Showing 2884 results

Geauthoriseerde beschrijving
Kánya Pál
EOL 08.045 · Persoon · 1793-1869

Kánya Pál a pesti evangélikus gimnáziumi tanára volt, rendszeres résztvevője volt a kerületi gyûléseknek, és tagja annak a delegációnak, amellyel a bécsi udvar a protestáns pátens elõkészítése során 1855-ben egy hónapig tárgyalt a protestánsok számára meghozandó törvényről. Lánya, Kánya Emília (1828-1905) a Monarchia elsõ női újságszerkesztője volt.

Egri Főegyházmegye
EÉL.I.1 · Instelling · 1009–

Az egri püspökséget Szent István király alapította, 1009-ben már létezett. Területe a legnagyobb volt a magyarországi püspökségek közül, Az első időszakban Heves (Újvár), Külső-Szolnok, Borsod, Abaújvár, Zemplén, Ung, Ugocsa, Szabolcs, Bereg és Zaránd megyéket foglalta magában, később pedig Sáros, Szatmár, Kraszna, Torna, Máramaros vármegyék és a Jászság is hozzá tartozott. A váradi püspökség alapítása előtt a bihari részek is Egerhez tartoztak, sőt a zsombolyi (pankotai) főesperesség azt követően is (egészen a 18. század közepéig). Még a 11. században felépült a Szt. János evangélista tiszteletére szentelt püspöki székesegyház is az egri vár területén, amelyet a középkor folyamán többször átépítettek.

A Buda elestével közelre került török fenyegetés miatt 1542-ben Perényi Péter országos főkapitány megszállta az egri várat és saját tulajdonába vette. Később királyi birtok lett, de a püspöki jövedelmeket továbbra is a várra kellett fordítani. Eger igazi urai a királyi várkapitányok lettek, akik többnyire a protestantizmushoz húztak. 1566-ban Mágóchy Gáspár eltávolíttatta a várból a káptalant és a székesegyházat átalakíttatta. Így a püspök és a káptalan székhelye Kassára került át. Ez maradt a helyzet 1596 után is, amikor Eger oszmán kézre került, csupán a káptalan tartózkodott 1613 és 1649 között Jászón. Kassán alapított Kisdy Benedek püspök (1648–1660) filozófiai és teológiai karral is rendelkező jezsuita kollégiumot, valamint szemináriumot.

Eger 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, de csak Telekessy István püspök (1699–1715), Rákóczi Ferenc szabadságharcának egyik aktív támogatója tette ismét székhelyévé. Kijavíttatta a Szent Mihály plébániatemplomot, amely ettől kezdve székesegyházként működött, utódja, Erdődy Gábor (1715–1755) pedig annak helyén új barokk katedrálist és püspöki rezidenciát építtetett. Ugyanakkor vikáriusa, Foglár György 1740-ben jogakadémiát alapított a városban, amelyet később Barkóczy Ferenc püspök (1755–1761) egyetemmé szándékozott fejleszteni, és meg is kezdték a bölcsészet oktatását. Terveit azonban csak utódja Eszterházy Károly (1761–1799) valósította meg. A hatalmas épület is elkészült, de az egyetem működéséhez az uralkodó nem adott engedélyt.

A 18. században többször is fölmerült a hatalmas egyházmegye fölosztásának gondolata. Erre azonban csak 1804-ben, Esterházy püspök halála után került sor, amikor VII. Pius pápa létrehozta a kassai és szatmári püspökségeket és ugyanakkor az egri püspökséget metropolitai (érseki) rangra emelte. A 19. század egri érsekei elsősorban szociális és oktatási intézmények támogatásával tűntek ki. A német nyelvű költeményeiről ismert Pyrker János László (1827–1847) például rajziskolát, 1828-ban pedig magyar nyelvű tanítóképzőt alapított. Ő építtette föl 1831 és 1837 között Packh János, majd Hild József tervei alapján a ma is álló klasszicista székesegyházat. Pyrker utódai közül Bartakovics Béla (1850–1873) letelepítette Egerben az angolkisasszonyokat és újraindította a Jogakadámiát, Samassa József (1873–1912) gondoskodott a beteg és munkaképtelen papok ellátásáról, Szmrecsányi Lajos (1912–1943) felsőkereskedelmi iskolát és több konviktust alapított, az első világháború alatt pedig az érseki palotában hadikórházat létesített.
A trianoni béke az egri főegyházmegye számára érdekes módon területi növekedést hozott, mivel II. János Pál pápa 1982-ben az érsekséghez csatolta a rozsnyói és kassai egyházmegyék Magyarországon maradt részeit, amelyeket addig helynökök kormányoztak. 1993-ban II. János Pál ismét rendezte a főegyházmegye határait. Ennek során többek között területének keleti részéből új egyházmegyét alapított Debrecen-Nyíregyháza kettős központtal, a nyugati, Nógrád megyei plébániákat a váci, a nagykunságiakat pedig a szeged-csanádi egyházmegyéhez csatolta.

