A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Hegedűs Alajos 1809. évi lajstroma szerint azokat a nagyobb méretű vagy mennyiségű iratsorozatokat (kéziratok, térképek, tervrajzok, status domus-ok, tanári minősítések, misszilis levelek stb.), amelyek nem fértek be a levéltári szekrény kicsiny fiókjaiba (For. 1-60), külön tárolták a „belső levéltárban” (archivum interior). Ezen iratok egy része azóta külön gyűjteményes fondokba (kéziratok, térképek, tervrajzok) vagy éppen a könyvtárba került. Helyettük a régi logika szerint olyan iratsorozatokat helyeztünk el, amelyek tartalmuk szerint a tartományfőnöki levéltárhoz kell, hogy tartozzanak (pl. fogadalmak), de az 1809. évi leltárban valamiért nem szerepeltek.
Közzétett
A szerzetesi fogadalom saját kezűleg írott szövegét eleinte a noviciátusi rendházakban őrzött kötetekbe másolták (II.1, Lib. 2, 9; II.2, Lib. 7, 9-10). Előfordult azonban, sőt egyre gyakoribbá vált, hogy a fogadalomtétel nem a noviciátusi rendházban történt. Ezeket a fogadalmakat egyes rendházakban szintén kötetekbe másolták (pl. II.6, Lib. 6), vagy elküldték a tartományfőnökségnek. Ez idővel egyre gyakoribbá vált, de rendtartományi levéltár sorozata csak az 1820-as évektől nevezhető teljesnek. (A debreceni rendház levéltárában megmaradt fogadalomszövegeket például csak a fond 2009. évi rendezése során helyeztem ide.) A fogadalmak időrendi sorrendben vannak a hozzájuk tartozó kérvényekkel (amelyekben a jelölt kéri a tartományfőnököt, hogy letehesse a fogadalmat), orvosi bizonyítványokkal és vagyonleondó nyilatkozatokkal együtt. Ebbe az alsorozatba kerültek a fogadalmakat megelőző szavazások (scrutinia) jegyzőkönyvei is, amelyek során a rendház tagjai fekte és fehér golyókkal döntöttek a novíciusok és az örökfogadalom előtt álló növendékek erkölcsi és tanári alkalmasságáról. Végül itt találhatók a szerzetesek keresztelési és pappá szentelési bizonyítványai is. A korábbi levéltári leltárakban ezek egyike sem szerepelt
Közzétett
A rendi növendéknevelő intézetekből (a privigyei, kecskeméti és trencséni noviciátusból, a váci és kolozsvári filozófiai, valamint a szentgyörgyi és nyitrai teológiai tanfolyamokról) minden félév végén elküldték a tartományfőnöknek az egyes tantárgyakból elvégzett tananyagot, amely a vizsgák tárgyát képezte. Mivel a filozófiai tagozaton a rendi növendékek együtt tanultak a világi diákokkal, ezek a vizsgaanyagok egyben a piarista iskolák filozófiai tananyagáról is fölvilágosítást adnak.
Közzétett
A tartományi káptalanok előtt és néha egyéb alkalmakra is (a rendház átadása, tartományfőnöki vizitáció) a rendházak elöljáróinak kimutatást (állapotjelentést) kellett készítenie a rendház vagyoni és egyéb állapotáról. Ezeket az iratokat a 19. század elején rendházanként szétosztva őrizték (Div. III). A sorozatot Jászay 1920/1922. évi rendezése érintetlenül hagyta. A 2008 szeptemberében történt revízió során azonban kiegészítettem az 1741. évi káptalanra készült kimutatásokkal, amelyek addig a vegyes anyagban lappangtak, továbbá beosztottam a megfelelő rendbe az 1802-1805 és 1811–1848 közötti káptalanokra készült status domus-okat is (amelyeket addig külön csomókban tároltak Fasc. 29-30 számon), valamint a For. 1-30. alatt belajstromozottakat is (kb. tucatnyi ilyen volt, főként koraiak). Az állapotjelentésekhez 1844-től a kiadások és bevételek jegyzékét is csatolták, 1848-ból pedig a tartományfőnökség erre vonatkozó észrevételei is megmaradtak. A sorozat folyatása a tartományfőnökség új levéltárában már nem rendházanként, hanem káptalanonként lett rendezve.
