fond 01 - Acta domus Podolinensis

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU PMKL II.01

Cím

Acta domus Podolinensis

Dátum(ok)

  • 1642–1923 (keletkezése)

Leírási szint

fond

Terjedelem, adathordozók

1,12 ifm

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

(1642–1919)

Szervtörténet

Az 1642-ben alapított podolini piarista rendház, amely magyarországi, de lengyel közigazgatás alatti területen, a tizenhárom elzálogosított szepességi város egyikében működött, mindkét ország művelődéstörténetében fontos szerepet jászott. Lengyelországban ugyan a podolininál néhány hónappal idősebb varsói kollégium volt a rendtartomány központja, de Podolinban működött a noviciátus. Magyarországon pedig a piaristák podolini jelenlétének lényeges szerepe volt abban, hogy 1666-ban az országba az első piaristák nem a Habsburg Birodalom felől, hanem Lengyelországból érkeztek. Emiatt az első magyarországi rendházak egészen 1692-ig a Lengyel Provinciához tartoztak. (A podolini rendház maga viszont ezután is a lengyel piaristáké maradt és csak 1782-ben került át a magyar rendtartományhoz.). Mindezek miatt fogalmazott úgy Gaspar Szacinski, a rendház 18. század végi krónikása, hogy „ezen kollégium levéltára méltán tarthat számot az első helyre provinciánk levéltárai között”.

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          A leírás készítése és készítője

          Koltai András

          Gyarapodási adatcsoport