Payr Sándor
HU EOL 8.75 · Persoon · 1861–1938
Stadler Frida
HU PFL VII · Persoon · 1889-1869
Petz Aladár
HU PFL VII · Persoon · 1888-1956
HU RMEGyL I. · Instelling · 16. századtól

A győri gyülekezet Magyarország az egyik legrégibb és legjelentősebb evangélikus gyülekezete. A 16. században a győri végvárban szolgáló német evangélikus katonák lelkészt tartottak, aki a városi híveket is gondozta, de Huszár Gál neves magyar prédikátor is működött a városban. A 17–18.század fordulóján a dunántúli pietizmus egyik fő helyeként az evangélikusság fontos egyházi-kulturális központja volt. A győri káptalan és püspök katolizációs törekvései azonban megnehezítették az egyházközség életét. Gyakran változott az istentiszteleti hely, gyakran költözött a lelkész és az iskola is. Voltak olyan évtizedek, amikor egyáltalán nem volt szabad evangélikus istentiszteletet tartani. 1749-ben Mária Terézia megtiltotta az egyház működését, és a hívek 34 éven át csak titokban gyakorolhatták vallásukat, vagy Tétre és Felpécre jártak istentiszteletre. A türelmi rendeletet követően 1784/1785-ben épült fel a mai torony nélküli Ótemplom. Az egyházközség második temploma a XX. század közepén épült föl Nádorvárosban, az első istentiszteletet 1944-ben tartották meg benne.

Győr-Sziget és Révfalu 1905-öt megelőzően önálló települések voltak, ebben az évben azonban közigazgatásilag egyesítették őket Győrrel, s emiatt megszűntek önálló fíliának lenni, az anyagyülekezet részévé váltak.

A város evangélikus püspöki székhely is volt Kapi Béla és Túróczy Zoltán dunántúli püspökök idején 1952-ig, majd 2000 óta újra, mivel itt van az újonnan létrehozott Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület székháza. Szeretetháza és gimnáziuma is van.

Schulek Tibor
HU RMEGyL III.AA · Persoon · 1904-1989
Veöreös Mihály
HU RMEGyL III.B · Persoon · 1790 körül - 1878
Kozma Imre
HU RMEGyL III.C · Persoon · 19. század második fele
Benedek Vince
HU RMEGyL III.D · Persoon · 19. század második fele - 20. század első fele
Tekus Ottó
HU RMEGyL III.DD · Persoon · 1919-2008
Dubovay Ilona
HU RMEGyL III.H · Persoon · 20. század
Lázár György
HU RMEGyL III.J · Persoon · 20. század
Kovácsics Sándor
HU RMEGyL III.K · Persoon · 20. század első fele
Kutas Kálmán
HU RMEGyL III.L · Persoon · 1888-1984
Bárány Gyula
HU RMEGyL III.M · Persoon · 1927-2003
Puskás János
HU RMEGyL III.N · Persoon · 20. század
Plachy Lajos
HU RMEGyL III.O · Persoon · 1914-1993
Payr Sára
HU RMEGyL III.P · Persoon · 20. század
Szabó József
HU RMEGyL III.R · Persoon · 1902-1986
Fodor Kálmán
HU RMEGyL III.S · Persoon · 1894-1961
Böjtös Sándor
HU RMEGyL III.T · Persoon · 1913 - 20. század vége
Kapi Béla
HU RMEGyL III.V · Persoon · 1879-1957
Kunos Jenő
HU RMEGyL III.W · Persoon · 1914-1994
Kovács Géza
HU RMEGyL III.Z · Persoon · 20. század
Németh Károly
HU RMEGyL IV.D · Persoon · 20. század
KFL I.03 · Instelling · 1858–1952

