Közzétett
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Hegedűs Alajos 1809. évi lajstroma szerint azokat a nagyobb méretű vagy mennyiségű iratsorozatokat (kéziratok, térképek, tervrajzok, status domus-ok, tanári minősítések, misszilis levelek stb.), amelyek nem fértek be a levéltári szekrény kicsiny fiókjaiba (For. 1-60), külön tárolták a „belső levéltárban” (archivum interior). Ezen iratok egy része azóta külön gyűjteményes fondokba (kéziratok, térképek, tervrajzok) vagy éppen a könyvtárba került. Helyettük a régi logika szerint olyan iratsorozatokat helyeztünk el, amelyek tartalmuk szerint a tartományfőnöki levéltárhoz kell, hogy tartozzanak (pl. fogadalmak), de az 1809. évi leltárban valamiért nem szerepeltek.
Közzétett
A szerzetesi fogadalom saját kezűleg írott szövegét eleinte a noviciátusi rendházakban őrzött kötetekbe másolták (II.1, Lib. 2, 9; II.2, Lib. 7, 9-10). Előfordult azonban, sőt egyre gyakoribbá vált, hogy a fogadalomtétel nem a noviciátusi rendházban történt. Ezeket a fogadalmakat egyes rendházakban szintén kötetekbe másolták (pl. II.6, Lib. 6), vagy elküldték a tartományfőnökségnek. Ez idővel egyre gyakoribbá vált, de rendtartományi levéltár sorozata csak az 1820-as évektől nevezhető teljesnek. (A debreceni rendház levéltárában megmaradt fogadalomszövegeket például csak a fond 2009. évi rendezése során helyeztem ide.) A fogadalmak időrendi sorrendben vannak a hozzájuk tartozó kérvényekkel (amelyekben a jelölt kéri a tartományfőnököt, hogy letehesse a fogadalmat), orvosi bizonyítványokkal és vagyonleondó nyilatkozatokkal együtt. Ebbe az alsorozatba kerültek a fogadalmakat megelőző szavazások (scrutinia) jegyzőkönyvei is, amelyek során a rendház tagjai fekte és fehér golyókkal döntöttek a novíciusok és az örökfogadalom előtt álló növendékek erkölcsi és tanári alkalmasságáról. Végül itt találhatók a szerzetesek keresztelési és pappá szentelési bizonyítványai is. A korábbi levéltári leltárakban ezek egyike sem szerepelt
Közzétett
A rendi növendéknevelő intézetekből (a privigyei, kecskeméti és trencséni noviciátusból, a váci és kolozsvári filozófiai, valamint a szentgyörgyi és nyitrai teológiai tanfolyamokról) minden félév végén elküldték a tartományfőnöknek az egyes tantárgyakból elvégzett tananyagot, amely a vizsgák tárgyát képezte. Mivel a filozófiai tagozaton a rendi növendékek együtt tanultak a világi diákokkal, ezek a vizsgaanyagok egyben a piarista iskolák filozófiai tananyagáról is fölvilágosítást adnak.
Közzétett
A tartományi káptalanok előtt és néha egyéb alkalmakra is (a rendház átadása, tartományfőnöki vizitáció) a rendházak elöljáróinak kimutatást (állapotjelentést) kellett készítenie a rendház vagyoni és egyéb állapotáról. Ezeket az iratokat a 19. század elején rendházanként szétosztva őrizték (Div. III). A sorozatot Jászay 1920/1922. évi rendezése érintetlenül hagyta. A 2008 szeptemberében történt revízió során azonban kiegészítettem az 1741. évi káptalanra készült kimutatásokkal, amelyek addig a vegyes anyagban lappangtak, továbbá beosztottam a megfelelő rendbe az 1802-1805 és 1811–1848 közötti káptalanokra készült status domus-okat is (amelyeket addig külön csomókban tároltak Fasc. 29-30 számon), valamint a For. 1-30. alatt belajstromozottakat is (kb. tucatnyi ilyen volt, főként koraiak). Az állapotjelentésekhez 1844-től a kiadások és bevételek jegyzékét is csatolták, 1848-ból pedig a tartományfőnökség erre vonatkozó észrevételei is megmaradtak. A sorozat folyatása a tartományfőnökség új levéltárában már nem rendházanként, hanem káptalanonként lett rendezve.
Közzétett
A piaristák személyes használati tárgyairól (bútorok, ruhák, könyvek és egyéb tárgyakról készült) készült leltárak, jelentős részben könyvjegyzékek. A Fasc. 1. és 3. eredetileg a kéziratok között voltak (Manuscripta, For. 0-3/5. és 04/28a), így szerepeltek a kéziratkatalógusban is (Budapest, 2000, n° 5, 193).
A kéziratok között még további két kötet formájú könyvjegyzék is található: For. 0-5/40 (Cörver János), For. 0-5/90c (Gruber György).
Közzétett
A rendtartományi asszisztensek, házfőnökök és elöljárók kinevezési okmányai, amelyeket megbízatásuk lejártával a soron következő tartományi káptalanon visszaadtak az őket kinevező tartományfőnöknek. A visszaadott kinevezőleveleket 1809-ben a Div. V/II. N° 14. alatt tartották, de a Jászay-féle rendezés során kikerültek a „törzsanyagból”.
Közzétett
Közzétett
Piarista szerzetesek által írt levelek, időrendi sorrendben, amelyeket nagy többségében a rendházak rektorai írtak provinciálisoknak, de vannak közte olyan levelek, amelyeket exprovinciálisnak (pl. az 1730-as években Szlopnyai Eleknek) vagy tartomámyi titkárnak (pl. Róth Mihály, Jaeger Ferenc) címeztek. A levelezés nem teljesen és egyenletesen maradt fönn, vannak évek, amelyekből kiugróan sok levél van (pl. az 1730-as évek, 1812, 1830-as évek), és vannak, amelyekből egy sem.
A piarista tartományfőnököknek 1848-ig írott további levelek az APHV következő részeiben nyertek elhelyezést: a) témájuk szerint a különféle alsorozatokban (For. 1-63); b) generálisok által írott levelek: For. 37. Litterae generalium; c) Dalmáciából írott levelek: For. 30, Fasc. 13; d) püspökök által írott levelek: For. 59/A. Ordinarii; e) tankerületi főigazgatók által írott levelek: For. 59/B. Directores regii; f) Custodiátusból írott levelek, köztük a piarista kormányzóké is: Custodiatus, For. 20; g) más világiak által írott levelek: Div. VIII. Litterae missiles aliorum.
Közzétett
A renden kívülieknek a tartományfőnökökhöz intézett levelei, alfabetikus rendben.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Többségében a tartományi káptalanokra (kis-és nagygyűlésekre benyújtott jelentések az egyes rendházak vagyonáról és jövedelmeiről (status domus), valamint néhány más alkalommal keletkezett, de hasonló típusú irat. Az iratcsomókon belül az iratok a rendházak magyar nevének alfabetikus sorrendjében következnek.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Horányi-kör a pesti piarista gimnázium tanári karának javaslatára jött létre 1871-ben. Tagjai azok a piarista szerzetesek lehettek, akik támogatták a kör célját: „a rend tagjai között a közszellemet ápolni és a tudományos önmunkásságra ösztönzőleg hatni”. Úgy tervezték, hogy a tagok a helyi körökben rendszeresen gyűléseket, felolvasásokat tartanak, közösen pedig folyóiratot vagy füzetsorozatot adnak ki. Bár a helyi körök legtöbb helyen már 1871-ben megalakultak, tovább nem működtek. Az 1876. évi káptalan után a Horányi-kört újraszervezték, és a következő években a helyi körök legtöbbje évente 2-4 ülést tartott. A sorozat főként a helyi gyűlésekről készült jegyzőkönyveket, jelentéseket, néhány ehhez kapcsolódó kéziratot (Kis Sándor, Weiszbarth Károly, Pintér Kálmán) valamint szabályzatokat és elnöki körleveleket tartalmaz, időrendben.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
Közzétett
1848 előtti kéziratok
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
1. Poemata. – 2. Orationes. – 3. Dissertationes. – 4. Epistolae. – 5. Repraesentationes.
A Jelenits István által 2011-ben átadott iratok közül 2014 márciusában helyezte vissza eredeti helyére Koltai András.
Közzétett
1. „Teleologia, sive finium rerum naturalium scientia.” (Pest, 1791.) Autogr. 4, 50 (1-24, 24-48) pp. Különb. nagys. – 2. Psychologia adnotata et tabulae psychologicae de affectibus. (18. sz. vége) Autogr. 27 ff. Különb. nagys. – 3. Compendium arithmeticum. (18. sz. vége.) Autogr. 21 ff. Különb. nagys. – 4. Doppelte Buchhandlung. (18. sz. vége.) Autogr. 18 ff. 385×245 mm. – 5. „De genuina elementorum corporis notione.” Autogr. 4, 12 pp. 392×262 mm. – 6. Adnotationes arithmeticae. Autogr. 10 ff. 195×140 mm. – 7. „Tabella partium commodarum unitatis.” Autogr. 1 f. 240×635 mm
Közzétett
Hivatalos beadványok, beszédek, szabályzatok fogalmazványai és egyéb vegyes följegyzések.
Közzétett
Közzétett
Németből ford. Zolcher Gergely. Melléklet: Zolcher Gergely levele Perczel Imre provinciálisnak (1794 előtt)
Közzétett
Ford. Zolcher Gergely. Az 1740-1762 között Győrben, Nagyszombatban és Kassán kiadott nyomtatványok fordítása. Melléklet: cédula a következő följegyzéssel: „Tentamen Publicum ex Mathesi Pura quod Subivit D. Joannes Dvornikovich de Liptó-Tepla, et Párisháza, D. Emericus Madách de Stregova, D. Josephus Szücs de Torda.”
Közzétett
1. „Vierdte Jahren Predig von den dritten Haupt-Tod-Sünd des Gemüthes, de Neyd.” 10 pp. – 2. „Fünfte Predig den ersten Sonn-Tag in Advent.” (Töredék.) 4 pp. (49-50., 95-96.) – 3. „Predig dem Sonn-Tag nach dem neuen Jahrs-Tag.” 12 pp. (109-121.) – 4. „Fünf und Zwanzigsten Predig den heiligsten Kar-Frey-Tag gehalten in Pest bey der Stadt Calvary-Berg.” (1756.) 12 pp. (289-300.)
Közzétett
Bölcselet-tanfolyami és egyetemi jegyzetek
ff. 1-8. „Prolegomena in Philosophiam.”
ff. 9-26. „De Criteriis Veritatis.”
ff. 27-52. Physica generalis.
ff. 53-68. Institutiones Physicae.
ff. 69-104. „Mechanica Solidorum.”
ff. 105-114. „Propositiones ex Architectura.”
ff. 115-134. „Propostitiones ex Hydrotechnia.”
ff. 135-146. „Hydrotechnia.”
ff. 147-154. „Hydrotechnia.”
ff. 155-170. „Elementa Hydrotechniae.”
ff. 171-193. Vegyes jegyzetek.
ff. 194-207. „Philologia seu literatura Romana.”
ff. 208-231. „Archaeologia.” („E Praelectionibus Cl. D. [Aloisii] Stipsics.” Pest, 1802-1815 között.)
ff. 232-235. „Regulae de omittendis Particularis Postquam, Si, nisi etc.”
ff. 236-239. Heraldica.
ff. 240-281. Historia naturalis.
ff. 282-285. „Geographia Transylvaniae.”
ff. 286-309. Oeconomia.
f. 310. „De Pontibus.”
ff. 311-350. Vegyes jegyzettöredékek.
Melléklet: Takáts István matematika vizsgatétele. (1810-1811 között.) 1 f.
Közzétett
1. „Introductio in Hermeneuticam Novi Testamenti.”
Egykorú kézirat. 70 ff. 255×210 mm.
2. „Introductio ad Institutiones Juridicas.”
Egykorú kézirat. 127 ff. 255×210 mm.
3. „Historia Litteraria Exegeseos Novi Testamenti.”
Egykorú kézirat. 8 ff. 2550×210 mm.
Közzétett
A. „Beato Josepho Calasanctio a Matre Dei Clericorum Regularium Scholarum Piarum fundatori Devota Opellae consecratio.” („...continet Auctoris ideam.”) Autogr. 10 ff. 215×170 mm. – B. „Vita Symbolica B. P. Josephi Calasantii Fundatoris Clericorum Regularium Pauperum Matris Dei Scholarum Piarum. In tres libellos divisa.” („Manuscriptum isthoc mancum est, cum multae ex eo injuria temporum.”) Autogr. 36 ff. 215×170 mm. – C. „Beati Patris Josephi a Matre Dei olim Josephi Calasantii Nobilis Aragonensis Clericorum Regularium Matris Dei Scholarum Piarum fundatoris Parentes, Nativitas, Res praeclare gesta, et Prodigia symboli Ecclesiam Nostram decenter ornantibus expressa.” Egykorú másolat. 10, 154 pp. 235×190 mm. – D. „Vita Symbolica B. P. Josephi Calasantii a Matre Dei Fundatoris Clericorum Regularium Pauperum Matris Dei Scholarum Piarum.” Egykorú másolat. viii, 176 pp. 237×180 mm. – E. „Vita Symbolica B. P. Josephi Calasantii a Matre Dei Fundatoris Clericorum Regularium Pauperum Matris Dei Scholarum Piarum.” (A vége hiányzik.) Egykorú másolat. viii, 120 pp. 237×180 mm. – F. Symbola libro primo, secundo et tertio suis locis inserenda. Egykorú kézirat. 16 ff. 237×180 mm. – Melléklet: „Animadversio de Opere Constantini Halapy e S. P. cui titulus: Vita Symbolica B. P. Josephi Calasantii a Matre Dei etc.” (19. sz. eleje.)
Közzétett
Cenzúrapéldány, „omisso deleto imprimatur die 30. Julii 1787."
Zimányi Lajos írása.
[Csaplár Benedek](http://arca.melte.hu/index.php/csaplar-benedek) kéziratos jegyzete: PMKL, Csaplár Benedek hagy., [N203//11].
Jelenits, 193, 243.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A magyar rendtartomány levéltárát 1692-ben hozta létre a magyarországi piarista rendházak élére akkor kinevezett commissarius generalis, Mösch Lukács (a S. Edmundo). Bár három évvel később megszűnt a magyarországi piaristák önállósága, a német rendtartomány (Provincia Germaniae) alá rendelt viceprovinciálisaik végig megtartották önálló iratkezelésüket és levéltárukat, egészen 1721-ig, a teljes jogú magyar rendtartomány létrejöttéig. A tartományfőnökség mellett azonban az egyes rendházaknak is megvoltak a saját levéltáraik, amelyek természetesen részben régebbiek voltak a rendtartományénál. Mindkét fajta levéltárban elsősorban különféle másolati könyvek voltak, amelyekbe a rendkormányzattal kapcsolatos rendeleteket, kimutatásokat, és egyéb följegyzéseket másoltak.
A rendtartományi elöljárók székhelye kezdettől fogva Privigyén volt, az ottani rendházban tartották a levéltárat is. A 18. század első felében a tartományfőnökök sokat tartózkodtak Nyitrán, majd 1757-ben Cörver János provinciális Pestre tette ét székhelyét és levéltárát is. Itt az iratokat többször is rendezték, először Kácsor Keresztély asszisztens 1784-ben, majd Dományi Márk exprovinciális és Hegedűs Alajos tartományfőnöki titkár 1809-ben. A fontosabb iratokat ekkor témakörök szerint 60 fiókba (<i>forulus</i>) osztották. Az egyes fiókokba alkalmilag, egészen a 19. század végéig újabb iratokat is helyeztek, de a tartományfőnökségen összegyűlt 19. századi iratok többségét külön kezelték. Ezeket eleinte időszakosan, majd a század második felétől folyamatosan iktatták is. A két gyűjteményt a 20. század elején „archivum”-nak, illetve „rendfőnöki irattárnak” nevezték.
Az „archivum” újabb rendezésére az új budapesti rendház fölépülte után, 1920 és 1922 között került sor. Jászai Rezső levéltáros megtartotta a levéltár régi egységeit, a <i>forulus</i>-okat, de azokat új polcokra és rendbe helyezte, továbbá kiegészítette az „archivum”-ban időközben fölhalmozódott egyéb iratokkal. A 19. század végétől ugyanis számos rendház és iskola értékesnek ítélt régi iratait gyűjtötték be a rendtartományi levéltárba (többek között Podolinból, Privigyéről, Breznóbányáról). Ezenfelül a tartományfőnökség levéltárába gyűjtötték össze a 18. századtól kezdve az elhunyt piaristák által hátrahagyott kéziratokat is, amely gyűjtemény a 20. század elején már terjedelmes irathagyatékokkal is bővült. Mindezeket azonban Jászai a proveniencia elvének szinte teljes figyelmen kívül hagyásával rendezte össze és új segédletet sem készített, hanem az 1809. évi lajstromkönyvet javította és bővítette.
1953-ban, amikor a piaristáknak el kellett hagyniuk a Váci utcai rendházat, hogy a Józsefvárosba költözzenek, a levéltár továbbra is a régi épületben maradt (mivel a levéltári szekrények nem fértek volna be a Mikszáth Kálmán téri rendházba), sőt a „rendfőnöki irattár” anyagát is mellé helyezték. 1961 decembere és 1962 februárja között azután az egész anyagot a Szent István bazilika sekrestyéje fölötti termekbe költöztették. A helyiség azonban később beázott, a szekrények tönkrementek, így 1978-ban a levéltárat a Mikszáth Kálmán téri piarista gimnázium udvarára nyíló egyik földszinti helyiségbe szállították. Időközben, 1974-ben Csányi László új lajstromokat készített a levéltár anyagáról.
Hosszú előkészület után a levéltár 2011 júliusában ismét a régi, Váci utcai piarista épületbe költözött vissza, ahol a raktár a pincében, a munkaszoba és a könyvtárral közös kutatóterem az I. emeleten kapott helyet. A költözés során az addig szétszórtan őrzött iratok proveniencia szerinti fondokká egyesítve, a törzsszámok rendjében kerültek elhelyezésre.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Magyarországon működő piarista rendházak saját (tehát a rendházakból beszállított) teljes levéltárait és levéltártöredékeit tartalmazza. (Előbbieket a fondok címében a „levéltára”, utóbbiakat az „iratai” megnevezés jelzi.) A rendház (latinul domus vagy collegium) elsősorban a szerzetesi közösséget, nem pedig a lakóhelyéül szolgáló épületet jelenti. A teljes jogú piarista rendház vezetője a házfőnök (rector). (A nem teljes jogú latin neve residentia, elöljárója pedig superior volt.) A rendházi fondok általában a házfőnök által vezetett köteteket és az általa kezelt egyéb iratokat tartalmazzák
Az egyes piarista rendházak levéltárai (vagy levéltártöredékei) önálló fondokat alkotnak, amelyek a fondcsoporton belül a rendházak alapítási sorrendjében követik egymást, az 1642-ben alapított podolini rendháztól kezdve. A szinte minden esetben rendezetlenül beszállított fondok a 2004-től végzett utólagos levéltári rendezés során egységes szerkezetet kaptak. Eszerint az 1950 után is működő rendházak levéltári fondjai két állagot tartalmaznak, amelyek közül az egyik az 1950 előtti „régi levéltár”), a másik az 1950 utáni iratokat („új levéltár”) tartalmazza. A „régi levéltárakban” külön sorozatokba kerültek a kötetek (libri), a tematikusan csomókba rendezett iratok (fasciculi), valamint az időrendi sorozatba rendezett, illetve iktatott házfőnöki levelezés. Ez tükrözi az akkori házfőnökök gyakorlatát, akik megőrizték a rendházra vonatkozó legfontosabb – elsősorban vagyoni jellegű és jogbiztosító – iratokat, amelyeket szokás szerint tematikusan összerendezett csomókban (fasciculi) tartottak. A rendi ügyekre vonatkozó iratokat (káptalani jegyzőkönyveket, felsőbb rendeleteket, jelentéseket) azonban nem mindig őrizték meg, hanem különféle kötetekbe másolták őket. Ilyen kötetekbe vezették be saját följegyzéseiket is a legfontosabb eseményekről (historia domus), a felsőbb rendeletek kihirdetéséről, a lelkigyakorlatokról, az alapítványi misék elvégzéséről, és egyebekről. Az 1950 utáni iratokból kialakított sorozatok: házfőnöki levelezés, házi káptalanok és gyűlések iratai, tárgykör szerint rendezett iratok, pénztárkönyvek (számadások), történeti följegyzések, kéziratok.
Az 1642-ben alapított podolini piarista rendház, amely magyarországi, de lengyel közigazgatás alatti területen, a tizenhárom elzálogosított szepességi város egyikében működött, mindkét ország művelődéstörténetében fontos szerepet jászott. Lengyelországban ugyan a podolininál néhány hónappal idősebb varsói kollégium volt a rendtartomány központja, de Podolinban működött a noviciátus. Magyarországon pedig a piaristák podolini jelenlétének lényeges szerepe volt abban, hogy 1666-ban az országba az első piaristák nem a Habsburg Birodalom felől, hanem Lengyelországból érkeztek. Emiatt az első magyarországi rendházak egészen 1692-ig a Lengyel Provinciához tartoztak. (A podolini rendház maga viszont ezután is a lengyel piaristáké maradt és csak 1782-ben került át a magyar rendtartományhoz.). Mindezek miatt fogalmazott úgy Gaspar Szacinski, a rendház 18. század végi krónikása, hogy „ezen kollégium levéltára méltán tarthat számot az első helyre provinciánk levéltárai között”.
Közzétett
Koltai András
Közzétett
Közzétett
Decreti cosi Generali, come Provinciali. Lettere messiue tanto del Patre Generale questo P. Provinciale (vegyes feljegyzések és iratmásolatok az 1642-1696 közötti évekről). – Liber in quo capitula generalia et provincialia annotantur, intimationes quoque eorumque. (1659-1712).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Liber in quo continentur mandata et litterae mandata et litterae tam Patrum Generalium (1656-1688) quam Provincialium (1656-1676), item Visitationum eorundem Patrum (1656-1681), item Bulla et litterae apostolicae (1656-1750), litterae episcopales (1665-1668), litterae denique generis diversi (1750). – Kívül: Archivi Liber XVIII. in quo continentur I. Bullae Apostolicae, II. Litterae Episcoporum III. Litterae diversorum in negotiis maioris momenti.
Közzétett
Archivi Domus nostrae Podoliniensis Liber I. in quo origo, fundatio, accessio, et progressus, immunitio, mutationes, insigniores casus, et alia his similia ad statum domus pertinentia, memoria digna, iuxta annorum, quibus aliquid contignit, seriem continentur inscripta. Coeptus hic liber renovari, et in ordinem redigi Anno Domini 1681 Mense Nov. (de annis 1642-1772, az 1695-1712 évek a 13. kötetből másolva). – Kívül: Liber III. Collegii Podolinensis in quo origo fundationis, accessio, progressus etc. Melléklet: kottás kódexlap, egykori borítója. – Mf. MOL, 12682/1.
Közzétett
Archivi Domus nostrae Podolinensis Liber II. in quo continentur spectantia novitios, videlicet admissio eorumdem ad habitum religiosum (de annis 1650-1720), adventus (de annis 1653-1719), discessus (de annis 1681-1689), visitatio, dimissio, scrutinium ante professionem (de annis 1679-1740). Renovatus et in Ordinem redactus Anno Domini 1681. Mense novembri. Kódexkötés!
Közzétett
Archivi Domus nostrae Podolinensis Liber III. in quo continentur adventus, visitationes, discessus, litterae, ordinationes sive mandata, declarationes maiorum superiorum ac etiam Sac. Congregationis et Nuntiorum Apostolicorum (de annis 1642-1745). Renovatus, et ex alÿs libris exscribi coeptus Anno Domini 1681 Mense Novembri. – Kívül: Archivi Liber III. in quo Adventus, visitationes, discessus … iuxta singulorum annorum serie). – Melléklet: kottás kódexlap, egykori borítója! –Mf.: MOL, 12682/2.
Közzétett
Archivi Domus nostrae Podolinensis Liber IV. in quo publicationes, institutiones superiorum pro hac domo, familia in annos singulos (de annis 1642-1799), renovatio votorum (1680-1755), professio fidei, (nomina conversorum 1775, exercitia spiritualia 1725-1755), ordines religiosis nostris collati (1681-1792), lectio decretorum apostolicorum, constitutionum nostrarum, ac rituum (1681-1755), adventus (1680-1756), discessus (1680-1755), (nomina ad ecclesiam nostram sepultorum 1775-1778), et nomina defunctorum nostrorum pro quibus a P. Generali vel Provinciciali indicuntur, et fiunt suffragia (1676-1712) inscribuntur seriem annorum. Renovatus Anno domini 1681. mense Novembri. Melléklet: ??????????
Közzétett
Kívül: Liber V. in quo professiones in hac Podolinensi domo factae inscribuntur. – Kódexkötés!
Közzétett
Renovatus anno Domini 1681. mense Novembri (de annis 1650-1748, et suffragia 1713-1754).
Közzétett
Historiae hujus simile exemplar, et potius ipsum originale ejusdem P. Michaelis manu propria scriptum asservatur in archivo provinciale Varsaviae, duo et tres anni sub sequentes historiae ex illo desiderantur hinc libro adscribi. – Kívül: Liber I. Collegii Podoliensis Sch. P. in quo continentur Historiae Provinciae Poloniae ab anno 1642 ad annum 1686.)
Melléklet. kottás kódexlap, egykori borítója.
MNL OL, Mikrofilmtár, 609.
Közzétett
Kívül: Liber II. Collegii Podoliniensis Sch. P. in quo continentur Annales Scholarum Piarum ab anno 1597 usque ad 1669.
Közzétett
Az 5. kötet másolata 1694-ig, majd az 1695–1712 éveket ebből másolták oda. – Kívül: Liber Archivi Collegii Podoliniensis Sch. P., in quo origo, fundationis collegii hujus, tum incrementa, acta praecipua et gratiae benefactorum adnotata sunt. – Mf: MOL, 12683/6.
Közzétett
Az Origo a 5. vagy a 13. kötet másolata. – Az Informatio a 15. kötet rövidebb változata, 1766 körül. — Kívül: Liber IV. Collegii Podoliniensis Schol. Piar. in quo continentur origo fundationis etc. Informatio brevis de laboribus Apostolicis Nostrorum PP. in Scepusio.
Közzétett
A 14. kötetben található szöveg bővebb változata. – Kívül: Liber V. Collegii Podoliniensis Sch. P. in quo continentur Historia reinducti liberi exercitii religionis Romano-Catholicae in Scepusio.
Közzétett
Másolati könyv, benne levélmásolatok, instrukciók, jelentések, végrendeletek, királyi rendeletek, püspöki körlevelek latinul és lengyelül, köztük pl. a Szilveszter-bulla és a szepesi városok privilégiumleveleinek másolatai. – Kívül: Liber VI. Collegii Podol. Scholar. Piar. in quo continentur multa et varia ex collectaneis descripta ab anno 1723. – Melléklet: Kottás kódexlap!
Közzétett
Conferentiae (sermones, 1755-1782) – Capitula culparum (1755-1782) – Ceremoniae ecclesisasticae (1755-1782) – Propositio casuum conscientiae (1755-1782) – Renovationes votorum (1756-1858) – Visitationes scholarum (1755-1781) – Actus scholastici (1755-1782) – Visitatio tectorum ecclesiae ac murorum (1756-1782) – Adventus et, abscessus nostrorum (1757-1816) – Revisio officinarum et verificatio inventariorum (1755-1782) – Recollectiones nostrorum (1755-1821) – Lectio decretorum papalium ordinationes capitulorum (1755-1820). – Kívül: Liber XXIX. Collegii Podoliniensis Sch. P. in quo continentur conferentiae, capitula culparum, ceremoniae ecclesisasticae, propositiones casuum conscientiae, renovationes votorum, visitationes scholarum, actus scholastici, visitatio tectorum ecclesiae ac murorum, adventus et abscessus nostrorum, revisio officinarum, recollectiones, lectio decretalium.
Közzétett
Közzétett
Kívül: Liber XXXIII. Collegii Podoliniensis Sch. P. in quo continentur quaedam capitula generalia et provincialia, postea litterae PP. Generalium et Provincialium, decoranda diligentia magistrorum.
Közzétett
Az 5. kötet folytatása 1772–1827 között. – Kívül: Liber XXXV. Historiae domus Podolinensis ab anno 1772 usque 1827.
Közzétett
A 19. kötet folytatása 1828–1922 között. – Kívül: XXXVI. Historiae domus Podolinens. Schol. Piarum ab anno Christi 1828.
Közzétett
Melléklet: Falra kitehető bibliai idézetek (3 db).
Közzétett
Címével ellentétben a kötetek leírása nem található meg benne.
Közzétett
A diákokat keresztnevük kezdőbetűje szerint csoportosítva, és azon belül évek szerint közli. – Mf: MOL, 12683/5.
Közzétett
A diákokat keresztnevük kezdőbetűje szerint csoportosítva, és azon belül évek szerint közli. Mösch Lukács álllította össze a 23. kötet és más források alapján 1684-ben, majd 1686-tól tovább vezették. – Kódexkötés! – Mf: MOL, 12682/3.
Közzétett
A diákokat a szokott évenkénti és osztályonkénti rendben közli. – Kívül: Liber XLIII. Collegii Podolinien. Scholar Piar. in quo continentur Nomina studiosorum scholarum nostrarum ab Anno 1696. – Melléklet: kottás kódexlap, egykori borítója! – Mf.: MOL, 12683/4.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
előrenyomtatott rulla
Közzétett
Közzétett
kötetlen
Közzétett
Közzétett
Közzétett
1. A podolini városi tanács oklevele két telek eladásáról a piaristák számára (1644.05.06). – 2. Nicolaus Oborski krakkói segédpüspök oklevele a podolini piarista templom fölszenteléséről (1671.06.07). – 3. Stanislaus Lubomirski rendelete a katolikus vallás szabad gyakorlásáról a szepesi kapitányság 13 városában (Mandatum pro libero exercitio catholico in XIII oppidis Capitaneatus Scepusiensis, nyomtatvány, 1671.05.18). – 4. Adalbertus (Siewierkowicz) a S. Theresia prov. levele Michael Krausz podolini rektornak tartományi káptalan összehívásáról (1682.08.02). – 5. Zbignew Trenbecki szandeci kapitány oklevele a podolini kollégium számára (Lubomirski herceg aláírásával, 1710.06.20). – 6. Judicium tribunalis Regni Poloniae Lublinense in causa inter collegium Podolinensis et Annam de Dobra Wosiakowska (1737).
Közzétett
1. Rákóczi II. Ferenc adománylevele a podolini piaristáknak évente 20 hordó borról a Bécsújhelyről való meneküléséhez kapott segítségért (1703.09.23). – 2. II. Rákóczi Ferenc protekcionális levele a tokaji táborban az előtte megjelenő podolini piaristáknak (1703.11.02). – 3. Bertóthy Ferenc (Rákóczi generálisa) protekcionális levele a fejedelem adományborának szállításához (1704.03.14). – 4. II. Rákóczi Ferenc levele az adománybor kiutalása és biztonságos szállítása ügyében (1705.03.18). – 5. II. Rákóczi Ferenc protekcionális levele az adománybor szállításához (1709.11.11). – 6. Krucsay István válaszlevele a podolini piaristák fellebbezésére, akik a felkelés leverése után nem kapták meg az adománybort (1715.11.08).
Közzétett
1. Copia brevis Urbani VIII. creantis in locum defuncti P. Marii Sozzi in gubernatorem religionis P. Stephanum Cherubinum, cum P. Sylvestro Pietrasanta SJ mandantisque, ut eis obediant nostri religiosi, supressis interim P. Generali et assistentibus (1644). – 2-7. Litterae et ordinationes P. Joannis Garziae a Jesu praep. gen. (1656-1658) – 8. Ordinationes et declarationes, qua a maioribus superioribus ad domum Rzessoviensem pervenerunt 1657-1661 (1661). – 9-12. Litterae et ordinationes P. Camilli Scassellati a S. Hieronymo praep. gen. (1660-1663). – 13-26. Litterae et ordinationes P. Cosmi Chiara a Jesu Maria praep. gen. (1768-1771). – 27-30. Litterae et ordinationes P. Caroli Joannis Pirroni a Jesu praep. gen. (1679-1683). – 31-36. Litterae et ordinationes P. Alexii Armini a Conceptione BMV praep. gen. (1683-1690) – 37-42. Litterae et ordinationes P. Joannis Francisci Foci a S. Petro praep. gen. (1693-1696). – 43. Ordinationes pro domo Podolinensi ex actis visitationis generalis (1696). – 44. Reflexiones supra Synopsim constitutionum nostrarum quondam a pie mortuo P. Joanne Francisco a S. Petro paep. gen. in lucem edita. – 45-48. Litterae et ordinationes P. Joannis Chrys. Salistri a S. Paulo visitator gen et postea praep. gen. (1690-1711) – 49-53. Litterae et ordinationes P. Petri Francisci Zanoni a Conceptione praep. gen. (1700-1702) – 54-56. Litterae et ordinationes P. Andreae Boschi a S. Sebastiano praep. gen. (1712-1713). – 57-59. Litterae Romanae P. Joannis Caroli a S. Barbara et P. Caroli a S. Antonio ad P. Hyacinthum a S. Gregorio (1645-1648). – 60. Litterae P. Michaelis Geiselbrunner a S. Mariae ass. gen. ad P. Jacobum Weczirka a S. Barbara (1662). – 61. Copia litterarum Michaelis Krausz a Visitatione BMV ad P. Augustinum visitatorem (1696). – Az iratok között, számozás nélkül, kihajtogatva megtalálhatók az 1780-ban készült eredeti levéltári csomagolópapírok is.
Közzétett
1-12. iratok
Közzétett
Közzétett
A levéltár további részei:
* Štátny archív v Nitre, Piaristi v Prievidzi, 1597-1950 (20,20 ifm)
* Štátny archív v Nitre, pobočka Bojnice, Piaristi v Prievidzi, 1677, 1696, 1900 (0,12 ifm)
Közzétett
Közzétett
Adventus Prividiam nostrorum Scholarum Piarum, fundatio, et erectio (ex annis 1666–1689). – Augmenta fundationis Prividiensis Clericorum Regularium Scholarum Piarum (de annis 1669-1740). – Erectio et confirmatio archiepiscopalis fundationis Palffianae aut Kaninianae Prividiensium Scholarum Piarum (ex anno 1678). – Status domus nostrae Prividiensis Scholarum Piarum (1688-1754). – Planta collegii Prividiensis (Mösch Lukács tervrajza, 1686). – Indulgentiae et sacrae reliquiae (1689–1728).
Közzétett
[Pars I]: Brevia Apostolica pro Sch. P. emanata (ex annis 1617-1698). – [Pars II]: Annales huius domus nostrae Prividiensis Sch. P. (de annis 1666-1731). – [Pars III]: Epitome virorum illustrium [venerabilium] Religionis Scholarum Piarum (ad annum 1688). – [Pars IV]: Annales huius Provinciae Nostrae atque inprimis totius Religionis Scholarum Piarum (Compendium praeliminare; Scholarum Piarum virorumque in ijs illustrium enarratio [ad annum 1686]; Continuatio enarrationis, praesertim tamen quoad Provinciam nostram Polono-Hungaricam 1656–1692, 1721). – [Pars V]: Confratres seu participantes de meritis religionis nostrae, atque eximiii benefactores huius Collegii Prividiensis (ex annis 1672-1728). – Indultum pontificis circa Officium in honorem Cordis Mariae (1807).
Közzétett
Közzétett
Capitula et decreta generalia ac provincialia (ex annis 1637-1741). – Index decretorum capitulorum generalium ac provincialium (usque ad cap. gen. 1692 inclusive confectus est, 1699). – Testimonia lectarum bullarum (1688-1757). – Registrum archivii domus nostrae Prividiensi Scholarum Piarum (1688).
Közzétett
Közzétett
Ordinationes et literae extraordinariae superiorum, missae ad hanc domum Prividiensem Scholarum Piarum (ex annis 1660–1729). – Index literarum missivarum et ordinationem superiorum nostrorum (de annis 1660-1686). – Visitationes domus nostrae Prividiensis Scholarum Piarum (1669–1751). – Index decretorum per visitatores domus Prividiensis factum (de annis 1699–1688). – Patentes pro superioratu a praepositis generalibus, vel provincialibus transmissae (ex annis 1671–1748).
Közzétett
Familiae domus nostrae Prividiensis Scholarum Piarum (ad annos 1666-1767). – Adventus nostrorum in hanc domum Prividiensem (de annis 1666–1718). – Discessus nostrorum ad alia collegia, vel certa negotia pertractanda, ex domo Prividiensi (de annis 1666–1698). – Adventus et discessus nostorum (1698–1764, 1790–1815). – Testimonia magistrorum (1691).
Közzétett
Observanda circa suscipiendis novitiis. – Admissiones saecularium ad habitum et religionem factae in Collegio Prividiensi Scholarum Piarum (in annis 1668–1738, közte fogadalmak is). – Dimissiones novitiorum ex religione ad saeculum (in annis 1668-1744). – Scrutinia de novitiis ad professionem admittendis (in annis 1668–1746). – Forma visitandi novitios. – Visitationes novitiatus Prividiensis Schol. Piar. (1690–1750). – Ordo temporis in novitiatu Provinciae Germaniae (c1692). – Renuntiatio bonorum novitios nostros concernere potentium (1727–1729). – Dispensationes a biennio (1731–1747).
Közzétett
Admissiones saecularium ad habitum et religionem factae in Collegio Prividiensi Scholarum Piarum (1739–1775). – Renuntiantiones novitiorum ante professionem (1745–1751). – Admissiones novitiorum ad professionem (scrutinia, 1745–1764). – Scrutinia de novitiis nostris tum quadrimestriua, tum professioni praemitti solita (1647–1769).
Közzétett
Formula professionis (latin, német, olasz, horvát, szlovák, magyar nyelven, 1690 körül). – Professiones (sajátkezű fogadalmak, 1668–1751, 1690-től a kötetbe írva, a korábbiak eléjük kötve).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Catalogus studiosorum (ábécérendben 1666-1718-ig, majd az üres lapokon 1719–1752). – Regulae scholasticae ab omnibus studiosis Scholas Pias frequentantibus observanda (1686 körül). – Acta et alia notabiliora in scholis piis Prividiensibus connotata (de annis 1666–1721). – Formulae supplicationum, testimonialum (1686 körül). – Casus enormiores et eiectiones e scholis (1707–1725)
Közzétett
Epitome rerum memorabilium domus nostrae Scholarum Piarum probationis Palffianae seu Kaninianae (de annis 1666–1743, opus Glyceri Jurovics a Matre Dei, 1743 körül). – Obitus seu mors nostrorum religiosorum in hac domo Prividiensi Scholarum Piarum (suffragia religiosorum et benefactorum in annis 1672-1732). – 1809: For. 60, Fontes, 18.
Közzétett
A kötet végén Guba Pál jegyzetei a Kolonics-Kada-féle codexről (a Kada István szelleme által Privigyén 1696-ban átégetett cseh posztilláskönyvről, 1900-1901).
