1091 találat látható

Dr. Mály István Szamosújváron született 1830. október 21-én, négy éves korában Ördöngösfüzesre került családjával, itt töltötte gyermekkorát. Középiskolai tanulmányait a besztercei piaristáknál és Kolozsváron, az orvosi egyetemet Pesten és Bécsben végezte el. Orvosdoktori képesítését 1856-ban nyerte el a pesti egyetemen, majd Kolozsvárra költözött. Mály doktor Kolozsvár városának híres orvosa volt, több tanulmányt publikált a koleráról, a kór lefolyása, kezelése és megelőzése 1873-tól foglalkoztatta. Az Erdélyi Római Katolikus Státus képviselője és a kolozsvári függetlenségi párt közgyűlési elnöke volt.

Márton Áron (Csíkszentdomonkos, 1896. aug. 28.-Gyulafehérvár, 1980. szept. 29.): megyéspüspök. Gimnáziumi tanulmányait Csíksomlyón, Csíkszeredán, illetve a gyulafehérvári Majláth G. Károly Főgimnáziumban végezte. 1915-ben behívták katonának, hadnagyként szerelt le. A háború után Brassóban tisztviselő, majd 1920-tól gyulafehérvári szeminarista, 1924-ben szentelik pappá. Káplán Ditrón, (1925-től) Gyergyószentmiklóson. Hittanár gyergyószentmiklósi (1926-tól), majd a marosvásárhelyi főgimnáziumban (1928-tól). A nagyszebeni Teréz Árvaház tanulmányi felügyelője (1929-tól), majd gyulafehérvári udvari káplán Majláth Gusztáv püspök mellett, illetve levéltáros (1930-tól), 1932-től püspöki titkár, továbbá kolozsvári egyetemi szónok és lelkész. Az iskolán kívüli népművelés megszervezője. 1938-tól a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa. 1938-tól gyulafehérvári püspök, továbbá Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. A II. bécsi döntés által kettészelt egyházmegyéjében maradt. Elítélte a szabadság korlátozását s a zsidók elleni intézkedéseket, továbbá részt vállalt Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítésében. 1949-ben Gyulafehérvár és Tövis között letartóztatták. A bukaresti katonai bíróság 1951-ben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1955-ben a román Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma felfüggesztette büntetését, ezt követően visszatér Gyulafehérvárra. A papi békemozgalomról megfogalmazta, hogy nem vesz részt benne, és példája követésére szólított fel, hatására a mozgalom összeomlott. Az eltávolított papok és főesperesek visszahelyezését szorgalmazta, illetve kompromittálódott egyházi személyek eltávolítását. 1957–1967 között háziőrizetben volt, az egyházmegye kormányázását a püspöki rezidenciájából látta el. A betöltetlen szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegye irányítását is ellátta.

Mártonffi Márton országgyűlési képviselő, az iparoktatás országos főigazgatója és a Lipót-rend lovagja volt. 1848. március 15-én született Szilágyrécsén, középiskolai tanulmányait Szamosújváron és Kolozsváron végezte. Papi pályájának megszakítása utána Pesten folytatta tanulmányait, majd tanári és tanfelügyelői tevékenységet folytatott Kassán és Temes megyében. Számos szépirodalmi, politikai és pedagógiai tanulmánya jelent különböző szaklapokban, kiváló magyar nyelvtankönyvet szerkesztett. 1893-ban az ipari- és kereskedelmi tanonciskolák országos felügyeletével bízták meg, 1894-ben királyi tanácsosi címet kapott, majd 1896-tól az iparoktatás országos főigazgatójának nevezték ki.

Merza Gyula (Kolozsvár, 1861. február 25. – Kolozsvár, 1943. december 15.) magyar néprajzkutató, az örménység kutatója (armenológus), turisztikai szakíró. Álnevei: Araráti, Ekefalvi, Figyelő, Sinapis, Vándor, Veridicus, Za-la. Szülővárosa piarista gimnáziumában érettségizett, itt és a bécsi egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott. Gazdasági pályára lépett, majd európai utazásokon a kirándulóhelyeket, üdülőket, idegenforgalmi intézményeket és tájrajzi múzeumokat tanulmányozva a turisztikai irodalom szakemberének képezte ki magát. Az Erdélyi Kárpát–egyesület jegyzője, főpénztárosa, Táj- és Néprajzi Múzeumának igazgatója, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület egyik alapító tagja; szerepe volt a szamosújvári Örmény Múzeum létesítésében is. Az Erdély c. honismereti folyóirat szerkesztője (1903–1908), a bukaresti Ararat örmény szaklap munkatársa (1924–1925). Néprajzi és turisztikai cikkei 1919 után a Keleti Újság, Magyar Nép, Pásztortűz, Véndiákok Lapja, Nagyvárad, Független Újság hasábjain jelentek meg. Örmény család leszármazottjaként jelentős szerepet vállalt az erdélyi örmények múltjának és szokásainak feltárásában. A hazai örmények ethnográfiai hanyatlásának okairól és azok orvoslásáról (Szamosújvár, 1895) c. tanulmányában feldolgozta a magyar–örmények sorskérdését, Az örmény kereszt (Szamosújvár, 1902) c. munkájáért XIII. Leó pápa apostoli áldással tüntette ki. Megemlékezett Szongott Kristófról, a szamosújvári Armenia c. folyóirat alapítójáról (1907); Az örmény népköltőkről (Szamosújvár 1907) c. munkája irodalomtörténeti forrásmunka. Összeállította az erdélyi örménység bibliográfiáját (kéziratban), az erdélyi örmények nép- és korrajzával az 1932-es Erdélyi Magyar Évkönyvben jelentkezett. Jelentősebb turisztikai munkái: Úti emlékek a tavak országából (Kolozsvár, 1895), Svájci képek (Kolozsvár, 1896), Látogatás a külföldi alpesi klubokban (Kolozsvár, 1897), Az Erdélyi Kárpát Egyesület története (közlemény az Erdély 1930/4–5 számából), A magyar turistaság keletkezése Erdélyben (fejezet A magyar sport ezer éve c. munkában, Budapest, 1930).

Az I. és II. világháborúban tábori lelkész, újpesti lelkész, Pest megyei esperes.

Mihálcz János (†1825) Nagyszombatban végzett, majd Felvincen működik 1779–1805 között, később kanonok.

Dr. Molnár Antal országgyűlési képviselő volt. Több tanulmányt közölt a Szamosújváron megjelenő Armenia havi szemlében az örmény nyelvről, jogról és egyéb, örménységgel kapcsolatos történeti témákról. Szongott Kristóf méltán emlékezik meg róla az Armenia 1898-as évi 3. számában, kiemelvén képviselőként az erdélyi örménység érdekében kifejtett politikai érdemeit.