Erdély István (1911–1988) piarista tanár. Dobóban (később Hargita megye) született, a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumból lépett 1928-ban a piarista rendbe, majd román nyelv és filozófia szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-ben kezdett tanítani a temesvári (akkor román tanítási nyelvű) piarista gimnáziumban. Az egyházi iskolák 1948. évi államosítása után a temesvári piarista templom lelkésze volt, egészen nyugalomba vonulásáig, 1981-ig. Utolsó éveit rokonainál, Marosvásárhelyen töltötte. – Műve: Barázda sírjába vetett mag [szentbeszédek], Kolozsvár, 2000.
Dr. Jakubinyi György-Miklós (szül. Máramarossziget, 1946. február 13.) általános iskolai tanulmányait szülővárosában (1952–1963), teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte (1963–1969). 1969. április 13-án ISZ Márton Áron püspök pappá szentelte. 1969. szeptember 1.–1970. július 31. között a szatmár-nagyváradi római katolikus kormányzó (ordinarius substitutus), Msgr. Sípos Ferenc titkára volt. 1970–1974 között a Collegium Germanicum et Hungaricum de Urbe növendékeként két licenciátust szerzett (teológia és biblikum). 1974–1992 között a biblikus tudományok tanára volt a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, ezzel párhuzamosan latin tanár a Római Katolikus Kántor Iskolában (1975–1977). 1978-ban doktorált a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián (tézisének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében.A Szentatya 1990. március 14-én kinevezte gyulafehérvári segédpüspöknek és Aquae Regiae c. püspökének, a nuncius 1990. április 29-én szentelte püspökké Csíksomlyón. Bálint Lajos püspök 1990. május 10-én általános helynöknek nevezte ki. 1991. április 15.–1993. szeptember 27. között a megalakult Romániai Püspökök Konferenciájának (CER) első titkára volt. Szent II. János Pál pápa 1991. június 13-án kinevezte – a segédpüspökség megtartása mellett – a romániai örmény katolikusok ideiglenes Apostoli Kormányzójának (Administrator Apostolicus „ad nutum Sanctae Sedis”). Beiktatása a szamosújvári örmény székesegyházban történt (1992. március 1.). 1993. december 4.–1994. április 21. között a Gyulafehérvári Főegyházmegye egyházmegyei kormányzója volt. A Szentatya 1994. április 8-án kinevezte gyulafehérvári érseknek. Beiktatását 1994. április 21-én a gyulafehérvári székesegyházban Msgr. John Bukovsky bukaresti apostoli nuncius vezette. 2019. június 5-én I. Ferenc pápának benyújtotta a lemondását az érsekségről és az örmény kormányzóságról, amelyet a Szentatya 2019. december 24-én fogadott el. Kitüntetései: a kolozsvári "Babeş-Bolyai" Tudományegyetem díszdoktora (2001), Stephanus-díj (2002), Bethlen Gábor-díj (2003), Fraknói Vilmos-díj (2003), Scheiber Sándor-díj (2006), Bartók Béla-díj (2006), Joachim Gnilka-díj (2010), a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje (2010). Tudományos munkássága: A kommunista időben csak külföldön, álnéven jelentek meg művei. Főiskolai jegyzetét sokszorosították a papnövendékek részére. A kommunizmus bukása után cikkei, interjúi stb. jelentek meg főleg katolikus folyóiratokban belföldön és külföldön. Könyvei: Szent Teréz utolsó beszélgetései. Roma 1974 (fordítás). – Szigeti Miklós–Baternay Ágota, Minden hiábavalóság? A Prédikátor könyvének magyarázata. Prugg Eisenstadt 1988. Eredeti változatának kiadása: Jakubinyi György, Minden hiábavalóság? Gyulafehérvár 2000. Harmadik kiadás: A Prédikátor könyve, SzIT Bp 2008. – Máté evangéliuma. SzIT Budapest 1991. Második kiadás 2007. – A bizalom és szeretet útja. Gyulafehérvár 1997. Román fordítása: Calea încrederii şi a iubirii. Cluj-Napoca 2003. – Hirdesd az Igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz. Gyulafehérvár 1997. Két kötet. Második kiadása: SzIT Budapest 2005 (490 o.). – Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archontológia. Gyulafehérvár 1998. Bővített, javított második kiadás: uott 2004. 