Közzétett
Közzétett
1. Contractus inter Franciscam Khuen, viduam Pállfyanam, et P. Wenceslaum Opatowski a SSS. Sacramento provincialem Poloniae de fundatione domus Prividiensis (1666.02.17). – 2-3. Contratus inter heredes familiae Pállffyanae, et P. Paulum Frankovics a Nativitate B.M.V. prov. Poloniae de sustentatione Collegii Prividiensis (1672.08.29). – 4. Johann Karl Pálffy verhypotheciert pro collegio Prividiano 20 000 gulden auf die Herrschaft Neulengbach (1673.07.21). – 5. Transumptum, quo confirmatio regia (1672.11.10) fassionis Joannis Carolis Pálffy de inscriptione summae capitalis dominium Neolempacense (1672.08.29) per Conventum Turóciensem transcribitur (1681.07.19). – 6. Transumptum litterarum consensualium Georgii Széchényi archiepiscopi Strigoniensis (1678.02.28), item contractus inter heredes familiae Pállffyanae et P. Prov. Poloniae (1672.08.29) per Capitulum Posoniensem factum (1688.02.24). – 7. Transumptum, quo consensus regius (1688.02.04) fassionis Joannis Carolis Pálffy de inscriptione summae capitalis dominium Bajmócense (1687.10.04), per Conventum Turóciensem transcribitur (1688.11.02).
Közzétett
1. Venceslaus a SS. Sacramento (Opatovski) prov. átirata Cosmus a Jesu Maria (Chiara) gen.utasításáról tartományi káptalan összehívása tárgyában (Roma, 1670. ápr. 23.) (Varsavia, 1670. máj. 20.). – 2. Venceslaus Opatovski lengyel provinciális levele Paulus a Nativitate BMV (Frankovics) privigyei rektornak házi káptalan összehívásáról (Varsavia, 1670. máj. 20.). – 3. Paulus a Nativitate BMV (Frankovics) privigyei prov. levele házi káptalan összehívásáról (Prividia, 1670. jún. 9.). – 4. Paulus a Nativitate BMV (Frankovics) prov. átirata Josephus a Visitatione (Fedele) BMV gen. leveleiről (Podolinium, 1674. jún. 21.). – 5. Paulus a Nativitate BMV (Frankovics) prov. levele tartományi káptalan összehívásáról (Cracovia, 1676. jún. 10.). – 6. Stephanus ab Annuntiatione BMV (Kincel) privigyei rektor levele házi káptalan összehívásáról (Privigye, 1676. jún. 27.). – 7. Franciscus a Nativitate BMV (Frankovics) prov. átirata Franciscus a Jesu Maria petrikovi rektornak Josephus a Visitatione BMV (Fedele) gen. leveléről (Roma, 1670. nov. 14.) generális káptalan összehívásáról (Podolin, 1677. jan. 4.). – 8. Carolus Joannes a Jesu (Pirroni) gen. körlevele a rendi fegyelemről és az iskolai munkáról (másolat) (Roma, 1677. júl. 10.). – 9. Carolus Joannes a Jesu (Pirroni) gen. körlevele az pedagógiai módszerekről és a tankönyvekről, Venceslaus a SS. Sacramento (Opatovski) latin fordításában és Michael a Visitatione BMV (Krausz) prov. hitelesítésével (Roma, 1678. júl. 16.). – 10. Adalbertus a S. Theresia prov. átirata Joannes Carolus a Jesu (Pirroni) gen. körleveléről a rendi könyvtárakről és levéltárakról (Roma, 1681. jan. 24.) (Cracovia, 1681. ápr. 19.). – 11a. Adalbertus a S. Theresia átirata Joannes Carolus a Jesu (Pirroni) gen. körleveléről (Roma, 1681. aug. 16.) (Varsavia, 1681. okt. 28.). – 11b. Adalbertus a S. Theresia átirata Joannes Carolus a Jesu (Pirroni) gen. körleveléről (Roma, 1681. aug. 16.) (Varsavia, 1681. okt. 28.). – 12. Adalbertus a S. Theresia prov. levele Joannes Martinus a Nativitate Domini (Germani) privigyei rektornak tartományi káptalan összehívásáról (Varsavia, 1682. aug. 2.). – 13. Adalbertus a S. Theresia prov. átirata Joannes Martinus a Nativitate Domini (Germani) privigyei rektornak Carolus Joannes a Jesu (Pirroni) gen. leveléről (Roma, 1682. dec. 5.) generális káptalan összehívásáról (Lovicium, 1683. jan. 1.). – 14. Adalbertus a S. Theresia prov. levele Joannes Martinus a Nativitate Domini (Germani) privigyei rektornak Rómába utazása előtti készületeiről (Varsaviae, 1683. jan. 16.). – 15. A privigyei piaristák panasza Lipót császárnak Hegyvéghy Mihály, a Thököly által elfoglalt bajmóci uradalom tiszttartója ellen (fogalmazvány) [1683]. – 16. Alexius a Conceptione BMV és Sigismundus a S. Sylvano asszisztensek levele Franciscus a Jesu Maria prov.-nak a növendékneveléssel kapcsolatos kötelezvényről (másolat) (Roma, 1684. nov. 10.). – 17. Josephus Varsaviai rektor [?] levele a tartományi káptalanon bemutatandó iratokról (Varsaviae, [1685.] jún. 27.). – 18. Franciscus a Jesu Maria prov. levele Valerianus a Conceptione BMV (Berzeviczy) privigyei vicerektorhoz tartományi káptalan összehívásáról (Varsavia, 1685. júl. 13.). – 19. Franciscus a Jesu Maria prov. levele Joannes Martinus a Nativitate Domini (Germani) privigyei rektornak a házi káptalan ügyében (Varsavia, 1685. aug. 1.). – 20. Franciscus a Jesu Maria prov. átairata Joannes Martinus a Nativitate Domini (Germani) privigyei rektornak Alexius a Conceptione BMV (Armini) gen. leveleiről (Prividia, 1685. dec. 14.). – 21. Alexius a Conceptione BMV (Armini) gen.levele Kalazancius kanonizációjáról (a privigyei rendházban fölolvasott másolat) (Roma, 1689. júl. 30.). – 22. Josephus a Matre Dei (Warzecha) prov. körlevele kinevezése alkalmából. (Podolinum, 1689. aug. 14.). – 23. Josephus a Matre Dei (Varzecha) provinciális kinevezi Lucas a S. Edmundo-t (Mösch) privigyei rektornak (Varsavia, 1690. dec. 13.). – 24. Joannes Chrysostomus a S.Paulo generálisi vizitátor rendeletei (a privigyei rendházban fölolvasott példány) (Varsavia, 1691. jan. 31.). – 25. Josephus a Matre Dei (Varzecha) provinciális levele Lucas a S. Edmundo (Mösch) Lukács privigyei rektornak házi káptalan tartásáról (Gora, 1691. jún. 18. ). – 26. Josephus a Matre Dei (Varzecha) provinciális levele Lucas a S. Edmundo (Mösch) Lukács privigyei rektornak házi káptalan tartásáról (Varsavia, 1691. jún. 27.). – 27. Alexius a Conceptione BMV (Armini) gen. levele Josephus a Matre Dei (Warzecha) prov. az egyetemes káptalan összehívása alkalmából (Roma, 1691. nov. 17.), a prov. hitelesítésével (Podolin, 1692. jan. 8.). – 28. Alexius a Conceptione BMV (Armini) gen. körlevele az egyetemes káptalan összehívása alkalmából (Roma, 1691. nov. 17.), Josephus a Matre Dei (Warzecha) prov. hitelesítésével (Podolin, 1692. jan. 20.). – 29. Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. levele megválasztása alkalmából Michael a Visitatione (Krausz) lengyel viceprovinciálisnak (Roma, 1692. máj. 3.). – 30. Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. körlevele (Lucas a S. Edmundo [Mösch] comm. genm által hitelesített másolat a nyomtatott példányról) (Roma, 1692. jún. 1.). – 31. Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. körlevele (Lucas a S. Edmundo [Mösch] comm. genm által hitelesített másolat) (Roma, 1693. jan 5.). – 32. Lucas a S. Edmundo (Mösch) comm. gen. levele Kalazancius leveleinek Rómába küldéséről (Lucas a S. Edmundo [Mösch] comm. gen. által hitelesített másolat) (Privigye, 1693. júl. 2.). – 33. Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. levele Lucas a S. Edmundo (Mösch) comm. gen.-nak a Szerzetesi Kongregáció döntéséről a asszistensek jogkörével kapcsolatban (a comm. gen. által hitelesített másolat) (Roma, 1693. júl. 18.). – 34. Lucas a S. Edmundo (Mösch) comm. gen. átirata Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. leveléről (Roma, 1693. júl. 18.) a Kalazancius kanonizációja érdekében végzendő ájtatosságokról (Prividia, 1693. aug. 9.). – 35. Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. levele a rend jeles tagjairól történő adatgyűjtésről (Lucas a S. Edmundo [Mösch] comm. gen. által hitelesített másolat) (Roma, 1693. nov. 21.). – 36. Lucas a S. Edmundo (Mösch) comm. gen. levele a fenntartott esetekről (Lucas a S. Edmundo [Mösch] comm. gen. által hitelesített másolat) (Roma, 1693. dec. 8. ). – 37. Lucas a S. Edmundo (Mösch) comm. gen. levele Berzeviczy Valerianus ab Imm. Conc. BMV privigyei rektornak az oratio continua-ról (Prividia, 1694. aug. 9.). – 38. Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. körlevele a rendi növendékek képzéséről (Lucas a S. Edmundo [Mösch] comm. gen. által hitelesített másolata) (Roma, 1694. aug. 28.). – 39. Lucas a S. Edmundo (Mösch) comm. gen. levele Valerianus a Conceptione ab Imm. Conc. BMV (Berzeviczy) arrül, hogy a gen. Jacobus Bartoli-t rendből kizárta (Privigye, 1694. szept. 1.). – 40. Lucas a S. Edmundo (Mösch) vprov. megbízott utasítása a privigyei rendháznak a római egyetemes káptalanon tartózkodása idejére (Privigye, 1698. febr. 26.). – 41. Andreas a Conversione S. Pauli (Baiar) vprov. levele kinevezése alkalmából a privigyei rendháznak (S. Georgius, 1698. szept. 13.). – 42. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átirata Bernardus a Matre Dei (Salaris) ass. és coadiutor gen. leveleiről, közte a vprov. fölhatalmazása a nyitrai alapítás felőli tárgyaláshoz (S. Georgius, 1699. febr. 8.). – 43. Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) levele Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov.-nak a rend számára megngedett búcsúkról (a vprov. átiratában) (Roma, 1699. máj. 9.). – 44. Joannes Franciscus a S. Petro (Foci) gen. körlevele a Názáreti Szent Család tiszteletére tervezett könyvéről (Andreas a Conv. S. Pauli [Baiar] vprov. hitelesített másolata) (Roma, 1699. máj. 15.). – 45. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. levele Lucas a S. Edmundo (Mösch) privigyei rektornak a csodás Mária-képek adatainak összegyűjtéséről és egyebekről (S. Georgius, 1699. jún. 24.). – 46. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átirata Lucas a S. Edmundo (Mösch) privigyei rektornak a a gen. és a prov. káptalanokkal kapcsolatos leveleiről (1688. júl. 18–aug. 27.) (S. Georgius, 1699. szept. 2.). – 47. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átirata Lucas a S. Edmundo (Mösch) privigyei rektornak a Placidus a S. Bernardo prov. káptalannal kapcsolatos leveléről (Nicolsburgum, 1699. szept. 3.) (S. Georgius, 1699. szept. 12.). – 48. Placidus a S. Bernardo (Fayer) prov. levele Andreas Baiar a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. számára a házi káptalanról (a prov. másolata a privigyei rendház számára) (Nicolspurgum, 1699. szept. 25.). – 49. Placidus a S. Bernardo (Fayer) prov. levele Andreas Baiar a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. számára a házi káptalani választásról (a prov. másolata a privigyei rendház számára) (Nicolspurgum, 1699. szept. 19.). – 50. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. levele Lucas a S. Edmundo (Mösch) privigyei rektornak a novíciusokat fölvételéről (S. Georgius, 1699. okt. 1.). – 51. Bernardus a Matre Dei (Salaris) vic. prov. körlevele az egyetemes káptalan meghirdetéséről és Placidus a S. Bernardo (Fayer) prov. levele, a házi káptalanokról és a status domus-ok elkészítéséről (S. Georgius, 1699. okt. 16.). – 52. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. levele Lucas a S. Edmundo (Mösch) privigyei rektornak a gen. és a prov. mellékelten küldött leveleiről (S. Georgius, 1699. dec. 8.). – 53. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. levele Lucas a S. Edmundo (Mösch) privigyei rektornak a gen. és a prov. mellékelten küldött leveleiről (S. Georgius, 1700. júl. 15.). – 54. Lucas a S. Edmundo (Mösch) privigyei rektor levele a privigyei bíróhoz a rendház melletti égetőkemence ügyében (Prividia, 1700. júl. 16.). – 55. Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) gen. körlevele a Germania és Polonia rendtartományokból a szentévre Rómába zarándokoló rendtatokról (Andreas a Conv. S. Pauli [Baiar] vprov. átiratában) (Roma, 1700. aug. 14.). – 56. Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) gen. körlevele az 1700. évi generális káptalan határozatairól (Placidus a S. Bernardo prov. és Andreas a Conv. S. Pauli vprov. hitelesítéseivel) (Roma, 1700. nov. 13.). – 57. Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) gen. körlevele a Germania és Polonia rendtartományok számára a rendi fegyelemről (Placidus a S. Bernardo [Fayer] prov. és Andreas a Conv. S. Pauli [Baiar] vprov. hitelesítéseivel) (Roma, 1700. nov. 13.). – 58. Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) gen. körlevele Placidus a S. Bernardo (Fayer) prov. és Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átirataiban a rendi fegyelemről (a vprov. hitelesítésével) (Roma, 1700. dec. 18.). – 59. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. levele a privigyei rendháznak az újév alkalmából és a nyitrai alapítás felőli tárgyalásokról (Prividia, 1701. jan. 15.). – 60. Andreas a Conversione S. Pauli (Baiar) levele Valerianus ab Imm. Concept. BMV (Berzeviczy) privigyei vicerektornak a gen. rendi fegyelemmel kapcs. rendeletének publikálásáról (Prividia, 1701. jan. 19.). – 61. Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) gen. körlevele az udvari lelkészként működõ tagok ügyében (Placidus a S. Bernardo [Fayer] prov. és Andreas a Conv. S. Pauli [Baiar] vprov. hitelesítésével) (Roma, 1701. szept. 10.). – 62. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. rendelete a szerzetesek magántulajdonáról, könyveiről, és a rendházi könyvtárak használatáról (Prividia, 1701. nov. 21.). – 63. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átirata Placidus a S. Bernardo (Fayer) prov. leveléről, amelyben kifogásolja, hogy a magyarországi piaristák protestánsoknál vendégeskednek, vendéglőkbe járnak, stb. (Nicolspurgum, 1703. máj. 3.) (Nitria, 1703. máj. 11.). – 64. Clemens a S. Philippo Nerio (Teng) prov. kinevezésével kapcs levele másolatai Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. hitelesítésével, Clemens a S. Philippo Nerio kinevezése (Roma, ápr. 28.) Placidus a S. Bernardo (Fayer) exprov. búcsúlevele és Clemens a S. Philippo Nerio prov. beköszöntő levele a vprov.-nak (Viennae, 1703. máj. 16.) (Nitria, 1703. máj. 26.). – 65. Clemens a S. Philippo Nerio (Teng) prov. átirata Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) gen. leveléről Kalazancius kanonizációja ügyében (Nicolspurgum, 1703. nov. 8.). – 66. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átirata Petrus Franciscus a Conceptione (Zanoni) gen. és Placidus a S. Bernardo (Feyer) prov. leveleiről a tartományi és helyi káptalanokkal kapcsolatban (Nitria, 1705. máj. 17.). – 67. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átiratai a Joannes Chrys. a S. Paulo (Salistri) gen. szentszéki kinevezésével kapcs. levelekről (Nitria, 1706. júl. 3.). – 68. Andreas a Conv. S. Pauli (Baiar) vprov. átiratai Ignatius a S. Jacobo (Kreimel) kinevezésével kapcs. levelekről (Nitria, 1709. szept. 29.). – 69. Joannes Chrys. a S. Paulo (Salistri) gen. kinevezi Eustachiust a SS. Trinitate-t (Bohn) a szentgyörgyi rendház rektorának (másolat) (Roma, 1711. jan. 31.). – 70. Leonardus a S. Eustachio (Zajkányi) vprov. átirata Andreas a S. Sebastiano (Boschi) gen. és Innocentius a S. Clemente (Braunhofer) prov. leveleiről a a gen. káptalan összehívásáról (Roma, 1717.). – 71. Innocentius a S. Clemente (Braunhofer) prov. levele Leonardus a S. Eustachio (Zajkányi) vprov.-nak a tartományi káptalan összehívásáról (a vprov. másolata). (Nicolspurgum, 1717. aug. 12.). – 72. Gregorius a S. Theresia (Borno) gen. levele megválasztásáról Gabriel a S. Maria Lauretana horni rektor és Leonardus a S. Eustachio (Zajkányi) vprov. átirataiban (Roma, 1718. máj. 7.). – 73. Joachimus a S. Adalberto (Bartsch) prov. bejelenti kinevezését Leonardus a S. Eustachio (Zajkányi) vprov.-nak (a vprov. hitelesített másolata) (Nicolspurgum, 1718. júl. 2.). – 74. A Congregatio S. Rituum határozata de virtutubus Johaphi Calasanctii super dubio, Adolphus a S. Georgio (Groll) gen. és Alexius a S. Andrea prov. Germaniae kísérőleveleivel, Ladislaus a S. Joanne Bapt. (Kubránszky) prov. átiratában (Roma, 1728. szept. 8.). – 75. Alexius a Resurrectione D. (Szlopnyai) prov. átirata Josephus a S. Francisco (Lalli) gen. beköszöntő leveléről (Roma, 1730. máj. 9.) és a prov. kinevezéről (Roma, 1730. máj. 6.). (Nitriae, 1730. júl. 9.). – 76. XII. Kelemen pápa bullája a piaristák öltözetéről (Roma, 1734. jan. 14.). – 77. A Hueber testvérek levele a privigyei rektornak(?) pénzügyekről (Vienna, 1737. ápr. 3.). – 78. Januarius a S. Petro vic. gen. (?) levele Innocentius a S. Thoma Aquinate (Dezericzky) privigyei rektornak szentszéki engedélyek küldéséről és a gen. betegségéről (Roma, 1740. márc. 26.). – 79. Josephus ab Angelo (Oliva) ass. gen. (?) levele Innocentius a S. Thoma Aquinate (Dezericzky) privigyei rektornak indulgentialis breve küldéséről (Roma, 1741. febr. 7.). – 80. Constantinus a Passione D. (Halapi) levele a Innocentius a S. Thoma Aquinate (Dezericzky) privigyei rektornak (?) az áthelyezésekről, vizitációkról és a tartományi káptalanról (Kecskemét, 1741. jún.). – 81. Josephus ab Angelo (Oliva) ass. gen. (?) levele Innocentius a S. Thoma Aquinate (Dezericzky) privigyei rektornak indulgentialis breve küldéséről (Roma, 1741. (?) 9.). – 82. Joannes Felix a Praesentatione BMV (Arduini) gen. levele Innocentius a S. Thoma Aquinate (Dezericzky) privigyei rektornak különféle szentszéki engedélyek küldéséről (Roma, 1742. okt. 21.). – 83. Hyacinthus ab Assumpt. BMV (Hanghe) a privigyei piarista patika prefektusának levele Klapszer Andrásnak a privigyei patika tartozásának ügyében (másolat) (Prividia, 1742. nov. 26.). – 84. Pálffy Pál gróf levele ismeretlen plébánosnak a privigyei plébánia és a bajmóci prépostság betöltése ügyében (Posonium, 1744. ápr. 11.). – 85. Alexius a Resurrectione D. (Szlopnyai) prov. (?) levele a privigyei patika tartozásainak ügyében (Nitria, 1746. ápr. 2.). – 86 Joseph Augustinus a S. Nicolao (Delbecchi) gen. levele Adolphus a S. Benedicto (Nemcsényi) prov.-nak a prov. asszisztensek kinevezéséről (a prov. hitelesített másolatában) (Roma, 1748. jún. 14.). – 87. Joseph Augustinus a S. Nicolao (Delbecchi) gen. körlevele a magyar provinciának Kalazancius boldoggá avatásáról (a prov. hitelesített másolatában) (Roma, 1748. aug. 14.). – 88 Joseph Augustinus a S. Nicolao (Delbecchi) gen. levele Adolphus a S. Benedicto (Nemcsényi) prov.-nak Kalazancius leveleinek összegyűjtéséről (a prov. hitelesített másolatában) (Roma, 1749. aug. 2.). – 89. Joseph Augustinus a S. Nicolao (Delbecchi) gen. levele Adolphus a S. Benedicto (Nemcsényi) prov.-nak a prov. asszisztensek kinevezéséről (a prov. hitelesített másolatában) (Roma, 1750. febr. 21.). – 90. Paulinus a S. Joseph (Chelucci) gen. körlevele kinevezéséről, mivel elődjét algher-i püspökké nevezték ki (Adolphus a S. Benedicto (Nemcsényi) prov. hitelesített másolatában) (Roma, 1751. máj. 16.). – 91. Paulinus a S. Joseph (Chelucci) gen. levele Adolphus a S. Benedicto (Nemcsényi) prov.-nak a prov. asszisztensek kinevezéséről (a prov. hitelesített másolatában) (Roma, 1751. aug. 14.). – 92. Paulinus a S. Joseph (Chelucci) gen. körlevele generális káptalan összehívásáról és Adolphus a S. Benedicto (Nemcsényi) prov. kiegészítése a tartományi káptalanon benyújtandó iratokról (Pest, 1753. máj. 29.) (Roma, 1753. ápr. 28.). – 93. Adolphus a S. Benedicto (Nemcsényi) prov. körlevele Rómába utazása előtt és az 1753. évi nyitrai tartományi káptalan határozatainak kivonata (Nitria, 1754. márc. 10.). – 94 Eduardus Corsini a S. Sylvestro gen. levelei megválasztásáról és Antonius Bajtay a Matre Dei prov. kinevezéséről (máj. 18.), a prov. átiratában (Roma, 1754. máj. 20.). – 95. Vizsgálati jegyzőkönyv a Hyacinthus ab Assumpt. BMV (Hanghe), a privigyei templomépítés promotora által Eugenius Marsovszky a S. Nicolao egykori privigyei rektorral szemben emelt követelések felől (S. Georgius, 1755. júl. 29.). – 96. Trencsén város tanácsa a privigyei házfőnöknek, hogy fizessék vissza Kapszer Andrásnak 130 forintos (patikával kapcsolatos) adósságukat (Trenchinii, 1756. febr. 10.). – 97. Joannes Nep. Cörver a Matre Dei prov. levele a familia domus és az ahhoz mellékelt beszéd elküldéséről és tervezett vizitációjára a rendházak leltárainak elkészítéséről (Pest, 1757. jan. 25.). – 98. Joannes Carolus a S. Francisco ass. gen. levele Michael Prileszky a S. Joanne Nep. privigyei rektornak indulgentialis brévék küldéséről (Roma, 1758. nov. 11.). – 99. Hyacinthus ab Assumpt. BMV (Hanghe) levele egy ismeretlen püspöknek, amelyben az őt ért vádak ellen védekezik (Prividia, 1760 után). – 100. Benedictus Cetto debreceni teol. prof. levele a privigyei (?) rektorhoz a neki kölcsönadott 50 forintról és Francico Gaudio (Gaudius) disszertációjának kinyomtatásáról (Debrecen, 1764. okt. 30.). – 101. Joannes Dubrovszky trencsén-hosszúmezői (Dlhopola) plébános levele Alexander Zsiger a S. Michaele privigyei rektornak 50 forint alapítványi összeg elküldéséről (Dlhopola, 1765. jún. 8.). – 102. Szillácsek János privigyei plébános levele Hyacinthus Hanghe-nak a piarista templomba való temetkezés felőli vitáról (Prividia, 1768.máj. 19.). – 103. Adamus Herzogh jánosgyarmati (Janova Lehota) plébános levele Paulinus Lihán privigyei rektornak az általa tett alapítványról (Jano-Lehota, 1773. okt. 13.). – 104. Szillácsek János privigyei plébános levele Paulinus Lihán privigyei rektornak a piarista templomban való misézés felőli vitáról (Prividia, 1775. márc. 31.). – 105. Révay Péter levele Marsovszky Dávid privigyei rektornak a rendház és Lehoczky Pál közti adóssági perről (Vienna, 1798. febr. 9.). – 106. Szollocz József levele Marsovszky Dávid privigyei rektornak a Lehoczky-féle kölcsönügyről (Vienna(?), 1799. jún. 6.). – 107. Familia domus probationis Prividiensis pro anno 1803/1804 (1803.10.27).
Közzétett
Acta, petitiones, N° 1-8.
Közzétett
N° 1-5.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A rendház létrehozására Kecskemét város egyik földesura, Koháry István országbíró tett alapítványt 1714-ben. Az első piaristák 1715 januárjában érkeztek meg a városba, és február 21-én megnyitották gimnáziumukat, amely azóta működik. Lakhelyük eleinte a Mária Kongregáció háza volt, majd 1724-ben beköltöztek saját épületükbe (a ma is álló Jókai utcai piarista rendház keleti szárnyába), amely a következő évtizedekben folyamatosan bővült. A hozzá csatlakozó Szentháromság templom 1729 és 1738 között, tornya pedig 1765-ben épült föl. 1728-ban a rezidencia teljes jogú rendházi rangot kapott. 1730-től itt állították föl a magyar rendtartomány második noviciátusát, amely megszakításokkal 1848-ig működött. 1849 június végétől a rendházba osztrák katonai kórház költözött, a piaristák pedig 1851 őszéig magánházaknál laktak, de épületet 1859-ig a megyei bíróság is használta. Ezt követően a rendtartomány gimnazista korú növendékei (a studensek) éltek a kecskeméti rendházban, a stúdiumnak nevezett kisszemináriumban. Mikor ez 1935-ben megszűnt, helyén konviktus (diákotthon) nyílt. Eközben 1934-ben, miután elkészült a piarista gimnázium új (Hültl Dezső által tervezett) épülete, a rendház lakói a régi gimnázium üresen maradt helyiségeibe költöztek. 1944 októberében, Kecskemét teljes kiürítésekor a piaristáknak is távozniuk kellett. Rendházukat a megszálló orosz hadsereg foglalta el, amelytől 1945. október 15-én kapták vissza teljesen lepusztítva, bútorok nélkül. A piaristák addig a ferences kolostorban, az angolkisasszonyoknál és az új gimnázium épületében laktak. Gimnáziumuk 1948. évi államosítása után hitoktatással és lelkipásztorkodással foglalkoztak. 1948. július 29-től saját templomuk is plébániai rangra emelkedett. A rendház 1950-ben sem szűnt meg, mivel az állam és egyház közötti „megegyezés” értelmében Kecskeméten ismét megnyílhatott a piarista gimnázium és a konviktus. A rendház a 18. századtól kezdve birtokokat is szerzett a város környékén. Legfontosabb részei a Mária-hegyen (1735-től), Koháryszentlőrincen (1747-től 1861-ig), a Kisfái-dűlőben fekvő tanyák (1783-tól) és a Talfái dűlőben fekvő „konviktusi föld” (1935-től) voltak. Ezek közül az 1945. évi államosítások után csak a kisfái maradt, amelyhez 1960-ban megvásárolták a Salamon-féle tanyát.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
eredeti / nyilvántartott
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az Abaúj megyei Kiskéren született 1812. jún. 25-én. Apja 1820-tól Boldogkőújfalura költözött, ahol csizmadia mesterségéből élt, de szőlőt és gyümölcsöt is termesztett. Őt magát csak későn küldték iskolába. Tizennégy éves korától, 1826-tól a sátoraljaújhelyi, majd 1828-tól a kisszebeni piaristáknál tanult szolgadiákként. 1832-ben, húsz éves korában jelentkezett a piarista rendbe. A noviciátus után 1833-től két évig Breznóbányán tanított, utána Vácott, Nyitrán és Szentgyörgyön végezte filozófiai és teológiai tanulmányait. 1837-ben nyitrai piarista növendéktársaival megalakították a Zobori Magyar Egyesületet, amely a piarista növendékek magyar nyelvű önművelését szolgálta. Pappá szentelése (1840. júl. 26.) után elöljárói Máramarosszigetre küldték tanítani.
Eközben egyre inkább a természetkutatás vált igazi szakterülete és szenvedélyévé. Már gyermekkorában is madarászott és gombászott, piarista növendék évei alatt pedig a nyári szünetekben Almásy Manó fiaival együtt járta be az országot. Sorsdöntő hatással volt rá, hogy megismerhette a magyar reformkor néhány kiváló természetkutatóját és gyűjteményeiket: Breznóbányán Sterba János erdőmestert, akiknek gyönyörű preparált állatai voltak, Nyitrán Láng Adolf gyógyszerészt, aki az ottani madárvilág legjobb ismerője volt, Szentgyörgyön pedig Bolla János tanítót, a virágtalan növények kutatóját. Máramarosban már szakszerűen és céltudatosan kutatott. „A nyugnapokon csak Sziget környékén tettem kirándulásokat, de a szünnapokban az egész megye havasait is több ízben összejártam, a természet három országából mindazt, mit csak lehetett, összegyűjtöttem, s az érdekes megye nevezetességeit följegyeztem”.
Hamarosan olyan gyűjteményre tett szert, amilyenre a magyar piaristák közül sem addig, sem később senki sem. Amikor 1840-ben Máramarosszigetre érkezett, már 424 bogarat, 41 csigát és 222 szárított növényt vitt magával. A rohamosan gyarapodó gyűjteményt 1841-ben Grosser János tartományfőnök is megszemlélte. Egyedül a növénygyűjtemény, amely a pesti piarista gimnáziumba, majd onnét 1950-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba, végül a Magyar Természettudományi Múzeumba került, több, mint 3500 lapból áll.
Kutatásait „Máramaros vármegye természetrajzi tekintetben” című könyvében készült összegezni, azonban nem készült el vele, mert belekezdett egy magyar nyelvű gimnáziumi természetrajz tankönyvbe is. Ezért a rend vezetése 1844-ben Vácra, majd a következő évben a pesti gimnáziumba küldte tanítani, hogy az ottani könyvtárak segítségével hatékonyabban dolgozhasson. A *Természetrajz elemei* című tankönyve 1845-ben jelent meg első ízben. Ezzel párhuzamosan egy bővebb, korszerű természetrajzi kézikönyvbe is belekezdett, amely a külföldi szakirodalom kritika nélküli átvétele helyett saját megfigyeléseire és tapasztalataira támaszkodott. Az emlősök és madarak osztályait bemutató kötet 1846-ban jelent meg, és Hanák nevét országosan ismertté tette.
Mindig jókedvű, élvezetesen beszélgető, érdekesen magyarázó, szívesen daloló, könnyen és gyorsan barátkozó tanár volt, aki nemcsak diákjai között lett népszerű, hanem megtalálta tudós társait is, személyesen vagy levelezés útján. 1841-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1846-tól pedig a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, és rendszeresen részt vett a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésein
Széleskörű tevékenysége miatt a reformkor végén ő is kezdte szűknek kezdte érezni a szerzetesi élet kereteit. Ezért az 1848. évi forradalom után azokhoz csatlakozott, akik egyházi téren is reformokat sürgettek. 1848 júniusában Szerencspataki János álnéven megjelent röpiratában (Szózat az egyházi reform ügyében) nemcsak azt követelte, hogy a papok világi, magyaros ruhát viseljenek, hordhassanak szakállt és bajuszt (mint ő maga is tette), hanem a papi cölibátus, a káptalanok, sőt a szerzetesrendek eltörlését követelte, mert úgy vélte, hogy „ha a szaktanítás behozatik … nem leend többé tanító rendekre, hanem szakemberekre szükség”.
Ő maga is állami szakemberként képzelte jövőjét. 1848. június 13-án a Batthyány Lajos vezette minisztérium az egyetemi könyvtár III. segédőrévé, majd emellett november 2-án a budai szakgimnázium természetrajz tanárává nevezte ki. Eközben 1848 szeptemberében a honvédseregben harcolt Jellasics ellen. Mindezért Windischgrätz pesti bevonulása után, 1849 januárjában száműzték a fővárosból. Májusig, Pest visszavételéig Pólya József pesti orvos Rákos-menti kertjében húzta meg magát, majd ismét elfoglalta könyvtárőri állását. Július 4-én a honvédsereggel együtt hagyta el a várost. Egy hónapig Perczel Mór tartalék hadtestében szolgált élelmezési tisztként (talán hadnagyi rangban), majd a Lugos melletti Kricsón (Criciova) vállalt nevelői állást Orbók Ernő helyi birtokos két fia mellett. A szabadságharcot azonban alig két héttel élte túl. 1849. szeptember 2-án egy hirtelen meghűlés vitte a sírba. Kricsován temették el.
Közzétett
Hanák János Pestről való távozása, majd halála után kéziratai valószínűleg a pesti piarista rendházban maradtak, ahol valaki gondosan becsomagolta őket, és a csomókat „Hanák János kézirattára” feliratokkal látta el. Ezek a csomók a levéltár 1920-1922. közötti rendezése után is a könyvtárban maradtak, legalábbis Karl János 1922. évi tanulmánya szerint (Karl János, *Herbarium Hanakianum*, in Botanikai Közlemények 20(1922), 152-155: 153-154), aki Hanák egyik „Természettudományi naplóját” (Sk 3/5) ismertette. Csak Perényi József levéltáros helyezte át őket 1937-ben a levéltárba, For. 6/18 szám alatt (vö. PMKL, I.1.a: Archivum Provinciae Hungariae vetus, 7: Inventaria archivi Provinciae, n° 4: Elenchus archivi Provinciae Hungariae Scholarum Piarum anno 1809–1946, p. 389; Koltai András, A Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltárának kéziratkatalógusa, I, Budapest, 2000, n°452-482).
Külön utat járt be az az „Állattan története és irodalma honunkban” című kézirata (Sk 7), amelyet Hanák Pólya József barátjára bízott, aki azt 1849 végén, már Hanák halála után nyomtatásban, közzé is tette. A kéziratot ezután Pólya föltehetően átadta a piaristáknak, és az a levéltár vegyes anyagába került. 1987-ben Csányi László levéltáros ott regisztrálta (N 291/5). Az önéletrajz (Sk 9) Csaplár Benedek rendtörténetírónál volt, aki másolatot készített róla (PMKL, IV.51: Csaplár Benedek hagyatéka).
A levéltár 2011. évi költözésekor, a hagyatékok új rendezési elve szerint Hanák János kéziratai és iratai külön fondba kerültek (IV.1), majd 2015/2016-ban Koltai András a többi hagyatéknál megszokott elveknek megfelelően rendezte újra az iratanyagot.
Az újrarendezés során a Hanák Jánossal kapcsolatos, általa gyűjtött hírlapok gyűjteménye a könyvtárba került: Budapesti Közlöny, 1844. nov. 29., 1845. máj. 20., 1846. dec. 3.; Jelenkor 1846. szept. 10., 1847. máj. 30; Közlöny 1848. dec. 14.; Religio és nevelés 1848. dec. 19.; Társalkodó 1845. dec. 21., dec. 24., 1846. jan. 8., aug. 30., szept. 3., szept. 6., 1847. ápr. 25., 1848. febr. 11.
* Magyar Természettudományi Múzeum, Herbarium Carpato-Pannonicum, Hanák János növénygyűjteménye (Herbarium Hanakianum), 1840–1846 (22 csomó, 3776 növény). Hanák főként Máramarosban és Vác környékén összeszedett gyűjteménye halála után a budapesti piarista gimnázium természetrajzi szertárába került. 1919/1920-ban Karl János rendezte, ekkor 23 csomóban 3550 lapot tartalmazott (Karl János, Herbarium Hanakianum, in Botanikai Közlemények 20(1922), 152-155). A gimnázium két évig tartó államosítása (1948–1950) alatt, 1950-ben a gyűjteményt a szertár más régi növényeivel együtt Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el (Fekete Gábor–Kováts, Dezső, Magyar herbáriumok 12: A 100 éves Növénytár herbáriumainak története: II. Herbarium Carpato-Pannonicum, in Botanikai Közlemények 61(1974):3, 223-228: 225). Ott azonban évtizedekig nem nyúltak hozzá. Az imtézményi átalakulás és költözés után Hanák gyűjteményének megmaradt 22 csomóját 2002 októberében a Magyar Természetrajzi Múzeum növénytárának (Herbarium Carpato-Pannonieum) folyosóján, valamint a történeti gyűjteményben találták meg. Ezután Barina Zoltán rendezte és újból katalogizálta (Barina Zoltán, János Hanák and his Herbarium, in Annales Historico-naturales Musei Nationalis Hungarici 97[2005], 5-19).
* Országos Széchényi Könyvtár, Levelestár, Hanák János ismeretlenhez, 1844 (1 db)
* Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár, Kézirattár, Magyar Irodalom Levelezés 4r, 68: Hanák János Toldy Ferencnek, 1844–1848 (12 db).
Karl János, *Herbarium Hanakianum*, in Botanikai Közlemények 20(1922), 152-155.
Koltai András, *A Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltárának kéziratkatalógusa*, I, Budapest, 2000, n°452-482.
Barina Zoltán, [*János Hanák and his Herbarium*](http://publication.nhmus.hu/pdf/annHNHM/Annals_HNHM_2005_Vol_97_5.pdf), in Annales Historico-naturales Musei Nationalis Hungarici 97[2005], 5-19.
Közzétett
Közzétett
Magyar nyelvtudomány. – Vallástani tanterv-vázlatok (Egykorú kéziratok, részben autogr. 8 db. Különb. nagys.). – Vizsgatételek.
Közzétett
Szülőknek, nagyszülőknek, tanároknak, igazgatónak, tartományfőnöknek (Bolla Mártonnak), magyarul és latinul
Közzétett
1. Természettudományi napló (1839–1841). – 2. Természettudományi napló (1842). – 3. Természettudományi napló (1843). – 4. Természettudományi napló (1844–1846). – 5. Természettudományi napló (1845–1849).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Népesség. – Mármaros hegyei. – Kőrősmezői erdő kerülethez tartozo havasok és azoknak nevei. – Folyók. – Mármaros megyét érdeklő jegyzetek. – Mármaros ásványos vizei. – Éghajlat. – A királyvölgyi só-aknáknak rövid leirása. – Rövid leírása a sugatagi só-bányáknak. – Rövid rajza a Szlatinai só Tisztségnél művelésben álló, és viszonyok miatt már fel hagyott aknáknak. – A rónaszéki aknák rövid raiza. – Jegyzéke azon fenyő szályfáknak, melyek a következendő évek lefolytában … által vétettek (1844.01.20). – Beschreibung der Rahoer Bezirk. – Ausweis Uiber den flächeninhalt der zu nachbenannten ungrischen Kron und Cameral Domänen Montanistischen Bezirken und k: freistädten etc. gehörigen Forste (1836). – Világ Károly: Borsai táj rajzolata (térkép és magyarázata, 1845).
Közzétett
I. Magyar munkák. – II. Idegen munkák. – Életrajzi jegyzetek. 2 füzet. – Az állattan története és irodalma honunkban [1. kézirat], 5 füzet. – Az állattan története és irodalma honunkban [2. kézirat], 1 füzet, pótlapokkal
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az állat, növény és ásvány nevek magyarításáról (1848). – Néhány szó Csatáry Ottó Urnak (1845). – Jelentés (fogalmazványtöredék). – Természettörténet. Irta Dr. Peregriny Elek. (bírálat, 19. sz..) – Természetrajzi témájú könyvek jegyzéke. – Javaslat Eötvös József mminiszternek három természettudományi tanszék fölállításáról (1848).