A Kalocsai Főegyházmegyében a tanügyigazgatásnak 1858-tól épült ki a szervezete. Az érseki aulán belül egyházmegyei iskolai főfelügyelő működött, munkáját pedig a kerületi tanfelügyelők (kerületi esperesek) segítették. Miután az 1868-as Eötvös-féle népoktatási törvény új alapokra fektette az állami tanügyigazgatást, és népiskolák ellenőrzésére elrendelte a királyi tanfelügyelőségek felállítását, Haynald Lajos kalocsai érsek is változtatott a régi rendszeren. 1873. május 28-án kelt, 896. számú rendeletével fölállította a Főegyházmegyei Tanfelügyelőséget, és ezzel az egyházmegyei főtanfelügyelő mellé hivatalt rendelt, és önálló ügykezelést írt elő számára. A főtanfelügyelőség feladata lett annak ellenőrzése, hogy az egyes iskolák megfelelnek-e a népoktatási törvény előírásainak, és milyen területeket kell még fejleszteni. Ezenkívül foglalkozott a tanítók személyi ügyeivel, illetményeikkel, nyugdíjukkal, nagyobb járványok idején iskolai szünetet rendelt el, jóváhagyta a vizsgák időpontjait, stb. A főtanfelügyelő rendszeresen végiglátogatta a katolikus oktatási intézményeket, figyelemmel kísérte a tanítók rendszeresen megtartott tankerületi értekezleteit és a tanítókat összefogó egyesületek tevékenységét. A Főtanfelügyelőség mellett az iskolai főtanácsnak (amely a Főszentszék tagjaiból állt, kibővítve a főtanfelügyelővel) is jelentős szerepe volt az egyházmegye tanügyigazgatásában. Az iskolai főtanács erősítette meg az újonnan megválasztott tanítókat és iskolaszékeket, jóváhagyta az új iskolaépületek terveit és költségvetését, döntött a szülők és tanítók között felmerülő vitás ügyekben és a fegyelmi kérdésekben. Az esperesek, mint kerületi tanfelügyelők felügyelték a hozzájuk tartozó népiskolákat. A tanügyi állapotokról rendszeresen jelentést küldtek a főtanfelügyelőnek. Haynald Lajos érsek 1881-ben öt (később hat) tankerületre osztotta az egyházmegyét, és minden tankerületbe iskolalátogatót nevezett ki, aki köteles volt évente legalább egyszer a rábízott kerület népiskoláit végiglátogatni és erről részletes beszámolót küldeni a főtanfelügyelőnek. Az iskolalátogatói intézmény felállításával a kerületi tanfelügyelők feladata már csak iskoláik állapotának felügyeletére és anyagi ügyeinek intézésére terjedt ki. A Főtanfelügyelőség 1948-ig, az iskolák államosításáig fogta össze az egyházmegye tanintézményeit, majd azt követően, 1948 és 1952 között mint Hitoktatási Főfelügyelőség működött. Miután az Elnöki Tanács 1949. évi 5. számú törvényerejű rendeletében fakultatívvá tette az iskolai hittanórákon való részvételt, ez a hitoktatás fokozatos visszaszorítását és a Hitoktatási Főfelügyelőség működésének végét jelentette. A hitoktatással kapcsolatos további teendőket az Érseki Hivatal vette át.