3. javított, bővített kiadás Verbum, Kolozsvár 2010. – Éveid nem érnek véget. Rövid időszámítástan. Gyulafehérvár 1998. Bővített, javított második kiadás uott 2005. Harmadik javított, bővített kiadás Verbum, Kolozsvár 2010. – Szent József tisztelete. Gyulafehérvár 1999. Változatlan kiadás uott 2009. – A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében. Gyulafehérvár 1999. (Budapesti doktori disszertáció 1974-ből). Változatlan 2. kiadás uo. 2003. – Jubileumi Katolikus Imakönyv, szerk. Gyulafehérvár 2000. 4., javított kiadás Római katolikus imakönyv címen Verbum, Kolozsvár 2011. – A Szentek nyomában Erdélyben. Gyulafehérvár 2000. Bővített, javított második kiadás uott 2005. 3. átdolgozott, javított kiadás uott 2009. – A Romániai Katolikus Örmények Ordináriátusa. Szamosújvár 2001. (Történelmi schematismus az 1700. jubileumra). – Lisieux-i Szent Teréz, Levelek paptestvéreimhez, Magyarszék 2008. (fordítás). – Lisieux-i Szent Teréz egyháztanitó, Magyarszék 2009. – Jean Guitton, Lisieux-i Szent Teréz zsenialitása, ford. Jakubinyi György, Magyarszék 2011.
Simon Tamás (1912–1990) piarista tanár. Máréfalván született. A gyulafehérvári gimnáziumból lépett be 1928-ban a piarista rendbe, majd történelem és latoin szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-től a nagykároly plébánia káplánjaként, majd 1939-től a kolozsvári, később a nagykárolyi piarista gimnáziumok tanárjaként működött. 1947/1948-ban ő volt a kolozsvári gimnázium utolsó piarista igazgatója. Az államosítás után a kerekdombi plébániát vezette, de 1951-ben Aradra küldték káplánnak. 1954-ben visszatérhetett Kolozsvárra, ahol eleinte a ferences és a piarista templomok, 1977-től 1988-ig pedig már csak a piarista templom rektora volt.
Visegrádi Lajos (1898–1952) piarista tanár, tartományfőnök. Léván (Bars vármegye) született, ott végezte a piarista gimnáziumot, majd a a kolozsvári egyetemen szerzett magyar és latin szakos tanári diplomát. 1902-ben a kolozsvári gimnáziumban kezdett tanítani, amelyet némi megszakításokkal 1948-ig folytatott. Eközben Mária Terézia nevelőintézet igazgatója (régens) volt, a város Romániához csatolása után pedig többször is házfőnöki tisztséget viselt (1919–1922, 1926–1934, 1940–1945). Emellett kolozsvári igazgató (1921–1922), máramarosszigeti házfőnök (1922–1926) és tartományfőnök (1931–1934) is volt. Az 1948. évi államosítás után a rend kolozsvári kerti házába költözött, de 1950-ben, betegsége miatt, utolsó hónapjaira a Szent Mihály plébánia fogadta be.
Blédy Lajos (1912–1978) piarista tanár. Budapesten született, de 1929-ban az aradi gimnáziumból jeletkezett a piarista rendbe. A kolozsvári egyetemen szerzett latin-görög-történelem szakos tanári diplomát, majd 1935-től a temesvári gimnázium tanára, illetve 1945-től igazgatója volt, egészen az 1948. évi államosításig. Azután a Temesvár melletti Freidorf plébánosa lett, 1956-től pedig a gyulafehérvári „kántoriskolában” (kisszemináriumban) tanított latint.
Rajka László (1894–1938): irodalomtörténész. Kolozsváron és Bécsben végzett egyetemi tanulmányokat. A kolozsvári Marianum leánygimnázium tanára (1916-tól). Számos irodalomtörténeti tanulmányban Jókai műveinek tárgytörténetével foglalkozik.
Fő műve: Heliodoros Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban (Kolozsvár, 1917).
