusztusában börtönfogságra ítélték, 1964-ben szabadult. Több szolgálati hely után 1971. december 23.-tól segédpüspöki kinevezést kapott utódlási joggal. Mint püspök 1990. március 14.-ig tevékenykedett.

Ferenczi András (17?–1818. január 3.) plébános Jegenyén (1779-től), Kolozsváron (1788-tól), Abrudbányán (1794-től), majd Tordán (1816-tól) főesperes-plébános. Továbbá Gyulafehérváron a teológia tanára, spirituális.

Fogarassy Mihály (Gyergyószentmiklós, 1800. szept. 17. – Gyulafehérvár, 1882. márc. 23.): erdélyi r. k. püspök. 1817-ben a gyulafehérvári papnevelő intézet tanulója. 1819-ben Bécsben, a Pazmanaeumban végezte tanulmányait. Visszatérve Erdélybe 1823-ban pappá szentelték s a nagyszebeni gimn. tanárává nevezték ki. 1833-ban gyulafehérvári, 1838-ban nagyváradi kanonok lett. 1842-ben ő készítette el a Szent István Társulat tervezetét, és 1853-ig ő volt a Társulat igazgatója. 1843-ban apáti, 1846-ban püspöki címet kapott. 1848 okt.-ében a magyar püspöki kar megbízásából az udvarnál járt Olmützben. 1864-ben lett erdélyi püspök. Szerepe volt a kat. iskolaügy fejlesztésében.

Főbb művei: Az erdélyi püspökről polgári tekintetben. Bécs. 1837; Emlékirat az 1847–48 országgyűlés alatt Pozsonyban tartott püspöki tanácskozásokról. Pest. 1848.

György Lajos (Marosvásárhely, 1890. ápr. 3. – Kolozsvár, 1952. dec. 31.): irodalomtörténész, az MTA tagja. A kolozsvári egyetemen tanári, majd doktori oklevelet szerzett. Egy ideig tanár Mezőkövesden. 1916-tól a kolozsvári Marianum iskola tanára, később igazgatója. Az 1920-as években – mint az erdélyi szellemi élet egyik vezető alakja – kizárólag írói munkássággal foglalkozott. 1928-tól a kolozsvári magyar Tanárképző Intézet tanulmányi igazgatója. 1945 után a kolozsvári Bolyai Egyetemen a magyar irodalom tanára. A Pásztortűz, az Erdélyi Magyar Szemle, az Erdélyi Iskola szerkesztője. Pozitivista jellegű, széles körű anyagismeretre épülő munkásságából különösen tárgytörténeti vonatkozású, illetve a magyar anekdota történetével foglalkozó tanulmányai emelkednek ki.

Főbb művei: Magyar elemek a világirodalomban. Kolozsvár. 1924; Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája 1919–23. Kolozsvár. 1925; Az erdélyi magyarság szellemi élete. Budapest. 1926; A francia hellénizmus hullámai az erdélyi magyar szellemi életben. Kolozsvár. 1930; A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Budapest. 1934; Világjáró anekdoták. Budapest. 1938); A magyar regény előzményei. Budapest. 1941; A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai. Kolozsvár. 1946.

Gyárfás Miklós (Lécfalva, 1784. okt. 28.–Gyulafehérvár, 1853. júl. 8.) kanonok. 1808-ban szentelték pappá. Brassóban káplán, majd Nyújtódon és később Kézdiszentléleken plébános. 1835-től gyulafehérvári plébános és kanonok.

Vorbuchner Adolf (Arad, 1890. márc. 23. – Bécs, 1938. szept. 10.) erdélyi püspök. A teológiát Innsbruckban végezte. 1914-ben szentelték pappá. 1914–1918 között tábori lelkész, majd 1918–1928 között Brassóban káplán és tanár. Nagyszebenben apát-plébános. 1936. jún. 7.-én szentelték püspökké. A gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el.

Váradi Gyula (1862. aug. 24.-) plébános. Plébános Mikóújfaluban (1910-től), Mezősámsondon (1913–18) és Varságon (1918–20).