KFL I.1 · Instelling · 1002–

Szent István király föltehetően 1002-ben, az első püspökségek között szervezte meg a kalocsai egyházmegyét, melynek élére Asztrik személyében a király egyik legfontosabb támasza került. Nagy szerepe lehetett abban, hogy a püspökség – minden bizonnyal még Szent István életében – érseki rangra emelkedett. A középkori érsekség központja eleinte Kalocsa volt, majd az érsekek az 1090-es évektől egy évszázadon át Bács várában tartózkodtak. Így alakult ki az 1968-ig megőrzött kettős név: kalocsa-bácsi érsekség. A főegyházmegye területe elsősorban Pest és Solt megye déli részére, valamint Bács és Bodrog megyékre terjedt ki, ezért eleinte a dél-magyarországi térítés, majd később a török elleni védekezés egyik központjaként töltött be fontos szerepet. Tomori Pál érsek 1526-ban, fővezérként a mohácsi csatamezőn vesztette életét. 1529-ben Kalocsa is az oszmán hódítók kezére került. Ettől kezdve a kalocsai érseki címet egy-egy, a királyi Magyarország területén fekvő egyházmegye püspöke viselte.
A török kiűzése (1691) után az egyházmegye településszerkezete és lakossága jelentősen megváltozott. Ezért a 18. század kalocsai érsekei, akik közül Csáky Imre (1710–1733) még csak ideiglenesen, majd Patachich Gábor (1733–1745) már véglegesen visszaköltözött Kalocsára, elsősorban telepítési akciókkal, új templomokkal, iskolákkal segítették a falvak újjáépülését. Kalocsa városában 1733-tól szeminárium, 1765-től piarista gimnázium működött, valamint fölépült a barokk székesegyház és az érseki palota. 1738-tól működött az újjászervezett káptalan.
A 19. század püspökei szociális célú alapítványokkal gyarapították az egyházmegyét. Kollonich László érsek (1787–1817) hagyatékából jött létre az ún. egyházmegyei nagy alap (a plébániák, tanítók és a szeminárium segítésére), Klobusiczky Péter érseksége (1822–1843) alatt épült fel a kalocsai kór- és aggház. Nádasdy Ferenc (1845–1851) betegápoló apácák működését biztosította, és a pusztai tanítókat segélyező alapítványt hozott létre. Az 1848/1849-es szabadságharc alatt több plébános is a szerb vérengzések áldozata lett, így az érsek és papjai a magyar kormány oldalára álltak, a káplánok egy része pedig fegyvert is fogott. Hat papot a császári hadi törvényszék várbörtönre ítélt. Kunszt József érsek (1852-1866) 1865-ben a piarista gimnáziumot a jezsuitákra bízta, továbbá letelepítette a városban a Miasszonyunkról nevezett Iskolanővéreket. Haynald Lajos érseket (1867–1891) diplomáciai érzéke, szervezőkészsége miatt a magyar katolikus egyház „látható fejének” nevezték. Tudományos érdeklődésének egyik jele a jezsuita kollégiumban általa létesített korszerű csillagvizsgáló.
Az első világháború után az egyházmegye plébániáinak kétharmada Magyarország határán kívülre került. 1923-ig a bácskai részeket a kalocsai érsek helynöke kormányozta, majd a Szentszék létrehozta a Szabadkai (Bácsi) Apostoli Adminisztratúrát, amelyből később, 1968-ban püspökség lett. 1941–1944 között ugyan a bácskai részeket ismét kalocsai érseki megbízott kormányozta, de a háború végén elszabadult erőszakhullámban a partizánok számos papot és hívőt öltek meg, másokat pedig menekülésre kényszerítettek. A magyarországi kommunista diktatúra ebben az egyházmegyében is 1948-ban államosította az iskolákat, 1951 és 1956 között pedig Grősz József (1943–1961) érsek is börtönbe került. Az esztergomi érseki szék betöltetlensége miatt ő is, majd utódai, Hamvas András (1964–1969) és Ijjas József (1969–1987) látták el a Magyar Püspökkari Konferencia elnöki tisztét is.
1993-ban II. János pál pápa rendelkezése folytán az egyházmegye észak felé új területekkel gyarapodott, sőt neve is megváltozott. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye ettől kezdve Bács-Kiskun megye területével azonos.