Pakocs Károly (1892–1966) szatmári kanonok, püspöki helynök, költő, író. Teológiai tanulmányait a budapesti tudományegyetem hittudományi karán végezte, 1915-ben szerzett doktorátust. Káplán Máramarosszigeten, később püspöki titkár és teológiai tanár, majd a Katolikus Élet c. hetilap munkatársa (1924-30). Plébános Szinérváralján (1933-36) és Nagybányán (1936-39). Budapesten a szociális testvérek lelki igazgatója (1939-40), továbbá 1942-től általános helynök. Börtönbüntetését (1952-1954) követően a gyulafehérvári r. k. teológiai főisk. tanára. 1955-től lelkész Bukarestben az angolkisasszonyok zárdájában.
Főbb művei: Nemcsak kenyérrel él az ember (versek, Szatmárnémeti, 1919); Forró szavak (versek, Szatmárnémeti, 1924); Hazafelé (elbeszélések, Nagykároly, 1926); Lélekország (versek, Szatmárnémeti, 1927); Lélekzuhanás (r., Szatmárnémeti, 1928); Jöttem Isten városából (versek, Szatmárnémeti, 1929); Édua áldozata (r., Szatmárnémeti, 1933); A lélek indul (versek, Szatmárnémeti, 1941); Különös emberek (novellák, Szatmárnémeti, 1942); A teremtés éneke (drámai költemény, 1946).
Patay József (1886–1946) piarista tanár tartományfőnök. Nagykárolyban (Szatmár vármegye) született, a kolozsvári egyetemen szerzett latin és történelem szakos tanári diplomát, majd ugyanott, a piarista gimnáziumban tanított. Eközben 1922-től házfőnök, 1923-től a gimnázium igazgatója volt, 1925-ben hat évre romániai tartományfőnökké választották, illetve 1936 és 1940 között a Kalazantinumban tanított egyháztörténetet.
Doboly József (1785–1859) káplán Csíkszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson, tanít Brassóban, továbbá plébános Mikóújfaluban és Marosportuson (1849-től).
Borbély István (1886–1932) teológiai író, irodalomtörténész. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, ahol 1909-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett. A kolozsvári unitárius gimnázium tanára (1911-től), majd igazgatója (1925–28). Unitárius lelkészi oklevelet kapott 1925-ben, majd a kolozsvári unit. teológiai akadémia tanára (1928-tól). Szerkesztő a Keresztény Magvetőnél (1919-től), majd az Erdélyi Irodalmi Szemlénél (1924-tól).
Főbb művei: Heltai Gáspár (Bp., 1907); Unitárius polémikusok Magyarországon a XVI. században (Kolozsvár, 1909); A magyar unitárius egyház hitelvei a XVI. sz.-ban (Kolozsvár, 1920); A magyar irodalom története (I-II. Kolozsvár, 1924–25.)
Szász István (1915–1944) piarista tanár. Gyulán (Békés vármegye) született, teológiai tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte, majd 1940-től a hittant tanított a kolozsvári piarista gimnáziumban. 1944 októberében a megszálló orosz hadsereg fogolyként elhurcolta, és a vasúton, Harkov közelében hunyt el.
Dénes Dávid (1924–2001)
Horváth Piusz (1819–1901) piarista tanár. Szombathelyen (Vas vármegye) született, gimnáziumi tanulmányait a kőszegi bencés gimnáziumban végezte, majd piarista növendékként Vácott, Nyitrán és Szentgyörgyön tanult filozófiát, illetve teológiát. 1838-tól tanított a rend különböző gimnáziumaiban, többek között Veszprémben, ahol 1848-ban részt vett a nemzetőrség megszervezésében. 1850-től Kolozsváron tanított, ahol 1859-től 1863-ig házfőnök és igazgató is volt. Később hasonló módon vezette a tatai (1868–1872) és a temesvári (1874–1885) rendházakat és gimnáziumokat is. 1885-től haláláig Budapesten élt, mint a rendtartomány kormánysegéde, pénztárosa és számvevője.
Főbb művei: Magyarország és a hozzákapcsolt Szlavonia (Horvátország) ismertetése (1847, I. füzet); Erdély fejedelemsége, Dalmát-, Gács-, európai Török- és görögország rövid leirása (1847–1848, II. füzet); A temesvári kath. főgymnasium. (Történeti vázlat.) Temesvár, 1884.
Mihálcz János (†1825) Nagyszombatban végzett, majd Felvincen működik 1779–1805 között, később kanonok.
Szereday András (†1805) a püspöki irodaigazgató, a teológia tanára, kanonok, majd 1800-tól rektor.
