fondcsoport I - Prépostsági levéltár

Área de identidad

Código de referencia

HU CsPPL I

Título

Prépostsági levéltár

Fecha(s)

Nivel de descripción

fondcsoport

Volumen y soporte

25,96 ifm

Área de contexto

Nombre del productor

(1180–)

Historia administrativa

A premontrei, Szent Ágoston reguláját követő kanonokrendet 1121-ben alapította Szent Norbert. A rend hamarosan megtelepedett Magyarországon is, a 13. század elején már tucatnyi helyen volt prépostságuk. A csornai Szent Mihály arkangyal prépostság is talán egyike lehetett ezeknek, mert (a 18. századra visszavezethető hagyomány szerint) 1180-ban alapították, de első okleveles említése csak 1226-ból ismert. Kezdetben az Osl nemzetség monostora volt, majd a nemzetségből kivált Kanizsai család tagjai voltak kegyurai. A prépostság 1231-től végzett hiteleshelyi tevékenységet, kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1874-ig.

A szerzetesi élet első megszakadása a 16. század derekán történt. 1542-től a csornai prépostságnak csak egyházi javadalmas kommendátorai voltak. A javadalom adományozási jogát a Kanizsai család kihalta után a Nádasdyak örökölték, majd Nádasdy Ferenc 1671. évi kivégzése után a prépostok kinevezési joga a királyra szállt. 1694-ben Franz von Schöllingen, az alsó-ausztriai Pernegg premontrei apátja szerzett rá királyi adományt. A birtokbavétel és a szerzetesi élet megindítása azonban csak 1702-ben történhetett meg, miután sikerült kifizetniük a javadalom tényleges birtokosát. Anyagi okokból azonban Csornát 1711-ben – a tartományi káptalan döntése alapján – Perneggtől az Olmütz melleti Hradisch (Hradisko) vette át és ettől kezdve prépostjait is ott választották. Csupán Kamenicky Ágoston prépost (1774–1786) kísérelte meg az önállósodást, aki emellett barokk stílusban megújíttatta a konvent és a templom épületeit. Munkáját II. József azon rendelete szakította félbe, amely 1786-ban ezt a kolostort is föloszlatta.

1802-ben I. Ferenc császár ismét visszaállította az immár önállósított csornai prépostságot, amelyhez a türjei és a jánoshidai megszűnt prépostságokat is hozzácsatolták. Cserébe a premontreiek elvállalták két gimnázium fönntartását. Ennek megfelelően a rend tagjai a lelkipásztori és a tudományos munka mellett 1808-tól a szombathelyi és keszthelyi gimnáziumokban tanítottak, sőt 1947-ben egy harmadik gimnáziumot is nyitottak Csornán. Ez azonban csak egy évet ért meg, mert 1948-ban a kommunista diktatúra államosította az egyházi iskolákat, majd 1950-ben internálta a csornai kanonokokat, és a prépostságot is megszüntette. A premontreiek csak 1989-ben térhettek vissza Csornára, amikor a rend még élő tagjai újraélesztették a közösséget, és 1990-ben ismét prépostot választottak.

Historia archivística

Origen del ingreso o transferencia

Área de contenido y estructura

Alcance y contenido

Valorización, destrucción y programación

Az államosított levéltár két részletben, 1999-ben, illetve 2004-ben került átadásra a Sopron Megyei Levéltárból. A két részt eltérő módon rendezték, elszakítva egymástól az összetartozó fondokat és sorozatokat. Emiatt kívánatos, hogy a másodszorra átadott részt az első rész szerkezetéhez igazítsák. E segédletben a 2004-ben átadott iratokat csillaggal (*) jelöltem.

Acumulaciones

Sistema de arreglo

Área de condiciones de acceso y uso

Condiciones de acceso

Condiciones

Idioma del material

    Escritura del material

      Notas sobre las lenguas y escrituras

      Características físicas y requisitos técnicos

      Instrumentos de descripción

      Área de materiales relacionados

      Existencia y localización de originales

      Existencia y localización de copias

      Unidades de descripción relacionadas

      Descripciones relacionadas

      Área de notas

      Identificador/es alternativo(os)

      Puntos de acceso

      Puntos de acceso por materia

      Puntos de acceso por lugar

      Puntos de acceso por autoridad

      Tipo de puntos de acceso

      Área de control de la descripción

      Identificador de la descripción

      Identificador de la institución

      Reglas y/o convenciones usadas

      Estado de elaboración

      Nivel de detalle

      Fechas de creación revisión eliminación

      Idioma(s)

        Escritura(s)

          Fuentes

          Área de Ingreso