Közzétett
Körlevél fogalmazványa. – Rómer Flóris OSB: A pozsonyi természettudományos gyűjtemények (1847). – Kruesz Krizosztom OSB: A győri akadémia gyűjteményéről. – Status collectionum naturalium Archi-Coenobii S. Martini ad requisitionem J. Hanák – Csécsi Imre. A debreceni főiskola gyűjteményéről.
Közzétett
Közzétett
Szerzők: Ábrahám Ottó (2., 26., 52., 57., 62–63., 84.), Fejér János (3., 44.), Hrabár János (4., 102.), Fejér Gábor (5.), Mihálka Gábor (8–9., 41., 60., 91.), Schveiniczer Rudolf (12., 42., 75–76., 93.), Stáhly György (16.), Polyák Kálmán (29., 80., 94.), Rikker János (50., 73.), Becsey Rudolf (55.), Becsey Antal (56.), Tellachich Gyula (58.), Opriss János (64.), Marcsekényi Ferdinánd (77–78.), Paál István (79.), Keszler Ferenc (81.), Fejkér János (83.), Marossári Kajetán (85.), Takács Mihály (98., 105.), Giern István (101.), Gaál István (104.), Eiber Antal (106.)
Közzétett
Körlevél fogalmazványa. – Rómer Flóris OSB: A pozsonyi természettudományos gyűjtemények (1847). – Kruesz Krizosztom OSB: A győri akadámia gyűjteményéről. – Status collectionum naturalium Archi–Coenobii S. Martini ad requisitionem J. Hanák – Csécsi Imre. A debreceni főiskola gyűjteményéről.
Közzétett
Catalogus plantarum. – Index Systematicus molluscorum terresticum et fluviaticum Pannoniae auctore A. F. Láng (1846). – Conspectus ornitholigiae Hungaricae / Josephus Schönbauer (1795). – Flora Hungariae Comparativa. Fr. Waldstein et P. Kitaibel.” ff. 4r–6. „Plantae Hungariae Rariores. Fr. Waldstein et P. Kitaibel. – Nendtvich, C[arolus] M.: „Enumeratio plantarum territorii Quinque–Ecclesiensis. – Lugossy József bogárgyűjtem. laistroma (1847.03.19). – „Desiderata pro »plantis rarioribus Imperii Austriaci« e Comitatu Pesth. (Secundi [Josephi] Sadlér)” 1 f. – Ferdinand J. Schmidt: „Ordnung an den hochwürdig Herrn Professor Joh. Hanák in Pest” (1848) – Práznovszky Ignác. (6 ff.) – Verzeichniss der vorzuglichern Leidoptern und Coleoptern aus den Doubletten des Albert Kindermann … mit Bemerkung des Vaterlandes und Preisen (1837).
Közzétett
Vidák Őse OSB önéletrajza (1847). – Ocskay Ferenc önéletrajza (1847). – Gyászbeszéd Csécsi Nagy Imre fölött. – Frivaldszky Imre élete. – Gáty István életrajza. –. Jány Pál János. – Némely adatok Petényi Salamon János (botanikus) életéhez. – Báró Praun Zsigmond életrajza.” – Stephan Ladislaus Endlicher Újságcikk az Illustrierte Zeitung V. kötetéből. Nyomtatvány. – Lugossy József levele debreceni természettudósokról (Csapó József, Földi János, Szentgyörgyi József, Diószegi Sámuel, Gáti István, Fazekas Mihály, 1846.07.10).
Közzétett
Közzétett
Belső szervek orvosi rajzai (1840 körül) – Az aggteleki barlangrendszer alaprajzi vázlata (1830 körül). – A madarászat Debrecenben. Nyomt. cikk, Társalkodó (1846. 01.08).
Közzétett
Közzétett
Prospectus. Fauna Japonica, per Ph. Fr. de Siebold (1834). – Preis-Verzeichniss vorräthiger Mineralien, Gebirgsarten und Versteinerungen bei A. Krantz & Comp. in Berlin (1842). – Subscriptions-Ankündigung. Flora exsiccata Vindobonensis (Bécs, 1844.) – Plantae rariores Imperii Austriaci praecipue Hungariae et Transsilvaniae (előfizetési felhívás, Bécs, 1846). – Hanák János: A Természetrajz elemei az ifjúság számára, 2. kiadás Pest (1846) – Hartleben Konrád Adolf sajátjai. (Kiadói ismertetőlap.) Nyomtatvány. 1 f. – Athaeneum előfizetési felhívása (1848).
Közzétett
Az összes ipartanodai hallgatóság kívánatai. Pest, nyomt. (1848.04.09). – Pest város tisztújítására vonatkozólag az 1848dik évi május 22kén tartatott közgyülésen megállapított Rendszabály. Nyomt. (1848.05.22). – Juhász Bálint alpári ref. lelkész levele Hanák Jánoshoz. (1848.07.16). – Az Abaúj megyei zsellérek levele a nemzetgyűléshez Hanák János megfogalmazásában. (1848.) – A Magyar Felelős Ministerium tárca nélküli elnökéhez Gróf Batthyány Lajos ő méltóságához nyújtandó alázatos kerelmök a bent írt kétszáztizenhárom zselléreknek. (1848.07.16).
Közzétett
Közzétett
Balla József váci egyházmegyés papnak (1838.08.11). – Magyar Tudományos Akadémiának (1847.02.20).
Közzétett
Bolla János (1843-1846) 5 db – Borsiczky Károly (mellékelve a Melontha fullo és a Strationys charaleon rajza, 1846.03.25) 1 db – Bugát Pál (Magyar Természettudományi Társulat) (1841-1847) 6 db – Frivaldszky Imre (1840-1844) 10 db – Gáspár György (1845.08.26) – Gáspár János (1843-1846) 2 db – Hartleben Conrad (1844-1846) 17 db – Heekel H. (1847.03.24) 1 db – Itohányi Imre, Mernye (1846.06.15) 1 db – Korbonits Adalbert, Fiume (1846.10.02) 1 db – Jakabffy Miklós, Lugos (1847.03.21) 1 db – Kováts Gyula, Bécs (1844-1847) 4 db – Kubinyi Ágoston (1844.02.22) 1 db – Lugossy József (1844-1847) 11 db – Musztyánovics Mihály (1844) 3 db – Ocskay Ferenc (1840.02.09) 1 db – Peer János, Nagykároly (1843) 3 db – Pólya József (1845.04.30) 1 db – Soltész János, Sárospatak (1847) 2 db – Széchenyi István (Magyar Tudós Társaság) (1846.12.19) 1 db – Tarsovszky Máté, Podolin (é. n.) 1 db – Toldy (Schedel) Ferenc (1846-1847) 3 db – Vágner Lajos, Máramarosssziget (1845-1847) 6 db – Világ Károly, Borsabánya (1844.06.02) 1 db – Zeyk Miklós (1845.11.28) 1 db
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
ff. 1-9. „Párhuzamok a történet mezején”. – ff. 10-11. Az emberi nem haladásáról (töredék, 1870 körül). – ff. 12. „Miért iratik történet és miként kellene írni?” (jegyzetek). – ff. 14-17. „Történeti példák”. – régi jelzete: For. 04-/12/4.
Közzétett
Közzétett
1. A Magyar Királyi Egyetem filozófiai doktori oklevele Schröck Ferenc részére (1838.09.29, pergamen, függőpecséttel). – 2. Szankovits János győri püspök által adott gyóntatási engedély (1840.10.16). – 3. Contract zwischen Georg Kilian Universitäts-Buchhandler und Franz Schröck (Somhegyi) (1855.07.10, ném). – 4. Georg Kilian an Franz Schröck (Somhegyi) (1855.07.10) – 5. Kilián György könyvárus elsimervénye (1860.09.09) – 6. A Magyar Tudományos Akadémia okelvele Schröck (Somhegyi) Ferenc levelező tagságáról (1859.12.05). – 7. Somhegyi Ferenc pályázata az egyetemes történelem rendkívüli tanszékére, mellékletül életrajzával (1862.08.20). – 8. Somhegyi Ferenc fellebbezése az egyetem dékánjához (1863.02.25). – 9. Szeged város hatósági bizonyítványa Somhegyi Ferenc tanári képzettségéről (1863.08.22). – 10. Horvát Árpád ajánlása (1866). – 11. Deák Ferenc ajánlólevele Lévay Kornél joghallgató érdekében (1866.04.03). – 12. A Helytartótanács értesíti Somhegyi Ferencet egyetemi tanáéri kinevezéséről (1866.09.24). – 13. Véghely Imre veszprémi alispán végzése Schöck Antal örökségéről (1869.02.13). – 14. Baumann Miklós kötelezvénye (Pest, 1869). – 15-16. Pest város tanácsának határozatai a statisztikai bizottmányról (1870.02.01). – 17. Pest város tanácsának határozata történetének megiratásáról (1870.02.03). – 18. Somhegyi Ferenc kinevezése tanárvizsgálati bizottsági taggá (1875.12.08). – 19. Meghívó Pest város iskolatanácsának ülésére, statisztikai kimutatással (1876.03.24). – 20. Rákosy Győző VII. osztályos tanuló verse Somhegyi Ferenc néünnepére (1876.02.03). – 21. Somhegyi Ferenc gyászjelentése (1879.07.01). – 22. A Magyar Történelmi Társulat jegyzőkönyvének részlete Somhegyi Ferenc érdemeiről (1879.07.04). – 23. Somhegyi Ferenc gyászjelentő levele (suiffragium) Lengyel József házfőnöktől (1879. 07.06). – 24. Carmen ad justa funebria Francisci Xav. Somhegyi per Josephum Budaváry (1879.07.01).
Közzétett
kötelezvények jegyzéke, hagyatéki végzések
Közzétett
Közzétett
1-3. Schröck Rozália (Bánd, 1852-1853, ném). – 4-52. Hábenreiter Márton márkói plébános (Márkó és Bánd, 1853-1879). – 53-56. Stefán Rezső körjegyző (Városlőd, 1878-1879). – 57-63. Schröck János (válaszlevelekkel, Bánd, 1871-1874). – 64. Schröck Antal sütőmester (1870 körül).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Selmeci-hegység déli lábainál fekvő kis faluban, Lissón (Lišov) született 1871. december 29-én Czeczkó Antal néven, másnap keresztelték a felsősipeki (Horné Šipice) plébánián. Apja, szintén Czeczkó Antal, helybeli gazda és mészáros volt, édesanyja Weinhammer Terézia. Az apa 1914-ben is Lissón élt, tehát valamivel túlélte fia korai halálát. Lajos nevű öccse ugyanebben az időben postamesterként szolgált.
Az elemi iskolát Lissón és Ipolyságon végezte, majd 11 éves korában, 1882-ben szülei a selmecbányai királyi katolikus gimnáziumba íratták, amelyben hat osztályt járt ki. A gimnáziumnak akkoriban csupán két piarista tanára volt: Müllner Pál igazgatón kívül egy hittanár, a többiek, így Antal osztályfőnökei világi „helyettesítő tanárok” voltak. Különösen az első, Schambach (később Zsámboki) Gyula volt rá nagy hatással (1882–1884), aki kezdő tanárként nagy szeretettel foglalkozott diákjaival. Kirándulni vitte őket, illetve eljátszották Attila és a rómaiak harcát. (Később tanári pályáját az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban fejezte be, Cicerót, Andersent fordított, és szakcikkeket írt a szemléltető eszközökről.) Antal hiányos tudással érkezett a gimnáziumba, magyarul is csak keveset tudott, mert családjában és falujában szlovákul beszéltek. A gimnáziumban azonban a magyar nyelvet és irodalmat hamarosan annyira megszerette, hogy „szabad óráit írással és olvasgatással töltötte”, majd maga is írni kezdett. Nyomtatásban első írása (egy bizarr anekdota) 1885-ben, III. osztályos korában jelent meg (Az erőszakolt reggeli, in Hasznos Mulattató 1885:1 [aug. 2.], 462). Az V. osztályban (1886/1887) néhány osztálytársával együtt, az ő elnökletével titkos „Apolló kört” alapítottak, és – a nagyobb diákok önképzőköreinek mintájára – hetente üléseket tartottak, ahol egymás dolgozatait és verseit bírálták, amelyeket „Rózsabimbók” (1886/1887, Sk, 1) címen hektográffal sokszorosítottak a kör tagjai számára.
Mivel akkoriban Selmecbányán VII–VIII. osztály nem is működött, a hetediket 1888/1989-ben Léván végezte, ahol a gimnáziumban több piarista működött, de osztályfőnöke, Richter Rezső ott is világi tanár volt. Akkori verseit az „Árvácskák” című füzetébe gyűjtötte (Sk, 3). Az év végén egyike volt annak az öt „nem magyar ajkú, de a magyar nyelv elsajátításában kiváló eredményt elért szorgalmas tanulónak”, akik 5-5 forint jutalmat kaptak a lévai Casino akkor tett alapítványából. Néhány verse megjelent, sőt egyik díjat is nyert a besztercebányai, rövid életű Ifjúság Lapjában.
A tanév végén jelentkezett a piarista rendbe. Ekkor, gimnáziumi tanulmányainak és önképzésének hála, már jól tudott magyarul és szlovákul, németül pedig olvasott. A magyar piaristák korabeli képzési rendje szerint az egyéves noviciátust 1889/1890-ben Vácott töltötte, majd 1891-ben Kecskeméten, a VIII. osztályban fejezte be gimnáziumi tanulmányait, ahol osztályfőnöke és magyartanára Kováts Antal, egyik piarista osztálytársa pedig Perényi (akkor Perina) József volt. Ezután két évig a nyitrai teológiai stúdium hallgatója volt (1891–1893), és további két évig tanult magyar és latin szakon a budapesti tudományegyetemen (1893–1895), – mint a párhuzamos teológiai és tudományos képzést nyújtó Kalazantinumok megnyitása előtti egyik utolsó évfolyam tagja. Az egyetemen a magyar irodalmat Gyulai Pálnál és Beöthy Zsoltnál, a latin tárgyakat Ponori-Thewrewk Emilnél hallgatta.
Az irodalmat továbbra is művelte, a stúdium egyik alkalmi költője volt, de szívesen írt lírai önreflexiókat, vallásos történeteket, „tót népballadákat” is Arany János stílusában. Verseit főként az „Ibolyák” (1889-1891, Sk, 4) és az „Ifjúságom” (1891–1906, Sk, 5) című füzetekbe gyűjtötte, de több közülük megjelent a piarista kapcsolatokkal rendelkező lapokban (Veszprémi Közlöny, Kecskemét, Nyitramegyei Szemle, Magyar Állam stb.). A két czinkos című verses elbeszélő költeményét (1892), amely Arany Toldijának hatását mutatja, a Szent István Társulat adta ki. A szünidőket rokonainál, Lissón, Márianosztrán és Felsősipeken töltötte, ott írta a növendékek számára kötelező szünidei dolgozatait Toldi jelleméről (1892) és Horatius epodószairól (1893) „Igen jó tehetségű, a tanulmányokban kitartó, igen jó irállyal és jó előadással” – írta róla Russel Károly, a nyitrai stúdium prefektusa (1892).
Tanulmányai közben 1893. dec. 8-án Budapesten örök fogadalmat tett, és 1895. jan. 23-án Pribék István káptalani helynök Veszprémben pappá szentelte. Egyetemi alapvizsgáját 1894. máj. 19-én, szakvizsgáját 1895. ápr. 27-én tette le, és 1895 jún. 1-jén a doktori szigorlatot is kiállta. Doktori disszertációjában Simai Kristóf két vígjátékának és Plautus Mostellaria-jának viszonyát tisztázta.
Az 1895/1896. tanévben kezdett tanítani a budapesti piarista gimnáziumban. Ekkor, 1895. okt. 22-én változtatta meg vezetéknevét Czeczkóról Prónaira. (Ebben Lajos öccse 1901-ben követte, ld. Budapesti Hírlap 1901. jún. 16.). Egy év múlva, 1896. nov. 25-én – ez viszonylag rövid időnek számított – tanári képesítővizsgáját is teljesítette. A rendben szokatlan módon mindvégig egyetlen iskolában tanított, összesen 17 évig. Osztályfőnökként első osztályát nyolc éven át, egészen az érettségiig vezette (1895–1903), egy másikat pedig elsőtől hetedik osztályig (1905–1912). Nyolc éven át, 1900–1908 között a gyakorlóiskola (önképzőkör) vezető tanára volt. Kortársai szerint népszerű, szelíd, mégis tekintélyes tanáregyéniség volt, aki azt vallotta és élte, hogy „az iskolában minden tudomány között a legfontosabb a szívnek nemessé formálása. Az elmének fejlesztése az érzelmek nevelése nélkül egyoldalúvá teszi az embert s az élet útjára lépő ifjút megfosztja a legfontosabbtól: a helyes életelvtől.” Ebben jó szolgálatot tett neki mesemondó készsége, amelynek emlékét (mai szemmel már kissé erőltetettnek és negédesnek ható) verses imádságai és történetei őrzik. „Valóban tanító és nevelő volt a legnemesebb értelemben, akinek az iskola volt a levegője, ahol szeretett lenni, dolgozni, vesződni, akinek öröme telt a gyermekben, le tudott hozzá ereszkedni, hogy magához emelje, aki elnéző volt gyengeség nélkül és szigorú – de szeretettel.” – írta róla Német Károly (KÉ).
Szépirodalmi alkotásai főként diákjainak, a gyerekeknek szóltak. Ilyen versek és mesék találhatók A kis Jézus (1895) és a Kis barátaimnak (1899) című könyvecskékben. Melodrámáit (Nagyasszonyunk, Rákóczi zászlója, Szent Imre látomása) a budapesti gimnázium diákjai adták elő (1903–1907). Szintén az ifjúságnak szóltak színpadi művei. Közülük csupán Az egri leány gyűrűje című háromfelvonásos történelmi vígjáték került színpadra a budapesti Magyar Színházban 1905. december 21-től, Szent-Gály Gyula kecskeméti tanár zenéjével. A „Böske nótája” (1898/1899, népszínmű, Sk, 9), „Aranyvirág” (mesejáték, 1899, Sk, 10a-10b) és az „Arany legenda” (1905, Sk, 11) kéziratban és előadatlanul maradtak.
Az első piaristák között volt, akik foglalkozni kezdtek a rendalapító, Kalazanci Szent József hiteles tanítási és nevelési módszereivel, amelyről akkor – történeti kutatások híján – kevés hiteles adat állt rendelkezésre. Bár a Piarista Rend és a magyar tartomány (amelyet akkor Magyar Kegyestanítórendnek hívtak) abban az időben nem álltak egymással hivatalos kapcsolatban, 1897 tavaszán Rómába utazott, hogy a rendalapító kiadatlan levelezését tanulmányozhassa. Ezzel ő lett a rendi generális levéltár első magyar kutatója. A Vezúvra 1897. ápr. 20-án tett kirándulásáról szóló írása nyomtatásban is megjelent (Kis barátaimnak, 1899). Az első piarista iskolákat bemutató írásait a budapesti gimnázium 1897. és 1899. évi értesítőiben tette közzé, majd azok egy kötetben is megjelentek (A piarista iskolák kezdete, 1899). Ugyancsak a rend saját hagyományainak terjesztése céljából állította össze a Piarista deák kis kalauzát (1905), amely lelki útmutatót, valamint a rendről, alapítójáról és neves tanítványairól szóló információkat tartalmazott. Később, többször átdolgozva, még hat kiadást ért meg 1945-ig, így a korszak minden piarista diákja találkozott vele.
Irodalomtörténészként is elsősorban saját rendjének régi szerzői érdekelték. Ehhez az indíttatást még az egyetemen, Gyulai Páltól kapta. Legjelentősebb műve, Dugonics András életrajza (1903) a szegedi Dugonics Társaság pályázatára készült. Ekkor a Társaság tagjai közé is megválasztotta. Szintén sokat foglalkozott a régi iskolai színjátékkal. A piaristák színjátéka Pesten a XVIII. században című tanulmánya a gimnázium 1906/1907. évi értesítőjében jelent meg, a magyarországi piarista színművek alapvető (bár nem teljes) jegyzékét azonban csak halála után tette közzé Császár Elemér. Prónai „Piarista Könyvtár” sorozatot tervezett a piarista írók munkásságának, valamint a piarista iskolákban előadott iskolai színjátékok közreadására (Balanyi György, in PRMT, 9), de ezt nem sikerült megvalósítania. Vállalkozott volna a magyar piarista rendtörténeti monográfia régóta húzódó ügyének befejezésére is. 1909. ápr. 7-én budapesti tanártársaival, Bartos Józseffel és Friedreich Endrével együtt tervezetet nyújtottak be Magyar Gábor tartományfőnöknek egy öt-hat kötetes műre (I.1.b: MRÚL, B.3: Iktatott levelezés, Budapest/1909/400; az irat helyéről hiányzik, említette Balanyi György, in MPRT, 9; Prónai jegyzetei a tervezethez: I.1.b: MRÚL, B.7: Vegyes ügyek, 155a), amely azonban a szerzők egyéb elfoglaltságai miatt nem valósult meg.
Prónai Antal híre hamarosan túlnőtt a budapesti gimnáziumon. Tankönyvei révén nevével minden katolikus iskolában találkozhattak. A Szent István Társulat számára készült gimnáziumi magyar irodalmi tankönyvsorozatnak első kötete 1900-ban, a nyolcadik 1911-ben jelent meg. A IV–VI. évfolyamoknak szóló stilisztikai, retorikai és poétikai tankönyveket Bartha Józseffel (1866–1950), a budapesti VIII. kerületi állami gimnázium (1908-tól a Királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium) tanárával közösen jegyezték. 1903-ban kiadott közös stilisztikájukat átalakították a polgári leányiskolák, illetve a tanítóképzők számára is, és később mindkét iskolatípushoz kidolgozták a négy-, ill. háromtagú teljes magyar irodalmi tankönyvcsaládot. (Ezek közül a VII. és VIII. osztályok számára készült irodalomtörténeti tankönyveket 1920-tól Sík Sándor és Alszeghy Zsolt dolgozták át a további kiadások számára).
Maga is törekedett arra, hogy a tanári módszertan fejlesztése és a „destruktív szellemi irányzatok” visszaszorítására összefogjon hasonlóan gondolkodó tanárkollégáival. Tagja volt a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának (1900), a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Magyar Pedagógiai Társaságnak (1912) és a katolikus újságírók Országos Pázmány Egyesületének. Egyik kezdeményezője volt 1907-ben a Katolikus Középiskolai Tanáregyesület megalapításának, és mivel látta, hogy „céljaikat csak egy folyóirat segítségével lehet előrevinni”, 1908 januárjában Andor Józseffel együtt megindították a Magyar Középiskola című orgánumot. Szerkesztését egy év múlva egyedül Prónai folytatta, egészen 1914. január 18-ig, amikor – már súlyos betegen – az egyesület másodelnökévé választották. „Munkatársai mindenkor kellemes emlékei közé fogják sorolni azokat az órákat, amikor meghívta őket szerzetesi otthonába, hogy tanulságos eszmecserében megvitassa velük a lap szellemi részét, s kiossza a szerepeket” – emlékezett Szölgyémy Ferenc (Magyar Középiskola 1914, 122). Ugyancsak Prónaitól származott a Iuventus című, latin nyelvű, diákoknak szóló újság ötlete, amely 1910-től jelent meg. Rövid történeteket, híreket, rejtvényeket közölt, hogy „latin nyelvi tanításunk agyontaposott ösvényein új, ötletes vezetője legyen az ifjúságnak”.
A magyar piaristák 1912. évi káptalanján Prónai Antalt kormánytanácsossá (consultor) választották. Mivel Hénap Tamás rendfőnök (tartományfőnök) egyúttal titkárává is kinevezte, valamint megkapta a rendi fiatalok tanulmányi ügyeinek vezetését, meg kellett válnia a gimnáziumi tanítástól. Helyét és osztályát a budapesti gimnáziumban a Kecskemétről áthelyezett Német Károly vette át.
Új munkaterületén azonban nem sokáig működhetett. 1913. december 20-án szobájában rosszul lett, összeesett, és hamarosan agydaganatot állapítottak meg nála. Miközben állapota egyre romlott, február 10-én sikertelenül műtötték meg a Grünwald-szanatóriumban, majd Lajos öccse vette magához budapesti lakásába. Ott hunyt el 1914. május 29-én, mindössze 42 évesen.
Közzétett
Prónai Antal kéziratos hagyatékát halála után felmérték (lásd az őt budapesti osztálya élén, majd 1914-ben titkári posztján is követő Német Károly bibliográfiai jegyzeteit a hagyatékban: Ir, 6), és a levéltárba helyezték (a régi palliumok és a kék ceruzás feljegyzések tanúsága szerint). A piarista rendi levéltár Mikszáth térre költöztetését követően, Csányi László rendezése során az N73a-c, N74a-b számú dobozokba került. Külön fondként 1999-ben Koltai András különítette el, és rendezte alapszinten. Újabb, javított rendezését Szekér Barnabás végezte 2023 júniusában, illetve Koltai András 2023 szeptemberében. A rendezés során az anyagban található számos régi újság közül azokat, amelyek teljes számok voltak (nem csak kivágatok), átadtuk a Piarista Központi Könyvtárnak. Ám mivel ezek részben Prónai műveit, részben azokra vonatkozó ismertetéseket tartalmaznak, és így a hagyaték fontos részét alkották, az érintett oldalakról fénymásolatokat készítettünk, és ezeket helyeztük el a levéltári anyagban (Sk, 8).
* PMKL, I.1.b: MRÚL, B.31: Köszöntő- és üdvözlőiratok, [N975/33]: Üdvözlődal Kalmár Endre tiszteletbeli rendfőnök úr névünnepére, a kegyes-rendi hittanhallgatók nevében Czeczkó Antal („Szent koszorú az erények / Mennyei füzére”), 1891.11.30.
* PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, Series altera, [N332/1a]: Kornis Boldizár (iskolai színjáték, 18. század. – „Kornis Boldizárt, […] az igazság, törvény és igaz hit mellett valo nagy buzgóságáért az akkori Fejedelem Batori Gábor addig üldözé, a’mig fegyveres kéz által el fogatá, tömlöcbe téteté…”) – A kézirat Prónai Antal hagyatékában maradt fönn, onnét került jelenlegi lelőhelyére (vö. Mk, 3; valamint Berke István Kornis Boldizsár (Egy ismeretlen piarista iskoladráma)” címeű szakdolgozatát (PMKL, IV.97: Berke István hagyatéka, Sk, 10).
* PMKL, III.9: Budapesti gimnázium levéltára, a: Régi levéltár, Oktatási-nevelési iratok [jelzet nélkül]: Koszorú a kegyesrendi gimnázium osztályainak magyar gyakorlataiból. – A budapesti piarista gimnázium IV–VI. osztályosainak (osztályfőnök Prónai Antal, 1904–1907), valamint a III.a és V.b. osztályosok (tanár Német Károly, 1924/1925) magyar dolgozatai, többek között lakóhelyükről, a pesti karácsonyi vásárról és irodalmi témákól.
* Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Ms. 789/53–54: Prónai Antal levelei Szinnyei Józsefnek, 1904.
Keresztelési anyakönyvi és névváltoztatási bejegyzés a felősipeki plébánia anyakönyvében: https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:33S7-9T9S-WM1
Prónai Antal, in Szinnyei 1891–1914, XI, 177-179.
[Schütz Antal SchP], Dr. Prónai Antal, in Alkotmány 19:126 (1914. máj. 30.), 10.
Egy piarista professzor halála, in Budapesti Hírlap 34:126 (1914. máj. 30.).
Alszeghy Zsolt, Prónai Antal, in Egyetemes Philologiai Közlöny 38(1914), 812.
Sz. F. [Szölgyémy Ferenc], Prónai Antal, in Magyar Középiskola 7(1914), 321-324.
Cyprián [Andor József], Prónai Antal, in Élet 6:23 (1914. jún. 7.) 730.
Antonius Prónai dr., in Iuventus 5(1913/1914), 159.
Ongrádi József SchP, Prónai Antal, in MPÉ, 391-407.
Közzétett
Közzétett
„Az Apolló kör emlékkönyve. Írták az Apolló kör tagjai: Czeczkó Antal, Hoffmann János, Perger Kálmán, Kuhár Géjza, Semetke Bálint, Brandenburg Gyula. Másolva az Apolló kör hektografján” (Selmecbányán). Versek, elbeszélések, útleírások, „Az Apolló kör története dióhéjban”.
Közzétett
Emlékkönyv. Czeczkó Antal és Perger Kálmán selmecbányai diákok egymáshoz írt versei, értekezései, fényképükkel (Baker Alajos felvétele), rajzokkal (Czeczkó Alajos tollrajzai Márianosztrától és lissói szülőházáról, Hoffmann János illusztrációi Czeczkó Antal elbeszéléseihez).
Közzétett
Czeczkó Antal prózai és verses írásai, fordításai (a lévai gimnáziumban és a váci noviciátusban).
Közzétett
Czeczkó Antal prózai és verses írásai (a váci noviciátusban és a kecskeméti gimnáziumban).
Közzétett
Czeczkó Antal versei (Nyitrán és Budapesten). Közte: karácsonyi versek; Pásztorok öröme (karácsonyi játék, 1899-1900); Gizella-napjára (1905.05.07).
Közzétett
I. füzet: Különféle jegyzetek (Márianosztra történetéről, szentekről, Dicta salutaria Sancti Josephi Calasanctii, I-LVII). – II. füzet: Magyar jegyzet (tartalmak a magyar remekírókból).
Közzétett
Közte: Üdvözlő versek füzére (1891-1893); Tót népballadák; Pásztorleány és grófkisasszony (1897).
Közzétett
Folyóirat- és újságcikkgyűjtemény: 1. Márczius 15-én (Bars, 1889. márc. 17.). – 2. Katona sírjánál (Kecskemét 1890. nov. 16.). – 3. A testvérek (Az Én Ujságom, 1891. nov. 22.). – 4. Emlékezet (Veszprémi Közlöny, 1891. nov. 1.). – 5. Szent vagy (Veszprémi Közlöny, 1891. dec. 25.). – 6. Korvin János (Veszprémi Közlöny, 1891. dec. 25.). – 7. A megsebzett Szív (Szépirodalmi kert, 1892. 2. sz.). – 8. Tél apó (Veszprémi Közlöny, 1892. jan. 10.). – 9. Judás ihlete (Veszprémi Közlöny, 1892. ápr. 17.). – 10. A szószegő falu (Veszprémi Közlöny, 1892. jún. 26.). – 11. Édes anyám (Veszprémi Közlöny, 1892. aug. 7.). – 12. Tyúk anyó (Veszprémi Közlöny, 1892. szept. 25.). – 13. Őszkor (Veszprémi Közlöny, 1892. nov. 13.). – 14. Egy úti naplómból kitépett epizód (egy öngyilkosság története, Nyitramegyei Szemle, 1893. jún. 25.). – 15. A kis Jézus II. (Magyar Gyermekvilág, 1893. 6-7. sz.; töredék). – 16. Fra Angelico képe (Magyar Állam, 1904. ápr. 19.). – 17. Assisi Szent Ferenc himnusza a Naphoz (fordítás olaszból; Magyar Állam, 1906. jún. 3.).
Közzétett
Népszínmű 3 felvonásban. Fogalmazvány (Lissó, 1898.07.10-28). – Tisztázat (más kéztől). – Kiegészítések (1899.10.16).
Közzétett
Mese (színmű) 4 felvonásban, zenéjét szerezte és összeállította Kun László, prózai változat. – A műnek a budapesti Magyar Színház 1899 szeptemberétől tervezte bemutatását (Budapesti Hírlap 1899.09.01; Alkotmány 1901.03.09).
Közzétett
Mese (színmű) 4 felvonásban, zenéjét szerezte és összeállította Kun László. Verses részek az I. felvonáshoz.
Közzétett
Színmű három felvonásban, Henry W. Longfellow verse (The Golden Legend) után: Szinopszis (A szegény Henrik legendája). – Fogalmazvány töredéke. – Gépelt tisztázat (1905).
Közzétett
1. Bolond a trónuson (vígjáték 3 felvonásban, játszódik Mátyás magyar király udvarában; szinopszis; fogalmazvány töredékei). – 2. Édes anyánk (színmű Dér Piusz szerzetes tanárról, játszódik 1848/1849-ben; szinopszis; I. felvonás töredékes fogalmazványa). – 3. Ita és a három testvér (operett szinopszisa, játszódik egy vágvölgyi várban és a lengyel király udvarában).
Közzétett
Prónai Antal saját kezű másolata.
Közzétett
1. Köszöntő a mellyel üdvözli Humayer Józsefné Gollowitz Gizella úrnő őnagyságát nevének ünnepén (nyomt., 1904). – 2. Gizella-pezsgő. – 3. Ünnepi színjáték Gizella napján (cím nélkül, szereplői Elza, Gizella, József). – 4. Ünnepi színjáték Gizella napján (1912.05.07).
Közzétett
1. Siposs Antal: A kápolna (Dicsőség néked; nyomtatvány). – 2. Siposs Antal: A kolostor (Könyörgés hazánk Patrónájához; nyomtatvány). – 3. Szent-Gály Gyula: Prónai Antal „Az „Egri leány gyűrűje” és Kada Elek „Helyre asszony” című színműveinek válogatott ének- és zeneszámai (nyomtatvány, 8 füzet, 1905). – 4. Szent-Gály Gyula: Rákóczi zászlója (kéziratos kotta, 1904). – 5. Pusztay Ernő: Ave Maria (a Szent Imre látomása melodrámából, 1907).
Közzétett
1. Alkalmi beszédek a novíciusmester és a promagiszter tiszteletére (Vác, 1890). – 2. Erzsébet királyné emlékére mondott gyászbeszéd (a budapesti gimnázium diákjai előtt; 1898). – 3. Önképzőköri megnyitóbeszédek (a budapesti gimnáziumban, 1900–1904). – 4. Esküvői beszéd.
Közzétett
1. A Krisztus-mondáink eredete és általános jellemzése. – 2. A szenvedő Jézus népmondáinkban (1897). – 3. Adatgyűjtő füzet. – 4. Adatgyűjtés (Benke János, Förster Lajos, Kauser Lipót, Sebestyén Gyula és mások által lejegyzett szövegek).
Közzétett
Szinnyei József lexikon-cikkének (Magyar írók élete és munkái, II, 1893) másolata, jegyzetek az Országos Levéltárból.
Közzétett
A pesti piarista gimnázium anyakönyvéből, apjához írt diákkori verseinek másolata.
Közzétett
1. Futó csillagok: I. Ányos Pál (Magyar Szemle, 1897; nyomt. fénym.). – 2. Mit olvastak a magyar nők száz évvel ezelőtt? (1898). – 3. Dugonics András kétszáz forintja (Budapesti Hírlap, 1902.09.03; nyomt. fénym.). – 4. Dugonics András imádsága (1903/1910). – 5. Dugonics és a szegedi nyelvjárás (1904.02.25). – 6. Kalmár József: A keresztény világnézet (ismertetés, Magyar Állam, 1904.05.15; nyomt. fénym.). – 7. Cserei József: Tavaszvirágok (ismertetés, Magyar Állam, 1906.06.09; nyomt. fénym.). – 8. Mikes Kelemen mint actor (megj. Századok, 1909). – 9. Gyulai Pál emlékezete. – 10. Petőfi (megj. Élet, 1909; nyomt.). – 11. Lévay József (megj. Élet, 1911). – 13. A Zrínyiász fő gondolata (megj., Irodalomtörténet, 1912). – 14. Toldi Miklós fegyverei (megj. Irodalomtörténet, 1912). – 15. Czuczor Gergely budai fogsága (megj. Élet és irodalom, szerk. Toma I., 1914).
Közzétett
1. Gimnáziumunk renoválása (Nyitramegyei Szemle, 1892.12.25; nyomt. fénym.). – 2. A piaristák ünnepe (Budapesti Hírlap, 1897.12.07; nyomt. fénym.). – 3. Rákóczi a podolini piaristáknál (1907). – 4. Kalmár Endre (Budapesti Hírlap, 1910.04.17; nyomt.). – 5. Maywald József (1911). – 6. Magyar Gábor emlékezete (1912).
Közzétett
Prónai Antal újságcikke a magyar piaristák reformjáról és sajtóvisszhangja: 1. A magyar piaristák válsága (Budapesti Hírlap, 1906.05.10; kézirat és nyomt. fénym.). – 2. A magyar kegyesrendiek válsága (Magyar Hírlap, 1906.05.11). – 3. A magyar piaristák (Esti Újság, 1906.05.11). – 4. A magyar piaristák válsága (Budapesti Hírlap, 1906.05.12). – 5. A piaristák reformja (Magyar Állam, 1906.05.22).
Közzétett
1. Reform a gimnáziumban (Nyitramegyei Szemle, 1893.01.22, nyomt. fénym.). – 2. Népünk és a kisdednevelés (Kisdednevelés, 1894). – 3. Tankönyveink szelleme (előadás a katolikus nagygyűlésen, Magyar Állam, 1902.10.25-26, nyomt. fénym.). – 4. Még egy rozzant iskola (1907). – 5. Az iskolaév végén (Budapesti Hírlap, 1908.06.28). – 6. Kell-e olvasókönyv a magyar irodalomtörténet mellé? (Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 1911). – 5. A szavalásról (1906).
Közzétett
1. Jelentés a gyakorló-iskola pályázatairól (1902). – 2. A Szent István Társulat történelmi pályázatára beérkezett pályaművek bírálata. – 3. Irodalmi pályázatok műbírálatai (2 db). – 4. Komáromy Lajos: Rendszeres magyar nyelvtan (3. kiadás) bírálata (minisztériumi felkérőlevéllel, 1911).
Közzétett
A gimnázium VII. osztálya számára, olvasmányok nélküli kézirat.
Közzétett
A gimnázium VIII. osztálya számára, olvasmányok nélküli kézirat.
Közzétett
Tartalom: Általános jegyzetek (szakirodalmi jegyzék, összefoglaló jegyzékek, „A kegyesrendiek iskoláiban előadott színjátékok jegyzése 1670–1778” bevezető fogalmazványa). – Színművek kéziratleírásai, cselekményvázlatai (Mauritius, Philippus, Menaechmi, Hanno, Filargus, Captivi, Comeadis satis lepida, Megszénegyült irigység). – Beszterce (adatok, színlapmásolatok 1732–1756. évekről). – Kecskemét (adatok Német Károlytól, 1772–1776. évekről). – Kisszeben (jegyzetcédulák 1744–1848. évekről). – Nagykároly (jegyzetek 1728–1815. évekről). – Máramarossziget (színlap másolata, 1735. évről). – Nyitra (jegyzetek, színlapmásolatok 1706–1768. évekről). – Pest (Jegyzet a budapesti kegyesrendi főgimn. Catalogus iuventutis scholastica tartalmú könyvéből 1717–1796 . évekről 2 db füzetben, színlapmásolatok). – Podolin (jegyzetek, színlapmásolat 1643–1772. évekről). – Privigye (jegyzetcédulák 1672–1728. évekről). – Rózsahegy (jegyzetcédulák 1730–1772. évekről). – Szeged (jegyzetek, színlapmásolatok 1719–1768. évekről). – Tata (jegyzetek 1766. évről). – Vác (jegyzetek 1717–1770. évekről). – Veszprém (színlapmásolat 1747. évről). – Piarista színlapok (másolatok, Horn, Nikolsburg, Gora, Varsó). – Jezsuita színlapok I-II (színlapmásolatok). – Több adatgyűjtő (köztük Német Károly, Friedreich Endre) írása.