Sándor Imre (1893–1956) tanulmányait a bp-i központi szemináriumban végezte. Káplán Gyulafehérváron, Gyergyóremetén, továbbá hittanár Székelyudvarhelyen. 1930-tól a Katolikus Népszövetség igazgatója, 1939-től vicarius generalis, 1940-45 között a kolozsvári Általános Helytartóság Általános Helynöke, majd nagyprépost (1946-tól), illetve ordinarius delegatus (1950-51). Letartóztatták 1951-ben, 1956-ben lelte halálát a Ramnicul-Sarat-i börtönben.
Fangh István (†1835) a teológia rektora (1806-tól), továbbá vicarius generalis (1817-től).
Lamasch József (1753–1835) plébános Tekén (1782-től), Nagyágon (1788-tól), majd Gyulafehérváron, később kanonok és a katolikus iskolák főigazgatója. 1805-35 között Brassó főesperes plébános címzetes apát.
Barts Ferenc (1814–1896) 1839-ben lett a piarista rend tagja, 1857-ben érkezett Erdélybe, ahol előbb püspöki titkárként, majd irodaigazgatóként működik, továbbá Batthyaneum igazgatója (1861-től), kanonok (1874-től), nagyprépost és vicarius generalis (1874-től).
Maczalik Győző (1890–1953) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, 1922-től a teológia tanára, majd gyulafehérvári rektor (1940-41), püspöki irodaigazgató (1941-től), kanonok, 1951-ben titokban püspökké szentelik, augusztusban letartóztatják. 1953-ban hált meg a jilavai börtönben.
Eschenbach János (†1830) tanár Marosvásárhelyen (1799-től), Nagyszeben (1801-től), majd plébános, gimnáziumigazgató, címzetes prépost, tiszteletbeli kanonok, 1819-től Kolozsváron főesperes plébános.
Ivuly Károly (†1830) kolozsvári káplán (1797-től), püspöki titkár (1802-től), kanonok (1807-től), vicarius generalis (1816-tól), továbbá főesperes kanonok.
Gyenge Imre (1771–1856) káplán Kézdiszentkereszten, Székelyzsomboron (1799-től), Kászonjakabfalván (1800-tól), Csíkszenttamáson (1810–14), majd Oroszhegyen (1829-35). Kanonok Gyulafehérváron (1842-től), Batthyaneum igazgatója, püspöki titkár.
Domokos Ferenc (1821–1879) Kézdiszentléleken káplán, majd plébános 1847-től Kézdiszárazpatakon.
Erős Sándor (1785–1848) plébános Tövisen (1812-től), Borbándon (1823-tól), majd 1823-tól Tordán tiszteletbeli esperes lett, 1834-től gyulafehérvári kanonok.
Kardos Ignác (1822–1890) plébános Mindszenten (1862-től), Nagykászonban (1866-tól), majd fegyházi lelkész (1869-től), illetve gyulafehérvári plébános kanonok.
Andrássy István (1802–1890) tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1832-től tanár és papnevelési prefektus Gyulafehérváron. A teológia tanára (1836-tól), kanonok (1850-től), továbbá a Batthyaneum igazgatója.
Gajdátsy Béla (1887–1952) marosvásárhelyi káplán, majd püspöki titkár, irodaigazgató. Egyházjogot tanít a teológián, rektor (1946-tól), és pápai prelátus. 1952-ben hazaárulás és kémkedés vádjával eljárást indítottak ellene, a nagyenyedi börtönben halt meg.
Hirschler József (1874–1936) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, főesperes plébános kanonok (1906-tól), majd prelátus Kolozsváron. A Marianum Leánygimnázium alapítója, jelentős publikációi művészettörténet témakörben jelentek meg.
Cseresznyés András (1768–1834) Padovában végzett, a teológia tanára, illetve a Batthyaneum igazgatója, kanonok.
Kajtsa Ferenc (1904–1980) plébános Aranyosgyéresen (1938-46), Alsócsernátonban (1946-52), Marosvásárhelyen, Marosújváron (1955-65), Tusnádfürdőn (1965-80), illetve állami hatóság által kinevezett esperes (1955-ig) iratai.
Balogh Elek (1830–1889) tanár Székelyudvarhelyen, majd régens Erzsébetvároson, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron. 1862-től a teológia rektora, pápai kamarás, továbbá morális-pastoralis tanár.