Kolozsi (Kolosy) Antal (Mezőkövesd, 1821. febr. 12.–Gyulafehérvár, 1886. márc. 12.), kanonok. Budapesten végezte a teológiát, innen 1846-ban Kolozsvárra került káplánnak. Majd Nagyszebenben tanár, 1849-ben vízaknai plébános, 1851-től teológiai tanár Gyulafehérvárt, 1853-tól gimnáziumi tanár, 1854-től püspöki titkár, irodaigazgató és pápai titkos kamarás. 1883-tól gyulafehérvári plébános és székesegyházi kanonok. Az egyházmegye valamennyi községeinek történetét megírta latinul és közzétette a Schematismus Transsylvaniensis 1882. évfolyamában.

Lönhart Ferenc (Nagyág, 1819. okt. 3.–Gyulafehérvár, 1897. jún. 8.): erdélyi püspök, író. Kolozsvárt, Gyulafehérvárt és Bécsben tanult. 1844-ben pappá szentelték, ettől kezdve a gyulafehérvári püspöki irodában dolgozott. 1854-től irodaigazgató, 1858-ban kanonok, 1864-ben kolozsvári plébános és egyházi tanfelügyelő, 1874-ben nagyprépost, 1878-ban c. püspök, 1882-től erdélyi r. k. püspök. Sokat tett Erdély közművelődési és közoktatási állapotainak javításáért. Támogatásával kezdték el a püspöki székesegyház restaurálását. Sírja Piskitelepen (Hunyad megye) a templomudvar sírkápolnájában található.

Kászonyi Alajos (Csatószeg, 1875. febr. 15. – Gyulafehérvár, 1946. máj. 22.) teológiai tanár, plébános. Teológiai tanulmányait Bécsben, a Pazmaneumban végezte, 1899-ben szentelték pappá. 1908–1921 között Karcfalván plébános, majd 1921-től teológiai tanár, rektor, pápai prelátus, gyulafehérvári plébános.

Buday János (Balánbánya, 1867. márc. 12.–Gyulafehérvár, 1944. jún. 17.) plébános, kanonok. 1891-ben szentelték pappá. Előbb Lupényben, majd 1913-tól Petrozsényben plébános és hunyadi főesperes, később gyulafehérvári székesegyházi kanonok. Munkája: A hunyadi főesperesség rövid története. Budapest. 1912.

Majláth Gusztáv Károly, gróf (Bakóca, 1864. szept. 24. – Budapest, 1940. márc. 18.) erdélyi r. k. püspök, Majláth György (1818 – 1883) országbíró fia. A gyilkosság áldozatává lett atyja halála után két évvel, 1885-ben fivérével együtt grófi rangot nyert. Strassburgban államjogot, majd Budapesten és Bécsben teológiát tanult. Később az esztergomi papnevelőben felügyelő és Komáromban helyettes plébános. 1897-ben erdélyi püspökké nevezték ki. Sokat tett iskolák, kulturális intézmények alapítása és fejlesztése érdekében. 1935. novemberétől egészségi okokból visszavonult püspöki hivatalától, a budapesti Vöröskereszt Szanatóriumban kezelték, élete hátra levő részét itt töltötte. Előbb a Regnum Marianum kápolnájában, majd lerombolása után 1951-ben, titokban az Egyetemi templom kriptájába temették el.

Beke Antal (Barót, 1838. jan. 19. – Gyulafehérvár, 1913. máj. 9.) történetíró és kanonok, teológiai valamint bölcseleti tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte, 1860-ban szentelték pappá. Brassóban segédlelkész, ezután a gyulafehérvári papnevelő felügyelője, illetve kormányzója, egyházjog és történelem tanára, a Batthyány-könyvtár őre. 1872. máj. 1-től az erdélyi székesegyházi káptalan kanonokja. 1867-től Fogarasy Mihály püspöknek több évig titkára, az erdélyi püspöki szentszék jegyzője és ülnöke. 1883-tól a III. oszt. vaskorona-rend lovagja. Történelmi értekezéseket és egyéb közleményeket írt katolikus lapokba és folyóiratokba.

Megjelent munkái: Rákóczy György és a porta, Budapest, 1888; Az erdélyi káptalan levéltára Gyulafehérvárt, I-III, Budapest, 1896; A kolozsmonostori konvent levéltára, Budapest, 1897.

Boros József (Arad, 1883. okt. 10. – Gyulafehérvár, 1972. jan.19.) nagyprépost. 1905-ben szentelték pappá. Mint püspöki titkár, levéltáros, irodaigazgató, kanonok, majd nagyprépost mindig Gyulafehérváron élt. A székesegyházról írt tanulmánya kéziratban maradt fenn.