Közzétett
Több adatgyűjtő (köztük Német Károly, Friedreich Endre) írása.
Közzétett
Fogalmazvány, jegyzetek. – Igazgatók levelei, amelyben az iskola története és országos hírű növendékeinek jegyzéke iránti kérésre válaszolnak (Cserép Sándor, Szeged; Erdélyi Károly, Kolozsvár; Jászai Rezső, Debrecen; Keller János, Máramarossziget; Panek Ödön, Selmecbánya; Pintér Elek, Tata; Rauchbauer József, Trencsén; Rappensberger Vilmos, Magyaróvár; Szabó Ignác, Vác; Takács József, Veszprém; Tóth György, Kecskemét, 1904.10.30-11.16). – Korrektúra töredéke. – Köszönőlevelek (Gaisin Tamás [Begecs], Gerlóczy Zsigmond, Gopcsa László, Kaposi József, Lóczy Lajos, Pivár Ignác SchP, 1904.12.16-17).
Közzétett
Közzétett
Iskolai színjáték, az Országos Széchényi Könyvtár, Fol. Lat. 186, pp. 156-169. jelzetű kézirat (1770 körül) másolata. Vö. RMDE XVIII, V/1, 1017-1070.
Közzétett
Iskolai színjáték, az Országos Széchényi Könyvtár, Fol. Hung. 10. jelzetű kézirat (1770) másolata. Vö. RMDE XVIII, V/1, 481-546.
Közzétett
Iskolai színjáték, a PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, Ser. alt. [N 332/1a] jelzetű kézirat másolata. Vö. Prónai Antal, in ItK 1915, 219. Ismertetése és feldolgozása Berke Istvántól (1945): PMKL, IV.97: Berke István hagyatéka, Sk, 10. Berke nem ismerte az eredeti kéziratot, csak ezt a másolatot, amely számára „Prónai Antal hagyatékából került elő”.
Közzétett
Iskolai színjáték, a PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, For. 0-4/17, n° 24. jelzetű kézirat másolata. Vö. RMDE XVIII, IV/1, 707-769.
Közzétett
Iskolai színjáték, a PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, For. 0-4/17, n° 3a. jelzetű kézirat (1772) másolata. Vö. RMDE XVIII, V/1, 129-205.
Közzétett
Iskolai színjáték, a PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, Ser. alt. [N265/14d] jelzetű kézirat (1776) másolata. Vö. RMDE XVIII, V/2, 857-886.
Közzétett
Az első nyomtatott kiadás (Pest, 1775) másolata. Vö. RMDE XVIII, V/2, 325-383.
Közzétett
Iskolai színjáték, a PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, For. 0-4/16, n° 1. jelzetű kézirat (1767) másolata. Vö. RMDE XVIII, V/2, 27-108.
Közzétett
Iskolai színjáték, a PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, For. 0-4/16, n° 2. jelzetű kézirat (1768) másolata. Vö. RMDE XVIII, V/2, 109-196.
Közzétett
Újságkivágatok. Ismertetett írások: A kis Jézus (1895); Kis barátaimnak (1899); Magyar olvasókönyv I–II (1900–1901); Dugonics András életrajza (1903); A piarista deák kis kalauza (1904); Poétika (Bartha Lajossal, 1905); A piaristák színjátéka Pesten a XVIII. században (1907); A magyar irodalom története I–II (1910–1911). Előadások: Simai „Váratlan vendég”-e és „Mesterséges ravaszság”-a (1895); Nagyasszonyunk (melodráma, 1904); Az egri leány gyűrűje (színmű, 1905); Rákóczi zászlaja (melodráma 1906); Emlékbeszéd Csaplár Benedek felett (1907).
Közzétett
Közzétett
Közte: gimnáziumi bizonyítványok, leckekönyv, facultas benedictionis rosarii, egyesületi tagságokra vonatkozó iratok, Szent István Társulat oklevele a Tudományos és Iro-dalmi Osztály tagságáról (1901.06.30, kiemelve a nagyalakú oklevelek között), rendi konzultori kinevezés.
Közzétett
Közte: Kiadói ügyintézés és szerződések, hirdetések (Szent István Társulat, Dugonics-társaság, Élet, Franke Pál, Kilián, Révai testvérek, Stark Nándor), tankönyvek bírálatára és terjesztésére vonatkozó iratok.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Nekrológok (2 db). – Életrajzi és bibliográfiai feljegyzések (Német Károlytól).
Közzétett
Közzétett
Levélírók: Andor József (2 db, 1908). – Balanyi György SchP (2 db, 1913.02.28–03.12). – Bangha Béla SJ (1912.11.20). – Bartha György (1912.07.16). – Bartos József SchP (1912.08.14). – Békefi Remig OCist (1907.06.28). – Beöthy Zsolt (1907.10.29). – Both Ferenc SchP (Temesvár, 1911). – Buger József (1907.06.29). – Czeczkó család (9 db, 1894–1913). – Czímer Károly (Szeged, 1902.09.16). – Császár Elemér (1913.09.23). – Divényi Gyula SchP (Nagykanizsa, 1911). – Endrei Zalán (Viszota Gyulának, 1911.04.17). – Erdősi Károly (1912.07.18). – Friml Aladár (1913.02.04). – Funk Ferenc (1902.09.06). – Gálos Rezső (3 db, 1908.11.03.–1911.04.20). – Gallyas István (1913.02.12). – Gerencsér István és Simonyi Zsigmond (Kolozsvár, 1908.11.12). – Gyárfás Tihamér (1910.03.24). – Heinlein István (Révai Miklós kéziratairól, 1907.10 14). – Huszka Dezső (Dugonics András családjáról, Kiskunfélegyháza, 1902.09.16). – Jászai Rezső SchP (1912.07.17). – Kont Ignác (Párizs, 190+H7067.11.17). – Kornis Gyula SchP (Lipcse, 1912.07.18). – Lakatos Vince József OCist (1910.04.01). – Lázár György (Szeged, 1912.07.13). – Lugosi Döme (Kolozsvár, 1908.11.24). – Madarász Flóris OCist (Eger, 1911.03.16). – Német Károly SchP (8 db, 1907.06.03–1911.10.30). – Palásti Gyula (1911.03.25). – Perényi József SchP (Veszprém, 2 db, 1911.05.06–10.01). – Pintér Jenő (9 db, 1909.04.20–1913.02.15). – Ponori Thewrewk Emil (1913.03.05). – Prohászka Ottokár (1905.10.03). – Randveg Mihály SchP (Magyaróvár, 1911). – Révai Nagy Lexikona szerkesztősége (1911.11.08). – Schuller G. medgyesi iskolarektor (1900.03.02). – Stuhlmann Patrik OPraem (1910.03.14). – Szabó Ignác SchP (2 db, Vác, 1900.02.15–21). – Szmollény Nándor (Szeged, 1906.03.21). – Szölgyémy Ferenc (1912.08.15). – Szűcs István (Debrecen, 1910.05.26). – Takács József SchP (Veszprém, 1910.11.04). – Takács Menyhért OPraem (Nagyvárad, 1904.04.25). – Takáts Sándor SchP (Budapest, 1911). – Tauffer Gábor (ügyvéd, 2 db, 1913.01.08–11.13). – Tordai Ányos (1911.05.13). – Turzó Ferenc (Nyitra, 1900). – Wagner Antal SchP (Róma, 1913.10.28). – Zoltvány Irén OSB (1909.12.23). – Zsámboki Gyula (1903.06.22).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Német Károly hagyatéka halála után minden bizonnyal a rendi levéltárba került, de a levéltári segédletként használt kötetben (I.1.a: Archivum Provinciae Hugariae vetus, Inventaria archivi, 4) nem szerepel. Külön fondként 1999-ben Koltai András különítette el, és rendezte alapszinten. Újabb, javított rendezését 2023-ban Koltai András és Szekér Barnabás végezte.
* PMKL, I.2.c: Manuscripta nova, [6. doboz, N983/7]: A Kecskeméti Piarista Gimnázium díszalbuma Tóth György és Járvás Mihály 30 éves tanári jubileuma alkalmából. Tartalom: Sántha György (VIII. oszt.): Köszöntő óda. – Német Károly: Előszóló (előadta Kisparti János, Német Károly kézírása). – Plautus: Manaechmi, Prologus (Csiky Gergely fordítását átdolg. Német Károly, előadta Polónyi Jenő, Német Károly kézírása). – Menechmus: iskolai vígjáték a XVIII. századból 3 felvonásban (átdolg. és közli Németh Károly, nyomt.). – A kecskeméti gimn. tanári karának és diákjainak aláírásai. – Fényképek a tanári karról és a Menechmus előadóiról, 1904.
* PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, Series altera, [N332/1c]: Litigium Thetydem inter et Lyaeum. Függelékül magyar versek: Faludi Ferenc: Tarka madárról. – Pásztorjáték („Nossza jó pásztorok, hallyátok jámborok…”). – Három királyok éneke („Üdvözlégy zsidóknak királya…”). – A kézirat a temesvári rendház könyvtárából került Német Károly tulajdonába, az ő hagyatékában maradt fönn (vö. Sk, 8).
* Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Ms. 787/15–34: Német Károly levelei Szinnyei Józsefnek, 1902–1911.
Apja, Nemecz Károly (1845–1878) szabómester a Pozsony megyei Vásárúton (Trhová Hradská) élt, 1872-ben vette felségül Pirk Katalint, egy vágsellyei szíjgyártómester lányát. Első fiuk, az ifjabb Károly 1873. október 27-én született, majd őt követte József (1875. aug. 9.) és Lajos (1877. júl. 12.). Az elemi iskola első három osztályát 1878-tól szülőfalujában végezte, de mivel az édesapa 1878. szeptember 26-án elhunyt, az özvegy és a gyerekek 1881-ben Vágsellyére, az anyai nagyszülőkhöz költöztek. A családban és Vásárúton magyarul beszéltek, de Vágsellyén Károly szlovákul is megtanult, mivel a város mintegy kétharmada ezt a nyelvet beszélte. Itt végezte az elemi iskola 4-5. osztályát (Sk, 12), majd 1885-ben a szentgyörgyi piarista gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. Mivel jól tanult, és Szentgyörgyön csak kisgimnázium működött, az V. osztályt 1889-től Nyitrán folytatta. Bár már szentgyörgyi első gimnazista korától fogva a „Német”, majd a „Németh” nevet használta, hivatalos névváltoztatási kérvényt csak Nyitrára költözésekor, 1889-ben nyújtott be testvéreivel együtt. Az engedély szerint nevük „Német”-re („h” nélkül) módosult, ám Károly a nyitrai gimnázium értesítőiben továbbra is „Németh” néven szerepelt. Mint árva diák élelmezését a „püspöki udvartól” kapta, de VII. osztályos korában mint templomi énekes is kapott támogatást a Nozdroviczky-alapból, valamint ruhára a rendház Schedy-féle alapjából.
A VII. osztály után, 1892-ben jelentkezett a piarista rendbe, és az egyéves váci noviciátust követően a gimnázium VIII. osztályát 1893/1894-ben Kecskeméten járta ki Kováts Antal osztályában, aki a németet és a magyart is tanította. Elöljárói szorgalmát, engedelmességét és „buzgóságra hajló” természetét egyaránt nagyra becsülték. 1894-től 1897-ig a kolozsvári Kalazantinumban folytatta tanulmányait, az újonnan alapított intézet első növendékei között, mint magyar–latin szakos egyetemi hallgató. A kolozsvári tudományegyetemen a magyar irodalmat Széchy Károlytól, a latin irodalmat leginkább Szamosi Jánostól, a görög tárgyakat Pecz Vilmostól tanulta. A Kalazantinumban is tagja volt az énekkarnak, sőt az intézet zenekarában is játszott mint nagybőgős. 1895 decemberében növendéktársaival együtt megindították a Kalazantinum című folyóiratot, mely saját írásaikat közölte, eleinte hektográffal (Schafirograph), később nyomdai úton sokszorosítva. A szerkesztő feladatát Raskó (Hraskó) István, a kiadóét Német vállalta. A nyári szünidőket rokonainál töltötte, részben Szentgyörgyön, részben Vágsellyén. Ott készültek első dolgozatai (amelyeket akkoriban megköveteltek a piarista növendékektől), 1895-ben „Czuczor Gergely élete és működése”, 1896-ban „Cicero élete” címmel, utóbbi latinul.
Két egyetemi év után, 1896. június 17-én letette az alapvizsgát, a harmadik év végén, 1897. április 19-én pedig szerzetesi örökfogadalmat tett, és augusztus 15-én Schuster Konstantin püspök Vácott pappá szentelte. 1897 szeptemberétől a temesvári gimnáziumban kezdett magyart és latint tanítani, valamint „görögpótló irodalmat”, amit két év múlva, 1899-től Kecskeméten folytatott. Eközben tette le Kolozsvárott utolsó egyetemi vizsgáit, így a szakvizsgát 1902. január 27-én, a tanári vizsgát pedig 1904. május 16-án.
Kecskeméten bontakozott ki tanári tehetsége, amellyel a legszebb piarista hagyományokat követte. „Az iskolai munkát megszentelt örökségnek, élethivatásnak tekintette” – írta róla Balanyi György (aki maga is tanítványa volt) – „Szeretettel és lelkesedéssel csüggött nemzeti irodalmunkon, és minden igyekezetével azon volt, hogy alkotásait minél közelebb hozza tanítványai szívéhez. […] Óráira mindig egész halom könyvvel járt, hogy az elméletet azonnal megfelelő illusztrációs anyaggal kísérhesse.”
Még egyetemi évei alatt, Széchy Károly buzdítására kezdett foglalkozni Baróti Szabó Dávid munkásságával, amelyhez számos adatot gyűjtött (Sk, 2-6), és erről szóló doktori disszertációjának több részletével elkészült (Sk, 8), azt azonban végül nem fejezte be. Helyette, a piarista hagyományok keresése közben, figyelme egyre inkább a régi iskolai színjátékok felé fordult.
Már első kecskeméti évében, 1899/1900-ban Bán József rendtársával együtt szavalókört indított a kisebb, II–IV. osztályos diákok számára „az előadó képesség s fellépési bátorság emelésére”, amelyet 1905-ig vezetett. Időközben azonban egyre magasabb osztályokban tanított, így 1904-ben ő vette át a felsőbb osztályosok tekintélyes önképzőkörének vezetését, és 1905-ban, amikor már egyáltalán nem tanított az alsó osztályokban, a szavalókör vezetéséről is lemondott.
A kecskeméti szavalókör tagjai nemcsak verseket mondtak üléseiken és az iskolai ünnepségeken, hanem ugyanott rövidebb színdarabokat, egyfelvonásos vígjátékokat is előadtak. Az 1900/1901. tanévzáró ünnepélyen például a Maszlaghy Ferenc által írt A képzelt beteget, egy év múlva pedig Az álhadnagy című bohózatot játszották. Az 1902/1903. tanévben a szavalókör ülései során a Karácsony öröme, valamint Rudnyánszky Gyulától A varázsgyűrű című rövid színművek kerültek bemutatásra. Eközben fedezte föl Német Károly a kecskeméti rendház könyvtárában Plautus Menaechmijének 18. századi magyar nyelvű átdolgozását, amelyet nemcsak közzétett a gimnázium 1903/1904. évi értesítőjében, hanem némely „stiláris változtatásokkal” diákjaival elő is adatott az év végén, 1904. június 19-én, a Tóth György igazgató 30 éves tanári évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a gimnázium tornacsarnokában. Tulajdonképpen innét számíthatjuk a barokk kori piarista iskolai színjáték 20. századi újraélesztésének kezdetét.
A kecskeméti iskolai színjátszás Német Károly vezetésével a következő években is tovább folyt, sőt fejlődött. A Menaechmi után pár nappal például, az 1904. június 29-én tartott tanévzáró ünnepségen a kisebbek, a szavalókör tagjai A fogadás című bohózatot játszották, az önképzőkör 1906. március 15-én tartott ünnepségén pedig Havadi Barnabás OSB A hős idők alkonya című drámai költeménye került színre.
1907-ben a gimnázium vezetősége úgy határozott, hogy az iskola alapításának 200. évfordulóján, 1914-ben emléktáblát állít diákjának, Katona Józsefnek valamint neves piarista tanáraiknak (Révai Miklós, Horányi Elek, Simai Kristóf) és ennek költségét színpadi előadások útján teremti elő. „Az emléktábla és a XVIII. századi piarista iskolai szinielőadások felelevenítése bizonyára neveli az ifjúság szívében irodalmi nagyjaink iránt a köteles hála és kegyelet érzését s az intézethez való mély ragaszkodást” (Ért/Kecskemét 1907/1908, 68). Emiatt került színre a városi színházban 1908. április 27-én Dugonics András Tárházi című darabja a diákok előadásában, Német Károly rendezésében és átdolgozásában, majd a következő évben, 1909. április 24-én ugyanilyen módon Simai Kristóf Váratlan vendég című vígjátéka. Több ilyen célú előadás nem volt, de a kecskeméti katolikus egylet javára 1909 karácsonya előtt, a gimnázium tornacsarnokában Német Károly tanítványai két előadásban is bemutatták Szabó János Betlehemi bakter című művét.
Az iskolai színjátszás megújítása mellett Német Károly más módon is részt vett a város kulturális életében. Rendszeresen írt „alkalomszerű ismertetéseket” a helyi lapokba, és tartott irodalmi előadásokat. 1908-ban például Kisfaludy Károlyról beszélt a Katona-kör kérésére, 1910/1911-ben pedig Arany János Toldi-ciklusáról, méghozzá a Katona-kör mellett a katolikus legényegyesületben is. Az 1909/1910. tanévben fizika szakos rendtársával, Niklos Jánossal létrehozták az Önképző-kör Uránia-osztályát, amely vetített képes előadás-sorozatot rendezett az ifjúság számára Európa tájairól, a bolygókról, üstökösökről.
A színjátékok felkutatása és előadása mellett Német Károly szorgalmasan gyűjtötte az adatokat Kecskemét városa (Sk, 17-23), valamint a piarista iskolai színjátszás történetéhez. Előbbiek különféle helyi lapokban jelentek meg vagy előadásokon hangzottak el, utóbbiak pedig jórészt bekerültek Prónai Antal gyűjteményébe (IV.62, Sk, 27, vö. ItK 1915, 115). Ebből is látszik, hogy adatait szívesen megosztotta másokkal. „Azt a kegyeletes lelkületet, mellyel a piaristaság irodalmi múltjának emlékeit böngészte, a jelen nemzedékre őszinte rendtársi és baráti szeretet formájában árasztotta ki. A keze alatt felnőtt fiatalabb nemzedéknek […] kész örömest kezére járt kutatásaiban” – írta róla Balanyi György. Csaplár Benedek rendtörténetíró 1906. évi halála után ő szolgáltatta a piarista írókra vonatkozó adatokat Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című lexikonjához (az 1906–1914 között megjelent XI–XIV. kötetekhez).
Kiváló tanári munkájának egyfajta elismerése volt, hogy 1912-ben elöljárói (a rendfőnöki titkárrá kinevezett Prónai Antal helyére) a budapesti gimnáziumba helyezték. Ott sem feledkezett meg az iskolai színjátszásról, amelyre a Segítő Egyesület jótékonysági hangversenyei adtak lehetőséget. Ennek keretében 1913. március 3-án az Uránia tudományos színházban ismét színre vitte a kecskeméti Menaechmust, a következő évben, 1914. február 23-án pedig a Váratlan vendéget, mindkettőt újabb versekkel és zenei betétekkel és kiegészítve.
Ezután tanári pályája egy időre szünetelt, mert 1914-ben, Prónai Antal váratlan halála után Hénap Tamás tartományfőnök titkárává nevezte ki. Ebben a funkcióban Hénap utódja, az 1918-ban megválasztott Szinger Kornél is megtartotta, sőt kormánytanácsosi (konzultor) minőségben a rendtartományi vezető testületbe is beválasztották. A titkári feladatot 1920-ig látta el, majd – továbbra is kormánytanácsosként – két évig a rendi iskolai ügyek gondozója volt. Titkárként eleinte ő írta az elhunyt piaristák kegyeletes életrajzait, ezt a munkát azonban 1915-ben Friedreich Endre rendi könyvtáros vette át tőle.
Mivel igazi hivatásának a tanítást tekintette, visszakívánkozott az iskolába. 1922-től ismét tanári feladatot kapott a budapesti gimnáziumban, méghozzá a legalsó (I-IV.) gimnáziumi osztályokban, a legkisebb diákok között, ahol igazán jól érezte magát. „Úgyszólván minden idejét közöttük töltötte, és ha közbe-közbe kedves zsémbességgel zsörtölődött is velök, alapjában nagyon szerette valamennyiüket, s minden tőle telhetőt megtett, hogy embert faragjon belőlük” – írta Balanyi György. Haláláig osztályfőnök volt, illetve szaktárgyai mellett tanított hittant, éneket és természetrajzot is. Mindössze 57 évesen, hirtelen tüdőgyulladásban hunyt el Budapesten, 1930. december 6-án. Egyik akkori tanítványának édesapja, Gusztáv Béla gépészmérnök azonnal alapítványt tett, hogy halála évfordulóján a rendház misét mondjon érte.
Közzétett
* PMKL, I.2.c: Manuscripta nova, [6. doboz, N983/7]: A Kecskeméti Piarista Gimnázium díszalbuma Tóth György és Járvás Mihály 30 éves tanári jubileuma alkalmából. Tartalom: Sántha György (VIII. oszt.): Köszöntő óda. – Német Károly: Előszóló (előadta Kisparti János, Német Károly kézírása). – Plautus: Manaechmi, Prologus (Csiky Gergely fordítását átdolg. Német Károly, előadta Polónyi Jenő, Német Károly kézírása). – Menechmus: iskolai vígjáték a XVIII. századból 3 felvonásban (átdolg. és közli Németh Károly, nyomt.). – A kecskeméti gimn. tanári karának és diákjainak aláírásai. – Fényképek a tanári karról és a Menechmus előadóiról, 1904.
* PMKL, I.2.a: Manuscripta vetera, Series altera, [N332/1c]: Litigium Thetydem inter et Lyaeum. Függelékül magyar versek: Faludi Ferenc: Tarka madárról. – Pásztorjáték („Nossza jó pásztorok, hallyátok jámborok…”). – Három királyok éneke („Üdvözlégy zsidóknak királya…”). – A kézirat a temesvári rendház könyvtárából került Német Károly tulajdonába, az ő hagyatékában maradt fönn (vö. Sk, 8).
* Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Ms. 787/15–34: Német Károly levelei Szinnyei Józsefnek, 1902–1911.
Keresztelési és névváltoztatási bejegyzés a vásárúti plébánia anyakönyvében. URL: https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:KSPF-CKQ
Német Károly, in Szinnyei 1891–1914, IX, 927-928.
Német (Fischer[!]) Károly, in Magyar írók élete és munkái: Új sorozat, XIX, Gulyás Pál adatgyűjtésének felh. összeáll. Viczián János, Budapest, 2002, 455.
Német Károly piarista halála, in Katholikusok Lapja 7(1930):22, 337.
Balanyi György SchP, Német Károly, in Ért/Budapest 1930/1931, 16-18.
Közzétett
Közzétett
Szövegek és adatok Vörösmarty Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Arany János stb. munkásságához.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
„Összegyűjtögeti Németh Károly k. r. tanárjelölt Kolozsvárt, 1897. márczius hó 2-án.”
Közzétett
„Németh Károly Kolozsvárt 1897. ápr. 1.”
Közzétett
Közzétett
Disszertáció töredékei.
Közzétett
A „Thetis és Bakkhus, avagy a Víz és a Bor között támadt pör” című költemény összehasonlítása a „Litigium Thetydem inter et Lyaeum” c. latin művel, amelynek egy példányát a temesvári rendházi könyvtárban találta meg (ld. PMKL, I.2.a, Series al-tera, [N332/1c]).
Közzétett
„…a régi jó Baróti Szabó D. említett versezetéből…”
Közzétett
Döme Károly élete és levelei, kiad. Edényi Márton [neve alatt Csaplár Benedek SchP] (Új Magyar Muzeum 1857. XI. füzet) másolata.
Közzétett
A temesvári és kecskeméti piarista rendházak könyvtáraiból. Közte: „Litigium Thetydem inter et Lyaeum” Baróti Szabó Dávid fordításaira vonatkozó jegyzetek; Révai Miklós és Ányos Pál egy-egy verse.
Közzétett
Kelt: Temesvár, 1899. június 9. 1 oldal.
Közzétett
Közzétett
Iskolai színjáték. Az OSZK Fol. Hung. 10. jelzetű kézirat (1770) másolata.
Közzétett
Az 1903/04. évi értesítőben megjelent szöveg kny-a, N. K. prológusai több változatban.
Közzétett
N. K. prológusa, ill. N. K. és Sík Sándor részben verses betoldásai.
Közzétett
„Átdolgozta és színre alkalmazta N. K. Kecskemét, 1907.” Az 1908. évi kecskeméti előadás prológusa, epilógusa és két gépelt szövegpéldánya.
Közzétett
Közzétett
„Átsimította és színre hozta N. K. Kecskemét, 1909.” A zenei betéteket szerezte Szent-Gály Gyula. Prológus, epilógus és egy gépelt, kötött szövegpéldány saját kezű jegyzetekkel.
Közzétett
Prológus, epilógus, egy gépelt szövegpéldány
Közzétett
Partitúra és szólamkották, másolta Rietly Károly.
Közzétett
Karácsonyi pásztorjáték. Két gépelt szövegpéldány saját kezű jegyzetekkel az 1909. évi kecskeméti előadáshoz.
Közzétett
Közzétett
Benne: Hornyik József: Kecskeméti írók (Kecskemét, 1901) egy példánya kiegészítésekkel.
Közzétett
Archontológiai jegyzékek, tanárokra, diákokra vonatkozó adatok, historia domus feljegyzései.
Közzétett
„A kecskeméti házi könyvtárban lévő kéziratok.„ Nagyrészt cédulakatalógus.
Közzétett
Közte: Adatok a kecskeméti színészet történetéhez (megj. Függetlenség 20[1907]:54). – A kecskeméti öregtemplom története I-II. (1910) – Adalék Alexovits Bazil életéhez. – A kecskeméti r. k. egyház. – A kecskeméti kat. egyház XVIII. századbeli történetéből (megj. Kecskeméti Napló, 1912. karácsonyi melléklet). – Krónikás feljegyzések Kecskemét XVIII. századbeli eseményeiről (1913).
Közzétett
Másolatok. „Kestler István dr. pápai kamarás s levéltáros úr szívessége tette lehetővé, hogy ezen okmányok feldolgozhatók voltak. Bp., 1912. december hó.”
Közzétett
Másolatok a Cassa parochorum (1719–1771), a Neo-regestrata acta (1585–1862) és egyéb állagokból.
Közzétett
Közte: „A piarista iskoladrámákra vonatkozó rendeletek és tudnivalók”.
Közzétett
Főként a debreceni és a kecskeméti rendház gyűjteményéből.
Közzétett
Közzétett
Szakirodalmi adatok, főként irodalmi tevékenységről. Jegyzetfüzet, betűrendes.
Közzétett
A szerzetesi engedelmességről, szegénységről, tisztaságról. Feltehetőleg N. K. fordítása. Gépirat, gyorsírásos jegyzetekkel. (Váry Gellért is lefordította 1880–ban, vö. IV.79, Sk, 9.)
Közzétett
Közte 9 versének magyar nyersfordítása.
Közzétett
A Magyar Hírmondó 1792–1801. évfolyamaiból.
Közzétett
Rájnis József, Révai Miklós, Baróti Szabó Dávid versei. „Rendezte, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta N. K.” Gépirat.
Közzétett
Munkaprogramm (önképzőkör, 1905). – Megjegyzések Walther Béla tanulmányáról (1913 k.). – A III. declinatióhoz tartozó főnevek nemei végződés szerint a Pirchala főrendszeréhez alkalmazva. – Tételek az Ember tragédiájához. – Sárkány[-készítés és -eregetés].
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Részben az általa rendezett előadások meghívói, plakátjai, ünnepségekkel kapcsolatos kérvények.
Közzétett
Közzétett
Bossányi Domokos (diák; d.n.) – Budapesti Philologiai Társaság (1897) – Erdélyi József SchP (töredék, d.n.) – Lubomirski A. (Lemberg, 1908.03.12). – Németh László (a kecskeméti siketnéma német intézet igazgatója, 1903.04.25). – Prónai Antal SchP (2 db, 1907.01.11, d.n.) – Szepesi Bódog SchP (Podolin, 1908.07.25). – Szinnyei József (4 db, 1904.04.28–1910.10.17). – Wladár Róbert (1921.05).
Komáromban született 1860. dec. 7-én. Apja, Takács János, akit korán elvesztett, vagyonos fakereskedő volt, anyja Eiselt Anna, a város egyik régi polgári családjából származott. (A család nevét 1887-ig „Takács” formában használták, akkor tértek át a „Takáts” írásmódra.) Születésekor a Vágduna soron, később a Barátok utcájában (Széchenyi utca) laktak, az egykori ferences (később helyőrségi) templommal szemben. Idősebb testvérei voltak József (szül. 1856. dec. 12.) és Anna (szül. 1859. máj. 9.), aki később Stindl Károlyhoz ment feleségül.
(Családja)
Húga, Vilma (1862. febr. 24– 1936. jan. 10.) 1884-től a Szent Szív Társaságban lett szerzetesnővér. Noviciátusát 1884. jan. 20-án kezdte meg a voralbergi Riedenburgban, első fogadalmát 1886. okt. 1-én tette le. 1886/1887-ben Budapesten, 1890-től Riedenburgban és Pressbaumban tartózkodott, ahol 1894. febr. 4-én letette örökfogadalmát. 1896/1897-ben Budapesten, 1897/1898-ban Bécsben, 1898/1899-ben Kienzheim-ban (Elzász), 1899-től Budapesten tanított. 1905-től Írországba helyezték, ahol legtöbbet a Dublin melletti Mount Ainville-ben, de 1913 és 1915 között Roscrea-ben és 1922-ben Newcastle-ban (Skócia) tartózkodott. 1922 és 1932 között ismét Budapesten élt, majd utolsó éveit Pressbaum-ban (Bécs mellett) töltötte. Elsősorban nyelveket (német, magyar) tanított, de tartott kézimunka-tanfolyamot, működött sekrestyésként, portásként, és a szegények iskolájában is, főként Budapesten.
Sándor öccse, Ernő (szül. 1863. jan. 14.) Lenk Paulát vette feleségül, egyik fiuk, Takáts Ernő (1896. máj. 4.–1951. aug. 17.) pedig esztergomi főegyházmegyés pap lett. A nagyszombati kisszemináriumban, majd a bécsi Pázmáneumban tanult, 1919-től a Ferencvárosban működött káplánként, és biblikus tudósként a Szentírás új magyar fordításán dolgozott, majd 1929-től a Szent István Társulatot irányította igazgatóként. Élete végén a Hittudományi Kar újszövetségi tanszékének professzora volt.
(Tanulmányai)
Takács Sándor a gimnázium első négy osztályát a helyi bencés kisgimnáziumban, a négy felső osztályt Pozsonyban, a királyi főgimnáziumban végezte, majd miután 1880-ban érettségizett, a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott be, és ott történelmet, magyart és latint hallgatott. Elsőéves bölcsészhallgatóként lépett be 1881-ben a piarista rendbe, nem azért, mert a szerzetesi élet iránt hajlandóságot érzett volna, hanem elsősorban azért, mert „megtudta, hogy több mint 300 tanárjelölt keres állást” (Nagy Miklós). Korának azon szabadelvű piaristái közé tartozott tehát, akik papi, illetve szerzetesi mivoltuknál sokkal fontosabbnak tartották tanári, tudományos és közéleti szereplésüket. Később – elsősorban a rendi elöljárókkal történt nézeteltérései miatt – többször föl is merült benne, hogy elhagyja a rendet, de hivatalosan élete végéig piarista maradt.
Piarista növendékként a váci noviciátus után két évet Nyitrán tanult teológiát, majd 1884-től Budapesten folytatta az egyetemet. 1885. okt. 22-én tett örökfogadalmat, majd 1886. júl. 13-án pappá szentelték, és a nyitrai gimnáziumba küldték tanítani. Már nyitrai tanárként kapta meg doktori diplomáját 1887. márc. 19-én. Magyar, latin és történelem szakos középiskolai tanári vizsgáját 1888. dec. 3-án tette le. Eközben 1887/88-ban rendkívüli hallgatóként római jogi és egyházjogi előadásokra is járt Budapestre. Nyitrai működése alatt a gimnázium értesítőjében két részben megjelent pedagógiai tanulmánya (A pedagógiai büntetések philosophiája, 1888-1889). Ennek és kibonatkozó történettudományi munkásságának köszönhette, hogy 1889-ben tartományfőnöke a rend budapesti gimnáziumába helyezte.
(Történészi pályakezdése)
Első történeti tanulmányai még egyetemi hallgató korában, 1884-től jelentek meg, és ezek szülővárosa, Komárom történetével foglalkoztak. Doktori disszertációjának is ez volt a témája (Lapok egy kisváros múltjából, Komárom, 1886). Helytörténeti munkássága korán megbecsülést szerzett neki. „Legújabban T. S. kegyesrendi tanár, szintén városunk szülötte, ifjúi munkakedvvel és szülővárosunknak múltja iránt érzett igazi lelkesedéssel keresi fel a történelem mezején azokat az adalékokat, melyek a város megírandó történetéhez becses anyagot szolgáltatnak” – írta a Komáromi Lapok 1884. nov. 15-én (1884:46). Az 1890-as évek elején a város hivatalosan is megbízta történetének megírásával. Ehhez „temérdek adatot is gyűjtött és egyes fejezeteket meg is írt” (Komárom megye monographiája, szerk. Borovszky Samu, [Bp., 1907], 364), de az összefoglaló munka végül nem készült el, csupán egyes értékes részlettanulmányok (például a vizahalászatról, a harmincadosokról). Miután 1887-ben közzétette Péczeli József (1750–1792) komáromi református lelkész életrajzát, érdeklődése a felvilágosodás kori magyar irodalom- és művelődéstörténet felé fordult. 1890-ben Péteri Takáts József (1767–1821) győri költőről írt életrajzot, és e korszakkal kapcsolatban kezdte meg piarista rendtörténeti kutatásait is, amelynek legfontosabb eredménye a komáromi születésű Benyák Bernátról készült oktatásügyi monográfia (1891), majd Pállya István életrajza (1894), és végül a pesti piarista gimnázium története (1895) volt. Mindezek mellett 1891-től a nagykárolyi piaristák fölkérésére az ottani gimnázium történetének megírásán is dolgozott, de ezzel 1895-ben végleg fölhagyott (ld. Vanke Józseffel folytatott levelezését: Levelezés, 18. tétel; PMKL, IV.48: Vanke József hagyatéka). Viszont eközben ismerkedett meg 1892-től a Károlyi család pesti nemzetségi levéltárával és vezetőjével, Éble Gáborral.
(Bécsi kutatómunkája)
A pesti piaristák és Komárom történetének kutatása céljával jutott el (a szintén komáromi Szinnyei József ajánlólevelével) Takáts Sándor a Monarchia bécsi központi levéltáraiba is. Bécsben szoros barátságba került Thallóczy Lajossal, az Udvari Kamarai Levéltár igazgatójával (tőle kapta Tyatya becenevét) és Károlyi Árpáddal, az Udvari, Házi és Állami Levéltár aspiránsával (később szintén igazgatójával). Az 1890-es évek közepétől évente több hetet is Bécsben töltött.
Ebben az időben komoly tárgyalások folytak a Monarchia közös pénzügyminisztériumának felügyelete alatt álló Udvari Kamarai Levéltár (Hokammerarchiv) szétosztásáról Ausztria és Magyarország között, mivel Pauler Gyula, az Országos Levéltár főigazgatója meg akarta szerezni annak Magyarországra vonatkozó anyagát. Ez végül az osztrák kormány ellenállása miatt nem valósult meg, de az előkészület érdekében a magyarok elhatározták, hogy megvizsgáltatják a szétválasztandó anyagot, és részletes jegyzéket készíttetnek a magyar vonatkozású iratokról. Ezzel a munkával Thallóczy és Pauler javaslatára 1898-ban magyar kormány Takáts Sándort bízta meg, részben alapos szakismerete miatt, részben pedig azért, mert ő piarista tanárként úgy dolgozhatott a levéltárban, „mintha csak kutató volna, mit róla igen, az országos levéltár valamely tisztviselőjéről el nem hinnének” (Szűcs László, Adalékok a bécsi központi levéltári anyag Ausztria és Magyarország közötti felosztásának történetéhez, 1875-1918, in Levéltári Közlemények 33[1962], 27-42: 37). A kormány tehát kikérte őt a rendtől, és 1898. július 1-től Bécsben megkezdte a jegyzékelést. Lakása Thallóczy Lajos otthonában (Traungasse 1.) volt.
Bécsi tartózkodása alatt, elsősorban Károlyi Árpád hatására fordult Takáts Sándor érdeklődése a 16-17. századi magyar történelem addig ismeretlen területei felé. „Teljesen elmerült – hivatalos órákon túl is – az Udvari Kamarai Levéltár hatalmas magyar anyaga búvárlásában, s óriási mennyiségű jegyzetei, másolatai, kivonatai alapján (melyeket udvari, állami és budapesti országos levéltárakból stb. kiegészített) készültek cikkei és könyvei a XVI. és XVII. századok magyar művelődés- és gazdaságtörténetéből, majd a hadi történelem köréből” – írta róla Károlyi Árpád (Friedreich Endrének, 1932. dec. 28.: PMKL, IV.104: Friedreich Endre hagy., Levelezés). Írásai többnyire nagyszerű, addig ismeretlen forrásanyagot tártak föl, élvezetes, közérthető stílusban, mégis németellenes elfogultsága, gyakran pongyola forráskritikája, és az a rossz szokása, hogy sem a szakirodalmat, sem a kiadott forrásokat nem olvasta, gyakran téves következtetésekhez vezették. Ehhez az is hozzájárult, hogy – mint Horánszky Lajos írta róla – „ritka különc jellem volt, komor, visszahúzódó, érzékeny lélek, a középkori krónikaíró barátok típusa. Kedélyvilága az érzelmek szélső pontjai között mozgott, s ezzel a mértékkel mérte alakjait is, sokszor önmagát legyőzni nem tudó makacs egyoldalúsággal. Nem az átfogó, nagyobb vonalú történetírásnak volt művelője, hanem a részletek rajzolója, de ebben mesteri kézzel dolgozott” (Horánszky Lajos, Magyarok Bécsben: Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre, Bp., 1941 [A Thallóczy Lajos-társaság kiadványai, 10], 28). Viszont emiatt műveit sokan szívesen olvasták, köztük magyar írók is. Mikszáth Kálmán (A fekete város, Csász. kir. bor, Aranyos csikó), Herczeg Ferenc (Fogyó hold, amelyben egy Takátsdeák Sándor is szerepel) és mások egyes művei Takáts írásai és a vele folytatott beszélgetések alapján keletkeztek.