Boga Alajos (Csíkkozmás, 1886. febr. 18.–Máramarossziget, 1954. szept. 14.) kanonok. Teológiai tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte. 1910-ben szentelték pappá. Káplán Lemhényben és Szászrégenben, majd egyetemi hallgató Kolozsváron 1912–14 között, 1914-ben bölcsészettudományi doktorátust szerzett. 1915-től tábori lelkész, később gimnáziumi tanár Kézdivásárhelyen (1919-től), majd igazgató. Gyulafehérvári kanonok 1933-tól, továbbá egyházmegyei tanfelügyelő, pápai prelátus (1939-től), az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. Bebörtönözték 1949 körül.
Művei: A székelyföld történetírója a 17. században. Kolozsvár, 1914. – A kat. iskolázás múltja Erdélyben. Uo., 1940.
Zomora Dániel (1853–1944) Imecsfalván plébános, majd Alfaluban esperes plébános (1889–1901). Kanonok, nagyprépost vicarius generalis, továbbá pápai pronotarius.
Szélyes [Széllyes] Dénes (1868–1941) hittanár, kanonok, provikárius és pápai prelátus
Lukács József (1884–1974) plébános Ditróban (1915-32), Székelyházban (1932-36), Nagyernyén (1936-44), Bálványosváralján (1950-60).
Sóty [Soóty] Gyula (1867–1930) gyulafehérvári spirituális (1899-től), teológia tanára, kanonok (1913-tól) és nagyprépost (1916-tól).
Szentiványi [Zeisinger] Róbert (1880–1961) római Coll. Germ. Hung.-ban végzett, teológia tanára Gyulafehérváron (1910-től), majd Kolozsváron (1941-44).
Jellmann Gyula (Kudsir, 1886. július 15.–Kudsir, 1961.október 31.) kanonok, a Batthyaneum igazgatója. Tanulmányait a bécsi egyetem teológiai fakultásán végezte, 1908-ban szentelték pappá. 1913-tól Kudsiron plébános, 1929-től az Egyházmegyei Alapítványi Hivatal igazgatója.
Biró Vencel (Vértessomló, 1885. aug. 9. – Kolozsvár, 1962. dec. 2.): piarista tanár, történetíró. 1900-ban lett a piarista rend tagja, tanulmányait Kolozsváron végezte. A katolikus főgimnázium tanára (1938-tól), később igazgatója. 1934-től a romániai piarista rendtartomány főnöke. 1940-48 között az erdélyi és K-európai történelem tanára a kolozsvári egyetemen.
Főbb művei: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542–1690 (Kolozsvár, 1910; Erdély követei a portán (Kolozsvár, 1921). – Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene (Kolozsvár, 1925); . A kolozsvári róm. kat. főgimnázium története (1926); Keserű serbet (tört. regény, Kolozsvár, 1930) Áltorjai gróf Apor István és kora (Kolozsvár, 1935); Székhelyi Majláth G. Károly (Kolozsvár, 1940); Erdély története (Kolozsvár, 1944); Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVII. század második felében (Kolozsvár, 1945).
Haynald Lajos (Szécsény, Nógrád vm., 1816. okt. 3.–Kalocsa, 1891. júl. 4.) kalocsai érsek, bíboros. Vácott, Pesten és Esztergomban végezett gimnáziumi tanulmányokat, majd 1831-től filozófiát hallgat Nagyszombatban, 1833-tól a bécsi Pázmáneumban tanult. Esztergomi egyházmegyés pappá szentelik 1838-ban. Tanulmányait az Augustineumban folytatta, 1841-ben teológiai doktorátust szerzett. 1846-tól Kopácsi József prímás titkára, 1848 elejétől már irodaigazgató. 1849. júniusi lemondatása után Szécsénybe vonult vissza. A szabadságharc leverése után Pozsonyban püspökké szentelték, 1852-től erdélyi megyéspüspök, 1853-tól egri olvasókanonok, 1861-től az erdélyi kir. kormányszék tanácsosa, támogatja az uniót Erdéllyel. 1863-ban lemondatták az erdélyi püspökségről politikai okok miatt. Karthágói címzetes érsekké nyilvánítja IX. Pius 1864-ben, majd a rendkívüli ügyek kongregációjában tevékenykedik Rómában, kalocsai érsekként tért vissza Magyarországra 1867-ben. Rendezte a papi nyugdíjügyet, tanítóképzőt építetett, továbbá árvaházakat alapított Kalocsán, Bácsban, Zomborban, illetve jelentős adományt tett a Nemzeti Múzeumnak. 1868-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1879-től bíboros.Főbb művei: Felsőházi beszédek az erdélyi únió tárgyában. Pest, 1861. – A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Bp., 1880. Castania Vesca. Kalocsa, 1881. – Litterae autheticae exhibentes origines scholarum Hungariae. 1-3. köt. Uo., 1882.