PL I.01 · Instelling · 1001–

Az esztergomi érsekek a 10. század legvégétől, a főegyházmegye alapításától kezdve Magyarország prímásaiként a hazai egyházi hierarchia csúcsán álltak. Titulusaik közé tartozott 1394-től a született apostoli követi cím, 1714-től pedig a birodalmi hercegi rang is. Szent Istvántól kezdve ők koronázták a magyar uralkodókat, továbbá főkancellárként, Esztergom vármegye örökös főispánjaként, a királyi tanács, a Helytartótanács, a Hétszemélyes tábla tagjaként, sőt bizonyos időszakokban helytartóként az ország világi kormányzatában és belpolitikai életében is meghatározó szerepet játszottak. Maga a főegyházmegye is hatalmas kiterjedésű volt. A középkor folyamán – a viszonylag kis terjedelmű nyitrai egyházmegye kivételével – felölelte az ország egész északnyugati részét, a Dunától északra és a Morvától keletre egészen a Szepességig és Gömörig. Ezenkívül az érsekséghez tartozott még számos exempt (a területileg illetékes püspök joghatósága alól kivett) plébánia és kolostor is Magyarország egész területén, Budától Nagyszebenig.

A püspöki székhely, Esztergom a középkorban Magyarország legfontosabb egyházi központja volt. A városban a főszékesegyházi káptalan mellett még három társaskáptalan, kilenc plébánia és három szerzeteskolostor működött. 1249-ben IV. Béla az addigi királyi várat is végleg az érsekségnek adományozta. A főegyházmegye területén Szepesvár alatt és Pozsonyban szintén társaskáptalanok működtek, sőt Pozsonyban Vitéz János érsek (1465–1472) 1467-ben rövidéletű egyetemet is alapított Academia Istropolitana néven.

Mikor 1543-ban az oszmán csapatok elfoglalták Esztergomot, a káptalan és az érsek Nagyszombatba települtek, amely a következő három évszázadban Esztergom szerepét vette át. Ott alapította például Oláh Miklós érsek (1553–1568) 1561-ben az első magyarországi jezsuita kollégiumot, majd 1566-ban az első szemináriumot, ott tartották a 16-17. században az egyházmegyei és egyháztartományi zsinatokat, és ott jelentek meg 1578-tól a katolikus megújulás első magyar nyomtatványai a Telegdi Miklós apostoli adminisztrátor (1573–1586) által létrehozott nyomdában. A 17. századtól az érsekek székhelye inkább az ország közigazgatási és politikai központjában, Pozsonyban volt, de a káptalani és iskolai központ továbbra is Nagyszombat maradt. Pázmány Péter érsek (1616–1637) 1635-ben a jezsuita kollégiumot egyetemmé fejlesztette, amelyhez 1667-től jogi, 1769-től pedig orvosi kar csatlakozott. A 17. század második felétől három szeminárium is működött a városban: az Oláh által létrehozott és Pázmány által továbbfejlesztett Stephaneum, a Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666) érsekek és mások alapítványaiból működő Collegium Rubrorum (Seminarium Generale, a későbbi pesti Központi Szeminárium), valamint a Szelepcsényi György érsek (1666–1685) alapította Marianum. Ezeken felül Pázmány 1619-ben Bécsben (Pazmaneum), Lósy Imre 1642-ben Pozsonyban (Emericanum), Széchényi György (1685–1695) pedig 1687-ben a fölszabadult Budán alapított szemináriumokat, utóbbit jezsuita kollégiummal és konviktussal együtt.

1683-ban Esztergom is végleg fölszabadult az oszmán uralom alól, de a 19. század elejéig a káptalan továbbra Nagyszombatban működött, a prímások pedig elsősorban pozsonyi palotájukban laktak. Többük jelentősen hozzájárult Pozsony fejlesztéséhez. Esterházy Imre (1725–1745) például több templomot építtetett, az ottani reprezentatív érseki palota végleges formáját pedig Batthyány József (1776–1799) alakíttatta ki 1778 és 1781 között. Barkóczi Ferenc prímás (1761–1765) viszont 1763-ban komolyan megkezdte érsekség esztergomi székhelyének újjáépítését, de haláláig csak az épületek alapfalai készültek el.