Mivel a kamarai levéltári munka nem túlságosan jól fizetett, más megbízásokat is vállalt. 1901/1902-ben Éble Gábor neve alatt (és kutatásai alapján) megírta a Dessewffy család történetét, 1901-től pedig a földművelődésügyi minisztériumtól is kapott évi 1000 koronát a magyar marhatenyésztésre vonatkozó kutatásokra. Emellett kutatásokat folytatott különféle ausztriai és németországi levéltárakban és könyvtárakban is (Graz, Laibach, Augsburg, München, Nürnberg, Würzburg).
(Az Országgyűlés levéltárosaként)
A kamarai jegyzékeléstől Takáts Sándor 1903. április 1-vel megvált. (A munkát Hodinka Antal folytatta, közös munkájuk eredménye: MNL OL, Magyar Kamara archívuma, E 239: A bécsi udvari kamarai levéltárban őrzött iratok segédletei és másolatai), mert komolyabb (és több fizetést ígérő) állást kapott: a magyar országgyűlés megbízta az 1790 és 1861 közötti országgyűlési iratok összegyűjtésével és sajtó alá rendezésük előkészítésével. E munkája mellett ismét szívesen tanított volna csökkentett óraszámmal a budapesti piarista gimnáziumban, de Magyar Gábor tartományfőnök úgy vélte, hogy „nincs szükségünk féltanárokra.” Ezért a budapesti rendházba sem költözött vissza, hanem a budai Duna-parton álló Fiume Szállóban bérelt szobát, idejének jelentős részét pedig továbbra is Bécsben töltötte, mert az országgyűlésekre vonatkozó források többsége ott volt. (Az általa kiválogatott és lemásoltatott, összesen 11331 másolatból álló iratgyűjtemény: MNL OL, Regnicolaris levéltár, N 119: Takáts Sándor országgyűlési iratgyűjteménye). Az országgyűléstől más feladatokat is kapott. 1914-től a Pragmatica Sanctio 200. évfordulóján (1923) kiadandó forráskiadványt kellett előkészítenie, 1916 és 1918 között pedig az általa gyűjtött levéltári anyag alapján megírta a magyar királykoronázások történetét. A Monarchia bukása miatt egyik munka sem jelent meg, és kéziratuk is elveszett. 1911. júl. 1-én hivatalosan is kinevezték a képviselőház levéltárosának, majd 1918. máj. 21-től főlevéltárosának. Emellett folytathatta a 16. századi művelődés- és hadtörténeti kutatásait, nemcsak Bécsben, hanem egyes családi levéltárakban, például a Zay család ugróci, illetve főként a Batthyány család körmendi levéltárában, ahol 1906-tól kezdve évente akár néhány hetet is eltöltött. 1927-ban az ottani tisztviselők egy levelükben „a legszorgalmasabb körmendi kutatónak” nevezték”. Nyári szabadságát mindig a komáromi Erzsébet-szigeten töltötte, ahol nevezetes, maga gondozta rózsás és gyümölcsös kertjei voltak.
Az első világháború és a Monarchia bukása az ő életét is jelentősen megváltoztatták. 1918 májusában utoljára kutatott Bécsben, mert a háborús „szállodai és élelmezési viszonyok”, majd a forradalmak után erre már nem volt módja (ld. jelentését a képviselőház elnökének, 1918. máj. 13.: Iratok, 1. tétel: Személyes iratok). Az országgyűlési iratok gyűjtését azontúl elsősorban az Országos Levéltár budapesti anyagából folytatta. 1918 végén (Friedreich Endre rendtársa közbenjárására) visszaköltözött a budapesti piarista rendházba (a II. emelet 8-9. sz., Dunára néző szobáiba), ahol a Tanácsköztársaság alatt ő is kénytelen volt aláírni azt a (később természetesen visszavont) nyilatkozatot, hogy „az egyházi pályát elhagyom”. A csehszlovák megszállás miatt lassanként elmaradtak komáromi nyaralásai, helyette inkább a Margitszigetre járt ki. Az 1920-as évektől alig mozdult ki Budapestről. Viszont minden délelőtt bejárt hivatalába, az Országházba, még a Tanácsköztársaság hónapjaiban is, sőt vasárnaponként is, mert sajnálta volna, ha odaszoktatott galambjai nem kapnak eledelt. A délutánokat többnyire othon töltötte, ahol gyakran fölkeresték őt barátai. Évente bekapcsolódott a rendház lelkigyakorlataiba is. (PMKL, Pesti rendház levéltára, Historia domus 1864-1961, p. 330).
Újabb levéltári kutatások helyett inkább addigi jegyzeteit dolgozta föl. Régebbi és újabb tanulmányait kötetekbe rendezte, amelyeket 1921-től a Genius kiadó jelentetett meg. Miután 1927-ben a bécsi szocialista zavargás alkalmával az osztrák igazságyügyi palotát (Justizpalast) fölgyújtották, és az ott őrzött titkosrendőrségi jelentések több mint fele megsemmisült, másik fele pedig hosszú évekre hozzáférhetetlenné vált (a megmaradt iratok mai jelzete: Österreichisches Staatsarchiv, Allgemeines Verwaltungsarchiv, Inneres Polizeihofstelle), Takáts Sándor megkezdte ott készült korábbi jegyzeteinek feldogozását is, a reformkori országgyűlésekről írott tanulmányok formájában. Életében megjelent utolsó két könyve kizárólag ilyen tanulmányokat tartalmazott (Kémvilág Magyarországon, I-II, a III. kötet halála miatt kéziratban maradt).
(Elismertsége)
Munkája elismertségét jelezte, hogy 1906. márc. 23-án a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává (székfoglaló beszédét 1908. máj. 3-án tartotta), majd 1925. máj. 7-én rendes tagjává válaszotta. Élete végén a kitüntetések sem kerülték el. 1927. márc. 10-én a kormányzótól II. osztályú Magyar Érdemkeresztet kapott, 1929-ben pedig a csonkaországi Komárom város díszpolgárává választotta. Hetvenedik életévéhez közeledve kezdett romlani egészségi állapota, bár leszokott a szivarozásról, és a rendházi ebéd nehezebb fogásai helyett is karfiolt és gyümölcsöt evett. 1932. dec. 21-én hunyt el a budapesti piarista rendházban. Két nap múlva a Kerepesi úti temetőben, a rend budapesti újabb (511/A-512/A számú) sírboltjába temették.
Takáts Sándor szerzői jogait még életében átruházta unokaöccsére, Takáts Ernő (1896–1951) prelátusra, a Szent István Társulat későbbi igazgatójára, aki után azt húga, Takáts Margit budapesti tanítónő örökölte, tehát a jogok nem a piarista rendé voltak (Tóth Gedeon ügyvéd levele Sík Sándor tartományfőnöknek, 1957. dec. 23.: PMKL, I.1: Magyar tartományfőnökség, c: Harmadik korsza, Vegyes ügyek, A piarista rend örökösödési jogával kapcs. iratok [N 1272/8a]).
Közzétett
Takáts Sándornak egy csomónyi (310 ff.) vegyes jegyzete ismeretlen módon, talán még életében a Károlyi család nemzetségi levéltárába, illetve később azzal együtt a Magyar Nemzeti Levéltárba került (MNL OL, P 405: Károlyi család nemzetségi levéltára, Levéltár irattára, C sorozat: Levéltárosok által készített jegyzetek, 6/e. tétel). Mivel ezek nem a Károlyi-levéltárral kapcsolatos kéziratok voltak, a levéltár kérésére a Magyar Országos Levéltár minisztériumi engedély alapján 2010. aug. 30-án átadta. A kézirattöredékeket Koltai András 2010 december elején helyezte el a hagyaték megfelelő tételeiben (Sk 11-12, 14, 18, 67, 72, 74).
Takáts Sándor „irodalmi levelezését” és néhány személyes iratát 1931-ben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta (ld. Hóman Bálint igazgató köszönőlevelét, 1931. máj. 29.: Iratok, 1. tétel). Az átadott iratok mai lelőhelye: OSZK Kézirattára, Levelestár és Analecta 5925-5927. Összesen 1105 hozzá intézett levelet és 30 iratot tartalmaz. Ugyanakkor komáromi vonatkozású jegyzeteit és kéziratait Alapy Gyulának, a Komáromi Jókai Múzeum igazgatójának ígérte, de ezek átadására csak halála után, 1934-ben került sor. Ezek a kéziratok Alapy Gyula irathagyatékában találhatók (Štátny archív v Nitre, pobočka Komárno, Osobný fondy, Július Alapy, 45. doboz; Angyal Béla tájékoztatása, 2015. jún. 25.) Az átadást és a Takáts-hagyaték további részeinek elhelyezését Friedreich Endre piarista, a rend budapesti könyvtárosa intézte (Alapy Gyula levele Friedreich Endrének, 1934. nov. 4.: PMKL, Friedrech E. hagy., Levelezés).
Könyvei a budapesti rendi központi könyvtárba kerültek (vö. PMKL, I.1.b: Magyar Tartományfőnökség új levéltára, Tartományfőnöki levelezés, 1933/Budapest/70), tárgyai közül pedig egy aranytollat, amelyet 1926-ban, írói munkásáságának 40 évfordulóján kapott az országgyűlési tisztviselőktől és egy handzsár alakú papírvágókést az Országgyűlési Múzeum (uo., 1933/ Hatóságok/145; 1934/Magánosok/190), Tury Gyula Thallóczy Lajosról készült karikatúraszerű portréját Károlyi Árpád (uo., 1933/Magánosok/37), a Kisfaludy Társaság tagsági oklevelét pedig a Komáromi Jókai Közművelődési Múzeum Egyesület kapta (uo., 1933/Hatóságok/146).
A megmaradt 30 csomónyi, elsősorban rendezetlen jegyzetekből és kézirattöredékekből álló irathagyaték nagyobbik részét Friedreich Endre, a piarista könyvtáros a tartományfőnökség levéltárának („archivum”) néhány üresen álló polcán (For. 18/1-3, később V 379-393. dobozok), négy-öt csomót pedig a szanaszét heverő vegyes iratok között helyezett el. (Később ezek az N 205., N 354-355., és N 837. számú dobozokba kerültek). Benda Kálmán 1961-ben azt írta: „az ívpapirosokra írt jegyzetek, ahogy az egész iratanyag, teljesen rendezetlen, kutatni csak darabról darabra való átnézéssel lehet bennük. A jegyzetek közt találjuk egyes tanulmányok kéziratait (illetve sok esetben csak a kéziratok töredékeit), továbbá rendszertelenül egyes újságcikkeinek nyomtatott példányát is” (Takáts Sándor, Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI-XVII. századból, Budapest, 1961, 377). Amikor Csányi László levéltáros az 1970-es években jegyzéket készített a levéltárról, igyekezett föltüntetni az egyes csomók tartalmát, de mivel ezek teljességgel kevertek voltak, az általa adott címek legfeljebb a csomók első néhány oldalára voltak érvényesek.
A hagyaték rendezését Koltai András levéltáros 2001. aug. 13-án, az iskolai szünetben végezte el, a piarista gimnázium tanári szobájának nagy asztalán, mivel a munkához a levéltárban nem volt elég hely. Hogy a munka még az évnyitó tanári konferencia befejeződjék megfeszített munkára volt szükség, mert az anyag rendezetlensége sokkal nagyobb volt, mint azt előre látni lehetett. A mintegy 4 folyóméternyi iratot gyakorlatilag laponként kellett átnézni. A Takáts Sándor által tárgyszókkal ellátott (pl. „famil.”, „vajdacikk”) jegyzeteket tematikusan, ahol pedig ilyen nem volt, azokat levéltáranként csoportosította. Végül csupán igen kevés jegyzet maradt ismeretlen eredetű. A tanulmánytöredékeket tematikusan rendezte, és azonosította a cím nélkülieket. (Csupán tíznél kevesebb tanulmány maradt ismeretlen, valószínűleg azért, mert publikálatlan írásokról van szó.) Aug. 22-én a nyersen rendezett anyagot átszállította a gimnázium földszinti angol termébbe. Ott került sor az egyes tételek finomabb rendezésére és részbeni dobozolására, végül aug. 31-én a már sorrendbe állított anyagot került vissza a levéltárba. December végére elkészült az anyag első jegyzéke, és a kétharmadában rendezett anyag a levéltári raktárba került. A munka végleges befejezésére, az idegen eredetű kéziratok, a levelezés és a személyes iratok rendezésére 2009. szeptember végén és október elején került sor. (A levelezés előrendezésében 2008-ban Szende Ákos segített.) Ekkor készült el a fondbevezető és tételjegyzék is.
Koltai András, 2001–2010
* Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Kamara archívuma, [E 239: A bécsi udvari kamarai levéltárban őrzött iratok segédletei és másolatai](https://www.eleveltar.hu/digitalis-tartalom?source=mnlscope&ref=mnlscope::1438).
* Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Regnicolaris levéltár, [N 119: Takáts Sándor országgyűlési iratgyűjteménye](https://www.eleveltar.hu/digitalis-tartalom?source=mnlscope&ref=mnlscope::2539).
* PMKL, VI.1: Antiquitates, A Tömösközy család és Takács György birtokaira (Nádasd, Baka, Pozsony megye) vonatkozó iratok, 1609-1718 (5 db, [V 375/14]). – Az iratok egy része Takáts Sándor iratai között volt, lehet, hogy az ő rokonsága, de erről nem sikerült biztosat megtudnom.
* Országgyűlés Hivatala, Irattári és levéltári osztály, Alkalmazottak iratai (C VI 3), A-Z gyűjtemény, Takáts Sándor személyi dossziéja:
Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Levelestár és Analecta, n° 5925-5927.
* Štátny archív v Nitre, pobočka Komárno, Osobný fondy, Július Alapy, 45. doboz.
Benda Kálmán, Bevezetés, in Takáts Sándor, Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI-XVII. századból, Budapest, 1961, v-xiv.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Magyar Kamara állapota 1627/1628–ban (1903). – Komáromi harmincadosok dolga a XVI. és XVII. században (1903). – A feldúlt fészek [Bekecs István nagybányai harmincados elleni vizsgálat, 1688] (1919). – A török alattvalók kereskedése Magyarországon (1905). – Régi monopoliumok (1926). – Külkereskedelmi mozgalmak hazánkban I. Lipót alatt (1899). – Érsekújvár árulói (1904). – Károlyi Sándor gróf fáradozásai a magyar dohánytermelés és kereskedés érdekében (1898). – Két világkereskedelmi cikkünk a 18. században (réz, kéneső, 1903). – Lotharius Vogemond tervei [hajózás és bányavizek ügyében, 1714] (1898/1903).
Közzétett
Magyar marhakereskedés a múltban (mutatvány a Magyar szarvasmarha kereskedés története című készülő mű II. részének 20. fejezetéből, gépelt, 1907). – A magyar tőzsérek és kereskedők pusztulása (1907). – Nürnberg és Magyarország (1902). – A nürnbergiek régi magyar kiváltságai (1929). – A nyaraló és a telelő (1926). – Tanulmánytöredékek.
Közzétett
A komáromi halászat a középkorban (töredék, 1900 k.). – A komáromi vizahalászat a XVI. században (2 pld., 1897). – A bécsi halkereskedők kiváltságai Magyaroszágon 1328–tól 1714–ig (1902). –
Közzétett
Hidak a XVI–XVII. századi Magyarországon (tanulmánytöredék). – Az ecsedi láp eresztése a múlt században (1899). – Hajóépítők telepítése Magyarországra a 16., 17. és 18. században (1904). – A dunai hajózás a XVI. és XVII. században (1900). – Duna–csatorna terve Pest és Szolnok között 1715–ben (1902). – Csatorna terve Debrecen és a Tisza között 1727 (1904). – Kísérlet a Vág folyó hajózhatóvá tételére 1713–ban (1902).
Közzétett
Közzétett
A középkori kertészetről. – Kertészkedés a török világban (1917). – Régi magyar kertészet (tanulmánytöredék, 1905/1906) – Egy kertgazdánk a XVI. században [Kávásy Jób] (1927). – Kertjeink a XVII. század első felében (1915). – Régi magyar kertek (tanulmánytöredékek, 1905/1906). – A kertek termésének feldolgozása a XVI. és XVII. században (1932). – A magyar gyümölcsös kert (1900/1910). – Régi magyar gyümölcs (1905). – Régi magyar gyümölcskertészet (1900/1910). – Dinnyeszüret a hódoltság korában (1900/1910). – A virágos és a veteményes kert. – A vadkert (1917). – A sáfrányos kert (1917). – A méhes kert (1917). – Tengeri búzás kert. – A kertfajtákról. – Száldokfa [hársfa] (1917).
Közzétett
Barkóczi Krisztina (a bevezetés töredéke, 1910). – Csákyné Wesselényi Anna (1926). – Kanizsai Dorottya [Nádasdy Ferencné] (töredék, 1916). – Batthyányné Zrínyi Dorica (1912). – Enyingi Török Bálintné (1926). – A törökös asszony [Tegzes Borbála] (1914). – Fáncsy Borbála (Balassi Zsigmondné), (1914). – Svetkovich Kata (Batthyány Ferencné, 1914). – Tanulmánytöredékek (Batthyányné Svetkovich Kata, Batthyányné Lobkovicz Poppel Éva, Bánffyné Országh Magdolna, stb., 1914/1917).
Közzétett
A régi levelek humora (1921). – A káromkodás elterjedése és a káromkodók büntetése (1920/1930). – Megszerencsézés (1917). – Küzdelem a muzsika és a tánc ellen (1926). – Lélekjárás (Lélekjárat rajza Erdélyben, Bonczhiday Bálint prédikátornál, Füzes, 1588, 1921). – A bánáti bálok a múlt században (1899). – Császári bálok és előadások Pozsonyban (1916–1921). – Udvari költők [I. Lipót és III. Károly udvarában] (1916). – Ló, kocsi és hőkös (1919). – A borbírák és a csaplárok (1926). – Törvénybeli orvosság (1906). – A főúri utazás régente (kefelevonattal, 1921). – Régi magyar fürdősök (1926). – A magyar felimeg (1922). – Tanulmánytöredékek.
Közzétett
közte: Egy múlt századi gázoló (vers Rajnis Józseftől), újságkivágat, 1890.
Közzétett
Rajzok a török világból IV. kötetének 1917–ben elkészült, de csak 1928–ban megjelent anyaga: Török–magyar társadalmi érintkezés (1928). – Barátságajánló török–magyar levelek (1915). – Oroszlán basa (1907). – Vezír Szokolli Musztafa basa, „a nagy Musztafa” (1907). – Nagy Szolimán császár sírja (1911). – Kara Ovejsz basa (1917). – Szeinán Frenk Juszuf (1907). – [Vezér] Ali basa (1912). – Szinán basa. – Ferhát basa halála (1908). – Szofi Szinán basa. – Szinánpasazade Muhammed. – Szinánpasazade Vezír Haszán basa. – Kadizáde Ali vezérpasa, a legnépszerűbb budai pasa. – Csonkabég, a török huszárezredes (1913).
Közzétett
A Régi magyar kapitányok és generálisok c. kötet anyaga és néhány más tanulmány: A végek dícsérete (1922). – Utószó (a Régi magyar kapitányokról és generálisok kötethez, 1922). – Czeczey Lénárt (1908). – A nagy Thury György (1922). – Bathróczy Zolnay István (1922). – Balázsdeák István (1922). – Bebek György (1915/1922). – Patonai Magyar Bálint (1909). – Berendhidai Huszár Péter (1907). – Erdődi Pálffy Tamás (1913/1915). – Az ákosházi és buzádszigeti Sárkány család (töredékek, 1900/1930). – Prépostváry Bálint (1922). – Thengföldi Bornemissza János (töredék, 1907/1914). – Rátóti Gyulaffy László (1913). – Balassa Bálint védelme (1907). – Nádasdy Ferenc (a Fekete bég) ifjúsága (1905). – A hű Makláry Péter (1906). – A magyar „rebellis” tragédiája [Kollonich Szigfrid] (1914). – Gróf Kollonich Ádám generális (1917). – Splényi László generális (1917). – Ebergényi László tábornagy (1918). – Kiss Balázs huszárezredes (1922). – Vékony János kapitány (töredék, 1917).
Közzétett
A huszár és a száguldó (1929). – Huszárkalandok (1917). – Lesvetés és leshárítás (1916). – A magyar gyalogság szervezete (A magyar gyalogáság megalakulása, III. fejezet, 1908). – A török–magyar bajrakihívások (1905). – Katonatemetés a törökvilágban (kefelevonat, 1916). – Pribékek (1904). – Szegény legények, szabad legények, szabad huszárok (1920/1925). – A városi hadnagyok, a parasztkapitányok és zápisz–tisztek (1926). – Bedeghi Nyáry István követsége (1922). – Szelepcsényi György a portán (1912). – Magyar rabok olasz gályákon (1916). – A debreceni bíró elrablása (1916). – Rákóczi Zsigmond esete (1913). – Bethlenfalvi Thurzó Ferenc (1925). – A török[–magyar] énekesek és muzsikások (hiányos, 1910). – Thúry György lantosa (1914). – Pálffy generális sarca (1917). – A vígkedvű Tahy Bernát (1905). – Kassa elfoglalása 1682–ben (1911).
Közzétett
Közzétett
A Zrínyiek és a Muraköz (1920). – A Zrínyiek magyarsága (töredék, 1929). – Zrínyi Miklós temetése [1566–ban] (1913). – A Zrínyi úrfiak (1918). – Zrínyi Miklós emlékezete (1918). – Zrínyi Miklós ismeretlen levelei (1915). – Zrínyi Miklós, mint nagykereskedő (1915/1930). – Gróf Zrínyi Ádám (1922). – Zrínyi Ilona Bécsben (1922). – Testamentum Comitis Georgii a Zrinio (1627, másolat a pozsonyi káptalan levéltárából, 1910/1920).
Közzétett
A komáromi péntekösök (1910). – Hogyan ostromolta a komáromi bírót húszezer török vitéz? (1900) – Ribillió Komáromban (1903). – Az elátkozott család [Jókai regényének komáromi eseményei és szereplői] (1930). – Komárom megye Mária Terézia korában (töredék, 1895/1896).
Közzétett
A megvetett és gyűlölt magyarság [Contemptus Germanorum erga Hungaros, Gabelmann szállóigéje] (1904). – A magyar ember sorsa (1900). – Nádasdy Ferenc gróf sárvári kincstára (1902). – Vándorló műkincseink (1920). – Az utolsó Széchy (1917). – Lipót császár üzletei (1922).
Közzétett
Aulae regis familiares – A magyar udvartartás és az állandó udvarnép a hódoltság korában.
Közzétett
A mi szent koronánk (1922). – A pozsonyi vár története (töredék, 1885/1895). – Sienawski hercegné és Visky Sámuel (Szegény magyarok, 1927). – Dengelegi kéziratos könyvéről [egy kassai szabómester asztrológiai jelenségekről, 1819] (1932). – Csendélet Budán 1696–ban (1905). – Ribillió Pesten (1917). – Egy budai bíróról [Kalmárffy Ignác] (1932). – Kalandorok városa [Pest az 1830–as években] (1920).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Országgyűlési ingyenes szállások az 1537. évtől kezdve 1844–ig (1932). – A „tót–magyar” [Podmaniczky József] (1932). – Követek visszahívása az országgyűlésről (1932). – Nemzeti tanács, nemzeti adminisztráció (1932). – Mikor a császárnak nem volt pénze! (1932) – Magyar generálisok az országgyűléseken (1932). – Régi országgyűlési hitszónokok (1932). – Az országgyűlés bezárása 1827–ben (1932). – Beöthy Ödön harcai (töredékek, 1930) – Beöthy Ödön vallomása (1930). – A halálfejes gyűrűk (1932). – Tisza Lajos affair–je 1833–ban (Füzesséry beregi követtel] (1925/1930). – A városi követek küzdelme a személyes szavazati jogért az 1825–1848. évi országgyűléseken (1932). – A császári meg a királyi kommisszáriusokról (1932). – Feljegyzések és kézirattöredékek.
Közzétett
Ilkay, Jolkay, Jókay (1926). – Jókai politikai pályafutása (1930). – Jókai politikai beszédeiről (1930). – Jegyzetek és anyaggyűjtés Jókai Mór politikai beszédeihez és cikkeihez (1930). – Jókai a jó kertész (1925). – Jókai politikus jelleme (1930). – Kézirattöredékek és fogalmazványok.
Közzétett
Emlékezés Türr [István] tábornokról (1930). – Emlékezés Mikszáth Kálmánra. – Mogyoródy Adolf emlékezete (1908). – Boszniában [útirajz] (1897). – A körmendi kastély parkja (1905–1900 k., fényképekkel).
Közzétett
2 db
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
közte a bécsi Kamarai Levéltár Hoffinanz Ungarn című gyűjteményében található piarista vonatkozású iratok jegyzéke, a lowicz–i rendház familiáiból és historiájából 1686–1716, Benyák Bernát székesfehérvári levelezéséből
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
hordó– és teknőkészítés, törkölykészítés, csűr, kocsizás, lótenyésztés
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Magyar Országos Levéltár, E 21 (1530–1700)
Közzétett
a Magyar Kamarai Levéltár Neo–Regestrata Actáiból és a Diplomatikai Levéltárból
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
MOL, E 185 Archivum familiae Nádasdy, Egyéb iratok és inscriptiós könyvek, Mf. 31996, ezen az 1270–es számot viseli) = 1671?
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Benignae resolutiones, Litterae ad Cameram exaratae, Acta cameralia, Urbaria et conscriptiones, Diversae instrictiones, Missiles, Neo–regestrata acta, Történelmi emlékek (Belügy), Lymbus, Szepesi kamarai levéltár
Közzétett
Közzétett
Insinuata consilii bellici, conceptus expeditionum, Libri regii
Közzétett
Debrecen, Győr, Kecskemét, Komárom, Pozsony városok, Nyitra, Trencsén, Hajdú vármegyék, ismeretlen megyei jegyzőkönyvek
Közzétett
Közzétett
Közzétett
részben Éble Gábor másolatai
Közzétett
Közzétett
Andrássy, Balassa, Erdődy, kismartoni Esterházy, Forgách, Pálffy, Rákóczi, Thurzó, MOL kisebb családi levéltárak
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Hungarica, Turcica
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia, Bécsi Udvari Könyvtár
Közzétett
Közzétett
közte egy végbeli őrtorony rajza; a kőszegi becsületes ifjak artikulusai, 1679. stb.
Közzétett
Boissier Gaston: Archaeológiai séták, Róma és Pompeji (ford. Momár Antal, másolta Takáts Sándor). – Régi magyar nyomtatványok időrendi jegyzéke 1533–1800 (ismeretlen szerző). Hunyadi János jellemrajza (fogalmazvány, 1885/1890). – A testi büntetés a nevelésben (fogalmazvány, 1888/1889).
Közzétett
Közzétett
Magyarország története a kezdetektől 1736–ig). – Zervald kolostor a Semmeringen s a semmeringi vaspálya (töredék). – Fejezetek az 1848/1849–es szabadságharc történetéből. – Hunyady János tettei s jellemrajza. (Poss.: Takáts Sándor 1876/1877).
Közzétett
kiegészítés vsz. Károlyi Ferenc életrajzához
Közzétett
kézirat Komárom megye monográfiájához
Közzétett
Közzétett
ismeretlen munkapárti politikus írása
Közzétett
Közzétett
részben töredékek, képviselőház elnökéhez, Tagányi Károlyhoz, ismeretlenekhez
Közzétett
Alapy Gyula (10 db, 1926–1932). – Alapy Sándor komáromi polgármester (1931). – Almássy László képviselőházi elnök (4 db, 1931–1932). – Angyal Dávid (8 db, 1929–1932). – Antal Géza ref. püspök (1925). – Apponyi Margit grófnő (1887). – Athenaeum (4 db, 1920–1929).
Közzétett
Badics Ferenc (3 db, 1925). – Balázsfalvi Kiss József (1925). – Balogh Jenő (1931). – Bagyary Simon OSB (1908). – Bartos József SchP (2 db, 1911–1915). – Bedy Vince (1927). – Beigel István (2 db, 1910–1912). – Benyák Kálmán (1929). – Berta Ilona (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, 1922). – Berzeviczy Albert (2 db, 1931). – Borbély Andor (1932). – Borovszky Samu (3 db, 1908–1909). – Buday Árpád (1928).
Közzétett
Czakó Elemér (Egyetemi Nyomda, 3 db, 1925–1926). – Czeizel Gábor (1902). – Czímer Károly (5 db, 1908–1929). – Czirbusz Géza SchP (2 db, 1905/1910). – Császár Elemér (1913). – Csánki Dezső (1931). – Csobán Endre (1923).
Közzétett
Dessewffy Berta és Arisztid (2 db, 1918). – Diósszilágyi Sámuel (1932). – Divéky Adorján (1917).
Közzétett
Eckhart Ferenc (5 db, 1917–1932). – Eörssy József (1927). – Éble Gábor (9 db, 1902–1922).
Közzétett
Faller Jenő bányafelügyelő (Várpalota, 1930). – Fináczy Ernő (MTA, 2 db, 1915–1926).
Közzétett
Gárdonyi Albert (2 db, 1930). – Gayer Gyula (1929). – Genius Könyvkiadó (Keppich Károly és mások, 4 db, 1925–1929). – Gesztelyi Nagy László (1925). – Gyenes Antal (körmendi uradalmi számvevő, 5 db, 1912–1927). – Gyöngyössy László (Beregszász, 1909). – Győry Árpád (1905).
Közzétett
Hangay Sándor (1930). – Hám Sándor SchP (1890). – Harsányi István (Sárospatak, 1923). – Hegyaljai Kiss Géza (1909). – Herelendy László (1909). – Horánszky Lajos, 5 db, 1909–1932). – Horánszky Nándor és Nándorné (4 db, 1928–1932). – Horváth Círill (1925). – Huszár Dezső (Adony, 1914).
Közzétett
Ipolyi Keller Gyula (1927). – Jakó János (Érdekes Újság, 1917/1918). – Jakschitz Mihály (1931). – Jókai Mórné (1930). – Juhász Andor kúriai elnök (2 db, 1932). – Kacz Jenőné Krisztinecz Ilona (Komárom, 1927). – Kacziány Ödön (1929). – Kállay Ubil (1931). – Károlyi Árpád (100 db, [1910]1931–1932). – Károlyi János SchP (1911). – Károlyi Lászlóné (1915). – Kéky Lajos (7 db, 1931–1932). – Kemény János (Kassa, 1909). – Kolosváry Lászlóné (1907). – Kiss István (Simontornya, 2 db, 1929–1932). – Kiss Jenő Sándor (A Hét, 1906). – P. Kiss Kálmán (1925). – Kiss Teréz (1932). – Klement Ferenc (Magyaróvár, 1929). – Kovács Károly (Makó, 1928).
Közzétett
Lelkes Nándor József és Szlauka Károly (Zayugróc, 1917). – Lőwy Árpád (1901).
Közzétett
Mahovits Gyula (Törökszentmiklós, 1932). – Mészöly Gedeon (2 db, 1908). – Mihalovics Szilárd komáromi ref. egyházgondnok (1899). – Miklós Ödön (Nagycsepely, 1927). – Milotay István (Magyarság, 1923). – Miskolczy Gyula (1932).
Közzétett
Nagy Miklós (Keszthely, 2 db, 1932). – Nadányi László (Budapesti Hírlap, 3 db, 1931–1932). – Nagy Sándor (1911). – Nagy Vince (Patak, 1929). – Novotny Margit (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, 2 db, 1922). – Nyíri Antal (2 db, 1931–1932). – Nyíry Dániel (1931).
Közzétett
Pecz Gyula (1913). – Pekár Gyula (1907). – Pethő Sándor (1913). – Pilch Jenő (Hadtörténelmi Közlemények, 2 db, 1915). – Pongrácz Frigyes gróf (Nagyszarva, 5 db, 1904–1931). – Pottyondy Béla (Szombathely, 1909).
Közzétett
Rácz Lajos (Sárospatak, 3 db, 1928–1932). – Rédey Miklós (2 db, 1914–1920).
Közzétett
Sárközy Imre (Nagybajom, 1904). – Sebeők Sára (1912). – Sefcsik Ferenc győri levéltáros (1903). – Schmidt József gőzmalomtulajdonos (4 db, 1922–1929). – Schöpflin Aladár (Franklin Társulat, 7 db, 1922–1931). – Szabó László (Budapesti Hírlap, 1920/1930). – Szász Károly (2 db, 1930). – Szász Sándor (1925). – Szekfű Gyula (7 db, 1911–1932). – Széchényi Viktor gróf (Sárpentele, 4 db, 1907). – Szigethy Mihály (1932).
Közzétett
Tagányi Károly (1 db, 1895/1900). – Takács Lajos (Máramarossziget, 1908). – Tamedly Mihály (1931). – Tátray József komáromi polgármester (1897). – Thallóczy Lajos (2 db, közte Felelet a Büzérnagyhoz intézendő számos kérdésre betegsége idején, 1903–1914). – Thallóczy Lajos Társaság tagjai (2 db, 1932). – Grillnerné Thallóczy Szerafin (2 db, 1916). – Tiboldi József (1932). – Traeger Ernő (Tregényi, 3 db, 1928–1932). – Tury Gyula (Túrapó, 7 db, 1931–1932).
Közzétett
Vajna Károly (1906). Vanke József SchP (Nagykároly, 9 db, 1891–1894). – Viczmándy Tamás (3 db, 1928). – Visky Sándor (1927). – Voinovich Géza (4 db, 1910/1920). – Wenhardt János (1930). – Woinovich, Emil von (a Kriegsarchiv igazgatója) Thallóczy Lajosnak (1908).
Közzétett
Zay Miklósné Szapáry Margit (7 db, 1910–1915). – Zempléni Árpád (1918). – Zoltai Lajos (Debrecen, 1912).
Közzétett
Közzétett
részben feloldatlan becenevekkel, 13 db
Közzétett
Közzétett
bizonyítványok, hivatali előléptetések, számlák, kinevezések stb., közte tanácsköztársasági házbizalmi kinevezés, Fiume szálló rajzos számlája, komáromi díszpolgári oklevél
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Apja, Perina József (1808–1874) csehországi német kékfestő mester volt, Kuttenbergben (Kutná Hora) született, és 1837-ben szerzett Pesten polgárjogot. A ferencvárosi Duna-parton (Alsó Duna sor 44., később Csepel-rakpart 6., a későbbi Vámház mögött) építette föl házát, amelyhez nagy telek, több épület tartozott. Első felesége Resch Mária volt, majd másodszorra 1870-ben, 60 évesen vette feleségül a Zólyomlipcséről származó Horcsin (Hartsin) Ágnest (Ir, 1). A feleség szlovák származású volt, de egymás között németül beszéltek. Első fiuk, József 1871. augusztus 25-én született, a második, János 1873-ban, majd az apa 1874-ben elhunyt. József 1882-ben fejezte be az elemi iskolát a Károlyi utcában (itt tanult meg magyarul), majd a pesti piarista gimnáziumba járt, ahová egy évvel később öccse is követte. Utóbbi nyolc évig járt a gimnáziumba, és 1891-ben ott érettségizett, majd magyar királyi pénzügyi segédtitkárként hunyt el 1912-ben, 39 évesen.
József azonban a VI. osztály után, 1888-ban belépett a piarista rendbe, és a váci noviciátust követően Kecskeméten, studensként fejezte be a gimnázium VII. és VIII. osztályát, szintén 1891-ben. Ottani magyartanára Kováts Antal volt, de nagy hatást tett rá osztályfőnöke és az önképzőkör vezetője, Erdélyi Károly is, aki a VII. osztályban németet tanított. Ő „tanított Petőfi költészetének ismeretére, ő vezetett be abba a bűvös légkörbe, amelyből többé ki nem kerülhettem” – írta egy tőle kapott Petőfi-kötetbe (Ért/Budapest 1937/1938, 35). József VIII. osztályos korára (1890/1891) Erdélyit Temesvárra helyezték, az osztályt és az önképzőkört is Kováts Antal vette át. Ekkor érkezett a piarista növendék osztályársak közé Prónai (akkor Czeczkó) Antal is. Mivel József kiválóan zongorázott, orgonált és énekelt, sőt hegedült is, végzős korában jutalmat kapott „a növendék papok ének- és zenekarának vezetésében tanúsított buzgalmáért”. Ugyanakkor az irodalom is érdekelte, „Alföldi élet és jellemképek Petőfi költeményeiben“ című pályázata szintén jutalomban részesült.
Érettségi után két évig Nyitrán végezte teológiai tanulmányait. Ekkor, 1892-ben magyarosította nevét Perináról Perényire. Elöljárói eleinte buzgó, szerény és előzékeny növendéknek tartották, a második év vége felé azonban fegyelmi kifogások merültek föl ellene. Hét piarista papnövendék társával együtt ugyanis jelentkeztek a székesegyház kórusába, és jártak a próbákra, „hol kisasszonyok is működtek”, anélkül, hogy erre elöljárójuktól, Acsay Antal prefektustól engedélyt kértek volna. Utóbbi azt is kifogásolta, hogy a kispapok szintén az ő tudta nélkül vállaltak szerepet azon az ünnepségen, amelyen a gimnázium igazgatóját, Horváth Sándort köszöntötték 25 éves tanári évfordulóján, 1893. május 29-én. A templomban Höllriegl Ferenc Missa solemnisét adták elő, Perényi pedig orgonán kísért egy „kisasszonyt”, föltehetően Höllriegl lányát, Elvirát. (Höllriegl egy „magyar nemzeti irodalomért rajongó” nyitrai távírótiszt volt, Tompa Mihály Szécsi Máriájából készült fordítását később, 1896-ban Perényi javította, és tette közzé). Ráadásul az is kiderült, hogy Perényi elöljáróiról „itt-ott nem eléggé tisztelettel nyilatkozott”. Emiatt a növendékek fölött 1893. június 5-én tartott szavazáson (scrutinium) hét fehér mellett két fekete golyót kapott, így nem engedték meg neki, hogy abban az évben örökfogadalmat tegyen.
1893-tól Kolozsvárott folytatta tanulmányait mint német és magyar szakos egyetemi hallgató, a rend akkori szokása szerint csak két évig. A magyar irodalmat Széchy Károlynál, a német irodalmat Meltzl Hugónál tanulta, és indexében minden tanára dicsérte szorgalmát. 1894. március 25-én már letehette a szerzetesi örökfogadalmat, majd júniusban az egyetemi alapvizsgát, így 1894/1895-ben gyakorló tanárként is működhetett a kolozsvári piarista gimnáziumban. Erre hivatkozva, a házfőnök tiltakozása ellenére 1894 decemberében már rendfőnöki engedély nélkül utazott haza a téli szünetre. Kolozsvári tanulmányai végén, 1895. július 7-én Schuster Konstantin váci püspök székvárosában pappá szentelte, majd ősszel a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban kezdte meg tanári működését. Eközben készült föl egyetemi szakvizsgájára, melyet 1896. máj. 22-én tett le, sőt egyúttal Rosnyai Dávidról készült művével (nyomtatásban: Sátoraljaújhely, 1896) a megszerezte a doktori fokozatot is.