Erőss Lajos (Csíkborzsova, 1919. okt. 10.–2004 dec. 30. Gyulafehérvár) nagyprépost. Tanulmányait 1938-tól a gyulafehérvári, majd 1940-től a kolozsvári Hittudományi Főiskolán végezte. 1943-ban Márton Áron szentelte pappá. Káplánként működik (1943-45) Nagykászonban, Csíkszentgyörgyön, majd 1945-től Brassóban. Szórványlelkész Bodzafordulótól Feketehalomig, később kolozsvári belvárosi segédlelkész (1948-tól). Kétévi kényszermunkára ítélték 1951-ben az állami békepapi mozgalom elleni szervezkedés vádjával. Kiszabadulása után (1953-tól) ismét segédlelkész Kolozsváron, továbbá a titkos egyházkormányzat képviselője. Torockószentgyörgyön kényszerlakhelyes (1954-től), továbbá titkos lelkigyakorlatot szervez. 1954-től a Securitate foglya Kolozsváron. 1956-ban hat évre elítélték titkos iratok terjesztésének és titkos papokhoz való tartozás vádjával, majd Baraganon kényszerlakhelyes (1960-tól). Szabadulását követően plébános lett Csíktaplocán (1965-től), püspöki irodaigazgató 1972–1985 között Gyulafehérváron.
Batthyány Ignác, németújvári, gr. (Németújvár, 1741. jún. 30.-Kolozsvár, 1798. nov. 17.) megyéspüspök. A gimnáziumot Budán, Pesten és Nagyszombatban végezte. Filozófiát hallgatott Grácban, majd teológiai tanulmányai 1 évét Nagyszombatban teljesítette. 1763. –tól Coll. Germ. Hung. növendéke; egri kanonok (1767-80), nagyprépost (1773-tól), erdélyi megyéspüspök (1780-tól). A Batthyáneum és a gyulafehérvári csillagászati torony alapítója.
Főbb művei: Norma vitae cleri. Eger, 1780. (Beuvelet alapján) – Edictum episcopale circa regulationem cleri. Szeben, 1781. – Leges ecclesiasticae regni Hungariae. 1. köt. Károlyfehérvár, 1785., 2-3. köt. Kolozsvár, 1827. – Acta et scripta S. Gerardi episcopi Csanadiensis hactenus inedita cum serie episcoporum Csanadiensium. Károlyfehérvár, 1790. – Praerogativa episcoporum Transilvaniae in excelso regio gubernio. H.n., 1791.
Kelemen Didák (Baksafalva, 1683. augusztus–1744. április 28.) minorita tartományfőnök. 1708-ban szentelték pappá, doktorátusát teológiából szerezte. A magyarországi minoriták tartományfőnökévé 1717-ben választották, a nyirbátori rendházat 1720-ban alapította, továbbá több templom és iskola építését rendelte el. Boldoggá avatása ügyében eljárás indult 1774-ben. Beszédei Búzafejek c. (Kassa, 1729.) jelentek meg.
Kovács Miklós (Tusnád, 1769. jan. 26.-Kolozsvár, 1852. okt. 15.) megyéspüspök. Kolozsváron jogot végzett, majd váradi egyházmegyés kispap. Nagyváradon teológiát tanult, 1794-ben szentelték pappá. Plébános 1798-tól Peceszöllősön, majd a váradi szeminárium tanára. Kanonok (1814–1827), továbbá a szeminárium rektora, majd gáborjáni prépost, Bihar vármegye táblabírája. Erdélyi megyéspüspök 1828-tól. A szabadságharc idején megsemmisült templomok újjáépítésére jelentős összegeket adományozott. Az erdélyi főkormányszék tanácsosa, a katolikus iskolák és intézetek főigazgatója volt.
