638 találat látható

Levéltári leírás
1 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok
Horányi-kör iratai
HU PMKL I.01.b.E.32 · sorozat · 1871 - 1883
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

A Horányi-kör a pesti piarista gimnázium tanári karának javaslatára jött létre 1871-ben. Tagjai azok a piarista szerzetesek lehettek, akik támogatták a kör célját: „a rend tagjai között a közszellemet ápolni és a tudományos önmunkásságra ösztönzőleg hatni”. Úgy tervezték, hogy a tagok a helyi körökben rendszeresen gyűléseket, felolvasásokat tartanak, közösen pedig folyóiratot vagy füzetsorozatot adnak ki. Bár a helyi körök legtöbb helyen már 1871-ben megalakultak, tovább nem működtek. Az 1876. évi káptalan után a Horányi-kört újraszervezték, és a következő években a helyi körök legtöbbje évente 2-4 ülést tartott. A sorozat főként a helyi gyűlésekről készült jegyzőkönyveket, jelentéseket, néhány ehhez kapcsolódó kéziratot (Kis Sándor, Weiszbarth Károly, Pintér Kálmán) valamint szabályzatokat és elnöki körleveleket tartalmaz, időrendben.

Status domorum
HU PMKL I.01.a.02.III · Divisio
Ennek része: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára

A tartományi káptalanok előtt és néha egyéb alkalmakra is (a rendház átadása, tartományfőnöki vizitáció) a rendházak elöljáróinak kimutatást (állapotjelentést) kellett készítenie a rendház vagyoni és egyéb állapotáról. Ezeket az iratokat a 19. század elején rendházanként szétosztva őrizték (Div. III). A sorozatot Jászay 1920/1922. évi rendezése érintetlenül hagyta. A 2008 szeptemberében történt revízió során azonban kiegészítettem az 1741. évi káptalanra készült kimutatásokkal, amelyek addig a vegyes anyagban lappangtak, továbbá beosztottam a megfelelő rendbe az 1802-1805 és 1811–1848 közötti káptalanokra készült status domus-okat is (amelyeket addig külön csomókban tároltak Fasc. 29-30 számon), valamint a For. 1-30. alatt belajstromozottakat is (kb. tucatnyi ilyen volt, főként koraiak). Az állapotjelentésekhez 1844-től a kiadások és bevételek jegyzékét is csatolták, 1848-ból pedig a tartományfőnökség erre vonatkozó észrevételei is megmaradtak. A sorozat folyatása a tartományfőnökség új levéltárában már nem rendházanként, hanem káptalanonként lett rendezve.