Már kolozsvári tanulmányai közben rendszeresen publikált kisebb irodalomtörténeti tárcákat a helyi lapokban (Erdélyi Híradó, Ellenzék), tanár korában pedig szinte nem volt olyan gimnáziumi értesítő, amelyben ne jelent volna meg egy-egy tanulmánya. „Speciális területévé” vált „19. századi irodalmunk másod- és harmadrendű képviselőinek méltatása” – fogalmazott Balanyi György (nyugalomba vonulásakor, 1937, ld. Sk, 1). Sátoraljaújhelyen például rögtön fölfigyelt a 20 évvel korábban ott elhunyt rendtársa, Katona Dénes (1782–1874) munkásságára, és az 1896. évi értesítő számára megírta életrajzát. Ezt követően 1897-ben Payzsoss Andor akkori Zemplén vármegyei árvaszéki elnök neki ajándékozta néhai apósa, Szemere Miklós (1802–1881) irodalmi hagyatékát, aki a reformkor irodalmi és politikai életének aktív szereplője volt, verseit szépirodalmi folyóiratok közölték. A gyűjteményt felhasználta Szemere Miklós életrajzához, melynek kiadásához Lőwy Adolf könyvkereskedő és nyomdatulajdonos 1897 márciusában tett közzé előfizetési felhívást. A mű négy hónappal később ugyanazzal a szedéssel a gimnázium értesítőjében (egyszerű papíron) és külön kiadványként (műnyomó papíron) is megjelent.
Tanári és tudósi munkáját mindvégig egyfajta kettősség jellemezte. „A társaságban való kedélyes tréfálkozás csak úgy hozzátartozott egyéniségéhez, mint a zenekedvelés és a komoly munkára való elvonulás” – írta róla Friedreich Endre (KegyÉ). Míg tanítási órákon kifogyhatatlan, „bonvivant” humorával ragadta meg diákjainak figyelmét, irodalomtörténeti munkáit a szorgalmas és alapos adatgyűjtés jellemezte. „Írásaiban nyoma sincs annak a sziporkázó szellemességnek, amely őt mint előadót vagy a társaság középpontját jellemezte” – állapította meg Agárdi László (MPÉ). Ebből következett, hogy piarista életének minden állomáshelyén lelkesen vetette bele magát a gimnázium és a város kulturális életébe. Szívesen barátkozott írókkal, színészekkel és zenészekkel.
1897-től Perényi József Nagykanizsán tanított öt éven át (1897–1902), ahol önképzőkört és énekkart vezetett, diákszínpadi előadásokat szervezett, irodalmi felolvasásokat, népszerűsítő előadásokat tartott, hangversenyeket adott, és cikkeket írt a helyi lapokba. Szaktárgyai (magyar, német) mellett 1897 és 1899 között műéneket is tanított, és vezette az énekkart, amely a gyakorló iskola (önképzőkör) rendezvényein lépett föl. Ez utóbbit 1901/1902-ben szintén ő vezette. Osztályfőnök is volt, de az akkori szokás szerint évente más-más osztályban. Eközben 1898. április 20-án Kolozsvárott letette a tanári képesítő vizsgát, így rendes tanárrá lépett elő.
Nagykanizsán gyakran föllépett a városi Casino rendezvényein. 1898 szilveszterén például „Az udvarló” című „humorisztikus felolvasásával … folytonos derültségben tartotta hallgatóit” (Zalai Közlöny, 1899. jan. 7.), 1899. január 22-én pedig Hofrichter Emma kisasszony hegedűjátékát kísérte zongorán, amikor Tartini Ördögtrilla-szonátáját és saját Bölcsődalát adták elő. Utóbbi, „egyszerű és biztos kézzel fölépített zenei művecskével újból általános hatást keltett a művésznő” – írta a Zalai Közlöny (1899. jan. 28., 3). Ennek az újságnak egyébként szintén szerzője volt Perényi, elsősorban zenei tárcákkal. Közreműködött Hoffmann (később Hevesi) Mór, a zsidó polgári iskola tanára által írt német olvasókönyv átdolgozásában, de az csak 1903-ben jelent meg, amikor Perényi már Sátoraljaújhelyen élt.
Magyar Gábor tartományfőnök ugyanis a következő öt évre (1902–1907) ismét oda helyezte. Az első négy évben ő volt a gimnáziumi önképzőkör vezetője, amely névnapja (március 19.) táján minden évben díszgyűlést rendezett számára. Ott is hamar főmunkatársa lett a Zemplén című lapnak, felolvasásai pedig a magyar irodalom és művészet pártolására 1902-ben alapított Kazinczy-körben hangzottak el.
Következő tanári munkahelye Veszprém volt, ezúttal nyolc tanéven át (1907–1915). Ott kezdte meg drámatörténeti kutatásait, két rendtársának, Horváth Cyrillnek és Dugonics Andrásnak színműírói munkásságáról szóló értekezéseivel (Ért/Veszprém 1909/0910 és 1910/1911). Ez később legfontosabb kutatási területévé vált. Ottani irodalomtörténeti munkái közül a legjelentősebbek két akkor elhunyt irodalmár-kanonokról, Kemenes Ferencről (1829–1905) és Jánosi Gusztávról (1841–1911) írt kismonográfiái.
Ezek elkészítéséhez kiterjedt levelezést folytatott a még élő rokonokkal, pályatársakkal (Sk, 41-42). A műveket az elhunytak ismerősei örömmel fogadták (a Veszprémi Hírlap 1912 aug. 18-án verssel köszöntötte Perényit), a szakmai bírálók azonban kritikával illették. „Túlságosan sok és sokszor semmit sem jellemző az idézet. […] Amit az életrajz művészi szerkezetének nevezünk, nélkülözzük e könyvben” – írta Dombi Márk (Magyar Kultúra 1913, II 218-219). Kutatásairól a gimnázium ismeretterjesztő sorozataiban, majd a Nemzeti Kaszinó nagytermében működő Veszprémi Szabadlíceum keretében is tartott irodalom- és színháztörténeti előadásokat.
Mivel Veszprémben éppen akkor, 1908-ban állandó színház épült, Perényi színházi kritikákat is írt a Veszprémi Hírlap számára, valamint egyes előadások előtt (pl. Bánk Bán, Hedda Gabler) bevezető előadásokat tartott. Ugyanakkor ő maga is rendezett színházi előadásokat. 1908-ban például nyolcadikos diákjaival a Szólj igazat, betörik a fejed című vígjátékot (Sk, 37, n° 4-5), 1911-ben pedig a városi (felnőtt) műkedvelőkkel A kis Lordot adták elő (Veszprémi Hírlap 1911. ápr. 9., 4-5; jún. 11., 3). Zongorajátékával sem csak a gimnázium és az önképzőkör ünnepélyein lépett fel rendszeresen, hanem például 1909 februárjában a Veszprémi Dalegylet hangversenyén Tóth Mariska énekesnőt kísérte, december 12-én pedig Ribó Olgával adták elő Carl Maria von Weber Peter Schmoll operájának négykezes változatát, „azzal a perfektséggel, mely őket városunk legkitűnőbb zongorajátszóivá tette” (Veszprém Hírlap 1909. dec. 19., 4).
1915 nyarán Perényi a kolozsvári piarista gimnázium tanára lett, ahol hat évet (1915-1921) töltött. Ekkor irodalomtörténészként már országosan ismert volt. A Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak 1911-ben már alapító tagja, később választmányi tagja volt. 1915-től rendszeresen tartott előadásokat a társaság budapesti ülésein, és attól fogva legtöbb tanulmánya a társaság Irodalomtörténet című folyóiratában jelent meg. Kolozsváron is tartott előadásokat, többek között az Erdélyi Múzeum Egyesületben, az Erdélyi Irodalmi Társaságban, a gimnázium által rendezett háborús előadás-sorozatban (Háború és közművelődés), és tanított a Szociális Missziótársulat női iskolájában (stilisztika, statisztika). A kolozsvári színházban is tartott bevezető előadásokat egyes színdarabok előtt (Sk 17). Tagjává választotta 1917. február 23-án a Szent István Akadémia is.
A trianoni határváltozás is Kolozsváron érte, ahol 1918-tól 1921-ig még három évet tanított a román megszállás alatt, sőt 1920/1921-ben elvállalta a német nyelvtan és irodalom tanítását az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári teológiai fakultásának tanárképző intézetében. Mivel azonban azon öt romániai piarista között volt, akik nem tettek esküt a román államnak, hanem a magyar állampolgárságot választották, a tartományfőnök 1921-ben áthelyezte Budapestre. Kolozsvári kapcsolatait még sokáig megtartotta. 1921. május 14-től tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak és 1927-ig rendszeresen írt a Reményik Sándor által szerkesztett Pásztortűz folyóiratba. Még Budapestre helyezése előtt, 1921-ben bekerült a Pintér Jenő szerkesztésében készülő „Magyar irodalomtudomány kézikönyve” munkatársai közé. A „Jellemző alakok a magyar irodalomban” című fejezetet kellett volna megírnia (Irodalomtörténet 1921, 71), ez azonban nem készült el (mint ahogy maga kézikönyv sem).
A budapesti gimnáziumban 16 éven át, 1921-től 1937-ig tanított, az első évben még éneket is, majd 1926-tól fogva már csak németet (illetve 1936/1937-ben filozófiát). 1923-tól a német szakos piarista növendékek vezetőtanára volt a rend „gyakorlati tanárképzőjében”. Irodalomtörténeti munkássága középpontjában ezekben az években a 19–20. század magyar színműirodalma állt. Bayer József monográfiáját (A magyar drámairodalom története a legrégibb nyomokon 1867-ig, I-II, Budapest, 1897) kívánta folytatni, és ehhez hatalmas adatgyűjtést végzett. (Sk, 11-14; Sk, 22-36). Az Irodalomtörténet folyóirat 1925-ben arról számolt be, hogy „A magyar dráma története 1867-től napjainkig” című kétkötetes munkához „a teljes anyag összegyűjtve s nagy részben feldolgozva” található (Irodalomtörténet, 1925, 94). A következő években, 1926 és 1936 között a munkából egyes szerzőkről szóló fejezeteket közzé is tett (Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Ferenczy Ferenc, Szemere György, Harsányi Kálmán, Csathó Kálmán, Sajó Sándor, Tardos Viktor), főként az Irodalomtörténet hasábjain, további tucatnyi fejezet pedig kéziratban maradt (Sk, 37).
Miután 1937-ben (66 évesen) végleg visszavonult a tanítástól, elvállalta a rendtartomány levéltárának vezetését. „Nagy kedvvel és buzgósággal fogott hozzá munkájához, és néhány hónap alatt a levéltár anyagából két piarista iskoladrámát dolgozott fel és rendezett sajtó alá” (Friedreich Endre, in Ért/Budapest 1937/1938, 37). Hamarosan azonban megbetegedett: a rák torkát támadta meg, így nem tudott táplálkozni, egyre fogyott, végül 1938. február 15-én csendesen elhunyt.
Közzétett
Perényi József könyvei és kéziratai már halála évében bekerültek a piarista rendtartomány könyvtárába (Piarista Központi Könyvtár). Hatalmas könyvtára volt, könyvei a mennyezetig betöltötték szobájának három falát, „de az asztalokra és székekre is is jutott belőlük” (Agárdi László). Mivel a Perényi után kinevezett új levéltárosnak, Biró Imrének rendfőnöki irodavezetőként valószínűleg elég sok dolga volt, a kéziratokat is Friedreich Endre könyvtáros katalogizálta 1939. márc. 25-én (Ir, 2; másik példánya: I.1.a: Archivum Provinciae Hugariae vetus, Inventaria archivi, 4, pp. 390a-391). Ezután Biró Imre levéltáros helyezte el azokat a levéltár „Manuscripta” sorozatában (For. 6/44-57), miközben a leltárkönyvbe beragasztotta a Friedreich által készített jegyzéket. A jegyzékben felsorolt kéziratok ma is mind megvannak, még az a sajtó alá rendezett két iskolai színjáték is (Sk, 38, n° 1-2), amelyek akkor még Diósi Gézánál voltak kölcsönben Szegeden. A hagyaték a levéltár 2011. évi költözésekor került különálló fondba, majd 2024-ben Koltai András a teljes anyagot újrarendezte. Ekkor Szemere Miklós iratai, amelyek addig ehhez a fondhoz tartoztak, önálló fondba (V.40) kerültek, a 19. századi magyar színészek fényképeit tartalmazó album pedig a Piarista Múzeum Fényképgyűjteményének része lett.
* Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény, Magyar színészek és színésznők a 19. század második felében (fényképalbum, 1850/1900). – Az ábrázolt színészek: Abonyi Gyula, Abonyiné Kovács Ella, Balla Béla, Bérczy Ödön, Boér Emma, Bokor József, Bődiné, Bődy, Császárné Alszeghy Irma, Dálnoki Béni, Dálnokiné Konti Fáni, Dékány Róza, Gabányi Árpád, Gerőfiné, Gildai Erna (Ernesztina), Halmi Ferenc, Horvát, Horvátné, Kőmívesné Lukács Anna, Latabár Endre, Mándoky Béla, Mándokyné Morzsai Emma, Mátray István, Mátray Laura (Júlia), Mindszenty Kornélia, Nagy Lujza, Pifko Lina (Karolina), Prielle Kornélia, Szabó Pepi, Szilágyi Teréz, Temesváry Lajos, Tót, Tótfalusy, Újházy Ede, Vezéry Ödön, Vezéryné Popovics Mari, Vince Mariska, Zajongy Elemér.
* Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Ms. 10059: Perényi József levele Badics Ferencnek, 1897. – Ms. 5164/577–578: Márki Sándornak, 1889, 1916. – Ms. 4238/548: Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, 1922. – Ms. 4443/9: Szilády Áronnak, 1905. – Ms. 788/77–78: Szinnyei Józsefnek, 1904.
Keresztelési és névváltoztatási bejegyzés a budapest-ferencvárosi plébánia anyakönyvében. URL: https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:XXS4-YHD
Perényi József, in Szinnyei 1891–1914, X, 761-763.
A. Zs. [Alszeghy Zsolt], Társaságunk gyásza [Zoltvány Irén OSB, Perényi József és Tordai Ányos OCist nekrológja], in Irodalomtörténet 27(1938), 50-51.
Várdai Béla osztályelnök búcsúszavai Perényi József rendes tag ravatalánál 1938. február 17-én, in A Szent István Akadémia Értesítője XXIII. (1938.), szerk. PAPP Károly, Budapest, 1939, 146.
Friedreich Endre SchP, Perényi József, in Ért/Budapest 1937/1938, 35-37.
Agárdi László SchP, Perényi József, in MPÉ, 409-417.
Közzétett
Közzétett
Irodalomtörténeti tanulmány a piarista növendé-kek számára kiírt pályázatra, a végén Takáts Sándor bírálata (Budapest, 1892. nov. 30.) és a szerző „ellenbírálata” (Nyitra, 1893. márc. 16.) – A bírálat-ról ld. még PMKL, I.1.b. Magyar rendfőnökség új levéltára, D 17: Növendékek munkái, „A budapesti és kolozsvári Kalazantinum növendékei szünidei dolgozatainak bírálatgyűjteménye”, p. 70.
Közzétett
Fogalmazvány töredéke, I–II. fejezet.
Közzétett
Dugonics András műveire és egyetemi tanári működésére vonatk. jegyzetek. – Endrődy János és Révai Miklós. – Endrődy János kéziratai. – Horváth Cyrillnek írott versek a Szegedi Bölcselkedők Társaságának jegyzőkönyvéből (szegedi piarista jegyzetei Perényi József számára, 1910).
Közzétett
Dichtung von Mihály Vörösmarty, übersetzt von József Perényi.
Közzétett
Másolatok. „Kestler István dr. pápai kamarás s levéltáros úr szívessége tette lehetővé, hogy ezen okmányok feldolgozhatók voltak. Bp., 1912. december hó.”
Közzétett
Jegyzetek Somló Sándor, Rákosi Jenő, Szigligeti Ede, Vahot Imre, Csiky Gergely műveiről, „Modern” költők (1922).
Közzétett
Naplójából (1836–1837). – Nemes Imre tanulmányaiból. – Horváth Cyrill előadásaiból, székfoglalójából. – Purgstaller József filozófiai rendszeréről.
Közzétett
Filozófiai tanulmányaiból.
Közzétett
Naplójából (1863–1864). – Életrajzi adatok (nekrológok).
Közzétett
Repertórium. – Költeményeinek és hírlapi cikkei-nek bibliográfiája. – Jánosi a veszprémi gimnázi-umban (1851–1854).
Közzétett
Repertórium. – Tanulmányokból másolt részletek. – Csokonai leveleiből. – A Bánk bán hatása a magyar drámairodalomra (vázlat).
Közzétett
Repertórium. – Tanulmányokból másolt részletek. – Kisfaludy Károly leveleiből.
Közzétett
Irodalomtörténeti jegyzetek. Repertórium. – Le-vélmásolatok. – Csepreghy Ferenc színműveinek jegyzéke, cselekménye.
Közzétett
Irodalomtörténeti jegyzetek. Színműveinek cselekménye. – Kritikák, tanulmányok másolatai.
Közzétett
Irodalomtörténeti jegyzetek (Csepreghy Ferencről vázlat; Szigligeti Ede színműveinek tartalma).
Közzétett
Irodalomtörténeti feljegyzések. Színműveinek cselekménye, jegyzéke. – Levélmásolatok. – Szuper Károly naplójából.
Közzétett
Irodalomtörténeti feljegyzések (tanulmányokból másolt részletek, stb.).
Közzétett
Irodalomtörténeti feljegyzések (tanulmányokból másolt részletek, adatok, stb).
Közzétett
Irodalomtörténeti feljegyzések (tanulmányokból másolt részletek, kritikák, stb).
Közzétett
Irodalomtörténeti feljegyzések (tanulmányokból másolt részletek, levélmásolatok, adatok, stb).
Közzétett
Irodalomtörténeti feljegyzések (kiegészítés a repertóriumhoz, különfélék Szigetiről; adatok Bolyai Farkasról, drámáinak cselekményei; tanulmányokból másolat részletek, adatok).
Közzétett
1. Parnói Molnár Borbála (1760–1825) (1906). – 2. Aranka György Erdélyi Magyar Nyelvművelő társasága (1916). – 3. Tompa, Petőfi, Arany (előadás a kolozsvári nőtisztviselők egyesületében, 1917.12.07). – 4. Csepreghy Ferenc élete és művei (1918). – 5. Ibsen Henrik hatása az újabb német drámaírókra (Erdélyi Múzeum Egyesületben tartott előadás, 1920). – 6. A „Boldogasszony anyánk” kora és szerzője (Horváth János levele, jegyzetek, 1928). – 7. Szemere Pál kiadatlan költeményei (Bot Ferenc halálára; A czigányok eredete; Egy magyarnak/németnek hadi készülete, fogalmazvány).
Közzétett
Bevezetés töredéke. – Repertórium (szerzői betűrendben).
Közzétett
1. Katona József: Bánk bán (1915.11.13). – 2. Friedrich Shiller: Haramiák (1916.01.15). – 3. Tóth Endre: A kintornás család (1916.02.12). – 4. Szigeti József: A vén bakancsos és fia a huszár (1917.01.13, 1920.11.20). – 5. Gaal József: Peleskei nótárius (1917.10.27). – 6. Herczeg Ferenc: Árva László király (1918.10.12).
Közzétett
1. Szigeti József és Csiky Gergely (Rang és mód ~ Buborékok, felolvasás Magyar Irodalomtörténeti Társaságban, 1916.12.05). – 2. Katona József hatása Bajza Jenőre (töredék, Kisfaludy Sándorról), 1910/1920). – 3. Grillparzer, Rákosi Jenő, Molnár Ferenc (töredék, 1920/1930). – 4. Moliére és Simai (A fösvény és a Zsugori összehasonlítása, párhuzamos szövegekkel, 1920/1930).
Közzétett
Közlésre szánt másolatok.
Közzétett
Johann Wolfgang von Goethe: Vigasz a könnyekben. – Henry Longfellow: Evangeline (részlet). – Henry Longfellow: The evening star (Longfellow, 1899.11.13). – Kölcsey Ferenc: Hymnus; Vörösmarty Mihály: Szózat (eszperantó fordítások). – Epilogus (Dóczi Lajos után szabadon, „Mért lett főnök Hénap Tamás”, 1912). – Mark Twain: Az interview (színpadi jelenet).
Közzétett
Sárosi Gyula „Ponyvára került Arany Trombitá”-jának az Abafi-féle kiadásból kihagyott részei. – Moliére–Simai (adatgyűjtés a téma szakirodalmából). – A Teleki-jutalom története (adatok). – Dobsa Lajos (1824–1902, repertórium). – Váradi Antal (1854–1923, műveinek jegyzéke). – Boldogasszony anyánk (bibliográfia). – Schiller és Szigligeti (bibliográfia). – Irodalmi és történelmi emlékezet a budai hegyekben (vázlat). – Zsidó drámaírók (Magyar zsidó lexikon szócikke, 1929). – Magyar-német irodalmi kapcsolatok (vázlat). – Bessenyei György: Anyai oktatás (forrásáról). – Ibsen és a magyar szabadságharc (adat). – Szigligeti drámai művei (jegyzék). – A „Szózat” német fordításai (bibliográfia).
Közzétett
Színházi bemutatókról szóló újságcikkek bibliográfiája.
Közzétett
Repertórium. – Bevezető vázlat. – Színművek ismertetése. – Korabeli kritikák másolata. – Sík Sándor: Zrínyi c. tragédiájának (1923) rövid ismertetése.
Közzétett
Rákosi Jenő; Gárdonyi Géza; Bródy Sándor; Ferenczy Ferenc; Molnár Ferenc (irodalomtörténeti jegyzetek, repertórium, műjegyzékek, cselekmények).
Közzétett
Malonyay Dezső (irodalomtörténeti jegyzetek, műjegyzék, fogalmazvány).
Közzétett
Herczeg Ferenc (irodalomtörténeti jegyzetek, műjegyzék, bevezetés fogalmazványa).
Közzétett
Bánffy (Kisbán) Miklós (irodalomtörténeti jegyzetek, műjegyzék, fogalmazvány).
Közzétett
Zilahy Lajos; Csathó Kálmán (irodalomtörténeti jegyzetek, műjegyzék, fogalmazvány).
Közzétett
Lengyel Menyhért; Szomory Dezső; Pekár Gyula; Bíró Lajos; Tardos Viktor; Harsányi Kálmán; Hajó Sándor (irodalomtörténeti jegyzetek, fejezetek fogalmazványai).
Közzétett
Hevesi Sándor (irodalomtörténeti jegyzetek, műjegyzék, fogalmazvány)
Közzétett
Bevezető tanulmány (töredék).
Közzétett
Bibliográfia.
Közzétett
Vázlat (tervezett fejezetek címei). – Az egyes művek adatlapjai (műfaj, bemutató helyszíne és időpontja, korabeli kritikák bibliográfiai adatai, azokból készül jegyzetek, időrendben).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Hírlapi cikkek másolatai Szigeti József életéről (1856–1905) és színműveiről (1851–1902). – Kenessey Jozefin (Pepi, Veszprém), Jolán (Nagykanizsa és Mimi (Pécs) levelei (1914).
Közzétett
Minden egyes szerzőnél: műjegyzék, repertórium/irodalom, tanulmány (fogalmazványa). Tartalom: 1. Somló Sándor (1859–1916, színműveinek tartalmi ismertetése). – 2. Ferenczy Ferenc (1861–1930, Irodalomtörténet 1929). – 3. Herczeg Ferenc (1863–1954, 101 pp.). – 4. Bródy Sándor (1863–1924). – 5. Gárdonyi Géza (1863–1909, nyomt., Irodalomtörténet 1928). – 6. Szemere György (1863–1930, nyomt. Irodalomtörténet 1933). – 7. Pekár Gyula (1866–1937). – 8. Malonyay Dezső (1866–1916). – 9. Tardos Viktor (1866–1927, Irodalomtörténet 1936). – 10. Szomory Dezső (1869–1944). – 11. Kisbán (Bánffy) Miklós (1873–1950). – 12. Hevesi Sándor (1873–1939). – 13. Hajó Sándor (1876–1944). – 14. Harsányi Kálmán (1876–1929, Irodalomtörténet 1934). – 15. Molnár Ferenc (1878–1952, tanulmány hiányik). – 16. Móricz Zsigmond (1879–1942). – 17. Lengyel Menyhért (1880–1974). – 18. Bíró Lajos (1880–1948). – 19. Csathó Kálmán (1881–1964, Szent István Akadémia Értesítője 1935). – 20. Zilahy Lajos (1891–1974).
Közzétett
1. Bolla Márton: Ariston (vígjáték, 1774/1776, kézirata: PMKL, I.2.a, For. 0-4/17, n° 7., sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Perényi József, 1937/1938). – 2. Verner József: Matatiásnak jeles téteménye (iskolai színjáték, 1775, kézirata: PMKL, I.2.a, For. 6/34, sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Perényi József, 1937/1938). – 3. Bethlen Imre: A szép Abellina avagy a Bölcs Öreg (érzékeny játék öt felvonásban, színjáték, 1775, sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Perényi József, 1917). – 4-5. Dengles: Szólj igazat, betörik a fejed (vígjáték 1 felvonásban, átdolg. Perényi József, Veszprém, 1908; a művet Perényi diákjai 1901-ben Sátoraljaújhelyen is játszották, a kézirat mindkét példányán a veszprémi szereposztás olvasható).
Közzétett
Az eredeti levelek írói: Arany János, Kazinczy Gábor, Szemere Miklós (Tompa Mihályhoz), Erdélyi János, Hamary Dániel, Irányi Dániel, Kerekes Pál, Kerékgyártó Elek, Szász Károly, Szemere Bertalan, Szirnay Alajos, Szontagh Gusztáv, Tompa Mihály, Vay Sámuel, Verhovay Gyula.
Közzétett
Zemplén (1903–1907). – Közművelődés (Sátoralja-újhely, 1904). – Közművelődési Értesítő (Veszprém, 1909). – Veszprémi Hírlap (1910–1915). – Veszp-rémvármegye (1914). – Pásztortűz (Kolozsvár, 1921–1927). – Pesti Hírlap (1932).
Közzétett
Zemplén (1903–1907). – Közművelődés (Sátoraljaújhely, 1904). – Közművelődési Értesítő (Veszprém, 1909). – Veszprémi Hírlap (1910–1915). – Veszprémvármegye (1914). – Pásztortűz (Kolozsvár, 1921–1927). – Pesti Hírlap (1932).
Közzétett
Közzétett
Elbeszélés (megj.: Képes Családi Lapok, 1880).
Közzétett
„Felolvastatott a Kisfaludy Társaságban” (megj.: Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1883/1884).
Közzétett
Elbeszélő költemény három részben. I. Harczok a herczegekkel; II. Átokfi; III. Remete.
Közzétett
Vígjáték 3 felvonásban. A Vígszínház előadásán használt szövegkönyv, Kövessi Dezső súgó példánya.
Közzétett
A székesfehérvári színészet emléke tíz képben (színdarab).
Közzétett
Önéletrajz, 1856–1858 (megj. Gyámbot, szerk. Futó János, Pest, 1858), gépelt másolat.
Közzétett
Levélírók: Benczik Ferenc SchP (Tata, 1895.11.19-12.10). – Halmi László SchP (Vác, 1895.11.30). – Ivánfi Ede SchP: Apróságok Katona Dénes életéből 1872–1874 (1895). – Kovács János SchP (Szeged, 1895.11.02). – Lőrincz Gábor SchP (Nagykároly, 1895.11.30). – Pap János SchP (Szeged, 1895.11.27). – Sarlay János (Győr, 1895.12.20). – Priváry (Palásti) Gyula SchP (Magyaróvár, 1895.11.17). – Titz Antal SchP (Budapest, 1895.11.03). – Tóth György SchP (Léva, 1895.11.21). – Váry Gellért SchP (Nyitra, 1895.11.10). – Voggenhuber Oszkár SchP.
Közzétett
Iratmásolatok, suffragium, szakirodalmi jegyzetek és levelek. Levélírók: Duda János (Lugos, 1899.05.11). – Farkas József (3 db, Nagybecskerek, 1898.11.17-23). – Fekete Endre SchP (Budapest, 1899.04.24). – Popini Albert SchP (Temesvár, 1898.10.21). – Titz Antal SchP (3 db, Budapest, 1898.10.14-11.05). – Tóth György SchP (Kecskemét, 1899.06.06). – Vanke József SchP (3 db, Nagykároly, 1898.10.05-24). – Varjas Endre SchP (3 db, Kolozsvár, 1898.12.03). – Váry Gellért SchP (Nyitra, 1898.10.01).
Közzétett
Újságcikkek másolatai (Fővárosi Lapok, Pesti Hírlap, Zemplén, 1887). – Borúth Elemérné Evva Ottília (7 db), Borúth Gyula, Farkas József (bölcsészhallgató, Bécs) levelei.
Közzétett
Levélírók: Bárdos Remig OSB (Kőszeg). – Cseh Lajos SchP (Nagykároly). – Csigaházy Ernő OPraem (Szombathely, 2 db). – Drahos János (Budapest). – Friedreich Endre SchP (Fried Ubul, 3 db). – Krasz-nyánszky Károly SchP (Trencsén). – Lukcsics József (Budapest). – Sztankovics József (Sárd).
Közzétett
Jánosi Gusztáv életrajzi adatai és egyes írásainak másolatai. – Jánosi Gusztávhoz írt levelek: Győry Vilmos (Milton „Elveszett paradicsomának” fordítása ügyében, 1878.12.11), Lányiné Sándorfi Margit (Zalatna, 1902.01.19). – Jánosi Gusztávnak írt olasz nyelvű levelek magyar fordításai, levélírók: Arbeli (1848), Benano (1908), Antonio Fogazzaro (2 db, 1906), Giovanni Pascoli, Antal cesenai érsek (1894). – Jánosi Gusztáv életrajza iránt folytatott levelezés, levélírók: Finály Gábor, Hornig Károly (veszprémi püspök), Jánosi Aurél (6 db), Jófejű János (Berhida), Lukcsics Pál (4 db), Pongrácz Károly (Kaposvár), Vevér Emil, Zalai Mihály OCist (Székesfehérvár). – Az életrajz elajándékozott példányaiért küldött köszönőlevelek, levélírók: Bayer József, Badiny Lajos, Berczik Árpád, Fiáth Ágnes, Finály Gábor, Jánosiné, Jánosi Aurél, Jánosi József (Veszprém), Kováts Antal SchP (Nagykanizsa), Kárpáti Kelemen OPraem, Kozma Andor, Mike Lajos, Mike Lajosné, Pintér Jenő, Pongrácz Károly (Kaposvár), Rákosi Jenő, Riedl Frigyes, Szabó Otmár OCist, Szántó László (Somogysámson), Szilay Kálmán, Vázsony Sándor, Zichy Géza. – Jánosi Gusztávra vonatk. újságcikkek (Kis Újság [„Életmentő kanonok”, illusztrált történet, 1894], Vasárnapi Újság, Pesti Hírlap, Budapesti Hírlap, Veszprémi Hírlap, Veszprémvármegye, Élet, 1894–1911).
Közzétett
Dukovics István főlevéltáros által által gyűjtött adatok Veszprém vármegye levéltárából (1837–1847)
Közzétett
Iratok (1781–1926) másolatai. – Könyvrészletek és cikkek (1853– 1911) gépelt másolatgyűjteménye. – Kivágott újságcikkek (Színészek Lapja 1888, Nemzeti Újság 1924–1936, Szózat 1924, Budapesti Hírlap 1926). – Tényvázlat Kelemen Béla nemességének megállapítására (1926).
Közzétett
Közzétett
Kivágatok a Szózat, Az Ujság, Pesti Napló, Budapesti Hírlap, 8 Órai Ujság, Magyar Hírlap című újságokból.
Közzétett
Kivágatok a Kritika, Szózat, Magyarság, 8 Órai Ujság, Literatura, Magyar Hírlap című újságokból, közte Csergő Hugó: Hogyan lett Molnár Feriből Molnár Ferenc (cikksorozat, Magyar Hírlap 1928.09.30–1928.12.25).
Közzétett
Kivágatok a Pesti Napló, Pesti Hírlap, Felsőmagyarországi Hírlap, Zemplén, Nógrádi Lapok című újságokból.
Közzétett
Közzétett
Pränumerations-Anzeigen die Herausgabe des Werkes „Magyarok emléke” (Denkmal Ungarns) von Joseph Básthy betreffend (2 db, 1834.02.08–06.30). – Bürgerrechts-Urkunde des königl. Freistadt Pesth für Joseph Perina Färben-Meister (1837.02.20). – Perina József és Horcsin Ágnes házassági nyaköbyvi kivonata (Pest-Ferencváros, 1870.10.18). – Trauer-Anzeige von Josef Perina (1874.07.13). – Andenken-Blatt an den Sterbetag von Josef Perina (Haáz Károly honvéd főhadnagy írása, 1874).
Közzétett
Keresztlevél (1871.08.29). – Iskolai bizonyítványok (1882–1891). – Egyetemi index (Kolozsvár, 1893–1895). – Névváltoztatási határozat (1892.03.07). – Előfizetési felhívás Szemere Miklós életrajzához (1897.03). – Tanárvizsgálati oklevél (Kolozsvár, 1898.04.20). – Meghívók a sátoraljaújhelyi Kazinczy Önképzőkör névnapi díszgyűléseire (1903–1904). – Veszprém-vármegyei Múzeum köszönőlevele egy koponyáért és egy nemesi oklevélért (1907.10.10). – Diákhangverseny elszámolása (1910). – Perina János halotti anyakönyvi kivonata (1912.09.28). – Szent István Akadémia tagfelvételi értesítése (1917.04.23). – Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári teológiai fakultásának felkérése a német nyelv és irodalom tanítására (1920.09.20) és a tanárképző intézet tanrendje (1920/1921). – Erdélyi Irodalmi Társaság tagfelvételi értesítése (1921.05.04). – Országos Gárdonyi Géza Irodalmi társaság elismerő díszoklevele (1925/1935, kiemelve a nagyalakú olve-lek között). – Kivonat a budapesti piarista gimnázium tanári gyűlésének jegyzőkönyvéből nyugalomba vonulásakor (1937.08.30). – Magyar Irodalomtörténeti Társaság ellenőri jelentése (1938.02.02). – Bold. Perényi József iratai, összeáll. Freidreich Endre könyvtáros (1939.03.25).
Közzétett
A Bacsányi emlékmű bizottság szerződése Csikász Imre szobrászművésszel (1910.04.01). – Csikász Imre, Horánszky Lajos, Bacsányi Paula levelei. – Bán Aladár: Bacsányi emlékére (vers a leleplezési ünnepségre).
Közzétett
Közzétett
Ádám Gerzson (3 db, 1893.02.27–1893.03.16). – Baross György (1933.07.20). – Baróti Lajos (1910.06.28). – Bartha József (1910.04.15). – Csajthay Ferenc (1910.06.08). – Császár Elemér (2 db, 1904. 01.13–1916.09.18). – Demek Győző (2 db, 1901.01.02–1902.02.17). – Dézsi Lajos (1905.10.15). – Dongó Gyárfás Géza (1897.02.11). – Dobránszky Ede (2 db, 1910.11.25–1910.12.10). – Dorogi Lajos (1893.10.11).
Közzétett
Emődy László (1930.05.21). – Endrődy Béla (1911.09.12). – Erdélyi József SchP (1917.03.18). – Farkas József (3 db, 1899.02.18–1899.04.26). – Farkas Miklós SchP (Muki, Nagykanizsa, 1909.06.11). – Ferenczy Ferenc (1923.07.28). – Flóderer Imre SchP (1910.01.27). – Forgács János (1902.12.10). – Friedreich Endre SchP (2 db, 1910.05.12–1913.12.25). – Gergyesi Ferenc (1913.01.23). – Gerőcz Kálmán (1907.01.01). – Havas János (1909.12.05). – Havass Rezső (1904.03.24).
Közzétett
Höllriegl Ferenc (Nyitra, 17 db, 1893–1900; közte: Tompa Mihály: Szécsi Mária, Vörösmarty Mihály: A két szomszédvár 1. énekének német fordításai). – Illés Dezső (2 db, 1912.03.17–1912.07.26). – Irányi Dániel (1889.05.01). – Jánosi Aurél (3 db, 1914.05.16–1915.06.09). – Jászai Mari (1914.01.31).
Közzétett
Kardos Albert (Csokonai-kör Debrecen, 1915.10.27). – Katona Lajos (2 db, 1903.03.04–1904.03.01). – Kazinczy Ferenc (1903.10.29). – Keller János SchP (Veszprém, 1902.01.27). – Kiszely István (2 db, 1930.12.10–1931.02.23). – Kopácsy Árpádné (3 db, 1914). – Kont Ignác (Párizs, 1911.01.08). – Kossuth János (1912.12.08). – Kürthy György (1914.11.07). – Kürthy Györgyné Vízvári Mariska (4 db, 1914). – Lakatos Vince (1910.01.18). – Lugosi Ödön Pozsgay Rezső SchP kecskeméti házfőnöknek (1928.09.01). – Lukcsics Pál (1914.01.23). – Lyka Károly (1892.09.12).
Közzétett
Machula Antalné (1929.10.09). – Machula Tibor (Tibor de Machula, 16 db, 1929.06–1931.12). – Madarász Flóris (1911.09.15). – Magyar Gábor SchP (a Szepesi-féle imakönyvről, 2 db, 1899.02.21–1899.03.09). – Melich János (1911.01.05). – Óvári Ferenc (2 db, 1912.10.16–1914.01.16).
Közzétett
Pécsi Mária (5 db, 1932.11.21–1933.12.21). – Perina János (2 db, 1906.03.13–1906.11.28). – Pintér Jenő (3 db, 1911.05.12–1933.08.26). – Prónai Antal SchP (1910.03.16). – Rákosi Jenő (1916.06.23). – Rencz János (Pancsova, 1916.10.19). – Rieger Ottó (1910.10.05).
Közzétett
Sugár Viktor (1910.09.09). – Stob? (Oskar von Krücken lexikonáról, 1913.01.27). – Staud Géza (1936). – Széchy Károly (17 db, 1895.11.22–1903.03.17). – Széll Kálmán (református lelkész, 1893.02.28). – Szerémy Zoltán (1929.07.18). – Szinnyei Farkas (1931.12.18). – Szinnyei József (2 db, 1904.08.16–1904.09.14). – Szitnyai Elek (1910.08.29).
Közzétett
Takáts Sándor SchP (Fiume szálló, 1904). – Titz Antal SchP (2 db, 1898.05.06–1898.10.08). – Toncs Gusztáv (Szabadka, 1906.05.08). – Tóth Imre (Nemzeti Színház, 1913.12.06). – Trócsányi Zoltán (1915.07-26). – Tüdős János (Debrecen, 1893.03.09). – Vadász Norbert OPraem (Türje, 1912.11.12). – Vajthó László (1933.10.05). – Vanke József SchP (Nagykároly, 1898.11.08). – Várdai Béla (1928.02.28). – Váry Gellért SchP (Nyitra, 1897.06.30).
Közzétett
Közzétett
Ábrázoltak: Bartha János, Benza Károly, Bercsényi Béla, Egressy Gábor, Fáncsy Lajos, Füredi Mihály, Hugo Károly, Lendvay Márton, Megyeri Károly, Georg Reimers, Franz Steger, Szentpétery Zsigmond, Szerdahelyi Kálmán, Szigeti József.
Közzétett
Ábrázoltak: Feleki-Munkácsy Flóra, Eugénie Foa, Fodor Josepha, Dorus Gras, Hegedűs Lajosné Lina, Jókainé Laborcfalvy Róza, Kántorné, Lecouvreur Adrienne, Lendvay-Latkóczyné Hivatal Anikó, Pauline Leroux, Lonovics-Hollósy Kornélia, Moór Anna, Nagyné Benza Ida, Rosalie Schodel, Anna Thillon.