Mivel az egyházmegye nagysága lelkipásztori szempontból is nehézségeket okozott, már Pázmány alatt tervezték területén újabb püspökségek fölállítását. Ezt végül Mária Terézia királynő tette meg, aki 1776-ban fölállította a besztercebányai, rozsnyói és szepesi püspökségeket. Egyidejűleg megszüntették az exemptiók túlnyomó részét is, de Esztergom még így is Európa egyik legnagyobb egyházmegyéje maradt.

1820-ban Rudnay Sándor érsek (1819–1831) elrendelte a káptalan és az érseki hivatal visszatérését Esztergomba, ahol 1822-ben Packh János terve szerint új székesegyház alapkövét tették le, amelyet Hild József módosított terve nyomán, több évtizedes munka után 1856-ban Scitovszky János (1849–1866) szentelt föl, de csak Simor János (1867–1891) alatt fejeztek be. A székesegyház építése mellett, ugyancsak Hild tervei szerint kezdték és a szeminárium és a kanonoki házak építését. 1842-ben nyílt meg az esztergomi érseki tanítóképző. Az addig Nagyszombatban működő két szeminárium közül a Stephaneum 1865-ben, a Marianum (a kisszeminárium) pedig 1885-ben költözött az új épületbe, amikor a kettő egyesült is. (A Stephaneum már 1850-től Esztergomban, a vízivárosi ferences zárdában működött). Az új prímási székhelyen 1853-ban készült el a Főszékesegyházi Könyvtár új épülete, 1882-re pedig a jezsuita kollégium helyén Simor érsek új érseki palotát építtetett, amely máig magába foglalja az általa összegyűjtött Keresztény Múzeumot is.

A 19. század második felétől új feladatot jelentett az egyházmegye számára a rohamosan fejlődő Budapest pasztorációja, ahol számos új plébánia és templom – köztük a lipótvárosi Szt. István bazilika – 1892-ben pedig önálló helynökség jött létre. 1918/1919-ben viszont az érsekek elvesztették egyházmegyéjük túlnyomó részét, ugyanis a trianoni béke következtében a Dunától és Ipolytól északra fekvő terület az országhatáron kívülre került. A területen eleinte apostoli adminisztratúra működött Nagyszombat székhellyel, majd ez 1937-től önálló érsekség lett.

A 20. század érsekei közül Serédi Jusztinián (1928–1945) elsősorban egyházjogászi tevékenységével alkotott maradandót, utóda, Mindszenty József (1945–1973) pedig a kommunista diktatúra elleni harc jelképévé vált. 1948-ban a kommunista hatóságok letartoztatták, koncepciós perben halálra ítélték, de kegyelmet kapott. 1956-ban kiszabadult a börtönből, majd a budapesti amerikai követségre menekült, ahonnét csak 1971-ben távozhatott nyugatra. (Hagyatékát a Magyarországi Mindszenty Levéltár őrzi.) Helyette az egyházmegyét apostoli kormányzók irányították. Csak Mindszenty fölmentése után kerülhetett sor Lékai László érsek (1976–1986) kinevezésére, aki a „puhuló” diktatúra lehetőségeit kihasználva újított meg és hozott létre új, kisebb egyházi intézményeket (templomok, leányfalui lelkigyakorlatos ház, farkasréti szeretetotthon). A kommunista rendszer megszűnte után azonban a főegyházmegye lehetőségei alaposan megváltoztak. Számos iskola és intézmény került vissza egyházi kézbe, vagy indult újra, köztük Esztergomban a szeminárium régi épülete és a Vitéz János Tanítóképző Főiskola.

1993-ban került sor az egyházmegye határainak újabb rendezésére II. János Pál pápa Hungarorum gens kezdetű apostoli konstituciójával. A csonka egyházmegye lemondott szigetközi és nógrádi plébániáiról, viszont megkapta az időközben megnövekedett Budapest teljes területét, valamint az Esztergom és Budapest közötti területeket. Ezzel együtt a főegyházmegye nevébe is fölvette az esztergomi mellé a „budapesti” elnevezést, központja pedig a budai érseki palotába költözött.