Márton Áron (Csíkszentdomonkos, 1896. aug. 28.-Gyulafehérvár, 1980. szept. 29.): megyéspüspök. Gimnáziumi tanulmányait Csíksomlyón, Csíkszeredán, illetve a gyulafehérvári Majláth G. Károly Főgimnáziumban végezte. 1915-ben behívták katonának, hadnagyként szerelt le. A háború után Brassóban tisztviselő, majd 1920-tól gyulafehérvári szeminarista, 1924-ben szentelik pappá. Káplán Ditrón, (1925-től) Gyergyószentmiklóson. Hittanár gyergyószentmiklósi (1926-tól), majd a marosvásárhelyi főgimnáziumban (1928-tól). A nagyszebeni Teréz Árvaház tanulmányi felügyelője (1929-tól), majd gyulafehérvári udvari káplán Majláth Gusztáv püspök mellett, illetve levéltáros (1930-tól), 1932-től püspöki titkár, továbbá kolozsvári egyetemi szónok és lelkész. Az iskolán kívüli népművelés megszervezője. 1938-tól a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa. 1938-tól gyulafehérvári püspök, továbbá Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. A II. bécsi döntés által kettészelt egyházmegyéjében maradt. Elítélte a szabadság korlátozását s a zsidók elleni intézkedéseket, továbbá részt vállalt Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítésében. 1949-ben Gyulafehérvár és Tövis között letartóztatták. A bukaresti katonai bíróság 1951-ben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. 1955-ben a román Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma felfüggesztette büntetését, ezt követően visszatér Gyulafehérvárra. A papi békemozgalomról megfogalmazta, hogy nem vesz részt benne, és példája követésére szólított fel, hatására a mozgalom összeomlott. Az eltávolított papok és főesperesek visszahelyezését szorgalmazta, illetve kompromittálódott egyházi személyek eltávolítását. 1957–1967 között háziőrizetben volt, az egyházmegye kormányázását a püspöki rezidenciájából látta el. A betöltetlen szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegye irányítását is ellátta.
Szirmai Béla (Kapnikbánya 1924. jan. 6 -). 1950-ben szentelték pappá. Káplán Csíkszentmártonban (1950-51), Szászrégenben (1951-66), majd 1966-79 között plébános, 1979-83 már Türbalázsfalván. Gyulafehérváron püspöki titkárhelyettes (1992-93), 1993-tól tiszteletbeli kanonok.
Léstyán Ferenc (Csíkszentkirály, 1913. február 12.–) nyugalmazott vikárius.Tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Lelkipásztori állomáshelyei: Gyergyóremete, Sepsiszentgyörgy, Torda, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Ditró, Csíkkarcfalva, Désakna. 1954-ben egy éves börtönbüntetésre ítélték Nagyszebenben. Kiszabadulása után plébános (1955-től), majd főesperes (1968-tól) Marosvásárhelyen. 1992–1997 érseki helynök, majd nyugalmazott helynökként Gyulafehérváron tevékenykedik 2006 februárjáig. Jelenleg a székelyudvarhelyi Pastor Bunus Papi Otthonban él.
Fontosabb művei: Megszentelt kövek, Hitünk igazságai ötperces tételekben, Erdélyi Szibéria, Hitvallásos iskolák.
Jakab Antal (Kilyénfalva, 1909. március 13. – Gyulafehérvár, 1993. május 5.) erdélyi katolikus püspök. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, 1934-ben szentelték pappá, majd Rómában tanult tovább. 1946–1951 között teológiai tanár volt és vicerektor. 1951. március 10.-augusztus 24. között Márton Áron püspök ordinarius substitutusa, 1951. augusztusában börtönfogságra ítélték, 1964-ben szabadult. Több szolgálati hely után 1971. december 23.-tól segédpüspöki kinevezést kapott utódlási joggal. Mint püspök 1990. március 14.-ig tevékenykedett.
Ferenczi András (17?–1818. január 3.) plébános Jegenyén (1779-től), Kolozsváron (1788-tól), Abrudbányán (1794-től), majd Tordán (1816-tól) főesperes-plébános. Továbbá Gyulafehérváron a teológia tanára, spirituális.