Közzétett
Kivágatok a Vasárnapi Újságból (1890, 728-729), köztük Jászai Mari mint múzsa, Nagy Imre mint Kelemen László, Szacsvay Imre mint Simai Kristóf, Náday Ferenc mint Kazinczy Ferenc.
Közzétett
6 db üvegnegatív.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Adatok az életrajzhoz (17 pp). – Életem kellemetlenségei (5 pp). – Egyleteim (11 pp). – Utazásaim, búcsújárásaim, zarándoklásaim (16 pp). – Kiegészítések (3 pp).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
a Selmeci Újság és a Selmecbányai Híradó 1906–1907. évi számai, az Erdősi Imre emléktáblájára vonatkozó. cikkek mutatójával, nagyalakú kötet dobozon kívül
Közzétett
táblázat
Közzétett
Közzétett
Máriacellben 1931. aug. 29-én a bazilika kegyoltára mellett elhelyezett emléktáblák leleplezése alkalmából (függelékül megjegyzések erről a zarándoklatról). – Kemény János Gyöngyös nyug. polgármestere volt.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Zarándokportré Jeruzsálemből (1914). – Szentképek jeruzsálemi és máriacelli zarándokútjairól. – Díszoklevelének tervezete a gyöngyösi keresztényszocialista Földmunkások Egyesületétől (1925). – Máriacelli magyar zarándokok fényképe Guba Pál aranymiséjén (1935). – Névjegy.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Budapesten született 1889. január 20-án. Apja Sík Sándor ügyvéd, anyja Winternitz Flóra, akik mindketten zsidó vallásúként születtek, de még gyermekeik születése előtt katolikus hitre tértek. Testvére volt Sík Endre, aki később a kommunizmus felé fordult, és 1945 után diplomata, majd külügyminiszter lett. A család Gödöllőn lakott, Sík Sándor ott végezte az elemi iskolát, majd onnét járt be a budapesti piarista gimnáziumba. Az 5. osztály után, 1903-ban jeletkezett a piarista rendbe, így a gimnáziumot, a Vácott töltött novíciátusi év után studensként Kecskeméten fejezte be 1906-ban. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán végreze, magyar–latin szakon. 1910-ben a középiskolai tanári oklevélen kívül doktori diplomát is szerzett. Piarista tanári működését az 1910/1911. iskolai évben Vácott kezdte meg, majd a közvetkező évtől a rend budapesti gimnáziumba kapott beosztást.
Már gimnazista korától kezdve írt verseket, egyetemi éveitől kezdve pedig az Élet című folyóirat rendszeres szerzője lett. Irodalomtörténeti és esztétikai értekezéseket, kritikákat és színműveket is írt. Első verseskötete 1910-ben jelent meg. Fontos szerepet játszott a katolikus pedagógia megújításában. 1913-ban Schütz Antallal együtt népszerű imádságoskönyvet írt a diákok számára, 1912/1913-tól pedig egyik alapítója és irányadója volt a magyar cserkészmozgalomnak, illetve első parancsnoka a budapesti piarista gimnázium cserkészcsapatának. Az első világháború után a katolikus kulturális élet egyik meghatározó alakjává vált. Tagja lett a Szent István Akadémiának (1919), és a Kisfaludy Társaságnak (1923), elnökként vezette 1921 és 1923 között a Magyar Cserkészövetséget, amelynek később tisztelebeli társelnökévé választották. 1920 és 1930 között a Zászlónk diáklap főszerkesztője volt. Alszeghy Zsolttal és másokkal közösen magyar irodalmi és nyelvtani tankönyvsorozatot írt. 1929-ben a szegedi egyetem professzorává nevezték ki, a II. sz. magyar irodalomtörténeti tanszék élére, így Budapestről Szegedre költözött. Egyetemi előadásaiból születtek fontos irodalomtörténeti művei (Pázmány, az ember és író, 1939; Zrínyi Miklós, 1940; Esztétika, 1943). Egyetemi tanítványaival közvetlen kapcsolatot tartott. Baráti tanítványi köréhez tartozott Radnóti Miklós, Ortutay Gyula és Baróti Dezső.
Szegedet 1944 végén, közvetlenül Budapest ostroma előtt hagyta el, és már nem is tért vissza, mert a második világháború után, mint a baloldaliak által is elismert személy, új feladatokat és elismeréseket kapott. 1945-től az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöke, 1946-tól Vigilia irodalmi-teológiai folyóirat főszerkesztője, majd 1947-től a piarista rend magyarországi tartományfőnöke lett. Szintén 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagjává választották, 1948-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat. A diktatúra egyházellenes politikáját azonban következetesen elutasította, tiltakozott az iskokák államosítása és a fakultatív hitoktatás ellen. 1950-ben – másokkal együtt – kizárták az MTA-ból. Továbbra is szerkeszthette azonban a Vigiliát, mint a diktatúra által egyedül megtűrt, nem baloldali folyóiratot. A budapesti templomokban 1945 és 1961 között tartott ádventi és nagyböjti konferencabeszédeire tömegek voltak kívácsiak. Utolsó éveiben sokat tartózkodott pihenés céljából Mátraszentimrén, majd Klotildligeten. 1963. szeptember 28-án halt meg Budapesten, a Mikszáth Kálmán téri piarista rendházban. Temetése 1963. október 4-én volt a Farkasréti temetőben, de ott sírját 1980-ban fölszámolták, és hamvait a Kerepesi temető újabb piarista sírboltjába (511/A-512/A) szállították.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Született Pákán ...
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Vízvári László Szegeden született, 1919. szeptember 17-én. Édesapja, Vízvári Ernő mérnökként dolgozott a szegedi városházán. Első feleségének halála után, 1918-ban vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb Prágai Juliannát, aki férje első házasságából származó fiait, Vízvári Ernőt és Róbertet, valamint saját fiát, Lászlót is fölnevelte. A két nagyobbik fiú a Klauzál Gábor Gimnáziumban érettségizett, de László, akit anyja papnak szánt, 1929-től a szegedi piaristák diákja lett. Mivel piarista hittanárait, főként Weiner Ferencet , „rajongásig szerette”, érettségi után, 1938-ban belépett a piarista rendbe. A váci noviciátus után 1939-ben a rendi Kalazantinum főiskolán kezdte meg teológiai tanulmányait, az egyetemen pedig – elöljárói döntése alapján – biológiát és földrajzot tanult. 1943. szeptember 12-én szerzetesi örökfogadalmat tett, és 1944. október 15-én a budapesti piarista kápolnában boldog Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök pappá szentelte. Budapest szovjet ostroma idején, 1944/1945 telén piarista növendéktársaival együtt a budai Szent János Kórházban teljesített vöröskeresztes szolgálatot, majd 1945 júliusában letette egyetemi szakvizsgáit.
Tanári munkáját 1945-ben a debreceni piarista gimnáziumban kezdte. Földrajzot, természetrajzot és hittant tanított, valamint osztályfőnök is volt, három év alatt három osztályban. Eközben 1946. szeptember 17-én a Debreceni Tanárvizsgáló Bizottság előtt megszerezte földrajz–természetrajz szakos tanári oklevelét. Ekkor építette cserkészeivel első bábszínházát. 1946 tavaszán mesejátékokat adtak elő az iskola pincéjében. Első darabjuk Arany János „Rózsa és Ibolya” című meséjének feldolgozása volt, majd Petőfi Sándor „János vitézét” állították bábszínpadra. Eközben tudták meg, hogy 1947 nyarán a franciaországi Moissonban tartott Cserkész Világdzsemborin a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége bábműsort szeretne bemutatni. Hogy kijussanak, a János vitézt Hankiss János francia műfordításában vitték színpadra. A pünkösdi hárshegyi próbatáborban (1947 májusában) sikert arattak vele, így Vízvári László vezetésével hat cserkész utazhatott Debrecenből Franciaországba. A dzsembori során naponta két előadást tartottak, és megismerkedtek a legjelentősebb párizsi bábművészekkel, köztük a magyar Blattner Gézával.
A debreceni piarista bábszínház fejlődésének az egyházi iskolák 1948. évi államosítása vetett véget. Vízvári Lászlót a Békés megyei Endrődre helyezték, mint hitoktatót és plébániai segédlelkészt. Bár 1948 novemberében a kis ministránsfiúkkal is előadták a János vitézt, a kommunista hatóságok nyomása miatt be kellett fejezni a bábjátékot. Három év múlva, 1951-ben Sík Sándor tartományfőnök visszahívta a „rendi keretbe”, hogy a budapesti piarista gimnázium tanára legyen. Főként biológiát és földrajzot tanított, de Balogh Ferenc igazgató hamar felismerte gyakorlatiasságát, és – a közoktatási rendszer változó igényeit követve – egy sor gyakorlati tantárgyat is rábízott, amelyek közelebb álltak érdeklődéséhez. 1952 és 1956 között légoltalmi ismereteket tanított, 1954 és 1956 között rendkívüli tárgyként műszaki rajzot. 1964-től, Huber István rajztanár végleges nyugdíjba vonulása után ő vette át a rajz tanítását, különböző neveken: ipari rajz (1964–1966), rajz (1966–1980), műszaki rajz (1968–1971), műalkotások elemzése (1973–1975). Mivel a gimnázium biztosította diákjainak, hogy egyes szakmákból minősítő vizsgát tegyenek, a jelentkezők számára 1962 és 1968 között géplakatos ismereteket is tanított.
A tanítás mellett Budapesten is folytatta a bábjátékot. Családi kapcsolatai révén megismerkedett Koós Iván festőművésszel, valamint Balogh Beatrix iparművésszel. 1954 májusában együtt nézték meg a prágai Josef Skupa bábszínházának budapesti előadását, és elhatározták, hogy marionettszínházat csinálnak. Megalakították az Aurora Művészegyüttest, amely kezdetben a piarista gimnázium bábszakköreként működött. Vízvári László a gimnázium „ifjúsági műhelyét” is szinte teljesen a bábszakkör szolgálatába állította. Első nyilvános marionett-előadásuk, „A csodatevő ócska” ecset című kínai mesejáték volt, amelyet 1956. február 18-án mutattak be a piarista gimnáziumban, mint „kísérleti stúdiumdarabot”. Ezt követte 1956. szeptember 22-én Balázs Béla „A fából faragott királyfi” című táncjátéka, Bartók Béla zenéjével, marionett-figurákkal, amely nagy sikert aratott. Az Aurora ki is nőtte a piarista gimnáziumot. Az együttes 1958-tól az Engels téri Kultúrotthonban, majd 1960-tól a IX. kerületi tanács Ráday utcai művelődési otthonának pincéjében kapott próba- és játszóhelyet. Emellett 1959-ban a vízivárosi Csalogány utában is kaptak egy műhelynek használt alagsori bolthelyiséget. Az Aurora marionett-, kézibáb-, árnyjáték- és pantomim-előadásokat is tartott, de mivel a Ráday utcában épített új színpad kizárólag a bábjátékot szolgálta, Balogh Beatrix és mások, akik ragaszkodtak a pantomimhez, kiváltak az együttesből. 1962-ben az Aurora hivatalosan is megszűnt. Tagjainak egy része Vízvári László vezetésével Astra néven folytatta a bábjátékot. Első előadásuk az „Álomcirkusz” című marionett-esztrádműsor volt, amelynek első felét 1962. december 26-án mutatták be (ez volt a Ráday/Török Pál utcai pinceszínház hivatalos avatása), majd második részével együtt 1963. május 12-én kezdték játszani. Később legjelentősebb előadásaikat Koós Iván és Ősz Szabó Antónia tervezték. Mivel 1966-ban a IX. kerületi Tanács elvette az Astrától a pinceszínházat (és bábjaik jelentős részét), az együttes fenntartását a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Otthon, 1967-től pedig a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház vállalta. 1968-tól – elsősorban a Ki mit tud? televíziós vetélkedő révén – országos ismertségre tettek szert, és előadásaikkal, amelyek a rövidpálcás marionett, a kézibáb és az árnyjáték technikákat alkalmazták, külföldre (Svájc, Franciaország, Belgium, Németország, Ausztria) is eljutottak.
Vízvári László gimnáziumi osztályfőnökként Budapesten négy osztályt vezetett el az érettségiig (1954, 1965, 1969, 1975). Tanári munkáját az 1979/1980. tanév végén fejezte be, amikor saját kérésére, hallásának megromlása miatt Varga László tartományfőnök nyugállományba helyezte. „Szerettem tanítani. Általában mindig szerettem azt, amit csináltam. És amit csináltam, az uralkodóan három területen zajlott: a tanítás, a lelkipásztori munka és a bábjáték” – írta önéletrajzában. A három közül a lelkipásztorkodást az 1950-es években a Szent István Bazilikában, majd 1959-től a pesthidegkúti templomban végezte, ahová vasárnaponként rendszeresen misézett és prédikált.
Nyugalomba vonulása után még több ideje nyílt a bábjátékra. Szinte minden szabad idejét a Csalogány utcai műhelyben töltötte. A kommunista diktatúra megszűnése után az Astra együttes már nyíltan mutathatott be keresztény értékeket. Attól fogva elsősorban bibliai témájú darabokat játszottak: A „Példabeszédek” (1994) Jézustól származó történeket dolgozott föl, ma „Fiú születik” (1999) pedig a betlehemi történetet.
Vízvári László halálát gyerekkora meglévő szívbetegsége okozta. Barátai 2003. szeptember 19-én ünnepelték 84. születésnapját, majd másnap váratlanul elhunyt. Temetése, 2003. október 7-én volt az Új köztemető szerzetesi parcellájában (154. parcella).
Közzétett
A hagyaték egyik része a Mikszáth Kálmán téri rendház fölszámolása során, 2011-ben került a levéltárba. Az elkülönített fond tételszintű rendezését Szekér Barnabás és Koltai András végezte el 2024 februárjában, mennyisége ekkor 2 doboz (0,24 ifm) volt. Ezt követően, 2024. márc. 12-én az Astra bábegyüttes Csalogány utcai műhelyének felszámolása során, a hagyaték újabb tételekkel (pl. az Aurora együttes irataival, bábelőadások szövegkönyveivel, az 1947. évi cserkészdzsemborira vonatkozó iratokkal, fényképekkel, szakmai díjakról szóló oklevelekkel gyarapodott. Az újabb gyarapodás miatt új, külön fondot alakítottunk ki a Vízvári László által vezetett Aurora és Astra bábegyüttesek iratainak (V.27), így a közvetlenül ezekre vonatkozó tételek kikerültek a hagyatékból. Itt maradtak viszont Vízvári László azon a bábszínházra és bábjátékokra vonatkozó iratai, amelyek nem az Aurora vagy Astra együttesekhez, hanem korábbi debreceni bábszínházához, illetve más, meg valósult eladásokhoz kapcsolódnak vagy személyes jellegűek. Mind a fond újrarendezését, mind az új fond (V.27) kialakítását Koltai András végezte 2024 áprilisában és májusában. Azonban a Csalogány utcai műhely fölszámolása további 2024. május 27-én újabb szatyornyi anyag került a levéltárba. Ezeket következő napokon (május 31-ig) Koltai András helyezett el a hagyatékban, illetve az Aurora és Astra bábegyüttesek fondjában (V.27). Az újonnan bekerülő vázlatfüzetek miatt ekkor került kialakításra a „Saját rajzok” külön sorozata.
Vízvári László Szegeden született, 1919. szeptember 17-én. Édesapja, Vízvári Ernő mérnökként dolgozott a szegedi városházán. Első feleségének halála után, 1918-ban vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb Prágai Juliannát, aki férje első házasságából származó fiait, Vízvári Ernőt és Róbertet, valamint saját fiát, Lászlót is fölnevelte. A két nagyobbik fiú a Klauzál Gábor Gimnáziumban érettségizett, de László, akit anyja papnak szánt, 1929-től a szegedi piaristák diákja lett. Mivel piarista hittanárait, főként Weiner Ferencet , „rajongásig szerette”, érettségi után, 1938-ban belépett a piarista rendbe. A váci noviciátus után 1939-ben a rendi Kalazantinum főiskolán kezdte meg teológiai tanulmányait, az egyetemen pedig – elöljárói döntése alapján – biológiát és földrajzot tanult. 1943. szeptember 12-én szerzetesi örökfogadalmat tett, és 1944. október 15-én a budapesti piarista kápolnában boldog Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök pappá szentelte. Budapest szovjet ostroma idején, 1944/1945 telén piarista növendéktársaival együtt a budai Szent János Kórházban teljesített vöröskeresztes szolgálatot, majd 1945 júliusában letette egyetemi szakvizsgáit.
Tanári munkáját 1945-ben a debreceni piarista gimnáziumban kezdte. Földrajzot, természetrajzot és hittant tanított, valamint osztályfőnök is volt, három év alatt három osztályban. Eközben 1946. szeptember 17-én a Debreceni Tanárvizsgáló Bizottság előtt megszerezte földrajz–természetrajz szakos tanári oklevelét. Ekkor építette cserkészeivel első bábszínházát. 1946 tavaszán mesejátékokat adtak elő az iskola pincéjében. Első darabjuk Arany János „Rózsa és Ibolya” című meséjének feldolgozása volt, majd Petőfi Sándor „János vitézét” állították bábszínpadra. Eközben tudták meg, hogy 1947 nyarán a franciaországi Moissonban tartott Cserkész Világdzsemborin a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége bábműsort szeretne bemutatni. Hogy kijussanak, a János vitézt Hankiss János francia műfordításában vitték színpadra. A pünkösdi hárshegyi próbatáborban (1947 májusában) sikert arattak vele, így Vízvári László vezetésével hat cserkész utazhatott Debrecenből Franciaországba. A dzsembori során naponta két előadást tartottak, és megismerkedtek a legjelentősebb párizsi bábművészekkel, köztük a magyar Blattner Gézával.
A debreceni piarista bábszínház fejlődésének az egyházi iskolák 1948. évi államosítása vetett véget. Vízvári Lászlót a Békés megyei Endrődre helyezték, mint hitoktatót és plébániai segédlelkészt. Bár 1948 novemberében a kis ministránsfiúkkal is előadták a János vitézt, a kommunista hatóságok nyomása miatt be kellett fejezni a bábjátékot. Három év múlva, 1951-ben Sík Sándor tartományfőnök visszahívta a „rendi keretbe”, hogy a budapesti piarista gimnázium tanára legyen. Főként biológiát és földrajzot tanított, de Balogh Ferenc igazgató hamar felismerte gyakorlatiasságát, és – a közoktatási rendszer változó igényeit követve – egy sor gyakorlati tantárgyat is rábízott, amelyek közelebb álltak érdeklődéséhez. 1952 és 1956 között légoltalmi ismereteket tanított, 1954 és 1956 között rendkívüli tárgyként műszaki rajzot. 1964-től, Huber István rajztanár végleges nyugdíjba vonulása után ő vette át a rajz tanítását, különböző neveken: ipari rajz (1964–1966), rajz (1966–1980), műszaki rajz (1968–1971), műalkotások elemzése (1973–1975). Mivel a gimnázium biztosította diákjainak, hogy egyes szakmákból minősítő vizsgát tegyenek, a jelentkezők számára 1962 és 1968 között géplakatos ismereteket is tanított.
A tanítás mellett Budapesten is folytatta a bábjátékot. Családi kapcsolatai révén megismerkedett Koós Iván festőművésszel, valamint Balogh Beatrix iparművésszel. 1954 májusában együtt nézték meg a prágai Josef Skupa bábszínházának budapesti előadását, és elhatározták, hogy marionettszínházat csinálnak. Megalakították az Aurora Művészegyüttest, amely kezdetben a piarista gimnázium bábszakköreként működött. Vízvári László a gimnázium „ifjúsági műhelyét” is szinte teljesen a bábszakkör szolgálatába állította. Első nyilvános marionett-előadásuk, „A csodatevő ócska” ecset című kínai mesejáték volt, amelyet 1956. február 18-án mutattak be a piarista gimnáziumban, mint „kísérleti stúdiumdarabot”. Ezt követte 1956. szeptember 22-én Balázs Béla „A fából faragott királyfi” című táncjátéka, Bartók Béla zenéjével, marionett-figurákkal, amely nagy sikert aratott. Az Aurora ki is nőtte a piarista gimnáziumot. Az együttes 1958-tól az Engels téri Kultúrotthonban, majd 1960-tól a IX. kerületi tanács Ráday utcai művelődési otthonának pincéjében kapott próba- és játszóhelyet. Emellett 1959-ban a vízivárosi Csalogány utában is kaptak egy műhelynek használt alagsori bolthelyiséget. Az Aurora marionett-, kézibáb-, árnyjáték- és pantomim-előadásokat is tartott, de mivel a Ráday utcában épített új színpad kizárólag a bábjátékot szolgálta, Balogh Beatrix és mások, akik ragaszkodtak a pantomimhez, kiváltak az együttesből. 1962-ben az Aurora hivatalosan is megszűnt. Tagjainak egy része Vízvári László vezetésével Astra néven folytatta a bábjátékot. Első előadásuk az „Álomcirkusz” című marionett-esztrádműsor volt, amelynek első felét 1962. december 26-án mutatták be (ez volt a Ráday/Török Pál utcai pinceszínház hivatalos avatása), majd második részével együtt 1963. május 12-én kezdték játszani. Később legjelentősebb előadásaikat Koós Iván és Ősz Szabó Antónia tervezték. Mivel 1966-ban a IX. kerületi Tanács elvette az Astrától a pinceszínházat (és bábjaik jelentős részét), az együttes fenntartását a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Otthon, 1967-től pedig a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház vállalta. 1968-tól – elsősorban a Ki mit tud? televíziós vetélkedő révén – országos ismertségre tettek szert, és előadásaikkal, amelyek a rövidpálcás marionett, a kézibáb és az árnyjáték technikákat alkalmazták, külföldre (Svájc, Franciaország, Belgium, Németország, Ausztria) is eljutottak.
Vízvári László gimnáziumi osztályfőnökként Budapesten négy osztályt vezetett el az érettségiig (1954, 1965, 1969, 1975). Tanári munkáját az 1979/1980. tanév végén fejezte be, amikor saját kérésére, hallásának megromlása miatt Varga László tartományfőnök nyugállományba helyezte. „Szerettem tanítani. Általában mindig szerettem azt, amit csináltam. És amit csináltam, az uralkodóan három területen zajlott: a tanítás, a lelkipásztori munka és a bábjáték” – írta önéletrajzában. A három közül a lelkipásztorkodást az 1950-es években a Szent István Bazilikában, majd 1959-től a pesthidegkúti templomban végezte, ahová vasárnaponként rendszeresen misézett és prédikált.
Nyugalomba vonulása után még több ideje nyílt a bábjátékra. Szinte minden szabad idejét a Csalogány utcai műhelyben töltötte. A kommunista diktatúra megszűnése után az Astra együttes már nyíltan mutathatott be keresztény értékeket. Attól fogva elsősorban bibliai témájú darabokat játszottak: A „Példabeszédek” (1994) Jézustól származó történeket dolgozott föl, ma „Fiú születik” (1999) pedig a betlehemi történetet.
Vízvári László halálát gyerekkora meglévő szívbetegsége okozta. Barátai 2003. szeptember 19-én ünnepelték 84. születésnapját, majd másnap váratlanul elhunyt. Temetése, 2003. október 7-én volt az Új köztemető szerzetesi parcellájában (154. parcella).
Közzétett
Közzétett
Noviciátusi lelki olvasmányokból készült jegyzetek, tárgymutatóval.
Közzétett
a: (1942/1943). – b: Zsebnaptár (1961). – c: Zsebnaptár (1962).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Arany János költeményének bábjáték számára átdolgozott szövege, színpadi utasításokkal
Közzétett
1. Petőfi Sándor költeményének bábjáték számára átdolgozott magyar szövege, színpadi utasításokkal. – 2. Poéme de Sándor Petőfi, arrangé pour théatre de marionettes, traduction – 3-4. Poéme de Sándor Petőfi, traduction francaise de Jean Hankiss, transcit pour théatre de marionettes par Sándor Jánosi. – 5. Világítási terv.
Közzétett
Elméleti és gyakorlati javaslatok a tartományfőnökség számára, fogalmazvány.
Közzétett
Benne: tanári és bábos feljegyzések, profilportré-vázlatok, képrejtvények.
Közzétett
Fából faragott királyfi tervvázlatai, Aurora együttes szabályzatának fogalmazványai
Közzétett
Vajda Albert és Kovács Dénes filmparódiája, mellékelve eredeti megjelenése: Béke és Szabadság folyóirat (1954.12.06), másolta Vízvári László, felolvasta a budapesti piarista rendház farsangján, 1955.02.22.
Közzétett
Benne: portrérajzok, feljegyzések (André Gide: A tékozló fiú hazatérése, Odyssesus, Firmin Gémier, stb.)
Közzétett
A varsói UNIMA-kongresszuson készült jegyzetek (1962.06.18-26). – Bábjátékos továbbképzésen készült készült jegyzetek (Híves László, Szabó Tibor, Koós Iván, Óhidy Lehel, Kövér Béla, Polcz Alaine, Kós Lajos előadásai, 1962.07.02-09).
Közzétett
Tanításhoz készült jegyzet fejezetei: A bábjáték; Bábtechnikák; Színészi mesterség; A dráma és a dramaturgia; A megfigyelés: koncentrálás; Gyakorlatok; Az asszociáció; Műhelygyakorlat.
Közzétett
cikk a Fiúk könyve 1977 részére
Közzétett
Vízvári László visszaemlékezése az együttes fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából. 2 példány (21 pp, 23 pp).
Közzétett
vegyes jegyzetek, közte A villamos és utasai; Alice csodaországban, Birkózók; Gyermekműsorhoz; A bűvös paraván, stb.
Közzétett
közte: évvégi hálaadáson (1985), Vereb Zsolt újmiséjén (1987).
Közzétett
Közzétett
1. Mészáros Vincénének (hangfelvétel sajátkezű leiratának fénymásolata, 1995.06.25). – 2. P. Horváth Gábor: Iustum amore (kivágat, eredetije megjelent: Esti Hírlap, 1995.12.16). – 3. Életrajzom, melyet 1996. február 20-án kezdtem el írni (Kállay Emil tartományfőnök kérésére, 1996.02.20). – 4. Molnár Gál Péter: Vízvári, a bűbájos bábos (fénymásolat, eredetije megjelent: Népszabadság, 1999.09.18). – 5. A hajnaltól a csillagokig (készítette Kemenes László, megjelent: Piarista Diák, 2003.03).
Közzétett
bábjátékhoz készült eseményvázlatok, forgatókönyvek (több változatban), ötletek, kérdések, idézetek, Jelenits István tanácsai és javaslatai, színpadtervek
Közzétett
Pápa Relli és András Béla zenés mesejátékénak szövege, bábjáték cselekményvázlata, vázlatrajzok
Közzétett
Közzétett
1-25. Debrecen (tanárok és diákok, Bulányi György, Meggyes János, Murányi Károly, Adányi Mihály, Vízvári László, stb. 1945–1948). – 26-33. Endrőd (Budai László gyomai plébános, Giricz bácsi, stb., 1948–1951). – 34-61. Az Aurora tagjainak profilportréi és karikatúrái (Bánki Tamás, Csepely Péter, Emőri Csaba, Fehér István, Galgóczy Gábor, Greguss Ferenc, Gruber Hugó, Jálics Gyula, Keönch Boldizsár, Lampert János, Révész Tibor, Szentes Vidor, Sztrilich Ákos, Ullrich Ágoston, Vajna Csaba, Koós Ivánné Vajna Ildikó, egy házi kiállításhoz fekete papírra ragasztva, 1955/1956). – 62-88. Aurora tagjainak profilképei (Balogh Beatrix, Dániel Sára, Gruber Hugó, Keönch Boldizsár, Urbán Gyula, Koós Iván, Szentes Vidor, Szilágyi Géza, testnevelő tanár, Sztrilich Ákos, Ullrich Ilona, Vajna Ildikó, Vajna Mikolt, stb., 1956/1962). – 89-100. Astra tagjainak profilportréi (Blastik Ferenc, Füzesi Zsuzsa, Kelemen András, Koós Iván, Ősz Szabó Antónia, stb. egy kiállítás darabjai, 1964). – 101-111. Az Astra tagjai a Chrudimi Nemzetközi Bábfesztiválon (Fábián Zoltán, Egervári József, Éry Pál, Kovács Árpád, stb., 1969). – 112-118. Az Astra tagjairól készült profilportrék (Takács János, stb., 1970/1980). – 119-127. Az Astra táborban készült portrék (Koós Iván, Vízvári László, stb., 1980). – 128-140. Az Astra tagjairól készült profilportrék (Egervári József, Kovács Klára, Ősz Szabó Antónia, Rózsa Mária, Szilágyi Mária, stb., 1980/1990).
Közzétett
Vízvári László osztályfőnök rajzai
Közzétett
Vízvári László rajzai
Közzétett
Profilportrék és más rajzok a moisson-i Cserkész Világdzsemboriról (Louis Bouillot, Hegyi Imre, Lagabra, stb.) és a debreceni piarista gimnáziumból (Kápolnási István, Csányi László SchP, Nádor Ferenc SchP, Murányi Károly SchP, stb.)
Közzétett
Profilportrék (Schnabel Imre, Fehér István, Marék Veronika, Kovács Ildikó, Ullrich Ágoston, Koós Iván, Balogh Beatrix, Simon Sándor SchP, Papp László SchP, Sztrilich Ákos, stb.), vázlatok a Philemon és Baucis árnyjátékhoz, tennivalók, lelki jegyzetek.
Közzétett
Aurora-tennivalók; „Rendezem dolgaimat”; az Álomcirkusz vázlatrajzai; karikatúrák; profilportré; a Török Pál utcai Pinceszínház beépítésének vázlatai.
Közzétett
Közzétett
a. Vázlatok a villamos utasaihoz, kérvény gumiszivacs ügyében, stb.. – b. Játék- és bábtervek, pedagógiai jegyzetek.
Közzétett
Profilportrék az Astra tagjairól (Somogyi József, Dániel Sára, Wagner Magdi, stb.); jelenetek a nyári táborból; az Álomcirkusz és a körjátszótér tervvázlatai.
Közzétett
Profilportrék az Astra tagjairól 8Egerváry József, Éry Pál, Kriesch György tolmács, Ősz Szabó Antónia, Rózsa Mária, Pehartz Zoltán, Tarbay Júlia, stb.)
Közzétett
Vízvári László rajzai, főként rajzfilm-figurák alapján
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Az elmélkedések témái: Krisztus utunk és példaképünk, kegyelmi élet, szentmiseáldozat, imádság, szegénység, tisztaság, engedelmesség, alázatosság, szeretet, kitartás, bűn, mennyország, pokol, ítélet, gyónás. – Sütő Albert 1947-ban a debreceni piarista rendház számára tartott lelkigyakorlatot.
Közzétett
diaképsorozat szövegkönyve, amelyhez „a bábok az Astra együttes műhelyében készültek Vízvári László vezetésével, fényképeket készítette Óhidy Lehel”
Közzétett
Bábjáték két felvonásban, afrikai népmesék és G. Vladicsina nyomán
Közzétett
Bábjáték egy felvonásban, zeneszerző Eötvös Péter
Közzétett
bábjáték egy képben, befejezése két változatban
Közzétett
ford. Lázár Magda, a kézirat tulajdonosa Füzesi Zsuzsa
Közzétett
A Népművelési Intézet Művészeti Osztályától, gépirat
Közzétett
1. Csukás István: Utazás a szempillám mögött. – 2. Kiss Anna: Városvégi ház. – 3. Lakatos Menyhért: Szenecske. – 4. Marék Veronika: A presszó, ami nincs. – 5. Marék Veronika: Nem szeretem a majmokat. – 6. Tótfalusi István: Farsangoló marlakó. – 7. Tótfalusi István: Hiszi a piszi!
Közzétett
Illyés Gyula „Tűvé-tevők” c. parasztkomédiáját bábjáték céljára átdolgozta Szilágyi Dezső
Közzétett
Schaár Erzsébet szoborkompozícióira bábjáték céljára írta Szilágyi Dezső
Közzétett
TV bábjáték szövegkönyve
Közzétett
„Hincz mester hátrahagyott munkája nyomán … új és ezen alkalomra készült bábtáncoltatás”, verses magyar fordítás
Közzétett
hangosított diasorozat forgatókönyve
Közzétett
különféle kéziratok, közte: Linek-Csu: A gólya; A bor története (vers); A Villa Negra; Gyertyaszív; Boda Edit: A piros léghajó.
Közzétett
Vízvári Lászlóról készült portrék az Astra tagjaitól (Kovács Árpád, Ősz Szabó Antónia, Zoltán Annamária, Egervári József, Koós György, Doboki László)
Közzétett
Közzétett
közte a Magyar Szabadszínjátszók Szövetsége belépési iratai (1947) és kitüntetések oklevelei: Nívódíj a Don Quijote c. bábműsorért (1973.11.14); Szocialista Munkáért kitüntető jelvény (1979.06.23); Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) Magyar Központja köszönete kiváló munkásságért (1979.10); Az UNIMA és Pécs városa Blattner érmet ajándékoz (nagyalakú, 1979.10); Az UNIMA és Pécs városa Blattner érmet ajándékoz (nagyalakú, 1989.07.02); Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) 80 éves születésnapjára (nagyalakú. 1999.11); A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat adományoz (2003.01.22). – A nagyalakúak (Blattner díj 1979, 1989; Unixa diploma 1999; Csokonai-díj 2003) kiemelve: Térképszekrény, 6. fiók.
Közzétett
közte csapatigazolás (1947.05.27); a a franciaországi Moisson-ban tartott Világdzsemborin való részvételre vonatkozó iratok, igazolványok, újságcikkek, a bábelőadások plakátjai és a bábszínpadról készült fényképek
Közzétett
újságcikkek, műsorfüzetek, meghívók, plakátok, fényképek; Josepf Skupa (Spejbl és Hurvinek bábszínház, 1954); Bochumer Theaterwoche (1969); Állami Bábszínház, Basler Marionettentheater, Kós Lajos, Koós Iván stb. előadásaira és kiállításaira vonatkoznak
Közzétett
közte Bródy Vera rajzai Dugasz Matyi bábfilmhez (1965); Marék Veronika rajzai a Kipp-Kopp bábuhoz (1973); Stache Éva tervei Alexander Stejn: Holtomiglan-holtodiglan c. darabjához (1985)
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Balcells Josep Maria generálisnak (1 tőle, 1 neki, 1993.08.15). – Bánki(?) Tamás (1 tőle, 1 neki, 1956.11–1957.04.15). – Blattner Géza (4 tőle, 1 neki, 1947.08.30–1957.05.05). – Jacques Courtejoie (Stavelos, Belgium, 1956.09.12). – Mr. Daudigny (2 neki, 1984.05.07). – „Gyökér úr”. – Illés Attila (Masaki, Japán, 2 tőle, 2 neki, 1989). – Hani Kyoko (1 tőle, 1960/1965). – Kállay Emil tartományfőnök (1 neki, 2000.06.06). – Medve utcai ált. isk. igazgatóságának (1989.08.31). – Nagy Miklós (debreceni házfőnök, 1949.04.20). – Reményi Judit (2 tőle, 1979.12.29–1980). – Ruppert József (1 tőle, 2003.01.24). – Székely Tibor (2002.02.03). – Vízvári családnak (1989.09.24). – Vízvári Zsuzsa (1 tőle, 2003.01.25).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
részben üvegnegatívok
Közzétett
Közzétett
Nádor Ferenccel, misztériumjáték, iskolai osztálykép
Közzétett
Közzétett
a képeken Vízvári László, Kovács Mihály, Jelenits István, stb.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A debreceni „Haladás” szabadkőműves páholy 1875-ben alakult. A nagyobb létszámú vidéki páholyok közé közé tartozott, 1917-ben 80 tagja volt. A rangfokozatokban a francia rendszerű, „skótnak” nevezett rítust követte. A belőle kivált tagok alapították 1907-ben a nyíregyházi Szabolcs páholyt. Működését az 1920. május 15-én kelt, a szabadkőművességet betiltó belügyminiszteri rendelet szüntette meg.
Közzétett
A páholy megszűnését követően iratanyaga föltehetően Iványi Béla történész, debreceni egyetemi tanár közvetítésével került a levéltárba. Iványi ugyanis 1925 őszén letétbe helyezett a budapesti Piarista Központi Könyvtárban 68 darab, 1875 és 1917 között nyomtatott szabadkőműves kiadványt, amelyekről Friedreich Endre könyvtáros készített jegyzéket (MTA Könyvtára, Ms 5300/143). Valószínűleg ezekkel együtt kerültek a levéltárba a fönti iratok is. Azonban sem az iratok, sem a könyvek nem Iványi Béla sajátjai voltak, aki 1917 és 1927 között volt a debreceni egyetem tanára, és inkább jobboldali nézeteket vallott: az 1920-as években az Ébredő Magyarok Egyesülete és a Keresztény Nemzeti Liga tagja volt. A könyveket (és az iratokat) dokumentációs célból szerezhette meg. Erre utal Friedreich Endre 1925. okt. 21-én Iványinak írott levele is: „Most látok bele igazán a boszorkánykonyhádba. Nagyszerű fogást csináltál ezzel. Hol lehetett volna másként ennyi intim kőműves írást összeszedni?” (MTA Könyvtára, Ms 5300/142).
MNL OL, Szabadkőműves szevezetek levéltára, Haládás páholy (P 1098), 0,11 fm (https://www.eleveltar.hu/digitalis-tartalom?source=mnlscope&ref=mnlscope::3771). A Belügyminisztériumtól került az Országos Levéltárba. Elsősorban a páholy kiadványait (meghívókat, körleveleket, jelentéseket) tartalmazza.
Pataky Lajosné: A szabadkőműves szervezetek levéltára: Repertórium, Budapest, 1967 (Levéltári leltárak, 39), 91.
A magyar katolikus tanügy az 1934. évi középiskolai törvénnyel (11. törvénycikk) nyerte el autonómiáját. 1934. márc. 20-án megalakult a Katolikus Középiskolai Főhatóság, amely iskolafenntartó püspökökből és szerzetesi elöljárókból álló testület volt. A Főhatóság 1934-ben hat katolikus főigazgatót nevezett ki, egyet-egyet a piarista, a bencés, a ciszterci, a jászói és csornai premontrei és a jezsuita rendek részére, a többi (leány)középiskolákat pedig ezekhez osztották be. 1938-tól új végrehajtószervként létrehozták a Katolikus Középiskolai Főigazgatóságot. Vezetői az elnök-főigazgató, a központi igazgató és a három tankerületi főigazgató (budapesti, dunáninneni, dunántúli) voltak. 1940-től a Főhatóság és a Főigazgatóság felügyelte a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi középiskolákat, szakiskolákat, tanítónő- és óvónőképzőket ezért neve Katolikus Iskolai Főhatósággá, illetve Katolikus Tanügyi Főigazgatósággá (KTF) változott. 1943-tól a polgári iskolák, 1946-tól pedig az akkor létrehozott általános iskolák ügyeivel is foglalkozott. Székhelye a Vörösmarty tér 3. sz. alatt volt.
A katolikus iskolák államosításával, 1948-ban a KTF feladatai gyakorlatilag megszűntek, szervezete leépült, és kivonult irodájából. Kürti Menyhért elnök-főigazgató véglegesen lemondott. Helyére a püspöki konferencia 1948. júl. 27-én Papp Elemért nevezte ki, aki azonban már csak hitoktatási kérdésekkel foglalkozott, Suhajda Róbert OCist központi igazgató (1948-1950) segítségével.