Közzétett
A piaristák személyes használati tárgyairól (bútorok, ruhák, könyvek és egyéb tárgyakról készült) készült leltárak, jelentős részben könyvjegyzékek. A Fasc. 1. és 3. eredetileg a kéziratok között voltak (Manuscripta, For. 0-3/5. és 04/28a), így szerepeltek a kéziratkatalógusban is (Budapest, 2000, n° 5, 193).
A kéziratok között még további két kötet formájú könyvjegyzék is található: For. 0-5/40 (Cörver János), For. 0-5/90c (Gruber György).
Közzétett
A rendtartományi asszisztensek, házfőnökök és elöljárók kinevezési okmányai, amelyeket megbízatásuk lejártával a soron következő tartományi káptalanon visszaadtak az őket kinevező tartományfőnöknek. A visszaadott kinevezőleveleket 1809-ben a Div. V/II. N° 14. alatt tartották, de a Jászay-féle rendezés során kikerültek a „törzsanyagból”.
Közzétett
Közzétett
Piarista szerzetesek által írt levelek, időrendi sorrendben, amelyeket nagy többségében a rendházak rektorai írtak provinciálisoknak, de vannak közte olyan levelek, amelyeket exprovinciálisnak (pl. az 1730-as években Szlopnyai Eleknek) vagy tartomámyi titkárnak (pl. Róth Mihály, Jaeger Ferenc) címeztek. A levelezés nem teljesen és egyenletesen maradt fönn, vannak évek, amelyekből kiugróan sok levél van (pl. az 1730-as évek, 1812, 1830-as évek), és vannak, amelyekből egy sem.
A piarista tartományfőnököknek 1848-ig írott további levelek az APHV következő részeiben nyertek elhelyezést: a) témájuk szerint a különféle alsorozatokban (For. 1-63); b) generálisok által írott levelek: For. 37. Litterae generalium; c) Dalmáciából írott levelek: For. 30, Fasc. 13; d) püspökök által írott levelek: For. 59/A. Ordinarii; e) tankerületi főigazgatók által írott levelek: For. 59/B. Directores regii; f) Custodiátusból írott levelek, köztük a piarista kormányzóké is: Custodiatus, For. 20; g) más világiak által írott levelek: Div. VIII. Litterae missiles aliorum.
Közzétett
A renden kívülieknek a tartományfőnökökhöz intézett levelei, alfabetikus rendben.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Többségében a tartományi káptalanokra (kis-és nagygyűlésekre benyújtott jelentések az egyes rendházak vagyonáról és jövedelmeiről (status domus), valamint néhány más alkalommal keletkezett, de hasonló típusú irat. Az iratcsomókon belül az iratok a rendházak magyar nevének alfabetikus sorrendjében következnek.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
A Horányi-kör a pesti piarista gimnázium tanári karának javaslatára jött létre 1871-ben. Tagjai azok a piarista szerzetesek lehettek, akik támogatták a kör célját: „a rend tagjai között a közszellemet ápolni és a tudományos önmunkásságra ösztönzőleg hatni”. Úgy tervezték, hogy a tagok a helyi körökben rendszeresen gyűléseket, felolvasásokat tartanak, közösen pedig folyóiratot vagy füzetsorozatot adnak ki. Bár a helyi körök legtöbb helyen már 1871-ben megalakultak, tovább nem működtek. Az 1876. évi káptalan után a Horányi-kört újraszervezték, és a következő években a helyi körök legtöbbje évente 2-4 ülést tartott. A sorozat főként a helyi gyűlésekről készült jegyzőkönyveket, jelentéseket, néhány ehhez kapcsolódó kéziratot (Kis Sándor, Weiszbarth Károly, Pintér Kálmán) valamint szabályzatokat és elnöki körleveleket tartalmaz, időrendben.
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett
Közzétett