Közzétett
A Katolikus Tanügyi Főigazgatóság iratainak nagyobbik része valószínűleg 1948-ban pusztult el, amikor az intézmény kiköltözött budapesti, Vörösmarty téri irodájából. Az iratok némi töredéke a piarista rendházba került, mivel a Katolikus Tanügyi Főigazgatóságnak folyamatosan voltak piarista főigazgatói: Jászai Rezső budapesti főigazgató (1938–1940), Tihanyi Béla dunáninneni főigazgató (1940–1944), Papp Elemér dunántúli főigazgató (1944-től), majd alelnök (1946-tól) és elnök (1948-tól). A megmentett töredék főként Papp Elemér révén jutott a PMKL-be, az iratok egy másik része azonban Jászai Rezső hagyatékából származik. A közös provenienciájú, de szétszórtan tárolt iratok rendezését Koltai András levéltáros 2009 októberében végezte el.
Papp Elemér elnök-főigazgató őrizte meg a KTF bélyegzőit, amelyeket a Piarista Múzeum őriz. A piarista tartományfőnökség iratai között (I.1.c, Vegyes ügyek) és Papp Elemér hagyatékában (IV.171), csupán a középiskolai főhatóság 1950 utáni működésére vonatkozó iratok és kéziratok találhatók.
Közzétett
Közzétett
Az iratanyag Szalainé Kohl Évának, a Sacre Coeur Diákszövetség vezetőjének hagyatékából származik, az ő Pax Hungaricára vonatkozó iratait tartalmazza.
A levéltárnak 2016. december 19-én adta át Prevozné Balogh Judit, aki a Miasszonyunk Iskolanővérek Diákjainak Országos Szövetsége (MiDOSz) egyik vezetője volt. Feldolgozására, és a raktárban való elhelyezésére 2017. február 27-én került sor.
Közzétett
Vízvári László Szegeden született, 1919. szeptember 17-én. Édesapja, Vízvári Ernő mérnökként dolgozott a szegedi városházán. Első feleségének halála után, 1918-ban vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb Prágai Juliannát, aki férje első házasságából származó fiait, Vízvári Ernőt és Róbertet, valamint saját fiát, Lászlót is fölnevelte. A két nagyobbik fiú a Klauzál Gábor Gimnáziumban érettségizett, de László, akit anyja papnak szánt, 1929-től a szegedi piaristák diákja lett. Mivel piarista hittanárait, főként Weiner Ferencet , „rajongásig szerette”, érettségi után, 1938-ban belépett a piarista rendbe. A váci noviciátus után 1939-ben a rendi Kalazantinum főiskolán kezdte meg teológiai tanulmányait, az egyetemen pedig – elöljárói döntése alapján – biológiát és földrajzot tanult. 1943. szeptember 12-én szerzetesi örökfogadalmat tett, és 1944. október 15-én a budapesti piarista kápolnában boldog Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök pappá szentelte. Budapest szovjet ostroma idején, 1944/1945 telén piarista növendéktársaival együtt a budai Szent János Kórházban teljesített vöröskeresztes szolgálatot, majd 1945 júliusában letette egyetemi szakvizsgáit.
Tanári munkáját 1945-ben a debreceni piarista gimnáziumban kezdte. Földrajzot, természetrajzot és hittant tanított, valamint osztályfőnök is volt, három év alatt három osztályban. Eközben 1946. szeptember 17-én a Debreceni Tanárvizsgáló Bizottság előtt megszerezte földrajz–természetrajz szakos tanári oklevelét. Ekkor építette cserkészeivel első bábszínházát. 1946 tavaszán mesejátékokat adtak elő az iskola pincéjében. Első darabjuk Arany János „Rózsa és Ibolya” című meséjének feldolgozása volt, majd Petőfi Sándor „János vitézét” állították bábszínpadra. Eközben tudták meg, hogy 1947 nyarán a franciaországi Moissonban tartott Cserkész Világdzsemborin a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége bábműsort szeretne bemutatni. Hogy kijussanak, a János vitézt Hankiss János francia műfordításában vitték színpadra. A pünkösdi hárshegyi próbatáborban (1947 májusában) sikert arattak vele, így Vízvári László vezetésével hat cserkész utazhatott Debrecenből Franciaországba. A dzsembori során naponta két előadást tartottak, és megismerkedtek a legjelentősebb párizsi bábművészekkel, köztük a magyar Blattner Gézával.
A debreceni piarista bábszínház fejlődésének az egyházi iskolák 1948. évi államosítása vetett véget. Vízvári Lászlót a Békés megyei Endrődre helyezték, mint hitoktatót és plébániai segédlelkészt. Bár 1948 novemberében a kis ministránsfiúkkal is előadták a János vitézt, a kommunista hatóságok nyomása miatt be kellett fejezni a bábjátékot. Három év múlva, 1951-ben Sík Sándor tartományfőnök visszahívta a „rendi keretbe”, hogy a budapesti piarista gimnázium tanára legyen. Főként biológiát és földrajzot tanított, de Balogh Ferenc igazgató hamar felismerte gyakorlatiasságát, és – a közoktatási rendszer változó igényeit követve – egy sor gyakorlati tantárgyat is rábízott, amelyek közelebb álltak érdeklődéséhez. 1952 és 1956 között légoltalmi ismereteket tanított, 1954 és 1956 között rendkívüli tárgyként műszaki rajzot. 1964-től, Huber István rajztanár végleges nyugdíjba vonulása után ő vette át a rajz tanítását, különböző neveken: ipari rajz (1964–1966), rajz (1966–1980), műszaki rajz (1968–1971), műalkotások elemzése (1973–1975). Mivel a gimnázium biztosította diákjainak, hogy egyes szakmákból minősítő vizsgát tegyenek, a jelentkezők számára 1962 és 1968 között géplakatos ismereteket is tanított.
A tanítás mellett Budapesten is folytatta a bábjátékot. Családi kapcsolatai révén megismerkedett Koós Iván festőművésszel, valamint Balogh Beatrix iparművésszel. 1954 májusában együtt nézték meg a prágai Josef Skupa bábszínházának budapesti előadását, és elhatározták, hogy marionettszínházat csinálnak. Megalakították az Aurora Művészegyüttest, amely kezdetben a piarista gimnázium bábszakköreként működött. Vízvári László a gimnázium „ifjúsági műhelyét” is szinte teljesen a bábszakkör szolgálatába állította. Első nyilvános marionett-előadásuk, „A csodatevő ócska” ecset című kínai mesejáték volt, amelyet 1956. február 18-án mutattak be a piarista gimnáziumban, mint „kísérleti stúdiumdarabot”. Ezt követte 1956. szeptember 22-én Balázs Béla „A fából faragott királyfi” című táncjátéka, Bartók Béla zenéjével, marionett-figurákkal, amely nagy sikert aratott. Az Aurora ki is nőtte a piarista gimnáziumot. Az együttes 1958-tól az Engels téri Kultúrotthonban, majd 1960-tól a IX. kerületi tanács Ráday utcai művelődési otthonának pincéjében kapott próba- és játszóhelyet. Emellett 1959-ban a vízivárosi Csalogány utában is kaptak egy műhelynek használt alagsori bolthelyiséget. Az Aurora marionett-, kézibáb-, árnyjáték- és pantomim-előadásokat is tartott, de mivel a Ráday utcában épített új színpad kizárólag a bábjátékot szolgálta, Balogh Beatrix és mások, akik ragaszkodtak a pantomimhez, kiváltak az együttesből. 1962-ben az Aurora hivatalosan is megszűnt. Tagjainak egy része Vízvári László vezetésével Astra néven folytatta a bábjátékot. Első előadásuk az „Álomcirkusz” című marionett-esztrádműsor volt, amelynek első felét 1962. december 26-án mutatták be (ez volt a Ráday/Török Pál utcai pinceszínház hivatalos avatása), majd második részével együtt 1963. május 12-én kezdték játszani. Később legjelentősebb előadásaikat Koós Iván és Ősz Szabó Antónia tervezték. Mivel 1966-ban a IX. kerületi Tanács elvette az Astrától a pinceszínházat (és bábjaik jelentős részét), az együttes fenntartását a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Otthon, 1967-től pedig a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház vállalta. 1968-tól – elsősorban a Ki mit tud? televíziós vetélkedő révén – országos ismertségre tettek szert, és előadásaikkal, amelyek a rövidpálcás marionett, a kézibáb és az árnyjáték technikákat alkalmazták, külföldre (Svájc, Franciaország, Belgium, Németország, Ausztria) is eljutottak.
Vízvári László gimnáziumi osztályfőnökként Budapesten négy osztályt vezetett el az érettségiig (1954, 1965, 1969, 1975). Tanári munkáját az 1979/1980. tanév végén fejezte be, amikor saját kérésére, hallásának megromlása miatt Varga László tartományfőnök nyugállományba helyezte. „Szerettem tanítani. Általában mindig szerettem azt, amit csináltam. És amit csináltam, az uralkodóan három területen zajlott: a tanítás, a lelkipásztori munka és a bábjáték” – írta önéletrajzában. A három közül a lelkipásztorkodást az 1950-es években a Szent István Bazilikában, majd 1959-től a pesthidegkúti templomban végezte, ahová vasárnaponként rendszeresen misézett és prédikált.
Nyugalomba vonulása után még több ideje nyílt a bábjátékra. Szinte minden szabad idejét a Csalogány utcai műhelyben töltötte. A kommunista diktatúra megszűnése után az Astra együttes már nyíltan mutathatott be keresztény értékeket. Attól fogva elsősorban bibliai témájú darabokat játszottak: A „Példabeszédek” (1994) Jézustól származó történeket dolgozott föl, ma „Fiú születik” (1999) pedig a betlehemi történetet.
Vízvári László halálát gyerekkora meglévő szívbetegsége okozta. Barátai 2003. szeptember 19-én ünnepelték 84. születésnapját, majd másnap váratlanul elhunyt. Temetése, 2003. október 7-én volt az Új köztemető szerzetesi parcellájában (154. parcella).
Az Aurora Művészegyüttest 1954-ben alapította Vízvári László (1919–2003) piarista tanár, Balogh Beatrix (1924–1985) iparművész és Koós Iván (1927–1999) festőművész. Májusban együtt nézték meg Josef Skupa prágai bábszínházának budapesti előadását, és elhatározták, hogy ők is marionettszínházat csinálnak. Az együttes kezdetben, 1956-ig a budapesti Piarista Gimnázium bábszakköreként működött. Első tagjai Vízvári tanítványai, a Piarista Gimnázium diákjai közül kerültek ki, és a bábok a gimnázium ifjúsági műhelyében készültek. A gimnáziumban voltak első bábelőadásaik is (A csodatévő ócska ecset, A fából faragott királyfi). Idővel az együttes túlnőtt a Piarista Gimnázium keretein, amelynek műhelyét teljesen lefoglalták a bábszínházi feladatok. Ezért 1958-ban az Engels téri Kultúrotthonban, majd 1960-tól a IX. kerületi tanács Ráday utcai művelődési otthonának pincéjében kaptak próba- és játszóhelyet, műhelyüket pedig 1959-től a budai Vízivárosban (Csalogány utca 41.), egy alagsori bolthelyiségben rendezték be. Később ezt próbateremként is használták. Kezdetben az együttesnek marionett-, kézibáb-, árnyjáték- és pantomim- előadásai is voltak, de mivel a Ráday utcában épített új színpad kizárólag a bábjátékot szolgálta, Balogh Beatrix és mások, akik ragaszkodtak a pantomimhez, 1961 végén kiváltak az együttesből.
1962-ben az Aurora hivatalosan is megszűnt, de tagjainak egy része 1962-től Vízvári László vezetésével Astra néven folytatta a bábjátékot. A IX. kerületi tanács 1966-ben elvette tőlük a Ráday utcai (pontosabban Török Pál utcai) pinceszínházat, amelyet saját munkájukkal építettek ki, és szereltek föl, sőt felszerelésük egy részét (a kézibáb-előadások bábjait) sem vihették el. Állandó bábszínház híján áttértek a rövidzsinóros és rövidpálcás marionett technikára, amely lehetővé tette, hogy előadásaikat bárhol játsszák. Fenntartójuk 1966-tól a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Otthon, 1967-től pedig a pesterzsébeti Csili Művelődési Ház volt. Legjelentősebb előadásaikat Ősz Szabó Antónia (A bűvészinas 1966; Játsszunk bábcirkuszt! 1968-1972; Gyermekjátékok 1970; Don Quijote 1972; Búbos vitéz 1979) és Koós Iván (Ember a Holdon 1971; Haláltánc 1979; A kiskakas gyémánt félkrajcárja 1979; Varázsfuvola 1985; A kis Mukk 1989) tervezték. 1968-tól a Ki mit tud? televíziós vetélkedő révén országos ismertségre tettek szert, és előadásaikkal, amelyek a rövidpálcás marionett mellett a kézibáb és az árnyjáték technikákat alkalmazták, külföldre (Svájc, Franciaország, Belgium, Németország, Ausztria) is eljutottak.
Az 1989. évi rendszerváltozás után az Astra együttes számára lehetővé vált a keresztény értékek közvetlen bemutatása is. Ezután elsősorban bibliai témájú darabokat játszottak. A Példabeszédek (1994) Jelenits István piarista ötletéből született, és magától Jézustól származó történeteket dolgozott föl. A Fiú születik… című betlehemes játék (1999) a lövétei betlehemes és két középkori misztériumjáték szövege alapján készült. Miután Vízvári László 2003-ban elhunyt, az együttes már csak korábbi darabjait játszotta. Utolsó előadásuk 2019-ben volt.
Közzétett
A működésében egymást követő két bábegyüttes iratai Vízvári László piarista révén kerültek a levéltárba, aki 1954-től haláláig az együttesek vezetője volt. Az iratok kisebbik része, főként az Astra bábegyüttes előadásainak meghívói, műsorfüzetei, valamint a fényképek Vízvári László személyes hagyatékából (rendházi szobájából) kerültek 2011-ben a levéltárba, ahol személyes fondjának (IV.247) részét alkották. A többi irat, főképpen a szövegkönyvek, valamint a működési és építkezési iratok az együttes Csalogány utcai műhelyében voltak, és annak fölszámolása során, 2024. márc. 12-én szállítottuk be a levéltárba. Ekkor került kialakításra a két bábegyüttes külön fondja. Rendezését Koltai András végezte 2024 áprilisában és májusában, azonban rögtön ezután, 2024. május 27-én újabb szatyornyi anyag került a műhelyből a levéltárba. Ezeket következő napokon (május 31-ig) Koltai András helyezte el a bábegyüttesek fondjában (V.27), illetve Vízvári László hagyatékában (IV.247), a korábbi alapelvek szerint.
Az Astra együttes felszerelései és bábjai, valamint a Csalogány utcai műhelyben tárolt további iratok (többek között az Astra bábegyüttes kitüntetései és az azokról szóló oklevelek) 2024 tavaszán, ugyancsak a műhely felszámolása során az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet birtokába kerültek.
Közzétett
Közzétett
szabályzatok, körlevelek, tervezetek, névsorok, meghívók, pénzügyi iratok, a tagokról készült tréfás versek és jelenetek (1957/1958)
Közzétett
1. 1956 évi (balatoni) tábor (meghirdetés névsor, napirendek, akadályverseny, tábori munkák felelősei, rajzok). – 1959. évi (nagymarosi) tábor iratai (meghirdetés, névsor). – 3. 1960. évi (királyréti) tábor iratai (meghirdetés, erdészeti engedély, névsor, leltár, költségvetések, elszámolások, napirend, napló, rajzok).
Közzétett
a balatoni táborról és a nyári budapesti próbákról
Közzétett
A Ráday utca 5. sz. alatti kultúrotthon pincéjének bábszínházzá átalakítása (tervező Molnár József építészmérnök): műleírások, költségvetések, levelezés, tervvázlatok, tervrajzok.
Közzétett
A Ráday utca 5. sz. alatti kultúrotthon pincéjének bontási munkáiról
Közzétett
műsorok ismertetései, névsorok, munkatervek, emléklapok, levelezés, leltárok, fesztivál- programok, beszámoló (2000), az Astra előadásairól készült felvételek a Magyar Televízió archívumában (1985/1990)
Közzétett
Közzétett
Bán Zoltán, Bodolay Géza, Csepely Péter, Cs. Szabó István, Füzesi Zsuzsa, Kápolnási István, Marélk Veronika, Urbán Gyula, Ullrich Ágoston visszaemlékezései; Aurora és Astra tagok, egyéb bábosok címjegyzékei; külföldi utak jegyzéke.
Közzétett
Közzétett
pantomim-előadás bevezetője; 3. rész (Az ember és a dolgok) leírása
Közzétett
szövegkönyv (2 változat, fordította Vécsey Jenő és Hankiss Elemér), cselekménysor (45-91. sz.), cselekménysor tükörképe (45-91. sz.), kelléklista, Aret vázlatrajza (Koós Iván)
Közzétett
szinopszis, cselekmény leírása, szövegkönyv (írta Heves László, és Vízvári László, 3 példány), jegyzezek, vázlatrajzok
Közzétett
cselekménysor (töredék)
Közzétett
szövegkönyv (írta Urbán Gyula)
Közzétett
szövegtöredékek
Közzétett
jelenetlista (az először 1966-ban bemutatott előadáshoz)
Közzétett
cselekménysor
Közzétett
vázlatfüzet, jegyzetek
Közzétett
cselekménysor
Közzétett
vázlatrajzok, cselekménysor fogalmazványa,, jegyzetek
Közzétett
Közzétett
forgatókönyv, jelenetlista
Közzétett
meseszöveg (magyar), forgatókönyv (magyar), szövegkönyv (francia), szövegkonyv (magyar)
Közzétett
szereposztás, mesejáték szövege (írta Tamási Áron, 3 példány), jegyzetek, cikk a Népszínház gyermekelőadásáról (Lőcsei Gabriella, 1978.03.03)
Közzétett
szövegkönyv (írta Tarbay Ede), jegyzetekkel, vázlatrajzok
Közzétett
bevezető (négy nyelven), cselekmény, cselekménysor rajzokkal (2 példány), cselekménysor rajz nélkül, jelenetlista, vázlatrajzok, jegyzetek
Közzétett
szövegkönyv (írta Száraz György)
Közzétett
narrátor szövegek, szövegkönyv (írta Emanuel Schikaneder, magyar fordítás, ford. Cs. Szabó István), szövegkönyv kiegészítése, szövegkönyv (francia fordítás), idézetek Mozart művéről, cselekménysor a képek szerint
Közzétett
cselekménysor (töredék)
Közzétett
cselekményvázlat, forgatókönyv (Lukács evangéliuma nyomán Vízvári László), jegyzetek
Közzétett
cselekménysor (3 példány), forgatókönyv (a lövétei betlehemes nyomán, 2 példány), énekek dallama (Pethő Zsolt)
Közzétett
Közzétett
1. Aurora (festett). 2. Astra (kivágó sablon)
Közzétett
készítette Sajó János, 4 db, kiemelve: Térképszekrény, 5. fiók
Közzétett
királynő, udvarmester, trombitás (akvarell, 3 db); szarvasok, varázsló, lovak, madarak (grafit, 3 db), kínai árnyszínpad (1983)
Közzétett
A Kiskakas gyémánt félkrajcárja c. előadáshoz.
Közzétett
Közzétett
belső címlapján: „Speibl papa és Hurvinek eljöttek hozzánk. Juj, minek? Ezért!” – A képek jelentős része az 1955 júniusában rendezett szakköri kiállításon, illetve az 1955. évi táborban készült. A címlapon szereplő „1954 július” nem az album készítésére, hanem az Aurora együttes alapítására vonatkozik.
Közzétett
Az 1956. évi Aurora tábor (Szántód) fényképei
Közzétett
1. Aurora balatoni tábor (1956). – 2. Aurora klubnap (1958.08.26). – 3. Aurora nagymarosi tábor (1959). – 4. Astra tatai tábor (1963). – 5. Szentendrei tábori és vegyes képek.
Közzétett
Közzétett
az első változat szereplőivel a színpadon; filmtekercs (26 kép)
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
az előadás színhelye a sátoraljaújhelyi piarista templom volt
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Apja, Perina József (1808–1874) csehországi német kékfestő mester volt, Kuttenbergben (Kutná Hora) született, és 1837-ben szerzett Pesten polgárjogot. A ferencvárosi Duna-parton (Alsó Duna sor 44., később Csepel-rakpart 6., a későbbi Vámház mögött) építette föl házát, amelyhez nagy telek, több épület tartozott. Első felesége Resch Mária volt, majd másodszorra 1870-ben, 60 évesen vette feleségül a Zólyomlipcséről származó Horcsin (Hartsin) Ágnest (Ir, 1). A feleség szlovák származású volt, de egymás között németül beszéltek. Első fiuk, József 1871. augusztus 25-én született, a második, János 1873-ban, majd az apa 1874-ben elhunyt. József 1882-ben fejezte be az elemi iskolát a Károlyi utcában (itt tanult meg magyarul), majd a pesti piarista gimnáziumba járt, ahová egy évvel később öccse is követte. Utóbbi nyolc évig járt a gimnáziumba, és 1891-ben ott érettségizett, majd magyar királyi pénzügyi segédtitkárként hunyt el 1912-ben, 39 évesen.
József azonban a VI. osztály után, 1888-ban belépett a piarista rendbe, és a váci noviciátust követően Kecskeméten, studensként fejezte be a gimnázium VII. és VIII. osztályát, szintén 1891-ben. Ottani magyartanára Kováts Antal volt, de nagy hatást tett rá osztályfőnöke és az önképzőkör vezetője, Erdélyi Károly is, aki a VII. osztályban németet tanított. Ő „tanított Petőfi költészetének ismeretére, ő vezetett be abba a bűvös légkörbe, amelyből többé ki nem kerülhettem” – írta egy tőle kapott Petőfi-kötetbe (Ért/Budapest 1937/1938, 35). József VIII. osztályos korára (1890/1891) Erdélyit Temesvárra helyezték, az osztályt és az önképzőkört is Kováts Antal vette át. Ekkor érkezett a piarista növendék osztályársak közé Prónai (akkor Czeczkó) Antal is. Mivel József kiválóan zongorázott, orgonált és énekelt, sőt hegedült is, végzős korában jutalmat kapott „a növendék papok ének- és zenekarának vezetésében tanúsított buzgalmáért”. Ugyanakkor az irodalom is érdekelte, „Alföldi élet és jellemképek Petőfi költeményeiben“ című pályázata szintén jutalomban részesült.
Érettségi után két évig Nyitrán végezte teológiai tanulmányait. Ekkor, 1892-ben magyarosította nevét Perináról Perényire. Elöljárói eleinte buzgó, szerény és előzékeny növendéknek tartották, a második év vége felé azonban fegyelmi kifogások merültek föl ellene. Hét piarista papnövendék társával együtt ugyanis jelentkeztek a székesegyház kórusába, és jártak a próbákra, „hol kisasszonyok is működtek”, anélkül, hogy erre elöljárójuktól, Acsay Antal prefektustól engedélyt kértek volna. Utóbbi azt is kifogásolta, hogy a kispapok szintén az ő tudta nélkül vállaltak szerepet azon az ünnepségen, amelyen a gimnázium igazgatóját, Horváth Sándort köszöntötték 25 éves tanári évfordulóján, 1893. május 29-én. A templomban Höllriegl Ferenc Missa solemnisét adták elő, Perényi pedig orgonán kísért egy „kisasszonyt”, föltehetően Höllriegl lányát, Elvirát. (Höllriegl egy „magyar nemzeti irodalomért rajongó” nyitrai távírótiszt volt, Tompa Mihály Szécsi Máriájából készült fordítását később, 1896-ban Perényi javította, és tette közzé). Ráadásul az is kiderült, hogy Perényi elöljáróiról „itt-ott nem eléggé tisztelettel nyilatkozott”. Emiatt a növendékek fölött 1893. június 5-én tartott szavazáson (scrutinium) hét fehér mellett két fekete golyót kapott, így nem engedték meg neki, hogy abban az évben örökfogadalmat tegyen.
1893-tól Kolozsvárott folytatta tanulmányait mint német és magyar szakos egyetemi hallgató, a rend akkori szokása szerint csak két évig. A magyar irodalmat Széchy Károlynál, a német irodalmat Meltzl Hugónál tanulta, és indexében minden tanára dicsérte szorgalmát. 1894. március 25-én már letehette a szerzetesi örökfogadalmat, majd júniusban az egyetemi alapvizsgát, így 1894/1895-ben gyakorló tanárként is működhetett a kolozsvári piarista gimnáziumban. Erre hivatkozva, a házfőnök tiltakozása ellenére 1894 decemberében már rendfőnöki engedély nélkül utazott haza a téli szünetre. Kolozsvári tanulmányai végén, 1895. július 7-én Schuster Konstantin váci püspök székvárosában pappá szentelte, majd ősszel a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban kezdte meg tanári működését. Eközben készült föl egyetemi szakvizsgájára, melyet 1896. máj. 22-én tett le, sőt egyúttal Rosnyai Dávidról készült művével (nyomtatásban: Sátoraljaújhely, 1896) a megszerezte a doktori fokozatot is.
Már kolozsvári tanulmányai közben rendszeresen publikált kisebb irodalomtörténeti tárcákat a helyi lapokban (Erdélyi Híradó, Ellenzék), tanár korában pedig szinte nem volt olyan gimnáziumi értesítő, amelyben ne jelent volna meg egy-egy tanulmánya. „Speciális területévé” vált „19. századi irodalmunk másod- és harmadrendű képviselőinek méltatása” – fogalmazott Balanyi György (nyugalomba vonulásakor, 1937, ld. Sk, 1). Sátoraljaújhelyen például rögtön fölfigyelt a 20 évvel korábban ott elhunyt rendtársa, Katona Dénes (1782–1874) munkásságára, és az 1896. évi értesítő számára megírta életrajzát. Ezt követően 1897-ben Payzsoss Andor akkori Zemplén vármegyei árvaszéki elnök neki ajándékozta néhai apósa, Szemere Miklós (1802–1881) irodalmi hagyatékát, aki a reformkor irodalmi és politikai életének aktív szereplője volt, verseit szépirodalmi folyóiratok közölték. A gyűjteményt felhasználta Szemere Miklós életrajzához, melynek kiadásához Lőwy Adolf könyvkereskedő és nyomdatulajdonos 1897 márciusában tett közzé előfizetési felhívást. A mű négy hónappal később ugyanazzal a szedéssel a gimnázium értesítőjében (egyszerű papíron) és külön kiadványként (műnyomó papíron) is megjelent.
Tanári és tudósi munkáját mindvégig egyfajta kettősség jellemezte. „A társaságban való kedélyes tréfálkozás csak úgy hozzátartozott egyéniségéhez, mint a zenekedvelés és a komoly munkára való elvonulás” – írta róla Friedreich Endre (KegyÉ). Míg tanítási órákon kifogyhatatlan, „bonvivant” humorával ragadta meg diákjainak figyelmét, irodalomtörténeti munkáit a szorgalmas és alapos adatgyűjtés jellemezte. „Írásaiban nyoma sincs annak a sziporkázó szellemességnek, amely őt mint előadót vagy a társaság középpontját jellemezte” – állapította meg Agárdi László (MPÉ). Ebből következett, hogy piarista életének minden állomáshelyén lelkesen vetette bele magát a gimnázium és a város kulturális életébe. Szívesen barátkozott írókkal, színészekkel és zenészekkel.
1897-től Perényi József Nagykanizsán tanított öt éven át (1897–1902), ahol önképzőkört és énekkart vezetett, diákszínpadi előadásokat szervezett, irodalmi felolvasásokat, népszerűsítő előadásokat tartott, hangversenyeket adott, és cikkeket írt a helyi lapokba. Szaktárgyai (magyar, német) mellett 1897 és 1899 között műéneket is tanított, és vezette az énekkart, amely a gyakorló iskola (önképzőkör) rendezvényein lépett föl. Ez utóbbit 1901/1902-ben szintén ő vezette. Osztályfőnök is volt, de az akkori szokás szerint évente más-más osztályban. Eközben 1898. április 20-án Kolozsvárott letette a tanári képesítő vizsgát, így rendes tanárrá lépett elő.
Nagykanizsán gyakran föllépett a városi Casino rendezvényein. 1898 szilveszterén például „Az udvarló” című „humorisztikus felolvasásával … folytonos derültségben tartotta hallgatóit” (Zalai Közlöny, 1899. jan. 7.), 1899. január 22-én pedig Hofrichter Emma kisasszony hegedűjátékát kísérte zongorán, amikor Tartini Ördögtrilla-szonátáját és saját Bölcsődalát adták elő. Utóbbi, „egyszerű és biztos kézzel fölépített zenei művecskével újból általános hatást keltett a művésznő” – írta a Zalai Közlöny (1899. jan. 28., 3). Ennek az újságnak egyébként szintén szerzője volt Perényi, elsősorban zenei tárcákkal. Közreműködött Hoffmann (később Hevesi) Mór, a zsidó polgári iskola tanára által írt német olvasókönyv átdolgozásában, de az csak 1903-ben jelent meg, amikor Perényi már Sátoraljaújhelyen élt.
Magyar Gábor tartományfőnök ugyanis a következő öt évre (1902–1907) ismét oda helyezte. Az első négy évben ő volt a gimnáziumi önképzőkör vezetője, amely névnapja (március 19.) táján minden évben díszgyűlést rendezett számára. Ott is hamar főmunkatársa lett a Zemplén című lapnak, felolvasásai pedig a magyar irodalom és művészet pártolására 1902-ben alapított Kazinczy-körben hangzottak el.
Következő tanári munkahelye Veszprém volt, ezúttal nyolc tanéven át (1907–1915). Ott kezdte meg drámatörténeti kutatásait, két rendtársának, Horváth Cyrillnek és Dugonics Andrásnak színműírói munkásságáról szóló értekezéseivel (Ért/Veszprém 1909/0910 és 1910/1911). Ez később legfontosabb kutatási területévé vált. Ottani irodalomtörténeti munkái közül a legjelentősebbek két akkor elhunyt irodalmár-kanonokról, Kemenes Ferencről (1829–1905) és Jánosi Gusztávról (1841–1911) írt kismonográfiái.
Ezek elkészítéséhez kiterjedt levelezést folytatott a még élő rokonokkal, pályatársakkal (Sk, 41-42). A műveket az elhunytak ismerősei örömmel fogadták (a Veszprémi Hírlap 1912 aug. 18-án verssel köszöntötte Perényit), a szakmai bírálók azonban kritikával illették. „Túlságosan sok és sokszor semmit sem jellemző az idézet. […] Amit az életrajz művészi szerkezetének nevezünk, nélkülözzük e könyvben” – írta Dombi Márk (Magyar Kultúra 1913, II 218-219). Kutatásairól a gimnázium ismeretterjesztő sorozataiban, majd a Nemzeti Kaszinó nagytermében működő Veszprémi Szabadlíceum keretében is tartott irodalom- és színháztörténeti előadásokat.
Mivel Veszprémben éppen akkor, 1908-ban állandó színház épült, Perényi színházi kritikákat is írt a Veszprémi Hírlap számára, valamint egyes előadások előtt (pl. Bánk Bán, Hedda Gabler) bevezető előadásokat tartott. Ugyanakkor ő maga is rendezett színházi előadásokat. 1908-ban például nyolcadikos diákjaival a Szólj igazat, betörik a fejed című vígjátékot (Sk, 37, n° 4-5), 1911-ben pedig a városi (felnőtt) műkedvelőkkel A kis Lordot adták elő (Veszprémi Hírlap 1911. ápr. 9., 4-5; jún. 11., 3). Zongorajátékával sem csak a gimnázium és az önképzőkör ünnepélyein lépett fel rendszeresen, hanem például 1909 februárjában a Veszprémi Dalegylet hangversenyén Tóth Mariska énekesnőt kísérte, december 12-én pedig Ribó Olgával adták elő Carl Maria von Weber Peter Schmoll operájának négykezes változatát, „azzal a perfektséggel, mely őket városunk legkitűnőbb zongorajátszóivá tette” (Veszprém Hírlap 1909. dec. 19., 4).
1915 nyarán Perényi a kolozsvári piarista gimnázium tanára lett, ahol hat évet (1915-1921) töltött. Ekkor irodalomtörténészként már országosan ismert volt. A Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak 1911-ben már alapító tagja, később választmányi tagja volt. 1915-től rendszeresen tartott előadásokat a társaság budapesti ülésein, és attól fogva legtöbb tanulmánya a társaság Irodalomtörténet című folyóiratában jelent meg. Kolozsváron is tartott előadásokat, többek között az Erdélyi Múzeum Egyesületben, az Erdélyi Irodalmi Társaságban, a gimnázium által rendezett háborús előadás-sorozatban (Háború és közművelődés), és tanított a Szociális Missziótársulat női iskolájában (stilisztika, statisztika). A kolozsvári színházban is tartott bevezető előadásokat egyes színdarabok előtt (Sk 17). Tagjává választotta 1917. február 23-án a Szent István Akadémia is.
A trianoni határváltozás is Kolozsváron érte, ahol 1918-tól 1921-ig még három évet tanított a román megszállás alatt, sőt 1920/1921-ben elvállalta a német nyelvtan és irodalom tanítását az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári teológiai fakultásának tanárképző intézetében. Mivel azonban azon öt romániai piarista között volt, akik nem tettek esküt a román államnak, hanem a magyar állampolgárságot választották, a tartományfőnök 1921-ben áthelyezte Budapestre. Kolozsvári kapcsolatait még sokáig megtartotta. 1921. május 14-től tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak és 1927-ig rendszeresen írt a Reményik Sándor által szerkesztett Pásztortűz folyóiratba. Még Budapestre helyezése előtt, 1921-ben bekerült a Pintér Jenő szerkesztésében készülő „Magyar irodalomtudomány kézikönyve” munkatársai közé. A „Jellemző alakok a magyar irodalomban” című fejezetet kellett volna megírnia (Irodalomtörténet 1921, 71), ez azonban nem készült el (mint ahogy maga kézikönyv sem).
A budapesti gimnáziumban 16 éven át, 1921-től 1937-ig tanított, az első évben még éneket is, majd 1926-tól fogva már csak németet (illetve 1936/1937-ben filozófiát). 1923-tól a német szakos piarista növendékek vezetőtanára volt a rend „gyakorlati tanárképzőjében”. Irodalomtörténeti munkássága középpontjában ezekben az években a 19–20. század magyar színműirodalma állt. Bayer József monográfiáját (A magyar drámairodalom története a legrégibb nyomokon 1867-ig, I-II, Budapest, 1897) kívánta folytatni, és ehhez hatalmas adatgyűjtést végzett. (Sk, 11-14; Sk, 22-36). Az Irodalomtörténet folyóirat 1925-ben arról számolt be, hogy „A magyar dráma története 1867-től napjainkig” című kétkötetes munkához „a teljes anyag összegyűjtve s nagy részben feldolgozva” található (Irodalomtörténet, 1925, 94). A következő években, 1926 és 1936 között a munkából egyes szerzőkről szóló fejezeteket közzé is tett (Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Ferenczy Ferenc, Szemere György, Harsányi Kálmán, Csathó Kálmán, Sajó Sándor, Tardos Viktor), főként az Irodalomtörténet hasábjain, további tucatnyi fejezet pedig kéziratban maradt (Sk, 37).
Miután 1937-ben (66 évesen) végleg visszavonult a tanítástól, elvállalta a rendtartomány levéltárának vezetését. „Nagy kedvvel és buzgósággal fogott hozzá munkájához, és néhány hónap alatt a levéltár anyagából két piarista iskoladrámát dolgozott fel és rendezett sajtó alá” (Friedreich Endre, in Ért/Budapest 1937/1938, 37). Hamarosan azonban megbetegedett: a rák torkát támadta meg, így nem tudott táplálkozni, egyre fogyott, végül 1938. február 15-én csendesen elhunyt.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
homlokzat, címeres változat
A terv az 1758-ban leégett régi rendház (Lásd: P 3) helyére készült. Csak a rendházi rész készült el, módosított formában.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
A gyűjtemény magját a váci piarista gimnáziumban továbbtanuló diákok 1784 és 1848 között leadott bizonyítványai alkotják, amelyek a budai, pesti, szegedi, váci és veszprémi gimnáziumokból származnak. Erről tanúskodnak az 1826 és 1844 közötti iratok hátán olvasható „Admittitur ad Lyceum Vaciense” (és hasonló tartalmú) jegyzetek. Ezek valószínűleg 1950-ben kerülhettek a budapesti piarista rendházba, majd a levéltárba. A szegedi bizonyítványok csomója azonban a kecskeméti piarista rendház rektori iratai közül került elő 2010 júliusában. A gyűjtemény később más bizonyítványokkal egészült ki, majd a levéltár 2011. évi költözése során ide került a levéltárban található minden önmagában álló vagy ismeretlen eredetű bizonyítvány is. Azóta folyamatosan gyarapodik újonnan megszerzett (kapott) bizonyítványokkal.
A piaristák személyes hagyatékaiból származó iskolai bizonyítványok részben a Rendtagok fondcsoport (IV) személyes fondjaiban, részben a Personalia fondban (I.3) találhatók. Mások bizonyítványai, amennyiben más irataikkal együtt kerültek a levéltárba, a Tanítványok fondcsoportban (V), illetve Tanítványok vegyes iratai fondban (V.61) találhatók. Ebbe a gyűjteményes fondba csak önmagában álló vagy ismeretlen eredetű bizonyítványok kerültek.
Közzétett
Nevek: Kocsó Imre (1786-1787), Csacsics János (1787), Apostolovics Péter (1789), Lachó István (1795), Renn József (1799), Renn Antal (1799), Hazman György (1799), Csernyánszky József (1800), Daubner Antal (1800), Dévay István (1800), Ebenhöch József (1800), Hulják István (1800), Petroti Péter (1800), Pribék Károly (1800), Schluger József (1800), Znamenak Antal (1800) …
Közzétett
Nevek: Baloghy János (1788), Jakab Ignác (1789), Gyurcsányi József (1789), Mesterházy Anrtal (1789), Berecz Mihály (1790), Gabler Ferenc (1790), Kornberger Miksa (1790), Terjay Sándor (1791), Zolnai Sándor (1791), Rotsnik Mihály (1795), Zombori István (1795), Dombi Flórián (1799), Fórián György (1799), Körmöczy Miklós (1799), Miksics Vince (1799), Solt Pál (1799), Alter József (1800), Eiszner Antal (1800), Gbelányi István (1800), Morvay József(1800), Pintér János( 1800), … Keller Vilmos (1844), Dezsényi Árpád (1880), Székási Sacelláry György (1905), Fuhrherr Gyula (1915), Hültl Hümér (1918).
Közzétett
Pauer Gyula érettségi bizonyítványa.
Közzétett
Asztalos Jolán érettségi bizonyítványa.
Közzétett
Nevek: Muzsaky Ignác (1784), Nikola János (1785), Korecz Sándor (1791), Ráth Zsigmond (1799), Baumgartner János (1800), Polereczky János (1800), Szveteney Antal(1800) … Tóth Géza (1910-1917). – Vermes Imre (1910-1915). – Csurgó László (1918).
Közzétett
Nevek: Jekkel János (1789), Redli Károly (1800), Maizner Sámuel (1800), Rhédey József (1826), Becsák Flórián (1834), Suhajda Alajos (1837), Zental Lajos (1838).
Közzétett
Nevek: Nagy Antal (1836), Szvoboda József (1836), Szkala Károly (18389, Molnár Antal (1842), *Szabó János (1854-1856).
Közzétett
Hesz Magda érettségi bizonyítványa (1931)
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett